2021. december 30. csütörtök

dec. 30
0:12
Ütvefúró, roller, hegedű és okosóra - a magyar bármit képes a vonatokon felejteni (Infostart)
A MÁV idén négyezer vonaton, állomáson elhagyott tárgyat segített vissza a feledékeny utasokhoz.
dec. 30
0:12
Rekordra nőtt a magyar százmilliárdosok száma (Azenpenzem)
Megjelent a legfrissebb Forbes, benne a leggazdagabb 50 magyar listájával. A lap szerint a leggazdagabb magyarokat még soha nem mozgatta meg ennyire a politika, mint most.
dec. 30
0:12
Zöld váltásról beszélnek, mégis átadták az óriási szénerőművet (Forbes)
Még a közelgő téli olimpiát is beárnyékolhatja a szmog, Kína mégis gőzerővel bővíti szénerőművi kapacitását. 2025 után ígérnek lassítást, de addig még több egység átadása várható. Kína, miközben a világ
dec. 30
0:16
Tovább nőtt a megújuló energia részaránya itthon (Infostart)
A megelőző évinél kevesebb energiát termelt 2020-ban az ország, a nukleáris energia termelése is alacsonyabb volt a korábbinál. Az energiafogyasztás átrendeződése a lakosságot is érintette.
dec. 30
0:16
Kásler Miklós is extra terheket írt elő a háziorvosoknak (Forbes)
Vissza kell hívniuk mindenkit, aki kereste őket. Müller Cecília után Kásler Miklós is növeli a háziorvosi terheket.
dec. 30
0:18
Hiányosságok a Genertel Biztosítónál, bírságolt az MNB (ProfitLine)
Az MNB 22 millió forint bírságot szabott ki a Genertel Biztosítóra, miután hiányosságokat tárt fel az ügymenet kiszervezésének ellenőrzése, a kgfb-szerződések állománykezelése, kárrendezése, illetve a casco és kgfb szerződéseknél az ügyfelek jogainak érvényesíthetősége terén - tájékoztatta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerdán az MTI-t.
dec. 30
0:20
Közlekedési gigaprojektekhez érkezhet uniós támogatás (Infostart)
Vasúti fejlesztések (NATO-szempontok szerint is), elektromos töltőhálózat kiépítése és kamionparkoló-létesítés is szerepel a magyar tervek között.
dec. 30
0:20
Erre figyelj, ha kütyüt kaptál ajándékba és történt vele valami (Forbes)
A Generali az elmúlt években tbb, mint 3000 „kütyükárt” regisztrált, összesen 200 millió forintos nagyságrendben, így elég jó tapasztalatuk van a területen. Most hoztak pár tanácsot, mit kell tenni, ha az ajándékkütyüvel történik valami.
dec. 30
0:24
Minimálbér-emelés – A kkv-k 3 százalékánál nem kérdés a legfájóbb lépés (Infostart)
A GKI Gazdaságkutató felmérése szerint a hazai kis- és középvállalatok 3 százaléka elbocsátást tervez jövőre, hogy kompenzálja a minimálbér-emelés hatásait. 2022. január elsejétől a minimálbér bruttó 200 ezer, garantált bérminimum pedig bruttó 260 ezer forint lesz, ami nettó 133, illetve nettó 173 ezer forint. A részletekről Molnár Lászlót, a GKI v
dec. 30
0:24
Eldőlt: lesz alagút Kelenföld és a Nyugati pályaudvar között (Forbes)
Átszállás nélkül elérhető metróvonalak, alagút Kelenföld és a Nyugati közt: a kormány elfogadta a Budapesti Agglomerációs Vasúti Stratégiát. Fürjes Balázs, a Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár a
dec. 30
0:28
Magyarország repülőskanzene már 30 éves (Infostart)
Fennállásának harmincadik évfordulóját ünnepli a ferihegyi Aeropark Repülőmúzeum.
dec. 30
0:28
A Ferrari sem maradhat ki a digitális őrületből (Forbes)
Jönnek a Ferrari NFT-i. Még nem tudni, pontosan mikor, de azt már igen, hogy a Velas lesz a partner. Betör a világ leghíresebb autómarkája a digitális műalkotások piacára. A maranellói
dec. 30
0:32
ÉVOSZ: a feketézők még mindig túlsúlyban vannak (Infostart)
Jövőre a lakásépítés, az ipari és a logisztikai beruházások átlag feletti mértékben növekedhetnek.
dec. 30
0:32
Beindult a világ legnagyobb tengeri szélerőműve, a telepítés elég látványos volt (Forbes)
Első munkanapján a brit háztartások felét látta el villamosenergiával.
