Az OPUS GLOBAL Nyrt. 23,8 milliárd forintos adózott eredményt ért el konszolidált szinten idén az első három negyedévben, ami a tavalyi ugyanezen időszakhoz képest 20,8 milliárd forintos eredményjavulás - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közzétett IFRS szerinti jelentésében szerdán.
– Új gyerekszobát varázsol Kardos Eszter! Saját maga festi ki a falakat, amiről követőinek is beszámolt. Az az igazság, hogy Eszternek még a festékmaszat is jól áll.
Miközben a török líra árfolyama ismét rekordmértékben zuhant, a drágulás közepette az emberek sorban állnak az olyan boltoknál, ahol valamennyivel olcsóbb az étel.
Miért kell népszavazást tartani arról, szabad-e kiskorúak körében a nemváltó műtéteket népszerűsíteni? Simicskó Istvánt, a KDNP frakcióvezetőjét kérdeztük.
– A nőknél Krizsán Xéniát, a férfiaknál Szűcs Valdót választotta az év legjobbjának a Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége – közölte honlapján a szervezet, amely 1964 óta díjazza az adott esztendő legeredményesebb versenyzőit.
Valamennyi szektorban megnőtt az online csalási kísérletek száma. A Covid–19-járvány kitörésével összefüggő nemzetközi trend a magyar kkv-szektorban is megjelent, olvasható az iBanFirst elemzésében.
A Forma-1 csapatai szerdán befejezték kétnapos gumitesztjüket Abu Dhabiban. A leggyorsabb kört a Haas autójával köröző Robert Shwartzman érte el, a fiatal pilóta mellett a jelenlegi mezőny több tagja is autóba ült, ők a 18 colos abroncsokon dolgoztak.
Átadták az M44 gyorsforgalmi út Lakitelek és Tiszakürt közötti tíz kilométeres szakaszát, és az Európában is egyedülálló szerkezetű, új tiszaugi Tisza-hidat szerdán.
74 évesen újra szabad emberként élheti mindennapjait a volt amerikaifutball-játékos és színész, O.J. Simpson, miután jó magaviselete miatt a bíróság bő két hónappal korábban feloldotta a feltételes szabadságát.
„Kérem Önöket, hogy e kiadvány tartalmát ismertessék meg a teljes állománnyal annak érdekében, hogy feladatainkat Eskünkhöz híven teljesíteni tudjuk” – kéri a katonáktól a Magyar Honvédség parancsnoka.
Ahhoz, hogy a jövő évi nagy adóosztogatásban pénzt kapjon, sok szülőnek külön nyilatkoznia kell. Félmillióan már léptek, az adóhivatal azonban december 31-ig még mintegy 250 ezer szülő nyilatkozatát várja.
A Red Bull egyesíti erőit a kétszeres America’s Cup-győztes Alinghi szindikátussal a nemzetközi sport legrégebbi trófeájáért folytatott küzdelemben. Az Alinghi alapítója, Ernesto Bertarelli és a kétszeres olimpiai bajnok Hans Peter Steinacher bejelentette az új Alinghi Red Bull Racing indulását, és bemutatta a csapat logóját a Société Nautique de G
Hiába érintette a magyar háztartások 60 százalékát hátrányosan a járvány, mégis sokkal többet, mint korábban. Átlagban már csaknem havi 30 ezer forintot.
A párizsi klímaegyezmény, valamint az uniós zöld megállapodás következményei veszélybe sodorhatják az ágazat munkaerőpiacát - figyelmeztet a Clepa, amelynek hírlevele három különféle forgatókönyvet vázol fel az európai járműipar 2020-2040 közötti időszakáról. A három szcenárió között van a mérsékelt és fokozatos átalakulás elveit valló vegyes techn
A világ egyik legnagyobb, legfontosabb tech rendezvényén 2022 januárjában is odateszik majd magukat a piaci résztvevők. Döbbenetes termékekre, elképesztő technológiákra és sci-fit idéző megoldásokra számíthatunk a CES 2022 eseménytől.
A Dél-afrikai Köztársaság omikronjárványának középpontjában nagyon magas arányban vannak azok, akik már valamelyik előző variáns által is megfertőződtek, ez magyarázhatja azt, hogy most jelentősen kevesebben kerülnek kórházba.
Nehéz lenne vitatkozni az angol sajtó megállapításával: Sergio Agüero személyében a Premier League történetének leghatékonyabb tengerentúli gólszerzője jelentette be a visszavonulását. Ott mást értenek a tengerentúli (overseas) kifejezésen, értsük úgy, ahogyan ők gondolják: Kun Agüero a PL eddigi legjobb külföldi gólszerzője. Sztárként gondolnak rá
Stuttgart – Továbbra is megállíthatatlan Robert Lewandowski, a német Bayern München labdarúgócsapatának lengyel sztárja a legendás Gerd Müller újabb csúcsát állította be.
A korábbi szabályok szerint a magánszemélyek javára teljesített, személyi jövedelemadó vagy egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás fizetésének kötelezettsége alá eső javadalmazások csak 12 millió forintos értékhatárig voltak teljes mértékben elszámolhatók a támogatás alapjában, a felettes részre már 50 százalék korlát vonatkozott. A most elfo
Sebastian Vettel 2013-as diadala után múlt hétvégén újra világbajnoki címnek örülhetett a Red Bull Racing: Abu Dhabiban szerzett győzelmével Max Verstappen a szezon legjobbja lett.
Az MKB, a Budapest (BB) és a Takarék legfőbb szervei elfogadták a pénzintézetek fúziója menetrendjének első lépését. Tavasszal így a BB és az MKB egyesül. A teljes folyamat 2023 első félévének végéig zárulhat le.
Magas szinten maradhat az építőipar termelése, amelynek értéke idén meghaladhatja az 5000 milliárd forintot, így a teljes gazdasági növekedéshez az ágazat akár 6 százalékkal is hozzájárulhat az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint.
A modell évek óta féltve őrzi a magánéletét, így a szerelméről sem lehetett sokat tudni. Most viszont egy bejegyzésben jelentette be, hogy menyasszony lett.
A koronavírus-járvány újabb hullámai tovább erősítették az online kereskedelem szerepét. Az 55 év alattiak többsége idén már elsősorban az interneten vásárol be az ünnepekre. Leginkább a fiatalabb, Y- és a Z-generáció tagjai tervezik, hogy többet költenek majd karácsonykor.
Papp Vargha Katalinnak az életét megpecsételte a csokoládé. Pedig nem így indult a története. Politikai pályát álmodott meg magának, és aztán jött Belgium. De minden megváltozott és 2011-ben elindult a Chocomaze vállalkozásának az útján, mely azóta is ezrek életét teszi édesebbé! Ebben az évben két terméke is elnyerte a Great Taste Award díjat, ami