2012. január 8. vasárnap

jan. 8
0:06
Visszautasítja a Magyar Bírói Egyesület az MSZP 'fenyegetéseit' (ProfitLine)
A Magyar Bírói Egyesület (Mabie) a leghatározottabban visszautasítja az MSZP-s Bárándy Gergely pénteki közleményében foglaltakat, amelyben a politikus "későbbi retorziókkal, pozícióból történő elmozdítással és számonkéréssel fenyegeti Magyarország független bíráit". A Fidesz is példátlannak tartja Bárándy Gergely nyilatkozatát.
jan. 8
3:57
Jobbik: Magyarország súlyos árat fizet a hitelért (ProfitLine)
A Jobbik szerint a Nemzetközi Valutaalap (IMF) eddigi hitelnyújtási gyakorlata és lapértesülések alapján Magyarországnak hatalmas árat kell majd fizetnie az IMF pénzügyi segítségéért.
jan. 8
5:03
Márciusban már ingatlanokat vehet az eszközkezelő (ProfitLine)
A hónap közepétől várhatnak értesítést a bedőlt lakáshitelesek arról, hogy kinek az ingatlanát veszi meg a banktól az állam, márciusban pedig már lakásokat vásárolhat a Nemzeti Eszközkezelő - tudta meg az MTI Hírcentrum.
jan. 8
5:36
Overdose elindult Dubajba (ProfitLine)
Overdose szombaton elindult Dubajba, ahol a magyar ló a tervek szerint végigversenyzi a téli szezont.
jan. 8
6:21
Nagy fordulattal kezdődött a magyar újév (Portfolio)
Extrém piaci feszültséggel és példátlan külpolitikai nyomással szembesült az újév első napjaiban a magyar kormány számos bírált törvény miatt. A helyzetet csak súlyosbították azok a kijelentések,...
jan. 8
6:42
DK: Orbán hozza nyilvánosságra a Barrosóval és Clintonnal folytatott levelezését! (ProfitLine)
A Demokratikus Koalíció (DK) arra szólítja fel Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy hozza nyilvánosságra mind a José Manuel Barroso európai bizottsági elnökkel, mind a Hillary Clinton amerikai külügyminiszterrel folytatott levelezését.
jan. 8
7:15
Tombol az optimizmus Amerikában, elfogyhatnak a vevők (Portfolio)
Az október végi lokális csúcspontok közelében járnak a tengerentúli indexek, az emelkedés november vége óta egy kisebb megingást leszámítva töretlenül tart. Az Európából érkező hírekre egyre kevésbé...
jan. 8
7:48
MSZP: a kormány hitelfelvételre kényszeríti a továbbtanulni vágyó, nem jómódú fiatalokat (ProfitLine)
Az MSZP szerint a héten nyilvánosságra hozott felsőoktatási keretszámok azt jelzik, hogy amíg a gazdag családok előtt nyitva marad az ingyenes felsőoktatás lehetősége, az átlagos jövedelmű és a szegény családok gyermekeinek hitelt kell felvenniük, ha tovább akarnak tanulni.
jan. 8
8:09
9 tipp sielés előtt a biztonságos utazáshoz (Privátbankár)
A bankkártyához kapcsolódó biztosítás esetén is érdeklődjön pénzintézeténél utazás előtt. A biztonságos utazás bankkártyához kötött biztosítás nélkül is könnyen elérhető: az ország elhagyása előtt, ma már telefonjáról is könnyedén elintézheti.
jan. 8
8:09
Sokkol a benzinár: ezeket a kutakat jobb, ha elkerülöd (Pénzcentrum)
A hazai üzemanyagárak szinte az összes magyart sokkolják, s sokakban merülhet fel a kérdés; a környező országokban mi is a helyzet? A Pénzcentrum.hu utánajárt, mennyiért mérik a 95-ös motorbenzin, és a dízel literjét az unió egyes országaiban, főként a jelenlegi forintárfolyamok mellett. Bár lehet, hogy sokan hüledeznek a magyar árakat látva, de van, ahol több mint 500 forintot kérnek el egy liter…
jan. 8
8:21
Félnek a magyar államcsődtől a sógorok (ProfitLine)
A magyar gazdasági helyzetről közöltek cikket szombati számukban vezető osztrák napilapok.
