Fáradság, fejfájás, izomfájdalom - ezek a leggyakoribb mellékhatásai a koronavírus elleni vakcináknak, köztük az mRNS alapúaknak is. Az Európai Gyógyszerügynökség azonban új mellékhatást is felvenne a listára a Pfizer és a Moderna védőoltásai esetében, és kiderült időközben: a hazai tapasztalatok is megerősítik a gyógyszerhatóság vizsgálatának ered
Vajon a noÁr támogatná-e Hadházy Ákost? A szervezet hétfő délután osztott meg egy posztot a Facebook-oldalán, amelyben azt taglalja, hogy soha nem állna egy színpadra Hadházyval.
A dizájnnal eddig sem volt baj a francia autóknál, de az új Peugeot 308-cal olyan szintet ugrottak, ami a német prémiumkategóriát karcolja. Ez a kocsi simán hozza azt a szintet, amin a Volkswagen Golf van.
Donald Trump tényleg napi szinten követi a magyar kormánypárti politikusok megnyilatkozásait? Nem tudni pontosan, ám a miniszterelnöke után most Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter kapott üzenetet az exelnöktől, legalábbis a miniszter erről számolt be a közösségi oldalán.
Soha nem érdemes feladni a reményt a gazdinak, hogy eltűnt kutyája idővel hazatér. Timon Kinga legalábbis rendületlenül hitt abban, hogy Dorkát egyszer még magához ölelheti. A kis tacskót három hosszú év után találták meg Szolnokon, otthonától mintegy 100 kilométerre.
A halloween ősi kelta hagyományokból kialakult autentikus ír ünnep, amit október 31-én, Mindszentek előtt elsősorban az angolszász országokban tartanak, de mára már egyre elterjedtebb. A hagyomány az ősi kelta Samhain fesztiválból ered, amikor az emberek máglyát gyújtanak és jelmezeket viselnek, hogy elűzzék a szellemeket, így ezen a napon a borzon
Különleges antitestjeikkel. Az alpakák immunrendszerének fehérjéi kisebbek és egyszerűbb felépítésűek az emberi antitestekénél, és laboratóriumban jól alkalmazhatók.
Az osztrák idegenforgalmi hivatal jelentése egyértelműen arról tanúskodik, hogy annak ellenére, hogy nehéz évek vannak a síközpontok mögött, a Covid-járvány már nem befolyásolja a foglalásokat. Mind többen és többen térnek vissza a síeléshez, a havas sportokhoz, hiszen ez az a szerelem, ami a jelek szerint sem múlik el soha.
A labdarúgó-világbajnokságok történetében először rendeznek télen tornát. A téli vb a focirajongóknak egészen biztosan furcsa élmény lesz, mégsem ez az egyetlen olyan történés az elmúlt évtizedekben, amire a szurkolók felhúzhatták a szemöldöküket. A katari vb-re hangolódva pár részes cikksorozattal készültünk a világbajnokságok legfurcsább pillanat
Kirobbanó, eget-földet rengető show-val érkezik Budapestre a Hollywood Vampires 2023. július 18-án a Sportarénába. „A világ legjobb bárzenekarának” nevezett amerikai szupercsapat, a legnagyobb ikonikus sztárokból és rocklegendákból áll: tagja Alice Cooper, Johnny Depp, az Aerosmith’s-ből Joe Perry-és Tommy Henriksen is - adta hírül a közleményük.
A Japán Rallyn is lesz olyan dolog, amire érdemes lesz figyelni, mert a Toyota Gazoo Racing a WRC szezonzárón leplezi le Rally2-es autóját, melyet egy legenda vezethet először. A Toyota teljesen csendben, titokban fejlesztette ki legújabb fegyverét, egy Rally2-es autót, annak ellenére, hogy a gyártó és maga Jari-Matti Latvala csapatvezető is titko
Mennyire gyakori a bélfermentációs szindróma? A bélfermentációs szindróma ritka betegség, amelyről az orvosi közösség először az 1950-es években számolt be. A betegség kezdeti felfedezése óta a kutatók felnőtteket és gyermekeket egyaránt diagnosztizáltak. Egy 2019-es tanulmány szerzői azonban arról számoltak be, hogy ez a szindróma alul diagnosztiz
1961. október 31-én, jóval naplemente után „rémregénybe illő” események tanúja lehetett volna a moszkvai Vörös téren az arra tévedő járókelő. De nem tévedhetett arra senki, erről a KGB és a városi rendőrség gondoskodott. A teret jó előre kiürítették, a környező negyed utcáit lezárták, hogy még véletlenül se lehessen senki az intézkedő katonákon kív
Oroszország felfüggeszti a hajóforgalmat a „fekete-tengeri kezdeményezés” keretében gabonaszállítására kijelölt biztonsági folyosón, amíg nem tisztázódik a Szevasztopolban orosz hadi- és polgári hajók ellen szombaton végrehajtott ukrán dróntámadás körül kialakult helyzet – közölte hétfő este az orosz védelmi minisztérium.
