2021. december 31. péntek

dec. 31
0:06
Megjött a bizonyíték arra, hogy az omikron variáns sajnos szuperképességgel bír (Portfolio)
A New England Journal of Medicine szaklapban szerdán jelent meg az a kutatói levél, mely szerint a második Pfizer vakcina beadása után több, mint 5 hónappal a levett szérumminták nem mutattak semlegesítő hatást az omikron variáns ellen.
dec. 31
0:12
Kétes hátterű társaságok járják a temetőket, megrendelésre bármit ellopnak (vg.hu)
Naponta lopnak a temetőkből mécseseseket, síremléket, sírvázákat és nem egyszer sírköveket is egyszerűen kiemelnek a földből és újra eladják, ha arra van igény.
dec. 31
0:12
Ezt nem láttuk jönni: Tiborcz István megvette az egyik leggyorsabban fejlődő magyar bankot (Forbes)
Többségi tulajdont szerzett Tiborcz István a Gránit Bankban és egyből munkavállalói résztulajdonosi programot indít.
dec. 31
0:16
Második éve a pandémia szorításában (vg.hu)
A magyar mérnököknek is sok munkát adott a járvány, és két év tapasztalatával a hátunk mögött úgy gondolom, megálltuk a helyünket. Hozzájárultunk az ország gazdasági újraindításához, és különféle találmányokkal a védekezés hatékonyságához.
dec. 31
0:16
Rájár a rúd Bige Lászlóra: már a 11 milliárdos kartellbírság előtt bajban volt a műtrágyakirály cége (Forbes)
Nem csak a versenyhivatali rekordbírság ütötte meg nagyon a Nitrogénművek tulajdonosának bokáját, az energiaárak is ellene zenélnek. Bige Lászlónak is pörgős éve volt: komoly bűntetőügy indult ellene, valamint cégét kartellvádak
dec. 31
0:18
Dől a pályázati pénz 2022 elején (ProfitLine)
Izgalmas év volt a 2021-es pályázati szempontból (is): elindult a 2021-2027-es pályázati ciklus és maradtak források a 2014-2020-as időszakból is. 2022 eleje szintén izgalmasnak ígérkezik: összességében több mint 350 milliárd forint vállalati támogatást számolt össze a Via Credit az év első három hónapjában. 2022-ben a Ginop Plusz program fog domin
dec. 31
0:20
A zöld technológia adhat reményt a klímaváltozás elleni harcban (vg.hu)
Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy politikai fordulatra is szükség van a katasztrofális kimenetel elkerüléséhez és jóval nagyobb mértékű befektetésekre van szükség.
dec. 31
0:20
Egy igen fura milliárdos mellé szegődik a bukott osztrák kancellár (Forbes)
Peter Thiel, az ellentmondásos amerikai milliárdos cégénél folytatja a nemrég lemondott osztrák kancellár, Sebastian Kurz. Thiel nagyon fura figura, az egyik legtitokzatosabb adatelemző cég alapítója.
dec. 31
0:24
Árat emel az IKEA (vg.hu)
A vállalat nem látja, hogy normalizálódnának az ellátási láncok a belátható jövőben, így kénytelen a megnövekedett költségei egy részét a fogyasztókra hárítani.
dec. 31
0:24
Orosz propagandát kell nyomnia a Netflixnek, márciusig van idejük (Forbes)
A szélsőséges (értsd: Putyin-ellenes) tartalmaktól is tartózkodnia kell a Netflixnek, ha maradni akar.
dec. 31
0:28
Nagy az olasz elnökválasztás tétje (vg.hu)
Ha győz az esélyes Mario Draghi, az teljes gazdasági-politikai instabilitással járhat.
dec. 31
0:28
Újabb fordulat a Mol-INA-ügyben: Zágráb Svácjban keres jogorvoslatot (Forbes)
Fellebbeznek a horvátok, nem tetszik nekik a svájci választottbíróság számukra kedvezőtlen döntése.
