Egészségbiztonság Nemzeti Laboratórium néven járványok előrejelzésére, megelőzésére, matematikai modellezésére, a kórokozókkal és az invazív fajokkal kapcsolatos ökológiai kockázatok feltárására, digitális egészségügyi adatok elemzésére alakult kutatói hálózat a Szegedi Tudományegyetem (Szte) vezetésével - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény köz
Péntektől visszatér a csapadékos időjárás Ausztriába. Az alacsonyabb részeken kiadós esőre, a 2000 méter feletti hegyek északi oldalán pedig nagyobb havazásra kell számítani.
A hangsúlyos vállak már néhány éve visszatértek a divatvilágba, ám most a tervezők úgy tűnik, arra törekedtek, hogy a hordhatóság irányába mozduljanak, és a válltömés ne haute couture motívum legyen, hanem a mindennapi darabokat tegye határozottabbá, bennünket pedig magabiztosabbá.
Az 1991. november 3-án rendezett Ausztrál Nagydíj mindössze 16 (hivatalosan 14) körön át tartott, de ennyi is elég volt ahhoz, hogy utólag el lehessen mondani róla: kisebb csoda kellett hozzá, hogy ne történjen súlyos baleset. Harmincegy évvel ezelőtt, november 3-án rendezték az 1991-es szezon utolsó futamát, az Ausztrál Nagydíjat. A világbajnoki c
A hírességeknek is meggyűlik a baja azzal, hogy a nevüket nem tudják kimondani, sokszor még azok sem, akik kifejezetten rajonganak értük. Van úgy, hogy még egy ránézésre egyszerű névről is kiderül, hogy egészen eddig teljesen rosszul ejtettük ki őket.
Adrien Fourmaux idei szezonja kataszrofálisra sikerült, annak ellenére, hogy 2021-ben még az M-Sport legigéretesebb versenyzőjének gondolta a közvélemény. Monte-Carlo Rally Adrien Fourmaux tavaly szakaszgyőzelemig is jutott a Rally ilágbajnokságon, így a közvélemény az M-Sport egyik legigéretesebb tehetségének tartotta, azonban a Rally1-es autóval
Zuhant a kereslet szeptemberben a lakáshitelek iránt. Piaci kamatozású kölcsönökből feleannyi fogyott, mint egy éve, miközben a költségük csaknem duplájára nőtt. Tovább csökkent az érdeklődés a személyi kölcsönöknél is. A lekötött betétek átlagos kamata viszont emelkedett, ami felhúzta az összegüket – írja a Bank360.hu az MNB frissadatai alapján.
Az Integritás Hatóság elnökének Biró Ferencet, elnökhelyetteseinek pedig Holbusz Tímeát és Dabóczi Kálmánt jelöli Windisch László, az Állami Számvevőszék elnöke. Novák Katalin pénteken ki is nevezi az új hatóság vezetőit.
Rájöttél, hogy a nagy ő az ágyban messze van a tökéletestől? Nagy csalódás, de nem kell beletörődnöd! A GLAMOUR tanácsai segítenek felpezsdíteni az éjszakáidat. Ha egy életen át meg szeretnéd tartani a srácot, nincs mese, valahogy rá kell vezetned, hogy szedje össze magát az ágyban. Vigyázz, nem mondhatod egyenesen a szemébe, mert a nyers igazság c
A devizahitel kockázatokhoz hasonló hitelkamat kockázat idejét éljük, amely jelentős terhet ró mind a lakosságra, mind a vállalkozásokra, ezért volt szükség a kamatstopra – mondta Czomba Csaba, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének társelnöke, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szervezet elnöke.
2021-ben 161 ezer lakás cserélt gazdát, ezzel a lakáspiaci forgalom a járvány előtti szintet is kissé felülmúlta; 2022 I. félévében a forgalom a megelőző évihez hasonlóan alakult – derül ki a KSH „Lakáspiaci árak, lakásárindex, 2022. II. negyedév” című kiadványából.
Több tízezer pedagógus vett részt a Belügyminisztérium (BM) online kérdőíves kutatásában, válaszával segítve a közös munkát. A minisztérium csütörtökön az MTI-vel azt is közölte, hogy a kérdőív eredményei irányadóak a kormánynak a további pedagógusbér-emelés tervezésében is.
Immár hatodik alkalommal rendezik meg 2022. november 11-én a Modern Gyárak Éjszakája országos programsorozatot, az idei évben a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) és az Ifka Közhasznú Nonprofit Kft. szervezésében. A személyes gyárlátogatások mellett idén is virtuális túrák színesítik a kínálatot - ismerteti a szaktárca az MTI-hez csütört
Egyelőre a saját pártját is megosztja a kérdés, ám több republikánus is úgy sejti, Donald Trump akár már a Hálaadás napja előtt bejelentheti, hogy újra ringbe száll az Amerikai Egyesült Államok elnöki székéért.
Októberben nőtt az újonnan forgalomba helyezett autók száma Németországban a szövetségi járműnyilvántartó hivatal, a Kraftfahrt-Bundesamt (KBA) csütörtökön publikált jelentése alapján.
Pécsi Ildikónak Szűcs Lajos volt élete párja, nagy szerelme, de azt kevesen tudják, hogy nem ő volt az első hitvese, ugyanis főiskolás korában férjhez ment Szilágyi Sándor rendezőhöz.
Nő a pesszimizmus nyugdíjfronton: a lakosság 41 százalékának nincs félretehető jövedelme, így a nyugdíj kilátásai komoly kockázatot mutatnak. Mit lehet csinálni? Mennyi pénz kell hozzá?
Különös jelentéstartalommal bíró bejegyzést tett közzé a napokban Molnár-Kis Judit, művésznevén Judy. A Groovehouse énekesnője október 30-án ünnepelte a 48. születésnapját, ám a róla készült friss fotók – és a rajongók – szerint az énekesnő legalább húsz évet letagadhat a korából.
Ausztria is magasabb összeget kér 2023-tól az autópályáinak használatáért. A díjemelés mértéke 2,8 százaléknyi lesz – jelentette be hétfőn az Asfinag osztrák autópálya-kezelő cég , de így sem éri el a hivatalos ausztriai inflációt. Íme az új autópálya használati matricák díjai:
A Duna House Cégcsoport közreadja havi Tranzakciószám Becslését (Dh-Tb) és jelzáloghitel előrejelzését, amely szerint 2022 októberében, országosan 8 326 lakóingatlan cserélt tulajdonost, valamint 68 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott.
Hűvösebb időben sem kell aggódnunk amiatt, hogy nincs elég vitaminforrás, amit fogyaszthatunk, ugyanis rengeteg finom téli zöldség létezik, amelyek ígéretük szerint nem csak jóízűek, hanem jótékony hatásúak is az általános egészségre.