dec. 30
0:36
A kutya nagyon fontos a magyaroknak: 16 ezer eb érkezett a budapesti Európa Kutyakiállításra - képekkel (Infostart)
Megnyílt szerdán Budapesten, a Hungexpo területén az FCI Európa Kutyakiállítás (European Dog Show), amely péntekig várja a látogatókat.
dec. 30
0:36
Már a kormány is beletörődött, hogy súlyosan drágul minden (Forbes)
A költségvetési hiány is nagyobb, mint egy éve várták, pedig a makrogazdasági kedvező környezet kellemes GDP-mutatókat hozott a kormánynak.
dec. 30
0:40
Pályázati dömping lesz jövőre is, ezekre lehet pénzt szerezni (Forbes)
350 milliárd forintos pályázati csomag válik elérhetővé a következő negyedévben. Egy pályázati tanácsadó cég vette végig, mire lehet majd pénzt szerezni. Komoly pályázati dömpinggel indul el 2022, a Portfolio Papadimitropulosz
dec. 30
0:44
Húsmentes szerda: Buddha Bowl, amihez a brokkoli minden részét felhasználhatjuk (Forbes)
Az ételt megbecsüljük, ugyebár. De azt is tudjuk, hogyan dolgozhatjuk fel például a brokkolit a virágától a száráig? Ha a szárát eddig mellőzted vagy csak az alapléhez használtad fel, próbáld most azt is hasznosítani az ételben.
dec. 30
1:18
A megújulóenergia-felhasználás részaránya megközelítette a 14 százalékot (ProfitLine)
A megújuló energiaforrásokból előállított energia felhasználásának részaránya tavaly a bruttó végső energiafogyasztásban 1,3 százalékponttal 13,9 százalékra nőtt 2019-hez képest, így Magyarország teljesítette 2020-es célkitűzését - tájékoztatta a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (Mekh) legújabb energiastatisztikai riportjának tartal
dec. 30
2:12
Magyarország százezer koronavírus elleni vakcinát adományozott Örményországnak (ProfitLine)
A magyar kormány százezer koronavírus elleni vakcinát adományozott Örményországnak - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán szerdán.
dec. 30
3:12
Óvatosan az aprópénzzel! Mi az a mikrotranzakció? (ProfitLine)
Mik azok a mikrotranzakciók? Mire valók? Mik a veszélyei? Mire lehetnek jók? - ezekre a kérdésekre ad választ a K&H online játékokról készített összeállítása. Többek között érdemes lehet egy keretösszeget meghatároznia a szülőknek, például a zsebpénz terhére, így a gyerekek tudatosabban “vásárolnak” majd a játék során és tisztában lesznek azzal, ho
dec. 30
4:12
Soha nem látott fertőzési hullám közeledik Izraelben (ProfitLine)
Soha nem látott mértékű fertőzési vihar közeledik Izraelben a koronavírus-járvány ötödik hullámával - fogalmazott Naftali Bennett miniszterelnök a Kan közszolgálati rádiónak kedd reggel adott interjújában.
dec. 30
4:18
Láthatóvá teszi az infravöröset az új szenzor (okosipar.hu)
A Svájci Szövetségi Technológiai Intézet (EPFL) kutatói olyan mikroérzékelőt építettek, ami a molekulák rezgetésével képes átalakítani és láthatóvá tenni az infravörös fényt. A spanyol, holland és kínai tudósokkal közös projekt a hőkamerás képalkotás, illetve a kémiai és biológiai vizsgálatok új korszakát hozhatja el – spekulál a Science.org-on meg
dec. 30
4:30
Szomorkás időre van ma kilátás (Agrofórum)
Hajnalban, illetve reggel a nyugati megyékben újfent egyre többfelé elered az eső. A légmozgás gyenge lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet a Dunántúlon általában -1 és +4, keletebbre általában -4 és +1 fok között alakul, de az északkeleti, hóval fedett határ menti részeken néhány fokkal hidegebb is lehet.
dec. 30
4:48
A karbonlábnyom csökkentésén dolgozik a Bayer (Agrofórum)
A Carbonview projekt lehetővé teszi az egyesült államokbeli etanolgyártók számára, hogy jelentést készítsenek, elemezzenek és jobban felmérjék a teljes ellátási lánc szén-dioxid-kibocsátását. A Bayer, a Bushel és az Amazon Web Services (Aws) közösen indítja el a Carbonview projektet.
