2022. november 8. kedd

nov. 8
0:12
Elárulta a miniszter, hogy naponta mennyit költünk az élelmiszerboltokban (Infostart)
A háború és a szankciós válság ellenére is zavartalan a magyar élelmiszer-ellátás, még a vidéki kisboltokban is, a lakosságot pedig védi az egyes élelmiszerekre bevezetett árstop - mondta az agrárminiszter.
nov. 8
0:12
Utolsó képeit küldte a NASA lassan elnémuló marsi szondája (Infostart)
Az InSight éveken át mérte a bolygó szeizmikus aktivitását, mostanra azonban annyi energiája maradt csak, hogy a legérzékenyebb műszerekkel hallgatózzon.
nov. 8
0:12
Meddig kell várni, amíg leesik az első hó Magyarországon? (Blikk)
A következő hetekben marad a viszonylag enyhe időjárás, így az első hó még várat magára.
nov. 8
0:12
Párharc – Gáspár Evelin kiakadt: „Mi vagyunk a hazug páros! Én nem színészkedni jöttem ide” (Blikk)
A Párharc hétfő esti adásában Gáspár Evelin és barátja, Attila kereszttűzbe kerül, ugyanis felvállalják, mi a céljuk a műsorban. Ez pedig többek szemét is szúrja.
nov. 8
0:12
Több mint 10 ezer ludat kellett elpusztítani Csongrád-Csanád megyében (Infostart)
Csongrád-Csanád megyében is veszélyes madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal aboratóriuma két lúdtelep állatainál.
nov. 8
0:12
Vlagyimir Putyin eddig 80 ezer mozgósítottat küldött a frontra (Infostart)
Mintegy 80 ezer, a részleges mozgósítás során fegyverbe állított katona tartózkodik jelenleg az ukrajnai "különleges hadművelet" övezetében, közülük 50 ezren részt vesznek a harci cselekményekben - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök.
nov. 8
0:12
Nőtt a köhögés és megfázás elleni szirup áldozatainak száma: csaknem kétszázan haltak meg (Blikk)
195-re emelkedett Indonéziában azon halálesetek száma, amelyeket szennyezett szirupos gyógyszer okozhatott – írta hétfőn a medicalexpress.com tudományos-ismeretterjesztő portál az indonéz hatóságokra hivatkozva. A délkelet-ázsiai országban augusztus óta megugrott a gyermekek körében a vesekárosodásos esetek száma, amelyet egy mérgezést okozó összet
nov. 8
0:12
Elhunyt Szabó Éva, a magyar tenisz örökös bajnoka (Blikk)
Hetvenhét éves korában elhunyt Szabó Éva, a magyar tenisz örökös bajnoka.
nov. 8
0:12
Aggasztó hír jött a Liu testvérekről (Infostart)
Az olimpiai bajnok Liu Shaoang és Liu Shaolin Sándor, valamint Jászapáti Petra sem indul a bormiói rövidpályás gyorskorcsolya-viadalon.
nov. 8
0:12
A szív vagy az államérdek dönt a szerelemben? (Blikk)
A Jelizaveta című látványos történelmi sorozat Nagy Péter orosz cár lánya, Erzsébet sorsát követi figyelemmel, ahogy a vidám és gondtalan ifjú hercegnőből a birodalom uralkodónője lesz. A sorozat keddenként 20.45-től látható a Duna Tv-n.
nov. 8
0:12
Elindult az adventi adománygyűjtés (ProfitLine)
Az áremelkedések miatt a hagyományoktól eltérően már hétfőn elindította Ételt.Otthont.Esélyt elnevezésű adventi adománygyűjtését az Ökumenikus Segélyszervezet.
nov. 8
0:12
Ausztria: félméteres hó a gleccsereken (Síelők)
Hétvégén megérkezett a várva várt havazás az osztrák hegyekbe. Valljuk be, a gleccserekre már nagyon ráfért a friss hó. Pénteken helyeként 1000 méter alatt is havazott és átmenetileg befehéredett a táj. A magashegységekben átlagosan 30-50 cm friss hó hullott.