jan. 8
8:27
Veszi a LinkedInt és a Zyngat a Morgan Stanley (Portfolio)
A Morgan Stanley, mely részt vett a Znyga és a LinkedIn IPO-jában, a negyedik negyedévben mindkét társaság papírjaiból bevásárolt - írja a Bloomberg. A New York-i bank ezzel 15,7 millió Zynga...
jan. 8
8:54
Jó befektetés lehet egy autómatuzsálem (ProfitLine)
A művészeti világpiac ma már nem az egyedüli lehetőség azok számára, akik pénzüket nem hagyományos tőzsdei befektetések révén szeretnék fialtatni: az autómatuzsálemek, az oldtimerek világa is új kihívást jelent számukra.
jan. 8
9:27
Ha a BUX így folytatja év közben is nagy baj lesz (ProfitLine)
A Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval (EU) kezdendő tárgyalásokkal kapcsolatos hírek befolyásolták a héten a kereskedést a Budapesti Értéktőzsdén, amelynek részvényindexe, a BUX szerdán érte el mélypontját, majd Orbán Viktor és Fellegi Tamás bejelentései nyugtatták meg a piacot, összességében azonban csak mérsékelték a veszteségeket, a BUX több mint 5 százalékos gyengüléssel zárta…
jan. 8
10:33
Eleni Tsakopoulos Kounalakis: aggodalmainknak csak egy szűk körét adtuk elő (ProfitLine)
Az Egyesült Államok csak egy szűk körét adta elő a Magyarországgal kapcsolatos aggodalmainak - mondta Eleni Tsakopoulos Kounalakis amerikai nagykövet az ATV-nek adott, szombaton sugárzott interjúban.
jan. 8
11:06
Márciusban már ingatlanokat vehet az eszközkezelő (ProfitLine)
A hónap közepétől várhatnak értesítést a bedőlt lakáshitelesek arról, hogy kinek az ingatlanát veszi meg a banktól az állam, márciusban pedig már lakásokat vásárolhat a Nemzeti Eszközkezelő - tudta meg az MTI Hírcentrum.
jan. 8
11:08
Svájc: a nemzeti bank ismét lép (ProfitLine)
A svájci nemzeti bank (SNB) felülvizsgálja az igazgatósági tagok magánjellegű pénzügyi tranzakcióira vonatkozó szabályozását a bankelnök körül kirobbant botrányra való tekintettel.
jan. 8
11:09
Zuhan a HTC nyeresége (Portfolio)
Visszavetette a negyedik negyedévben az erős iparági verseny a tajvani okostelefon-gyártó, a HTC profitját, ennek ellenére 2011-ben még így is közel 60%-kal emelkedett a cég nettó eredménye. Közel...
jan. 8
12:12
Mártha Imre: sürgős lépésekre lenne szükség az energetikai szektorban (ProfitLine)
Sürgető a megújulóenergia-termelés hosszú távú támogatásának mielőbbi rendezése, új alapokra kellene helyezni az atomerőműről szóló társadalmi párbeszédet, valamint megfelelő feltételek kellenének az ágazat infrastruktúrájának szinten tartásához és fejlesztéséhez - összegezte Mártha Imre, az ELMIB Első Magyar Infrastruktúra Befektetési Zrt. vezérigazgatója az energetikai ágazat problémáit.
jan. 8
12:21
Az Ötöslottó nyerőszámai az 1. héten (Pénzcentrum)
Kihúzták az Ötöslottó nyerőszámait az 1. játékhéten. Ezúttal sem volt telitalálat, a jövő heti várható főnyeremény 790 millió forint....
jan. 8
12:23
Két hónap múlva már ingatlanokat vehet az eszközkezelő (Pénzcentrum)
Január közepétől várhatnak értesítést a bedőlt lakáshitelesek arról, hogy kinek az ingatlanát veszi meg a banktól az állam....