dec. 31
0:32
Visszado: pénteken lejár a határidő (vg.hu)
Azoknak kell sietnie, akik családi pótlékra jogosultak, ám nem ők szokták azt kézhez kapni. Ugyancsak péntekig lehet a kivára is jelentkezni.
dec. 31
0:32
Kóstold meg az ínycsiklandó hamshukát, avagy a húsrajongók kedvenc hummusz variációját! (Forbes)
A hamshuka a klasszikus hummusz tálalásának egy érdekes változata. Valójában egy könnyed, légies, paradicsomszószos darált hússal kiegészített hummuszt jelent. Izraelben ezt a mennyei ételt reggel, délben és este is fogyasztják
dec. 31
0:36
Lendületet vettek a céges felvásárlások (vg.hu)
Az utóbbi évek legtöbb összefonódását az idén vizsgálta a Gazdasági Versenyhivatal, amelynek ezúttal főként a villamosenergia-ipar területén kellett szabályoznia a tőkekoncentrációt.
dec. 31
0:40
Nagy hajrával zárul a jegybanki kötvényprogram (vg.hu)
Csak decemberben 700 milliárd forintért vittek piacra kötvényeket az MNB Növekedési kötvényprogramjában, két és fél év alatt 70 kibocsátó jutott átlagosan 35 milliárd forintos forráshoz. A még tárgyalás alatt álló kibocsátások szűk 200 milliárdos jegybanki forráson osztozkodhatnak.
dec. 31
0:44
Ismét online tárgyal Putyin és Biden (vg.hu)
Már másodjára beszélnek a hónap során.
dec. 31
0:48
Elmaradtak az új rekordok a tengerentúlon (vg.hu)
Alacsony forgalom mellett csúszott kissé lejjebb a Dow Jones és az S&P 500.
dec. 31
1:12
A Bdpst Group megvásárolja a Gránit Bank többségi tulajdonjogát (ProfitLine)
A Bdpst Zrt. üzletrész-adásvételi szerződést írt alá a Gránit Bank Zrt. 57 százalékos tulajdonrészének megvásárlásáról, és benyújtotta a tranzakció zárásához szükséges pénzügyi felügyeleti engedély iránti kérelmet a Magyar Nemzeti Bankhoz; az elbírálás folyamatban van - közölte a cég az MTI-vel csütörtökön.
dec. 31
2:12
Meghosszabbították a munkahelyi képzéseket támogató program beadási határidejét (ProfitLine)
Szeptemberben indult el a munkahelyi képzéseket ösztönző támogatási program első szakasza 15 milliárd forintos keretösszeggel, az eredetileg év végi határidő helyett a pályázatokat egy hónappal tovább, 2022. január 31-éig nyújthatják be a magyarországi vállalkozások - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) csütörtökön az MTI-vel.
dec. 31
3:12
Tőkeemelést jelentett be az MFB (ProfitLine)
Az MFB Magyar Fejlesztési Bank Zrt. alaptőkéje 45 milliárd forinttal nőtt - olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön közzétett kibocsátói tájékoztatásban.
dec. 31
4:12
Szilveszterre esik az éves virslifogyasztás ötöde (ProfitLine)
Szilveszterre esik az éves virslifogyasztás ötöde, a sertésből készült termékek a legnépszerűbbek a belföldi piacon - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) csütörtökön az MTI-vel.