nov. 8
0:12
Ennyiért születnek magánklinikán a babák (Azenpenzem)
Míg tavaly tavasszal minden hatodik, év végére már minden ötödik csecsemő látta meg a napvilágot a fővárosban magánklinikán. Az idei számok további jelentős bővülést mutatnak. Körkép készült arról, hol mennyiért hány baba született.
nov. 8
0:12
Ha gondok akadnak az olvasással, sokat segíthet - egy kutya (Könyves Magazin)
Ha gondok akadnak az olvasással, sokat segíthet - egy kutya
nov. 8
0:12
Szexpartiba csöppent az anyuka, pedig azt hitte, szülői értekezletre hivatalos (Promotions)
A férjét még inkább meglepték a történések.
nov. 8
0:12
Csúnyán beégette magát az Orbán-kormány, súlyos pofont kapott a magyar emberektől (Nyugati Fény)
Ez fájt!
nov. 8
0:12
A legjobbakat jutalmazták a Vas megyei Prima Gálán (Üzletem)
Szauer Ágoston, Gáspár Péter és dr. Gyurácz József kapta a VOSZ Vas megyei szervezete által odaítélt Prima díjat. A gálán átadták a Megye Vállalkozója elismerést is.
nov. 8
0:16
Nagyot zuhantak a kamatok az állampapírpiacon (Infostart)
Az Államadósság Kezelő Központ adataiból az derül ki, hogy a hosszabb lejáratokon nagyon jelentősen csökkentek a hozamok.
nov. 8
0:16
Újabb részleteket árult el Cher nem mindennapi párkapcsolatáról (Blikk)
A 76 énekesnő és 36 éves kedvese kapcsolatának híre futótűzként járta be a világot. Cher párja nagy nőcsábász hírében áll, de a tapasztalt nő azt mondja: „minden döntéssel kockáztatunk”.
nov. 8
0:16
Óriási profitot fial az ukrajnai háború az amerikai olajcégeknek (Infostart)
Az ukrajnai háború olyan geopolitikai zűrzavart okozott, amely jelentős árfelhajtó hatást gyakorolt az energiahordozók piacára is. Az idei év második és harmadik negyedéves kimutatása szerint ennek köszönhetően öt éve nem látott profitot könyvelhettek el az amerikai olaj- és gázipari vállalatok.
nov. 8
0:16
Moszkva odacsap: lekapcsolják az áramot egész Herszon megyében (Blikk)
Az oroszok az általuk megszállt Herszon megyében lekapcsolják a távközlési hálózatot és az áramellátást, hogy az embereket az életkörülményeik lehetetlenné tevésével távozásra kényszerítsék – írta hétfő esti helyzetjelentésében az ukrán vezérkar.
nov. 8
0:16
Agymosási kísérlet: Katar kémkedéssel is védte vb-jét (Infostart)
Két héttel a labdarúgó-világbajnokság előtt több forrás kémkedéssel és megvesztegetéssel vádolja Katart. Néhány résztvevő ország számára fejtörést okoz, hogy milyen szinten képviseltesse magát a megnyitón. A rendező ország viszont kettős mércét emleget.
nov. 8
0:16
November 10-én nyit a Mölltal-gleccser! (Síelők)
Végre az utolsó gleccser is megnyitja kapuit Ausztriában. Csütörtökön a Karintiában található Mölltal egy pályával indítja a 2022/23-as téli szezont.
nov. 8
0:16
Billie Eilish gyakorlatilag egy ágyjelenetet mutatott be az új párjával (Promotions)
A legtöbb rajongó nagyon örül, hogy végre rátalált a szerelem.
nov. 8
0:16
“Remélem, a kenyér a torkotokra akad!” - keményen beolvasott Tóth Andi az Origónak (Nyugati Fény)
Nem finomkodott.
