A Prion holdprogram vezetője, Howard Hu szerint még az évtized vége előtt eljön az az idő, amikor hosszabb időt tölthetnek és dolgozhatnak az asztronauták a Holdon.
Egyik napról a másikra él az a nagybánhegyesi házaspár, amelynek 3,2 millió forintos devizahitele miatt elárverezték a házát, és még így is maradt 6 millió forint tartozásuk. Egy ismerősük fogadta be a férfit és az őt ápoló feleségét.
Felszámolná a brit Lordok Házát az ottani ellenzéki Munkáspárt vezére. Sir Keir Starmer azt mondta: így állítaná helyre a bizalmat a politikában. A Labour főnöke azonban nem akarja teljesen eltüntetni a felsőházat.
A spanyol válogatott Costa Rica felett aratott szerdai 7-0-s sikere felkerült a labdarúgó-világbajnokságok történetében a legnagyobb arányú győzelmek listájára.
Mondhatni, hogy a szokásos menetrendnek megfelelően, a mai nappal megkezdődött a síszezon a világ egyik legszebb panorámájú sírégiójában, az olaszországi Dolomitokban.
Hiába utaznak a háborús anyák Moszkvába, Putyin nem hajlandó találkozni velük. A felmérések azt mutatják, az orosz közvélemény egyre jobban belefárad a háborúba, de különösebb tiltakozások nem lesznek.
A menopauza egy természetes folyamat, amely idővel minden nő életébe beköszönt. A nők egy kis részénél azonban nem az átlagosnak számító ötvenedik életév környékén, hanem annál akár sokkal előbb is bekövetkeznek azok a hormonális változások, amelyek a menstruáció megszűnéséhez vezetnek.
Az alvási szokások azonban nemcsak a napirendet befolyásolhatják, egy új kutatás szerint az utóbbi csoportba tartozók, azaz éjjeli baglyoknál magasabb egy betegségek kockázata.
A Király című sorozat első epizódját látva Zámbó Krisztián teljesen megdöbbent azon, hogy a sorozat készítőinek sikerült szinte tökéletesen visszaidézniük a gyerekkorát. Extra videónkban Krisztián azt is elárulja, hogy milyen hasonlóságokat fedezett fel az apja és az Olasz Renátó által megformált karakter között.
Lezárták a hegyre vezető utakat a Kőszegi-hegységben, annyi hó esett az éjszaka. A fák roskadoztak a 10 centi vastag hóréteg alatt, néhány ág le is szakadt, de baleset nem történt. A meteorológus szerint a következő napokban az északkeleti országrészben eshet hó, de tartósan egyelőre csak a hegyekben marad meg.
200 millió forintot kértek Galambos Lajostól, és cserébe azt ígérték, elintézik, hogy a zenész és a felesége ne kerüljön börtönbe. Az áramlopás és vesztegetés miatt elítélt Galambos Lajos nem fizetett, és amikor zsarolói megfenyegették, feljelentést tett.
Itt a tél, hamarabb sötétedik, amin persze, az óraátállítás sem segített: sokunknál mindezez fáradékonysággal, egyfajta nyomottsággal jár. Persze van, megoldás: a baj kezelésére Fluor Tomitól érkezett megoldás.
Nemzetközi hadgyakorlatot tartottak NATO-szövetségesek a romániai légvédelmi és rakétavédelmi rendszer tesztelésére szerdán, miután egy héttel korábban egy lengyel területen lezuhant eltévedt rakéta rávilágított az észak-atlanti szövetség rakétapajzsának hiányosságaira - közölte a román Agerpres hírügynökség.
A szigorú monetáris kondíciók tartósan fennmaradnak, ami biztosítja az inflációs várakozások horgonyzását és az inflációs cél fenntartható módon történő elérését.
A legszürreálisabb pillanatot talán Merci okozta a kolumbiai dzsungelben a Celeb vagyok, ments ki innen című műsorban, amikor eltemette műszempilláit. Merci vőlegénye, Krisztián megsajnálta dzsungelben senyvedő menyasszonyát és hazatértekor egy esküvői fotózással lepte meg szerelmét, ahol Merci igazi hercegnőként tündökölhetett.
Egy tizenkét lelkes kis zsákfaluban, Tornakápolnán a legmagasabb az egy munkavállalóra jutó átlagjövedelem Magyarországon: több, mint félmillió forint havonta. Ezt a GKI számolta ki a Nemzeti Adó és Vámhivatal adataiból. A szinte szomszédos Csenyétén viszont csak 37 ezer forint jut egy dolgozó emberre. Az országos átlag havi nettó 235 ezer forint.
Szerinte hamis állítás, hogy az Egyesült Államok beavatkozott a magyar választás alakulásába. „Sokan reménykedtek benne”, de végül nem lepleztek le semmilyen korrupciót vagy „aberrációt” – mondta az RTL Híradójának.
80 gyereknek és tanáraiknak kellett kimenekülni a nagykátai iskolából, amikor tűz ütött ki az épületben kedd délután. 60 tűzoltó próbálta megfékezni a tíz méteres lángokat. Az oltás idejére ki kellett kísérni az otthonából több mint 20 lakót egy szomszédos társasházból is. A Híradó információi szerint felújítást végeztek az iskola tetején, ami leég
Az Mvm Csoport idén tizenötödik alkalommal adta át a gyermekek oktatását, fejlesztését és gyógyítását célzó adományait a „Legszebb napom!” elnevezésű Élménynap keretében. A rendezvény az elmúlt két évben a pandémia miatt több helyszínen, kisebb létszámban valósult meg, idén viszont újra együtt élhette át közel 800 gyermek a közös játék élményét. (x
Egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájával folytatta ülését az országgyűlés szerdán kora este. Az ellenzék obstrukciót tervez, bár a vitának napirend szerinti szabott kerete van.
A belga válogatott Michy Batshuayi találatával 1-0-ra nyert a kanadai csapat ellen a katari labdarúgó-világbajnokság F csoportjának szerdai nyitófordulójában.
Agne Bilotaite szerint a fehérorosz hatóságok arra buzdítják a migránsokat, hogy mezítláb próbálják átlépni a határt a hideg időben, így gyakorolva nyomást a határőrökre, hogy beengedjék őket.