dec. 31
4:18
Tovább bővül Budapesten a Schneider Electric (okosipar.hu)
Bővíti Budapesten 2017 óta működő regionális beszerzési központját a Schneider Electric, a jelenlegi 150-ről 2023-ig közel 300-ra emelkedhet az ott dolgozók száma. A társaság globális beszerzésekért felelős vezetője, Daniel W. Bartel is a magyar fővárosból irányítja a terület működését, így éves szinten 12 milliárd eurónyi beszerzés és világszerte
dec. 31
4:30
Tavaszias idővel búcsúzik az óév (Agrofórum)
Eleinte jobbára borult, párás, helyenként ködös idő várható, majd az éjszaka második felétől nyugat felől szakadozni, csökkenni kezd a felhőzet. Szórványosan előfordul kisebb eső, szitálás, az északkeleti határ közelében, főként az éjszaka első felében néhol ónos szitálás, gyenge ónos eső, fagyott eső, hószállingózás sem kizárt. Helyenként megélénk
dec. 31
4:48
Talajszennyezés: a cink (Zn) (Agrofórum)
Kissé kékes árnyalatú, szép fémfényű elem. Közönséges hőmérsékleten rideg, 150-200 °C közötti hőmérsékleten kovácsolható. 200 °C fölött olyan rideg, hogy mozsárban porrá törhető. Jó elektromos vezető, szilárdsága csekély, sűrűsége 7,14 g/cm³, olvadáspontja 419 °C, forráspontja 907 °C. 35 K alatt ferromágneses tulajdonságot mutat. A cink átlagos kon
dec. 31
4:48
Autó egymillió kilométerrel (New Technology)
A növekvő ökológiai tudatosság fényében a gazdaságról való gondolkodásunk mellett a mobilitás fejlesztésén is dolgoznunk kell. A jövőben olyan járművek gördüljenek ki az utcákra, amelyek fenntarthatóbbak, tisztábbak, hosszútávon használhatók és akár több mint 1 millió kilométert is képesek megtenni. Joggal tesszük fel a kérdést: létezhet ilyen mego
dec. 31
5:12
Ezek a legnépszerűbb úti célok szilveszterkor (ProfitLine)
Szilveszterkor Budapest, Eger, Gyula, valamint Szeged, Hajdúszoboszló, Siófok és Pécs is szerepel a legnépszerűbb belföldi úti célok között - közölte a Szallas.hu csütörtökön az MTI-vel.
dec. 31
5:12
Különös szilveszter? (NRGreport)
Szilveszterkor elbúcsúztatjuk az óévet és köszöntjük az új esztendőt. Sokunknak ez az este a felhőtlen szórakozásról szól, és nem igazán gondolunk ilyenkor a negatív környezeti hatásokra, pedig kis odafigyeléssel a szilveszteri buli is lehet fenntartható.
dec. 31
5:18
Fűteni napelemmel? Támogatás jött rá! (Alternatív Energia)
Országosan elérhető, meghosszabbított határidővel a napelemes pályázat.
dec. 31
5:18
FC Barcelona: kik hozhatják el a napfényes tavaszt? (Márkamonitor)
A spanyol labdarúgó-bajnokság, a La Liga idei legnagyobb negatív szenzációja a katalán sztárcsapat bukdácsolása volt. Bár nem kellett különösebben éles szemű megfigyelőnek lenni ahhoz, hogy az ember lássa, milyen lejtmenetben van a csapat a 2015-ös BL-győzelem óta, a szurkolóknak kemény lehetett végignézni, ahogy az őszi szezonban egyik pofon jött
dec. 31
5:18
Európai antennával üzen a Földnek a James Webb űrtávcső (okosipar.hu)
Minden idők legnagyobb űrtávcsöve január harmadik harmadában éri el célállomását, az összeadódó gravitációs vonzás miatt viszonylag nyugodt keringési pályát garantáló L2 pontot. A James Webb ekkor a Föld-Hold távolság kb. négyszeresére, 1,5 millió kilométerre lesz bolygónktól, így nem kis kihívást jelent az adatközvetítés. A több európai államban j
dec. 31
5:42
Van olyan ország, ahol tilos diszkriminálni az oltatlanokat (Privátbankár)
Megosztja a világot a Covid elleni kötelező oltás kérdése: míg Európában több ország is tervezi annak általánossá tételét, egyes szakmákban pedig sok ország már kötelezővé is tette azt, Japánban mindig az egyénre bízzák a döntést, és tiltják az oltatlanok hátrányos megkülönböztetését. Egyes szakértők szerint az általános kötelezővé tétel az utolsó