nov. 8
0:16
KiberPajzs a digitális pénzügyi bűnözők ellen (Üzletem)
KiberPajzs néven közös oktatási és kommunikációs együttműködésről döntött az MNB, a Magyar Bankszövetség, az NMHH, az NBSZ-NKI és az ORFK.
nov. 8
0:20
Kiszámolták, hogy legalább hány százalékkal kellene emelni a minimálbért (Infostart)
A legalacsonyabb jövedelműek bevásárló kosarában az élelmiszer- és rezsiköltség mostanra összesen 50 százalékra ugrott. Ahhoz, hogy ennek aránya ne nőjön tovább, s családok százezrei ne kerüljenek a jelenleginél még nehezebb élethelyzetbe, legalább 26 százalékos minimálbér emelés kell – derül ki a MASZSZ szakértőinek számításából.
nov. 8
0:20
Molnár Nini és Múcska Gergő elárulták, jelenleg mi van közöttük (Blikk)
A Celeb vagyok, ments ki innen!-ben a nézők szeme láttára bontakozott ki egy kisebb románc Molnár Nini és Múcska Gergő között, amiről most először mesélt is a két érintett.
nov. 8
0:20
Kásler Miklós visszatér (Infostart)
A Magyarságkutató Intézet tiszteletbeli elnökévé nevezte ki Csák János miniszter Kásler Mikóst.
nov. 8
0:20
Nincs már hová tenni a gázt Romániában (Infostart)
A román gáztárolók csaknem tele voltak hétfőre, telítettségi szintjük elérte a 97,75 százalékot - közölte Virgil Popescu román energiaügyi miniszter.
nov. 8
0:20
Korlátozzák a békéscsabai focisták pályára lépését (Infostart)
Több, főként a sportot és a kultúrát érintő korlátozásról döntöttek Békéscsabán az energia drágulása miatt - közölte közösségi oldalán Szarvas Péter (Hajrá Békéscsaba Egyesület) polgármester.
nov. 8
0:20
Meghajlottak Orbánék, annyira megrettentek a tüntető tömegtől (Nyugati Fény)
Megnyilatkoztak.
nov. 8
0:20
7700 hektár állami földterület kerülhet a gazdálkodókhoz (Üzletem)
Megkezdődött a 10 hektár alatti állami földek értékesítésének következő üteme. Ezúttal főként erdő, gyümölcsös, szőlő és fásított területekre, valamint vegyes művelési ágú földekre lehet ajánlatot tenni.
nov. 8
0:24
A Twitter után a Meta jön: ezreket küldhetnek el a Facebook anyacégétől (Infostart)
Akár szerdán megkezdődhet a tömeges leépítés.
nov. 8
0:24
Szankciók: Óriásit zuhantak az autóeladások Oroszországban (Infostart)
Oroszországban jelentősen, 62,8 százalékkal, 45 ezer 228-ra esett az új autók és haszongépjárművek eladása októberben az egy évvel korábbihoz képest - közölte az Oroszországban tevékenykedő európai vállalatokat tömörítő szervezet, az AEB járműgyártó-bizottsága.
nov. 8
0:24
Varga Mihály pezsgőt bont, ha meglátja, mi történt hétfőn a forinttal (Nyugati Fény)
Örömtáncot lejthet.
nov. 8
0:24
„Nemzeti kincsünk, a ló” (Üzletem)
„Nemzeti kincsünk, a ló” címmel tart előadást 2022. november 22-én Dr. Sótonyi Péter, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Irányító Testületének alelnöke, az Állatorvostudományi Egyetem rektora a Mathias Corvinus Collegium és az ELKH közös rendezvényén.
nov. 8
0:28
Orbán szóvivője bemondta: harcot indít a kormány Brüsszel ellen a magyarokért (Nyugati Fény)
Komolyan gondolta.
nov. 8
0:28
A Messengerrel kezd versenybe a Revolut (Üzletem)
A Revolut üzenetküldő funkcióval bővítette alkalmazását, így már a Facebook Messenger, a Snapchat, a Telegram és a WhatsApp versenytársaként is számon tartják.
