Két héttel a labdarúgó-világbajnokság előtt több forrás kémkedéssel és megvesztegetéssel vádolja Katart. Néhány résztvevő ország számára fejtörést okoz, hogy milyen szinten képviseltesse magát a megnyitón. A rendező ország viszont kettős mércét emleget.
Több, főként a sportot és a kultúrát érintő korlátozásról döntöttek Békéscsabán az energia drágulása miatt - közölte közösségi oldalán Szarvas Péter (Hajrá Békéscsaba Egyesület) polgármester.
Hatással volt a költségsapka mértéke az „agresszív megoldások” bevezetése ellen az Aston Martin tervezői szerint. A pénzügyi szabályoknak megfelelően 145 millió dollárt költhet egy F1-es csapat egy évben. A marketingköltségek, illetve a csapat három legfőbb emberének fizetése azonban nem tartozik ebbe bele. Akár hat F1-es csapat is átlépheti idén a
Max Verstappen nem érti, hogy a Forma-1 vezetői miért erőltetik ilyen mértékben a sprintversenyeket, amiknek a száma 3-ról 6-ra fog nőni 2023-ra. Az új formátum még a 2021-es szezonban mutatkozott be és 3 versenyhétvégén (Silverstone, Monza és Interlagos) láthattuk élesben is. A 100 kilométeres versenytávú sprintek pedig vegyes fogadtatásban részes
Mikko Hirvonen két győzelmével ugyan a legsikeresebb versenyző a Japán Rally történetében, de neki sem mindig volt szerencséje. 2005-ben hatalmasat esett a murvás futamon. 2005-ben ugyan jól kezdett Mikko Hirvonen a Japán Rallyn, hiszen a Skoda versenyzőjeként a negyedik helyen állt két szakasz után. Később azonban a kilencedik helyre csúszott és m
Összesen 30, a Nemzeti Sportközpontok által fenntartott nagyobb komplexum és tanuszoda esetében, valamint 47, önkormányzatok vagy egyesületek által üzemeltetett létesítménynél a kormány átvállalja a rezsiköltség-növekmény kifizetését.
A Trident csapata bejelentette, hogy Zane Maloney vezetheti majd az egyik autójukat a Formula 2 idei utolsó versenyhétvégéjén Abu Dhabiban. A barbadosi tehetség a Formula 3-as bajnokságban töltötte az idei évadot, ahol újoncként majdnem képes volt bajnoki címet szerezni a sorozatban. Maloney a Tridenttől kapott lehetőséget és ugyan még a szezon ele
Míg a Forma-1 Las Vegasban parádézott, addig a Juncos-Hollinger IndyCar csapata az Autodromo Oscar y Juan Galvez pályán bemutatózott. Agustin Canapino és a Juncos Hollinger Racing csapata ötnapos promóciós túrája közepén jár Argentínában, ahol a négyszeres Turismo Carretera túraautó bajnok és az NTT IndyCar Series csapata a múlt hétvégén az Argenti
Hol volt még akkor a sisakkamera... Viszont ma már van ilyen, és ha valaki ezzel a fején pattan be egy 60 éves autóba, olyan, mintha visszamenne az időben.
A hatodik helyen kiemelt francia Caroline Garcia nyerte meg női teniszezők évzáró világbajnokságát az egyesült államokbeli Fort Worthben, mivel a döntőben legyőzte a hetedikként rangsorolt fehérorosz Arina Szabalenkát.
Az idei szezonban rendkívül sok kritika érte a Ferrarit, legfőképpen a csapatfőnök Mattia Binottót, miután a Scuderia idén rengeteg hibát vétett a pályán. Carlos Sainz azonban nemrégiben a szárnyai alá vette a csapatfőnökét és megvédte őt a kritikák kereszttüzétől. Ha a Ferrarinál pár évvel korábban történt volna hasonló blama, már régen kirúgták v
A mai napon, november 8-án hirdeti ki a magyar labdarúgó-válogatott keretét a szövetségi kapitány, Marco Rossi. Gulácsi Péter sérülésével és Szalai Ádám (nemzeti csapattól) visszavonulásával a visszatérő Dzsudzsák Balázs komoly elismerésben részesülhet.
