Kocsis Imre a Rally2-es ponttáblázat éléről várhatja a szezonzáró Zemplén Rallyt, melynek szakaszain korábban még nem versenyzett, de sok információt próbált begyűjteni róluk. Kocsis Imre és Henszelmann Zsolt a Székesfehérvár-Veszprém Rallyn aratott győzelemmel a Rally2-es bajnokság élére ugrott és pozícióját később is sikerült megőriznie, a szezo
November 20-án kezdődik Katarban a labdarúgó-világbajnokság. Sorozatunkban a vb-k történetének legnagyobb botrányait, titokzatos eseményeit időzzük fel. Ezúttal főszerepben 1938, Párizs és a karlendítéssel felvonuló német válogatott.
Király Gábortól, a legendás kapustól tanulhatták meg a tizenegyesrúgás lélektanát azok, akik ott voltak az országos tizenegyesrúgó bajnokságon. A legfiatalabb versenyző 6, a legidősebb 69 éves volt. A büntetőverseny legjobbjait már szurkolótábor várta, a győztes pedig egymillió forintot tehetett zsebre.
Merő kíváncsiságból olvastam augusztusban egy könyvet, ami mint F1-rajongót, mint F1-es újságírót és mint nőt is kiakasztott. De Insta sztoriban tett megjegyzéseim meglepően sok reakciót kaptak és többekkel próbáltuk megvitatni a miérteket (nem jutottunk megoldásra). Ez adott egy ötletet egy komolytalan “rovathoz”, melynek keretében leások az F1-té
Három szabadkártyás versenyző is lesz Bahreinben, a WTCR utolsó előtti fordulóján. A bajnoki esélyesek közül ketten is extra szárnysegédekkel érkeznek. Negyedéves szünet után indul újra az utolsó WTCR szezon, méghozzá egy elég különleges duplázással. Bahrein után Szaúd-Arábia F1-es pályáján mutatkozhat be a sorozat. Márka Autó (Plusz)súly Audi RS3
Fekete Gyula idén szó szerint berobbant a Rally2-es bajnokságba, melynek második helyéről várhatja a szezonzáró Zemplén Rallyt. A citroenes versenyzőnek sok problémája volt idén és ő is hibázott, így csodának gondolja, hogy még van esélye a bajnoki címre. Fekete Gyula az idei szezonig csupán három, Rally2-es futamon állt rajthoz és legjobb eredmén
Olyannyira örvend az új igazolásnak Franz Tost, hogy szerinte akár az AlphaTauri vezérét is köszönthetjük az újonc Nyck de Vries személyében. Bár a 27 éves holland pilóta csak egy versenyt teljesített Tsunoda két szezonjához képest, tapasztalattal bőven rendelkezik. Csak idén három különböző csapatnál teljesített szabadedzést, és egyik sem az Alpha
Kyle Busch a Phoenix-i verseny után elmondta, hogy ő semmilyen oknál fogva nem hagyna ki versenyt, még akkor sem ha a családjában van baj. Lehet, hogy Joey Logano és Roger Penske számára remek verseny volt Phoenix, de a NASCAR-közösség nagy része számára a 2022-es rájátszás nagy fináléja szomorúsággal volt beárnyékolva. Különösen a Joe Gibbs Racing
A Brazil Nagydíj számtalanszor hozott már izgalmas versenyeket, és az idei alkalommal is jó esély nyílik erre, főleg ha beigazolódik az időjárás-előrejelzés. Változó körülményeket várnak a 2022-es évad utolsó előtti versenyhétvégéjén, melyen háromból akár két napon is eshet. Pénteken lehet a legjobb idő, ez a nap tűnik leginkább száraznak, az időmé
Mohammed Ben Sulayem, az FIA elnöke a héten arra figyelmeztetett, hogy az online visszaélések, köztük az önkéntesek és a hivatalos személyek elleni halálos fenyegetések tönkreteszik a Forma-1-et, ha nem ellenőrzik őket. A nemzetközi motorsportot irányító testület vezetője elmondta, hogy egy női steward nemrég halálos fenyegetéseket kapott, míg a sz
Bubba Wallace nemrég egy amerikai podcast vendége volt, ahol arról panaszkodott, hogy az emberek még mindig nem fogadják őt. Bubba Wallace, a NASCAR Cup Series mezőnyének egyetlen fekete versenyzője szerint a rajongók még mindig nem tudták elfogadni, hogy egyetlen afro-amerikai versenyzőként ilyen sikereket ér el. “Amikor megnyerem a versenyt és az
2023. június 30-án közös megegyezéssel megszűnik Juan Carlos Pastor vezetőedző és segítője, Marko Krivokapics szerződése a Pick Szeged férfi kézilabdacsapatánál.