dec. 31
5:42
Az Omron bemutatja az RT1 sorozatú biztonságos távelérést biztosító informatikai eszközét (New Technology)
Az Omron bejelentette, hogy piacra dobja az ipari távoli elérést biztosító RT1-sorozatot, kibővítve ezzel az ipari automatizálási megoldások sorát. A kulcsrakész megoldás lehetővé teszi a távoli karbantartást, költséges és időigényes helyszíni látogatások nélkül. A távoli elérés segítségével a felhasználók pontjáról megtekinthetik és vezérelhetik i
dec. 31
5:42
A leggazdagabb magyar, illúziók, retró, farkasok: ezek voltak 2021 legjobb képei a Forbes.hu-n (Forbes)
A leggazdagabb magyar, retrómúzeum, farkasokkal bírkózó üzletember, illúziók palotája – csak pár sztori, pár hely, ahol az idén megfordultunk. Elhoztuk az Forbes online kiadásának legjobb idei képeit, egyenesen az alkotó
dec. 31
5:48
Időjárás: Ilyen lesz az idő szilveszter és újév napján (Agroinform)
Enyhe idővel ér véget az év, szilveszter napján néhol akár plusz 16 Celsius-fokot is mérhetünk, északkeleten azonban némileg hűvösebb idő várható.
dec. 31
5:48
Hogyan válasszunk metszőollót? (Agrofórum)
A metszőolló kiválasztása egyszer minden kertészt megtalál és miután a legtöbbször nem is lehet a metszőollókat kipróbálni sem a kereskedésekben, webshopokban meg főleg, így a választás sem olyan könnyű. Az évek során megfordult a kezemben egy pár fajta metszőolló már, így elmondom azokat a szempontokat, ami alapján én metszőollót választok magamna
dec. 31
5:48
Permetezőgépek felkészítése a következő idényre (Agrárágazat)
A permetezőgépet év közben is karban kell tartanunk, és az is kell, hogy a szezon végén a gépet szakszerűen téliesítsük.
dec. 31
5:48
Nem kell kompromisszumot kötni… (Transpack)
Az innovatív csomagolási megoldásoknak köszönhetően kevesebb az anyagfelhasználás, és nagyobb arányú az újrahasznosítás.
dec. 31
5:50
Mikor érdemes a kertünkben talajjavítást végezni? (Agrofórum)
Talajjavításnak nevezzük az olyan kémiai, biológiai, fizikai vagy vízszabályozási beavatkozásokat, amelyeket a szokásos agrotechnikai műveleteken túlmenően a termékenység fokozása érdekében végzünk, s amelyek a talaj egyes tulajdonságait tartósan és lényegesen megváltoztatják.
dec. 31
5:54
Nincs mese: árat emel az IKEA (Portfolio)
Világszerte átlagosan 9%-kal emeli árait a világ legnagyobb bútormárkája, az IKEA - derült ki a társaság csütörtökön közzétett közleményéből, amely kitekintést ad a 2022-es évre. Az áremelés oka a magasabb szállítási- és nyersanyagköltségek.
dec. 31
6:00
Itt az ország boldogságtérképe: ezekben a megyékben, városokban a legjobb élni Magyarországon (Pénzcentrum)
Érdekel a boldogság tuti receptje? Íme: tanulj, ameddig csak lehet, lehetőség szerint menetelj egészen a PhD fokozatig, költözz Veszprém megyébe, legyél vállalkozó, házasodj meg és vállalj pontosan 3 gyermeket. A Pénzcentrum oldalán fútó nagy Boldogságteszt szerint ugyanis azok a legboldogabbak 2021 legvégén Magyarországon, akik ezen lista minden e
dec. 31
6:12
Fájdalmasan megdrágult idén az élet, jövőre sem lesz jobb (Menedzsment Fórum)
Az év elején még a kormány és az MNB szakemberei is azzal érveltek a megugró infláció kapcsán, hogy mindez csupán egyszeri tételek eredménye, és átmeneti lesz a fogyasztói árak növekedése. Sajnos nem lett igazuk, hiszen novemberben érte el a pénzromlás az éves legmagasabb szintjét, a 7,4 százalékos érték 14 éves rekordot jelentett.