dec. 30
4:48
Még több lehetőség a termékek szállításában (New Technology)
A Gebrüder Weiss nemzetközi logisztikai vállalat bővítette a személyre szabott belföldi szállítási szolgáltatásait az Egyesült Államokban, a Full Trackload (FTL) elnevezésű megoldásukkal. A Less Than Truckload (LTL) továbbra is elérhető lesz az FTL szolgáltatás mellett. A bővítés egyértelműen jelzi, hogy a szállítmányozással foglalkozó vállalat az
dec. 30
5:30
Mobil karbantartók a kiterjesztett valóságban (okosipar.hu)
A Siemens új alkalmazása gördülékennyé teszi az üzemek helyszíni karbantartását. A Siemens Comos Mobile Worker néven új mobilalkalmazást jelentett be, amely felgyorsítja az üzemi technológiák biztonságos karbantartását. A megoldás összekapcsolja a kiterjesztett valóság és az adatmenedzsment eszközét, lehetővé teszi a vállalatirányítási, mérnöki, ve
dec. 30
5:48
Bővíti regionális beszerzési központját Budapesten a Schneider Electric (New Technology)
Bővíti Budapesten 2017 óta működő regionális beszerzési központját a Schneider Electric, a jelenlegi 150-ről 2023-ig közel 300-ra emelkedhet az ott dolgozók száma. A társaság globális beszerzésekért felelős vezetője, Daniel W. Bartel is a magyar fővárosból irányítja a terület működését, így éves szinten 12 milliárd eurónyi beszerzés és világszerte
dec. 30
5:48
Innovációk a mezőgazdasági szállításban (Agrárágazat)
Kirajzolódni látszanak azok a tendenciák, amelyek felé a jövőben a fejlesztések fordulnak, a mezőgazdasági szállításban.
dec. 30
5:48
Egy innovatív testőr az objektum-logisztikában (Transpack)
Logisztika: a testőr-szakmából jött, s végül az objektumvédelemben, egy beléptetési rendszerrel is újat alkotott Oláh Tibor.
dec. 30
5:48
Nem az országot fogják látni, csak a kompetenciákat, amivel Magyarország jól jár – mondja a magyar CEO (Forbes)
Sásdi Helga, a Publicis Groupe Hungary vezérigazgatója fontos nemzetközi pozíciót kapott, ezzel új szintre lép az amúgy is impozáns track recordja.
dec. 30
5:54
Rövid karrier: máris kiszállt a gyógyszergyártásból Száraz István (Menedzsment Fórum)
Száraz István mindössze 1,5 évig volt - egy saját cége révén - tulajdonos egy gyógyszergyártással foglalkozó vállalatban.
dec. 30
5:54
Így tervezzük meg a következő évi veteményest (Agrofórum)
Télen is vannak kerti munkák, mert a metszés vagy a kert rendezése ugyanúgy a teendők között van még a hideg hónapokban is. De a téli időszakban van időnk a következő évi veteményest is megtervezni.
dec. 30
5:54
Tápanyag-kijuttatás a mélyebb talajrétegekbe (GépMax)
A Gb Hybrid talajlazító-mélyműtrágyázó sávos művelőegységként és altalajlazítóként is egyaránt működhet.
dec. 30
5:54
Mit hagyunk a jövőre, ha este kiszállunk a céges autóból? (Forbes)
A jövőbe invesztálni nem jótékonyság. Tisztán érdek. Fejet hajtunk 100 éves házak láttán, de kevesen fogalmaznak meg akár 10 éves víziókat is, és még kevesebben építik őket. Ezek nélkül, hogy lesznek majd 100 éves házaink a jövőben?
dec. 30
6:06
Egyáltalán nem biztos, hogy megéri a boltoknak 4 hónapra elfogadni a SZÉP-kártyát (444.hu)
Ilyen rövid időre sokan feleslegesnek érezhetik leszerződni egy bankkal és átbütykölni a POS-terminálokat.
dec. 30
6:12
Zuhant Hongkong külkereskedelmi deficitje (ProfitLine)
Hongkong kereskedelmi mérleghiánya jelentős mértékben csökkent novemberben a rekordnagyságú exportnak köszönhetően a Census and Statistics Department (C&SD) keddi jelentése alapján.