jan. 8
12:39
Lagarde: "Várom a tárgyalásokat Magyarországgal" (Portfolio)
Magyarországgal, amely egyértelműen az Európai Unió tagja, kiegyensúlyozott és hosszan tartó kapcsolatunk van, és továbbra is fenn kívánjuk tartani ezt a kapcsolatot - idézi az InfoRadio a...
jan. 8
12:45
A távhő hatósági árát szinte mindenhol a maximális mértékben emelték (1.) (ProfitLine)
Szinte minden városban a távhőszolgáltató a maximális mértékben, 4,2 százalékkal emelte a távhőszolgáltatás nettó árát 2012. január elsején - derül ki abból a körképből, amelyet az MTI helyi tudósítói készítettek.
jan. 8
12:57
Lagarde "nagyon várja a magyar pénzügyminisztert" (Privátbankár)
A CNN-nek adott interjújában az IMF vezetője, Christine Lagarde arról beszélt, hogy várja már a jövő heti találkozót a "magyar pénzügyminiszterrel". Ilyen tisztség Magyarországon 1848 és 2010 között volt, a Valutaalap vezérével a tárca nélküli miniszter Fellegi Tamás találkozik.
jan. 8
12:57
A Jobbik többkulcsós adórendszert vezetne be (Adózóna)
A munkanélküliségre, a vállalkozások működésére, az életszínvonal emelkedésére és a költségvetési bevételekre egyaránt sokkal kedvezőbb hatása lenne az igazságosabb, többkulcsos személyi jövedelemadó újbóli bevezetésének és az élőmunkára rakódó járulékok csökkentésének - közölte Bertha Szilvia, a Jobbik országgyűlési képviselője.
jan. 8
12:57
Sokba kerül a Yahoo-nak az új vezérigazgató (Portfolio)
Akár 27 millió dollárt is kereshet a Yahoo újonnan kinevezett vezérigazgatója, Scott Thompson - írja a Bloomberg. Elemzői vélemények szerint ez szokatlanul magas összeg, de érthető, ha figyelembe...
jan. 8
13:15
Ingatlant vesz az állam: hamarosan levelet kapunk a bankoktól (Privátbankár)
A hónap közepétől várhatnak értesítést a bedőlt lakáshitelesek arról, hogy kinek az ingatlanát veszi meg a banktól az állam, márciusban pedig már lakásokat vásárolhat a Nemzeti Eszközkezelő.
jan. 8
13:15
Legendás cég a süllyesztőben? Senki nem mond semmit (Pénzcentrum)
Az amerikai Eastman Kodak fotóműszaki vállalat - a világ egyik legnagyobbja ebben a műfajban - csődvédelem kérésére készül, miközben folytatja erőfeszítéseit, hogy pénzt szerezzen adósságai törlesztésére....
jan. 8
13:18
MSZP: a kormány megkapta az utolsó figyelmeztetést (ProfitLine)
Az MSZP szerint a kormány megkapta az utolsó figyelmeztetést a nemzetközi piacoktól, a magyar gazdasági szereplőktől és a lakosságtól is; a forint árfolyama elszállt, az állampapírok eladhatatlanok, a lakosság bizalma megrendült - mondta Katona Tamás, az MSZP elnökségi tagja vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.
jan. 8
13:33
Vizsgálódnak a svájci bankárbotrány miatt (Privátbankár)
A svájci nemzeti bank (SNB) felülvizsgálja az igazgatósági tagok magánjellegű pénzügyi tranzakcióira vonatkozó szabályozását a bankelnök körül kirobbant botrányra való tekintettel.
jan. 8
13:33
Államosítanák a japán óriásvállalatot (Portfolio)
A fukushimai atomkatasztrófa óta a meghibásodott atomerőművet üzemeltető Tokyo Electric Power (Tepco) masszív nyomás alatt áll, hiszen egyrészt hatalmas összegeket kell fordítania a katasztrófa által...