dec. 31
6:12
Automatizálják a teherszállító repülők átvizsgálását (New Technology)
A Robotics Business Review idei nagydíját elnyerő RE2 Robotics az Amerikai Légierőtől kapott megbízást arra, hogy autonóm ellenőrző- és fenntartórendszert építsen teherszállító repülőgépekhez. Az önállóan is működő megoldást a nagy teljesítményű C-17-esek repülés előtti és utáni átvizsgálására szeretnék befogni. Mivel a Boeing katonai járműve tényl
dec. 31
6:18
Folytatódik a nagyvállalati beruházásösztönző program (ProfitLine)
Jövőre is folytatódik a nagyvállalati beruházásösztönző program 25 milliárd forintos kerettel - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter közösségi oldalán csütörtökön.
dec. 31
6:18
Rengeteg pénzt spórolhatnak a magyar családok az év végéig (Márkamonitor)
Az évnek ugyan nemsokára vége, azonban még nem késő kihasználni azokat a támogatásokat és kedvezményeket, melyek jelentős kiadásoktól szabadíthatják meg a felújítás előtt vagy után állókat. Számos pályázat és támogatás elérhető attól függően, hogy az ingatlan melyik részén milyen munkálatokat végeztünk el. Könnyű elveszni a lehetőségek között, így
dec. 31
6:18
13 millió feletti bírsággal járhat a Zöld hitel (Bank360 blog)
Bármilyen előírást szegtek meg az adósok, súlyos büntetést kell kifizetni: nagy összegű büntetőkamat terheli a tulajdonost, a hitel pedig piaci kamatozásúvá válik.
dec. 31
6:18
Videó: Európa legnagyobb szárazföldi konténerátrakó darujának építése (okosipar.hu)
Befejezték a méretüket és az alkalmazott technológiát tekintve is egyedülálló óriásdaruk építését Fényeslitkén, Európa legmodernebb, rövidesen üzembe álló szárazföldi konténerátrakóján, az East-West Gate (EWG) terminálon. A három hatalmas, 28 méter magas, sínen guruló szerkezetet Európában elsőként 5G segítségével, távolról irányítják majd. Az egye
dec. 31
6:24
Szemüveg juttatása fizikai dolgozóknak? (Adózóna)
Köteles-e a munkáltató dioptriás szemüveget biztosítani a fizikai dolgozójának? – kérdezte az Adózóna olvasója. Surányi Imréné okleveles közgazda válaszolt.
dec. 31
6:36
Pénzesővel indul 2022 – mire szerezhetnek támogatást a cégek? (Piac és Profit)
Izgalmas év volt a 2021-es pályázati szempontból is: elindult a 2021-2027-es pályázati ciklus és maradtak források a 2014-2020-as időszakból is 2022 eleje szintén izgalmasnak ígérkezik: összességében több mint 350 milliárd forint vállalati támogatást számolt össze a Via Credit az év első három hónapjában. 2022-ben a GINOP Plusz program fog domináln
dec. 31
6:36
Ők lesznek 2022 nagy nyertesei (vg.hu)
A béremelések és adócsökkentés éve lesz 2022, leginkább így lehetne összefoglalni, hogy miben változik az életünk szombattól. A rezsicsökkentés marad, továbbra is rögzített árakon fizethet energiáért a hazai lakosság.

Keresés