dec. 30
6:12
Öntöttvas satu, egy doboz egér, 8 millió forint: őrület, miket hagytunk el 2021-ben (Pénzcentrum)
Sörpad, 30 kilós öntöttvas satu, hűtő, vallási kellékek és 8 millió forint kápé - többek között ezek a 2021-es év legérdekesebb talált tárgyai, amelyeket az utasok a buszokon, vonatokon, és az autómegosztók járműveiben hagytak. Mint a MOL Limótól megtudtuk, gyakran hagynak el a bérlők belépőkártyákat, kulcsokat is, de ezeket jellemzően nem keresik,
dec. 30
6:12
Ezekre az adatokra várunk csütörtökön (vg.hu)
Idei utolsó heti tenderét tartja a Magyar Nemzeti Bank a kereskedelmi bankok számára egyhetes betétek elhelyezésére.
dec. 30
6:18
Hazai találmány a napelemes járda, ingyen termeli az energiát (Alternatív Energia)
Már kereskedési forgalomban is kapható a hazai fejlesztésű napelemes járda.
dec. 30
6:18
Utasbiztosítás síeléshez: melyiket érdemes választani? (Bank360 blog)
A napi párszáz forintba kerülő biztosítás nem nagy ár egy esetlegesen bekövetkező baleset költségeihez képest, amelyek akár több millió forintot is kitehetnek.
dec. 30
6:18
Az automatizáció fejlesztése a jövőben versenyelőnnyé válhat (okosipar.hu)
Az OnRobot globális vállalata nagymértékben támaszkodik magyar szakemberekre. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a legnagyobb fejlesztői bázisa Budapesten található, a részleg a prototípus-tervezéstől a késztermék kivitelezéséig, hardver- és szoftverfejlesztésben segíti az anyavállalat munkáját. Az ELECTROSUB kiállításon Hegyi Krisztina, az On
dec. 30
6:30
Újrakezdés karaktergyilkosság után (Piac és Profit)
Noha a karaktergyilkosságot elsősorban a közélethez, azon belül is a politikához kapcsoljuk, valójában nincs olyan kitüntetett területe a társadalmi együttélésnek, ahol a szándékos lejáratás ne fordulhatna elő. Bőhm Kornél kríziskommunikációs tanácsadó Karaktergyilkosság – Lejáratás a gúnynévtől az álhírig című frissen megjelent könyvéről a szerzőv
dec. 30
6:30
Változás az egyéb szervezetek beszámolókészítési kötelezettségében (Adózóna)
Az egyéb szervezetek beszámolókészítési és könyvvezetési kötelezettségét a 479/2016. kormányrendelet (R.) szabályozza. Írásunk az ezen szervezeteket (illetve egy részüket) érintő változásokat mutatja be.
dec. 30
6:30
Fake quantitative easing creates disaster zones, says Werner, the father of QE (vg.hu)
Quantitative easing or QE has been a magic word in financial markets for decades. First it looked quite revolutionary , then it was used unduly for all kinds of policies, even though central banks often forget about the original goal of QE: creating credit for productive business investments - said Richard A. Werner in an interview to VG, who intro
dec. 30
6:36
Kína eladással búcsúzik a bitcointól (Kripto Akadémia)
A hatályos törvények értelmében december 31-én az utolsó kínai tőzsdék is, köztük a Binance és a Huobi is végleg megszüntetik a kínai felhasználók által kezdeményezett kifizetések végrehajtását. A bányászat májusi betiltását követően ezzel a kereskedés lehetőségét is elveszti a helyiek…
dec. 30
6:36
Kegyetlen zsoldosok, akik elvégzik a kormányok helyett a „piszkos munkát” (Növekedés)
Most ott vannak Afrikában, Maliban az orosz katonai magánhadsereg, a Vágner-csoport tagjai, vagy sem? És ha ott vannak, mit csinálnak: csak kiképzőfeladatokat látnak el, vagy harcolnak is? Több a kérdés, mint a válasz.
dec. 30
6:42
Küzdelmes esztendőn van túl a magyar gazdaság (vg.hu)
A munkanélküliségi rátán és a foglalkoztatottak számán sem látszik a világjárvány negatív hatása, a magyar gazdaság pedig túlszárnyalta a koronavírus megjelenése előtti szintjét, ám ennek a felkúszó infláció és költségvetési hiány lett a következménye.
dec. 30
6:48
17 megyére adott ki figyelmeztetést az Omsz! (Agroinform)
Országszerte köd várható, csak Vas és Győr-Moson-Sopron megyében lesznek jók a látási viszonyok az utakon.
dec. 30
6:48
Kiderült, meddig fixált a benzinár (Azenpenzem)
Nemes egyszerűséggel január elsejétől hatályon kívül helyezték azt a rendelkezést, amely megszabta, maximum mennyit kell fizetniük az autósoknak az üzemanyagért. Az intézkedés így is megmarad. Számos más jogszabály is hasonló sorsra jutott.

Keresés