Andrew “Twiggy” Forrest ausztrál nyersanyagbányászattal foglalkozó milliárdos bíróság elé viszi a Metát (korábban Facebook). Azt állítja, hogy a közösségi médiaóriás megsértette a helyi pénzmosási törvényeket, mivel nem akadályozta meg platformján a hamis kriptopénz-reklámokat. A Nyugat-Ausztráliai Magisztrátusi Bíróságon benyújtott jogi eljárásban
Az új Lakossági Számla és Személyi Kölcsön kampányokban végre szélesre tárul az ikonikus sárga ajtó. A Republic Group által forgatott spotokban megismerhetjük, hol és hogyan készülnek a személyre szabott ajánlatok a bank életében. A Republic Group már több éve dolgozik a márkán, a 2021-es évet pedig a kreatív koncepció és kommunikációs stratégia új
Az Erste Bank elemzői adták a legpontosabb előrejelzést a magyar gazdaság mutatóinak alakulásáról a Reuters elemzői felméréseiben 2021-ben, így ők nyerték el a Refinitív StarMine díját Magyarországon. A kelet-közép-európai valuták árfolyammozgásának előrejelzésében pedig a negyedik helyet szerezte meg az osztrák Erste Csoport elemzői csapata.
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) csütörtöki sajtótájékoztatóján azt közölte, hogy „nem áll rendelkezésre elegendő bizonyíték” ahhoz, hogy a koronavírus elleni negyedik oltás beadását javasolja.
A 2021-es év az iparág számára egyértelműen a fellendülés időszaka volt. Ez alól egyetlen kivétel a gyári elsőszerelésű (originalequipment, OE) szegmens volt, ahol a chiphiány miatt 8%-os csökkenést könyvelhettek el a gyártók. Az új teherautó-gumiabroncs szegmensben jelentős, 25%-os növekedést értek el. A másodlagos piacon eladott abroncsok terén t
Január 1-én vette kezdetét a hetedik Kripto Akadémia trading race. A 2000 dollár összdíjazású kereskedési versenyen bárki részt vehetett, aki rajtunk keresztül regisztrált a Binance oldalára. A végső helyezésekről a lenti táblázat ad tájékoztatást. A résztvevők az egyedi azonosítóik alapján kereshetik ki magukat a listából, amiket a Binance fiókjuk
Évente világszerte mintegy 300 milliárd dollárba kerül az egyre szélsőségesebbé váló időjárás okozta károk kezelése a vállalkozásoknak, beleértve ebbe az elektromos és vízi-közmű hálózatok, illetve a közlekedési infrastruktúra működési zavarait. A Schneider Electric új, átfogó megközelítést vázol a jövő infrastruktúráinak kialakítására, amelynek kö
A Microsoft „2021 Work Trend Index” felmérése szerint a munkavállalók 40 százaléka a felmondást fontolgatja. A munkavállalóknak emellett egyre nagyobb igényük a rugalmas, otthonról történő munkavégzés. Ennek érdekében az irodák funkciói és fizikai megjelenése is megváltozhat. A munkavállalók termelékenysége nem csökkent ugyan az elmúlt egy év során
Kössler úr, hiányozni fog. Közvetlenségével, humorával, hozzáértésével a magyar média egy pillanat alatt megkedvelte. 2015 karácsonya előtt találkozott először magyar újságírókkal Győrben, az Audi karácsonyi fogadásán. Első nyilatkozatával rögtön szimpátiát váltott ki. 2015 karácsonyán a győri Audiban: Peter Kössler Czechmeister Mónika kommunikáci
Januárban a síszezont a világ legnagyobb síterepén, a franciaországi 3-völgyben kezdtük el. Szikrázó napsütés, méteres hó, 600 km tükörsima pálya, sohavégetnemérős csúszások, levegőben úszó, ultramodern liftek; minden adott volt a tökéletes síélményhez.
A Kúria készen áll az április 3-ára kitűzött országgyűlési választásra és népszavazásra – jelentette ki a legfelsőbb bírói testület elnöke csütörtökön Budapesten.
A skandináv irodalomban mindig is nagyon hangsúlyos volt a gyermeki nézőpont, ugyan az utóbbi években több szó esik skandináv krimikről, vagy az autofikciós történetek csúcsteljesítményéről, de ezek mellett az ifjúságnak szánt irodalom, a fiatalokról szóló történetek továbbra az északi országok erősségei közé tartoznak.
Három héttel ezelőtt, amikor bejelentették, hogy egy szóló bányász egy egész (6,5 BTC) blokk jutalmat kapott, a nagyobb kripto tematikájú sajtó orgánumok is megírták. Aztán jött egy második bejelentés, majd egy harmadik, és nemrég egy negyedik. Hogyan lehetséges ez az esemény, amikor arról szólnak a hírek, hogy hatalmas, több ezres nagyságú bányász
Átlagosan négy utat terveznek 2022-ben, és 39%-kal többet szándékoznak utazásra költeni, mint 2019-ben az Accor szálloda és vendéglátóipari csoport felmérésében megkérdezettek. Az utazók az egészségügyi sztenderdeket, a foglalási rugalmasságot és a fenntarthatóságot tartják a legfontosabbnak. Az európaiak kétharmada saját mentális jólléte és stress
Újabb jó hír a gyermeket nevelő családoknak, hogy a Babakötvény kamata minden eddiginél magasabbra, 8,1 százalékra emelkedett februártól - írta Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebook oldalára felkerült posztjában csütörtökön.