Lewis Hamilton számára különösen nagy jelentőséggel bír Brazília, és az ország számára is jelentős személy a versenyző. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy a nyolcszoros világbajnoknak brazil tiszteletbeli állampolgárságot ajándékoztak. A brit versenyző Ayrton Sennát tartja példaképének és hajtóerejének, és egy álma vált valóra azzal, hogy
Gordon elismerte hogy Elliotnak volt része a balesetben, de szerinte Ross Chastain nem járt el helyesen az újraindításnál. Chase Elliott sokáig harcban volt a NASCAR Cup Series 2022-es bajnoki címéért, azonban egy tumultuózus újraindítás után összeakadt Ross Chastainnel, és összetörte autóját. VIDEÓ: Így lett vége Chase Elliott bajnoki álmainak Jef
Bár az F1-es projekt lesz a jövő évek témája, a Porsche egyelőre a Formula E programjára koncentrál, ők mutatták be elsőként Gen3-as autójukat. Elég komoly tesztprogramot követően érkezik meg a stuttgarti gyártó a Hypercar kategóriába (és egyúttal a tengerentúlon az IMSA GTP mezőnyébe. Ezenkívül – amint sikerül megegyezni valamelyik csapattal, 2026
Egy lehetséges új, kizárólag nőkből álló versenysorozat, amelyet a Forma-1 támogat, csak pozitív lehet a nők számára az autósportban, véli Jessica Hawkins, a W Series versenyzője. A múlt havi Egyesült Államok Nagydíjának hétvégéjén kiderült, hogy az F1 már jövőre tervezi egy saját, kizárólag női versenyzőket tömörítő versenysorozat elindítását. Min
A hétszeres Forma-1-es világbajnok Lewis Hamilton tiszteletbeli brazil állampolgár lett. Az elismerést hétfőn vehette át a brit pilóta az ország fővárosában.
A hírek szerint a Sky Sports főnöke Milton Keynes felé vette az irányt, hogy tisztázza a kialakult helyzetet. Max Verstappennek Mexikóban lett elege a csatornából, így kijelentette, hogy nem kíván nyilatkozni nekik. A sorba beállt a Red Bull is, így a kötelező interjúkon kívül kerülték a híres tévétársaságot. Ted Kravitz megjegyzése volt a kétszere
Joey Logano teljesen más megközelítésből szeretné kezelni a bajnoki címét, mint a visszahúzódó legutóbbi két bajnok, Larson és Elliott. Logano azon kevés versenyzők egyike, aki a szezon kezdete óta erősen kiállt a versenyzőket érintő dolgok mellett. Ezzel szemben a Hendrick Motorsports legutóbbi két bajnokságot nyerő duója, Kyle Larson és Chase Ell
Két verseny van hátra az idei Forma-1-es szezonból, és hétvégén a Brazil Nagydíj következik, ahol sprintversenyt is rendeznek, 2022-ben harmadjára. Lando Norris várja már az alkalmat, már csak amiatt is, mert neki tetszenek a sprintek. „A történelem és a ragyogó szurkolók keveredése nagyszerű hangulatot teremt. Mindkét alkalommal, amikor itt versen
Az olimpiai bajnok Liu fivérek, Shaolin Sándor és Shaoang a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (Moksz) hozzájárulását kérték az országváltásukhoz vezető folyamat megindításához.
A MOKSZ közleménye alapján az országváltásnak számok feltétele van: sportolónak a választott ország állampolgárának kell lennie, valamint 12 hónapnak el kell telnie, hogy az országváltás után nemzetközi versenyen indulhasson.
„A Liu fivérek magyarok. Magyar színekben versenyeztek és magyar színekben fognak versenyezni. A magyar himnusz dobogtatta meg a szívüket, és az FTC versenyzői ma is” – mondta Kósa Lajos 3 hónapja.
A korábbi Európa-bajnok, olimpiai és világbajnoki ezüstérmes beálló, a Ferencváros utánpótlás-edzője szerint a felszabadultság és a koncentráltság hiányzik a válogatott játékosokból.
Mint az ismert, Oscar Piastri a McLarennél kezdheti meg élesben is a Forma-1-es pályafutását, és ennek az első állomása Franciaország lehetett. Az Auto Hebdo szaklap azt állítja, hogy a 21 éves ausztrál privátban teszten vett részt egy McLarent a Paul Ricardon múlt szerdán és csütörtökön. Piastri a nyári szünet alatt heves jogi vita tárgya volt