jan. 8
13:51
Európa vs. Magyarország: a lengyelek oldhatnák a feszültséget (Privátbankár)
Az európai lapok egyre élesebben bírálják Budapestet, főleg annak gazdaságpolitikája és "makacskodása" miatt. A Gazeta Wyborcza ugyanakkor nemcsak feketén-fehéren látja a helyzetet, az újság szerint ideje elővenni a "csendes demokráciát". Budapest és Brüsszel "harca" csak elmélyíti Európa szétszabdaltságát. Lapszemle Európából.
jan. 8
13:51
Költöznek? Már 3 ezer cseh vett telket a Holdon (ProfitLine)
Már 3 ezer cseh állampolgárnak van telke a Holdon, az idei karácsonyra jó páran kaptak ajándékba belőle.
jan. 8
14:24
A kínai pénzügyi rendszer stabil - akkor miért hangoztatják folyton? (ProfitLine)
A tartományi hitelek biztonságosak és kezelhetők, a pénzügyi rendszer stabil, bár fokozottabb ellenőrzési mechanizmusok felállítására van szükség - mondta a kínai miniszterelnök a nemzeti pénzügyi munkakonferencián. Ven Csia-pao (Wen Jiabao) szerint továbbra is számolni kell nyilvánvaló problémákkal és lehetséges veszélyekkel, mivel a válság még nem ért véget. A kínai miniszterelnök a szombaton…
jan. 8
14:45
Hol és mennyire fog emelkedni a távhő díja? (Privátbankár)
Egy tavaly megjelent miniszteri rendelet alapján a távhőszolgáltatók maximum 4,2%-kal emelhetik a távhőszolgáltatás nettó árát januártól. A legtöbb helyen így is jártak el, az árak befagyasztása a legtöbb helyen veszteséget okozott tavaly és volt ahol így is nőtt a felhalmozódott díjhátralék.
jan. 8
14:45
6,7 milliárd forintot kereshet a Yahoo új vezére (Portfolio)
Akár 27 millió dollárt is kereshet a Yahoo újonnan kinevezett vezérigazgatója, Scott Thompson - írja a Bloomberg. Elemzői vélemények szerint ez szokatlanul magas összeg, de érthető, ha figyelembe...
jan. 8
14:57
Belerokkannak a németek is az autózási költségekbe? (ProfitLine)
Lényegesen megdrágult az autózás az elmúlt években Németországban: a német ACE autóklub adatai szerint az autófenntartási költségek 40 százalékkal nagyobb mértékben emelkedtek 2005 és 2010 között, mint az általános létfenntartási kiadások.
jan. 8
15:03
Orbán: részünkről nincs előfeltétele az IMF-tárgyalásoknak (Portfolio)
A miniszterelnök szerint eddig egyetlen olyan érv sem hangzott el a magyar gazdaságra vonatkozó jogszabályokkal kapcsolatban - így az új jegybanktörvényt illetően sem -, amely miatt a parlamentnek e...
jan. 8
15:21
Ez a legolvasottabb könyv most Magyarországon! Mi volt a karácsonyi kedvenc? (Pénzcentrum)
2011 decemberében bebizonyosodott, hogy igazi biztonsági játékosok a magyar ajándékozók: a legtöbb karácsonyi ajándékcsomagba már korábbi hónapokban is sikeresen futó könyvek kerültek. Frei Tamás elsöprő sikerű botrányregénye, A Bankár léphetett az ünnepi dobogó legtetejére, Walter Isaacson Steve Jobs életrajza c. könyve a második helyet, míg a Kepes András tollából származó Tövispuszta a…
jan. 8
15:39
Menekülnek a befektetők a részvényekből (Portfolio)
A befektetők továbbra is pénzt vonnak ki a részvénypiacokról, annak ellenére, hogy az év eleje nem kezdődött rosszul, az amerikai makroadatok többségükben a várakozások felett alakulnak, az elemzők...