nov. 8
0:32
Nagy Mártonnak fontos bejelentése van az ársapkákról (Nyugati Fény)
Megszólalt.
nov. 8
0:32
Új ügyvezetővel erősített a Candy Hoover Hungary (Üzletem)
A Candy Hoover Hungary élén augusztus óta Rózsa Márton áll, aki ambiciózus terveket fogalmazott meg a közeljövővel kapcsolatban.
nov. 8
0:36
Hullanak a ludak: Csongrád-Csanád megyét is elérte a madárinfluenza (Üzletem)
Csongrád-Csanád megyében is magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta a Nébih laboratóriuma két lúdtelep állatainál.
nov. 8
1:12
Ideje téliesíteni a vízvezetékeket (ProfitLine)
A vízmérők, a vízvezetékek és szerelvények téliesítésére hívja fel a lakosság figyelmét a MaVíz Magyar Víziközmű Szövetség.
nov. 8
1:18
Francia szezonkezdet, egyelőre még csak sífutóknak (Síelők)
Kisebb késésekkel, de nagyjából az előző évek menetrendjének megfelelően nyílnak meg a gleccserpályák az Alpokban. A francia síelőknek lehet hiányérzete, hiszen itt még nincs szezonkezdet a gleccsereken, bár a sífutók hétvégén megkezdhették a szezont.
nov. 8
1:42
Az EU a WTO-hoz fordulhat Washington protekcionista intézkedései miatt (ProfitLine)
Az Európai Unió a Kereskedelmi Világszervezethez (WTO) fordulhat Washington protekcionista intézkedései, az autóipart is jelentősen érintő amerikai állami támogatás miatt - jelentette ki Thierry Breton belső piacért felelős európai uniós biztos Brüsszelben hétfőn, az euróövezet pénzügyminisztereit tömörítő eurócsoport ülését megelőzően.
nov. 8
1:48
Az EU a WTO-hoz fordulhat Washington protekcionista intézkedései miatt (ProfitLine)
Az Európai Unió a Kereskedelmi Világszervezethez (WTO) fordulhat Washington protekcionista intézkedései, az autóipart is jelentősen érintő amerikai állami támogatás miatt - jelentette ki Thierry Breton belső piacért felelős európai uniós biztos Brüsszelben hétfőn, az euróövezet pénzügyminisztereit tömörítő eurócsoport ülését megelőzően.
nov. 8
2:12
Több intézményt bezárnak az energia drágulása miatt Békéscsabán (ProfitLine)
Több, főként a sportot és a kultúrát érintő korlátozásról döntöttek Békéscsabán az energia drágulása miatt - közölte közösségi oldalán Szarvas Péter (Hajrá Békéscsaba Egyesület) polgármester.
nov. 8
2:18
Az aktképei miatt elvették a koronát a magyar szépségkirálynőtől, Bálint Antónia azonban később is gyakran nekivetkőzött (Promotions)
A Playboyban összesen négyszer szerepelt.
nov. 8
2:42
Csehországban várhatóan 9,4 százalékkal csökkennek a reálbérek (ProfitLine)
Csehországban az idén várhatóan 9,4 százalékkal csökkennek a reálbérek, bár nominálisan 6,4 százalékkel nőnek - olvasható a cseh jegybank honlapján hétfőn megjelent új, részletes gazdasági prognózisban.
nov. 8
2:54
Meglepetés a Richtertől - Ilyen erős számokra nem sokan számítottak (Portfolio)
Kellemes meglepetést okozott a Richter kedden hajnalban közzétett harmadik negyedéves gyorsjelentésével. Már az elemzői várakozások alapján dinamikus növekedésre lehetett számítani az időszaki forintgyengülés fényében, de még így is jelentősen felül tudta teljesíteni a konszenzust a hazai gyógyszergyártó. A negyedéves bevétel átlépte a 200 milliárd

Keresés