Egy új tanulmány kimutatta, hogy elég mindössze négy hétig fermentált (vagy erjesztett) élelmiszert fogyasztani napi szintén, hogy jelentős stresszcsökkenést tapasztaljunk.
Az energiabiztonságról és a villamoshálózat fejlesztésének fontosságáról beszélgetett Áder János volt köztársasági elnök Nemes Csabával, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal fenntartható fejlődési főosztályának vezetőjével Kék bolygó című podcastjában, amely már a legnépszerűbb videomegosztó oldalon is megtekinthető.
Ez az őszi diéta egyrészt méregtelenítő hatással rendelkezik, másrészt magas rosttartalmú étrendje miatt csökkenti az éhségérzetet. A szervezet feltöltődik vitaminokkal, tápanyagokkal, méghozzá úgy, hogy közben fogyhatunk is. A módszer hasonlít a szétválasztó diétára, de csak annyiban, hogy kétféle diétás napot különböztet meg. Az egyik napon alacs
A Ferrari Forma-1-es csapatfőnöke szerint a Mercedes sorozatban második alkalommal veszített el potenciális futamgyőzelmet, miután Austint követően Mexikóban sem a megfelelő gumistratégiát választották.
Daniel Ricciardo cáfolta, hogy a hírek szerint a Mercedeshez tartalékversenyzőként való igazolása azzal kecsegtetne, hogy végül Lewis Hamilton helyére léphet. A 37 éves Hamilton megerősítette, hogy várhatóan a 2023-as idény után is meghosszabbítja szerződését a Mercedesnél. A 33 éves Ricciardo a McLarentől való kirúgása után nem kap helyet az F1 20
Monoki Lehel a TV2-n futó Párharc vetélkedőben bebizonyította, hogy mennyire célratörő, hiszen a kedvesével minden játék során próbálták kihozni magukból a lehető legtöbbet. A Blikknek elárulta, hogy a játék után sikerült-e rendeznie a kialakult ellentéteiket G.w.M-mel, valamint megosztotta, hogy miként élték meg a párjával, Gyenesei Leilával, hogy
Ukrajna továbbra is végrehajtja a gabonaegyezményt az ENSZ-szel és Törökországgal kötött megállapodások keretében – jelentette ki Volodimir Zelenszkij, ukrán elnök Petr Fiala cseh miniszterelnökkel hétfőn Kijevben tartott közös tájékoztatójukon.
A HírTV Sajtóklub című műsorában került terítékre többek között Pankotai Lili pécsi diáklány slam poetryje, amely kapcsán a Demokrata főszerkesztője, Bencsik András aztán a tanárok jelenlegi helyzetéről is ejtett pár keresetlen szót.
Oroszország október közepe óta több ezer mozgósított tartalékost vezényelt az ukrajnai frontokra, de ezek sok esetben gyengén felszerelt egységek - áll a brit katonai hírszerzés helyzetértékelésében.
Fertőzések megelőzése: Ősszel gyakoribbá válnak a megfázásos és influenzás megbetegedések. Ha valaki rendszeresen sportol, az az immunrendszerét és egész szervezetét erősíti, így kisebb eséllyel betegszik meg légúti megbetegedésekben. Amennyiben mégis megbetegszik, jó eséllyel könnyebben kiheveri a megfázást. Endorfin-bomba: Ősszel és télen keveseb
A csapatváltásra készülő Fernando Alonso már idén novemberben, az Abu Dhabiban megrendezésre kerülő gumiteszten kipróbálhatja magát az Aston Martin istállójánál.
Mint sokan mások, a Mexikói Nagydíj pénteki első szabadedzésén debütáló Jack Doohan is példaképének tartja a hétszeres világbajnok Michael Schumachert. Azonban az Alpine juniorját többi fiatal kollégájától az megkülönbözteti, hogy ő volt annyira szerencsés, hogy személyesen ismerje a német legendát. A Mexikói Nagydíj második edzésén árulta el, hogy
Nyolc éve boldog párkapcsolatban él Wossala Rozina. A gasztroguru a Palikék Világa by Manna Három Igazság című műsorában beszélt arról, hogy úgy érzi, készen áll az anyaságra, és azt is bevallotta, hogy legszívesebben egy dél-amerikai kommunában élne.
Új rekord született az Európai Unióban: elkészült a Varso Tower, az EU legmagasabb épülete. A lengyelországi Varsóban található, 310 méter magas építmény megelőzte a németországi Frankfurtban található Commerzbank-tornyot.
Megjelentek az eurózóna előzetes októberi inflációs számai. Az infláció tovább robogott októberben, mely az eurózónában átlagosan meghaladta a 10 százalékot. A magas árdinamikáért döntően az energiaárak jelentős éves alapú emelkedése felelős. Az energiaárak több mint 40 százalékkal ugrottak meg egy év alatt. Emellett az élelmiszerek 13 százalékot m
Merre tart az infláció? Maradhat-e némi növekedés, vagy recesszió következik? Mi lesz a forint árfolyamával? Hogyan bírja a költségvetés a háború és az energiaválság okozta nehézségeket? Ezekről is kérdeztük Lentner Csabát.