Nyári Dia színésznő a minap még a Celeb vagyok, ments ki innen című műsorban volt látható, most pedig egy autóreklámban tűnt fel. A SsangYong reklámfilmjében Dia egy Tivoli Grandot csomagtartójába pakol, majd elindul (a reklám szerinti) kislányáért az iskolában. Sport módba kapcsolja az autót, és máris úgy érzi magát, mint egy autóversenyző. Versen
Négy évvel ezelőtt kegyetlenül elbánt a sors az egykori labdarúgó szövetségi kapitánnyal. Egervári Sándor sztrókot kapott, amelyet erős szervezetének köszönhetően túlélt, de mozgása azóta is kívánnivalót hagy maga után. A járását segítő botot sajnos nem dobhatja el.
Max Verstappen a technikához kifejezetten gyenge, állítja a Red Bull korábbi főmérnöke. Guillaume “Rocky” Rocquelin, jelenleg a Red Bull versenyzőfejlesztői akadémiáját vezeti, azt mondja, az újdonsült világbajnoknak “még sokat kell fejlődnie” ezen a téren. Az Eurosport France Les Fous du Volant podcastjében beszélt erről Rocquelin: “Szerintem Seba
Jövőre változhat a Toyota Gazoo Racing csapatfelállása, azonban Kalle Rovanpera bízik benne, hogy továbbra is összetartó csapat lesz a japán gyártó, mert ez vezetett eddig sikerre. Jari-Matti Latvala csapatfőnök korábban többször elmondta, nem lát okot arra, hogy változzon a Toyota csapataösszetétele, azonban a legfrissebb információk alapján Esap
Mick Schumacher is már kételkedik abban, hogy 2023-ban is megmarad a versenyülése a Haasnál. A német RTL műsorszolgáltató most azt találgatja, hogy a kis amerikai csapat csak a hétvégi Brazil Nagydíj után fogja nyilvánossá tenni a jövő évi felállását. A legtöbb szakértő azonban azzal számol, hogy a hírek a 35 éves Nico Hülkenberg teljes munkaidős
Daniel Ricciardo két korábbi kollégája is megszólalt az ausztrál jövője kapcsán: Grosjean elismerte, benne is volt egy nagy félelem, Ericsson szerint azonban van, ami meggyőzné az ausztrált… Az F1-ből két pilóta is az elmúlt években kötött ki az IndyCarban, és mindketten szívesen látnák korábbi kollégájukat maguk mellett. Az ausztrál viszont kijele
A 48 éves Angela Cullen mindenki számára ismerős lehet, mivel gyakran tűnik fel Lewis Hamilton mellett, akár a közvetítésekben is. Az új-zélandi nő jéghokizott régen, most pedig fizioterapeutaként dolgozik Hamilton oldalán. Szoros barátságot ápolnak, és talán nem túlzás azt mondani, hogy Angela valójában Lewis “mindenese”. Angela egyébként házas, é
Csütörtökön dönthet a Liu fivérek országváltást kezdeményező kérelméről a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség elnöksége. Az előzményekről és a döntés lehetséges következményeiről Szabados Gábor sportközgazdászt kérdeztük.
Sokáig Andreas Mikkelsen tűnt a legfőbb esélyesnek a Hyundai Motorsport egyik jövő évi ülésére, a tárgyalások is jól alakultak, aztán egyszer csak megszakadtak. Azt követően, hogy a Hyundai előbb bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg Oliver Solberg szerződését, majd később Ott Tanak közölte, hogy elhagyja év végén a koreai gyártót, két hely is m