Az alapjármű egy Chevrolet Silverado 3500 HD volt, amelyből 2004-ben 10 kerekű „szuperautót” készítettek. Ennek eredményeként az autó három tengelyt és egy óriási Cadillac motort kapott, 1425 LE teljesítménnyel. Most 65 000 dollárt kínálják eladásra. A harmadik tengely miatt meg kellett hosszabbítani a pickup rakterét, amely alá egyszerre nyolc ker
Itt a választási kampány, úgyhogy Orbán Viktor befagyasztja bizonyos alapélelmiszerek árát. A verseny szorosnak ígérkezik, ezért a nacionalista vezető egyre több gesztust tesz a szavazók megnyerésére – írja a Le Monde.
Drasztikusan megerősödött az online kereskedelem a pandémiás időszakban és egyelőre nincs megállás. A járvány kirobbanását követően érezhető volt a hirtelen megnövekedett igény a webshopok iránt: a 2021-es adatokat összevetve a koronavírus előtti időszakkal több mint ötszörösére nőtt az e-kereskedelem forgalma. Az iskolakezdésre is szívesen készült
A pandémia kezdete óta jelentősen növelte online árbevételét és jelenlétét a Euronics műszaki áruházlánc, mely tavaly országosan a 6. legnagyobb és az egyetlen tisztán magyar tulajdonban lévő webáruházát működtette. A cég nemcsak az értékesítést digitalizálja: a munkatársaik oktatását is, idén pedig robotizált raktárba költözik miközben bővíti a fo
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Forgalomellenőrző Alosztály munkatársai közúti ellenőrzést hajtottak végre 2022. február 3-án, a 26-os számú főúton. A rendőrök 12 óra 15 perc körül Sajóbábony közelében észlelték, hogy egy Miskolc felé tartó autó 183 kilométer/óra sebességgel haladva - a megengedett 90 kilométer/óra sebességet jel
Az OPPO okoseszköz márka tanulmánya szerint 3-5 éven belül megjelenhetnek azok a kisméretű, ultra-alacsony fogyasztású eszközök, amelyek a működésükhöz szükséges energiát a környezet rádiófrekvenciás jeleiből gyűjtik össze. Az ezek felhasználásával létrehozott zero power kommunikációs rendszerek új távlatokat nyithatnak a távközlési iparban és jele
Óriási zöld fejlesztés terveit mutatták be a Kopaszi-gáton tartott konferencián. Csepel északi részén egy hatalmas három Városmajornyi méretű új parkot hoznak létre a jelenlegi elhanyagolt állapotú ipari terület helyén. A tervek szerint a parkhoz közlekedési kapcsolatokat is létesítenek majd. A főváros legnagyobb zöld fejlesztése során különös figy
Az Európai Bizottság döntése, amellyel „zöldre festette” az atomenergiát és a földgázt, merénylet a Föld és a jövőnk ellen – mondta Kanász-Nagy Máté, az LMP társelnöke az M1 aktuális csatornán csütörtökön.
Az ISS folytatja működését 2030-ig, mielőtt elindul vízi temetőjébe, a Csendes-óceán civilizációtól legtávolabb eső pontjára - idézte a The Guardian online kiadása a NASA közleményét. Több mint 30 évvel 1998-as fellövése után az űrállomást 2031 januárjában letérítik pályájáról. Ahogy a pályáját elhagyta, megkezdődik látványos zuhanása, melynek végé
Leszavazta a baloldali többség, így napirendre sem vették azt a fideszes javaslatot, miszerint változtassák át a Budapest XV. kerületi Csokonai Kulturális Központ nevét Conchita Wurstra – írja a telex.hu a csütörtöki önkormányzati ülésen történtekről.
A Toyota 2021-ben 10,1 százalékos növekedést elérve 10.495.000 új autót értékesített világszerte, és ezzel megőrizte 2020-ban visszaszerzett világelsőségét. A Toyota csoport előnye legközelebbi versenytársával szemben nem kevesebb, mint 1,6 millió új autó volt, globális értékesítéseiből pedig mintegy 2.622.000, azaz 25 százalékot tettek ki a részbe
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) jövő pénteken törli a terméklistájáról a Kartonpack Dobozipari Nyrt. törzsrészvényeit, a részvényekkel hétfőn kereskednek utoljára - olvasható a BÉT honlapján.
A HIV-1 úgynevezett VB variánsa könnyebben fertőz és valószínűleg nagyobb károkat képes okozni az immunrendszerben – írták az Oxfordi Egyetem kutatói a Science című tudományos lapban megjelent tanulmányukban.
Magabiztosan szerezte meg az első helyet a képzeletbeli dobogón az esztergomi gyártású, Év Magyar Autója 2021 díjas Suzuki Vitara, a szabadidő-autó mögött második a szintén esztergomi kompakt S-Cross, amelynek tavaly november végén mutatták be új változatát. A 2021-ben forgalomba helyezett 12 tonnánál nehezebb buszok kétharmada magyar gyártmány. T
A Csendes-óceánba zuhan 2030 után a Nemzetközi Űrállomás (ISS) a többi leselejtezett műhold és űrszemét mellé – közölte az amerikai űrkutatási hivatal (NASA).
Elindult a Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetsége (MAKSZ) által jegyzett Kreatív Utánpótlás (KRU) idei első projektjének – Roger Hatchuel Academy – nevezési időszaka. A képzésre 18-23 éves, felsőfokú oktatásban részt vevő, angolul kíválóan kommunikálók jelentkezését várják a szervezők. A Roger Hatchuel Academy (RHA) 2003 óta dolgozik az
Törökországban közel 20 éves csúcsra nőtt az infláció, az idén januárban 2002 közepe óta a legmagasabb fogyasztói áremelkedést mérték az energia- és az élelmiszerárak növekedése miatt.