2021. december 16. csütörtök

dec. 16
8:18
Hat héttel lánya születése után lett ikrekkel terhes, így egy éven belül három kislányt szült egy amerikai anyuka (SzMo)
A nő összesen 18 hónapon át volt terhes. Azért is volt nagy öröm számára a gyerekek érkezése, mert egy vetélés után fogantak meg.
dec. 16
9:36
Halálos iramban 10: Megvan (az új) premierdátum, de mi lesz Dwayne Johnsonnal? (Mafab)
Ahogy egy korábbi interjúban Vin Diesel elárulta, a Halálos iramban filmszéria bizony a végéhez közeledik. Persze ez csupán a “fősodort” érinti, így jó eséllyel további spin-offokat kapunk majd a jövőben.
dec. 16
10:42
Gigaspoiler: Kiszivárgott a Pókember 3 legnagyobb meglepetés cameójának jelenete (Mafab)
Hát eljött az idő. A Pókember 3 - Nincs hazaút holnap végre megérkezik a mozikba.
dec. 16
11:30
Minden itt kezdődik: Befutott a King's Man: A kezdetek végső előzetese (Mafab)
Rengeteg halogatás után végre tényleg a mozikba kerül a King's Man: A kezdetek. Itt a végső előzetes.
dec. 16
12:12
Az előzetes, amit ma látnod kell: Egy véres sci-fi vígjáték, amit már most imádunk (Mafab)
Új filmmel jelentkezik az Az ember, aki mindent tudott készítői, Dan Kwan, Daniel Scheinert. Megérkezett az Everything Everywhere All at Once előzetese.
dec. 16
13:06
Azt hitted, a Dűne a 2020-as évek sci-fije? Ez a film lesz az! (Mafab)
A sci-fi műfaj egyik koronázatlan királya Arthur C. Clarke, akinek temérdek olyan műve született, amelyek nem csak irodalmi szempontból lettek meghatározók. Nem csoda, hogy számos regényét és novelláját adaptálták már a mozivászonra, elég csak a 2001: Űrodüsszeia klasszikusra gondolni. És könnyen lehet, hogy az előttünk álló évtized egyik nagy mozi
dec. 16
13:30
Futártáskából cicaház? Menhelyeknek segít a foodpanda (SzMo)
Most további kisállatmenhelyek jelentkezését várják.
dec. 16
14:00
Robotzsaru: Disztópia a 80-as évekből (Mafab)
Egy disztópikus világban Detroit a bűntől, korrupciótól mélyen átitatott város, ahol bűnözők uralják az utcákat, ahol naponta halnak meg rendőrök, az egész rendőri szervezet képtelen rendet tartani. A hasztalan küzdelembe belefásult rendőrök ráadásul sztrájkra készülnek. A hatalmas pénzzel és hatalommal rendelkező magáncég, az OCP veszi át a rendőr
dec. 16
14:48
Olivia Wilde: Legyenek újra jó szexjelenetek (Mafab)
Olivia Wilde 2019-ben megjelent Éretlenségi című filmjével bebizonyította, hogy rendezőként is megállja a helyét a filmes szakmában. A színésznő gőzerővel dolgozik következő filmje, a Don't Worry Darling utómunkálatain, amelynek kapcsán egyúttal egy komoly kritikát is megfogalmazott a szakmával kapcsolatban.
dec. 16
16:30
Ezért nincs szex a Pókember-filmekben Tom Holland szerint (Mafab)
Tom Holland és Zendaya Hollywood napjaink egyik legkedveltebb párjának számít, akiknél a Pókember filmekben is remekül működik a kémia.
dec. 16
17:30
M. Night Shyamalan negyedszer is ránk hozza a frászt (Mafab)
Turnerék visszatérnek! Az Oscar-díjra jelölt M. Night Shyamalan sorozata, a Servant visszatér a negyedik évaddal az Apple TV+-ra.
dec. 16
18:18
West Side Story: Egy poros klasszikus feltámadása (Mafab)
A West Side Story a klasszikus hollywoodi musicalek máig legismertebb és legkedveltebb darabja. Noha az 1961-es, Robert Wise-féle West Side Story maga is egy adaptáció, Leonard Bernstein, Stephen Sondheim, valamint Jerome Robbins 1957-es Broadway-darabjának adaptációja (mely színdarab pedig Shakespeare Rómeó és Júliáján alapszik), a történet népsze
dec. 16
19:06
10 mítosz a filmekből... Leleplezve! (Mafab)
A filmekben gyakran csak a képzelet szab határt a dolgoknak, ebben pedig időnként nem igazán értenek egyet a nézők és az alkotók.
dec. 16
20:18
Élve eltemették a népszerű vloggert Amerika idei legnézettebb YouTube-videójában (SzMo)
Több mint 153 milliószor nézték már meg MrBeast videóját, aki persze csak egy kísérlet – és a nézettség – kedvéért töltött el több mint 2 napot a föld alatt.
dec. 16
22:12
Szívszorító: pár órával második gyereke születése után halt meg a rákban szenvedő amerikai apa (SzMo)
Élete utolsó pillanataiban újszülött kisfia a mellkasán feküdt, felesége pedig fogta a kezét. Az anya egyszerre élte át a legnagyobb örömöt és a fájdalmas gyászt.

Keresés