jan. 8
16:03
Jobbik: a többkulcsos személyi jövedelemadó kedvezőbb hatással lenne a munkanélküliségre (ProfitLine)
A munkanélküliségre, a vállalkozások működésére, az életszínvonal emelkedésére és a költségvetési bevételekre egyaránt sokkal kedvezőbb hatása lenne az igazságosabb, többkulcsos személyi jövedelemadó újbóli bevezetésének és az élőmunkára rakódó járulékok csökkentésének - közölte Bertha Szilvia, a Jobbik országgyűlési képviselője vasárnap az MTI-vel.
jan. 8
16:05
Még mindig Magyarország az európai lapok címlapján (ProfitLine)
A Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung című, vasárnap megjelenő német konzervatív lap magyar gazdasági helyzetről írt, a lap tárcarovatában pedig Zilahy Péter magyar írótól közölt cikket, a Die Welt am Sonntag című német konzervatív lap pedig az euróövezeti államadósság-válság alakulását taglalva foglalkozott a magyarországi gazdasági helyzettel vasárnapi számában.
jan. 8
16:33
Orbán: az eddigi döntéseinkből nem csinálunk presztízskérdést (Privátbankár)
A miniszterelnök szerint eddig egyetlen olyan érv sem hangzott el a magyar gazdaságra vonatkozó jogszabályokkal kapcsolatban - így az új jegybanktörvényt illetően sem -, amely miatt a parlamentnek e törvények közül bármelyiket is módosítania kellene. A kormány azonban minden véleményre, meglátásra nyitott. "Részünkről semmilyen előfeltétele nincs a tárgyalásoknak" - rögzítette Orbán Viktor az MTI-…
jan. 8
16:33
Mártha: már 3-5 éven belül zavarok lehetnek az energiaellátásban (Portfolio)
Sürgető a megújulóenergia-termelés hosszú távú támogatásának mielőbbi rendezése, új alapokra kellene helyezni az atomerőműről szóló társadalmi párbeszédet, valamint megfelelő feltételek kellenének az...
jan. 8
16:33
Friss! A Hatoslottó nyerőszámai az 1. héten (Pénzcentrum)
Kihúzták a Hatoslottó 1. heti nyerőszámait. Mivel ezen a játékhéten nem volt telitalálat, így egy hét múlva 358 millió forint keresi majd gazdáját....
jan. 8
16:51
Rettegünk az elszegényedéstől (Privátbankár)
Egy éve 64, most a magyarok 68 százalékát töltött el félelemmel az elszegényedés, a szociális egyenlőtlenség. Ugyancsak jelentős gondnak tekintik a magyarok a korrupciót, ehhez képest a külső tényezők keveset érdekelnek, honfitársaink alig egy tizede aggódik a jóléti államok megszűnése vagy a klímaváltozás miatt.
jan. 8
16:51
Talpra állt Murdoch médiabirodalma - Érdemes most belevenni? (Portfolio)
A lehallgatási botrányba keveredett News of the World bezárása alaposan megrengette Rupert Murdoch médiabirodalmát, a News Corpot, írja a Financial Times. A társaság részvényei azonban a tavaly...
jan. 8
17:09
Csökkent Németország súlya az EKB döntéshozatalában (ProfitLine)
A német ifo gazdaságkutató intézet nagy szakmai elismertségnek örvendő elnöke, Hans-Werner Sinn a német Der Spiegel lapnak adott interjúban Németország szerepének marginalizálódására hívta fel a figyelmet az Európai Központi Bank döntéshozatalában.
jan. 8
17:09
Hamarosan kiderül, mennyire gondolják komolyan (Portfolio)
Hát idáig is eljutottunk. Most már legalább tudjuk, mi kell nálunk ahhoz, ami minden más országban természetes. Vagyis hogy mi kell ahhoz, hogy a jegybank elnöke és a miniszterelnök leüljön egymással...
jan. 8
17:42
Kételkedik az IMF a görög reformok sikerében (ProfitLine)
Kételkedik a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a görögországi reformok sikerében, a nemzetközi pénzügyi szervezet szerint további áldozatokra van szükség ahhoz, hogy elviselhető legyen az adósságteher - írta vasárnap a Der Spiegel.

Keresés