2022. november 17. csütörtök

nov. 17
0:12
Vb-balhék: Maradona doppingesete sokkolta a világot (Infostart)
Az 1994-ben az Egyesült Államokban rendezett világbajnokság egyik legmegrázóbb szenzációja Diego Maradona doppingbotránya volt. Az előző másfél évtized legjobb futballistája olyan szert használt, amelynek szedését tiltotta-tiltja a FIFA doppinglistája. Öt komponensből álló koktélt vett be, amelynek alapvető alkotórésze az ephedrin, de a másik négys
nov. 17
0:12
Örökre eltiltották a bíróra fegyvert fogó focistát (444.hu)
A játékos azt mondta, csak egy játékpisztolyt fogott a bíróra a Pér–Tényő mérkőzés közben.
nov. 17
0:12
Toyoda: Legszívesebben a szervizparkban aludtam volna (Racing)
A Toyota vezére örült, hogy csapatát otthonában láthatta
nov. 17
0:12
Alig ér célba a világ egyik legdurvább versenyén, már a következő kihívást nézi a legkeményebb magyar fogorvosnő (rtl.hu)
86 és fél óra alatt teljesítette a csaknem 400 kilométeres távot, ezzel pedig a női mezőny harmadik helyén végzett az amerikai Utah államban. A fogorvos és háromgyermekes édesanyának a futás már közel húsz éve az életének része, de nem gondolta volna, hogy neve legendás lesz az ultrafutók körében. Lubics Szilviával a Fókusz forgatott riportot.
nov. 17
0:16
Meglepetésben bízik a luxemburgi kapitány a magyarok ellen (Infostart)
Csütörtök este nyolctól fogadja Luc Holtz csapata a magyar válogatottat.
nov. 17
0:16
Orbán Viktor részt fog venni a katari világbajnokságon (444.hu)
A FIFA meghívottjaként.
nov. 17
0:16
Hamiltont csapatutasítással segítheti a Mercedes Schumacher rekordjának megdöntésében? (Racing)
Lewis Hamiltonnak egyetlen esélye maradt, hogy megőrizze tökéletes mutatóját, de Toto Wolff elárulta, nem fogják feláldozni George Russellt ennek érdekében.
nov. 17
0:20
Golovin Vlagyimir: felelősségvállalásban is erősek voltunk (Infostart)
Vámos Petra számára lélekemelő volt a győzelem.
nov. 17
0:20
A katari szervezők visszautasítják, hogy indiai munkásokat szerveznének szurkolni a vb-re (444.hu)
Számos kép és videó kering a brazil, angol vagy éppen portugál mezben kántáló, zászlókat lobogtató indiai szurkolókról, de a szervezők és a szurkolók szerint ők mindezt lelkesedésből és ingyen csinálják.
nov. 17
0:24
Több mint egy év börtönt kapott a 91-szeres válogatott volt labdarúgó (Infostart)
John Carew adócsalásért kapott 14 hónapot, de akár meg is duplázhatják a büntetését.
nov. 17
0:28
Marco Rossi: a részletekben szeretnénk fejlődni (Infostart)
Hibázni lehet, de...
nov. 17
0:32
Katari vb: Messi biztosra ment a tippjével (Infostart)
Az argentinok világsztárja szerint nyílt a verseny a katari labdarúgó-világbajnokság előtt, de Brazília, Franciaország és Anglia az esélyeket illetően a többiek előtt jár.
nov. 17
0:36
Győzelemmel rajtolt a Ferencváros a vízilabda BL-ben (Infostart)
Az OSC idegenbeli döntetlennel nyitott.
nov. 17
5:12
Négyszázmilliós luxus szolgáltatást is kínálnak a Las Vegasi Nagydíjra (Racing)
Jövőre visszatér a Forma-1-be Las Vegas. Az amerikai kaszinóváros híres a csillogásról és a luxusról, így a Forma-1-es futam is hasonló köntöst kaphat. Emiatt nem meglepő, hogy számos, egyéb fényűzést ígérő szolgáltatásokat kínálnak sokan. Most ajánlunk egyet annak, akinek van fölösleges milliói. Las Vegas egyik leghíresebb ötcsillagos szállodája,
nov. 17
6:12
Íme a Monster Energy 2023-as új Zero Sugar változata, Hamilton ajánlásával (Racing)
A hétszeres Forma-1-es világbajnok Lewis Hamilton ismét összefogott a Monster Energy márkával, hogy egy teljesen új Zero Sugar energiaitalt dobjon piacra, amely már most kapható, és 2023 januárjában egy négyes, multipack változatban is elérhető lesz a kínálatban. Hamilton neve díszíti a doboz tetejét, amely a Mad Dog Jones művésszel együttműködve k
nov. 17
6:24
Wtf! Pár éven belül jön a Nascar saját világbajnoksága?! (USAracing)
A Nascar bejelentette, hogy 2023-ban újabb nemzetközi szériát indít el, ezúttal Brazíliában. A projekt érdekben...
nov. 17
6:24
Wtf! Pár éven belül jön a Nascar saját világbajnoksága?! (Racing)
A Nascar bejelentette, hogy 2023-ban újabb nemzetközi szériát indít el, ezúttal Brazíliában. A projekt érdekben...
nov. 17
6:30
Búcsúzik a Haas a Schumacher névtől, kiadták Mick útját (Racing)
Hivatalosan is búcsút vett Mick Schumachertől az amerikai Haas istálló. Egy ideje már rezgett a léc a fiatal német pilóta alatt, és most el is tört az utolsó szalmaszál amibe kapaszkodhatott. Günther Steiner kiadta a 22 éves versenyző útját, így utat engedve egy új pilótának. Mick Schumacher tavaly debütált a Forma-1-ben. Eleinte jobban teljesített
nov. 17
6:32
Megszűnik a Fiesta értékesítése (Racing)
2023-tól a Ford Fiesta értékesítése megszűnik Európában, azonban az M-Sport továbbra is ezt a jtípust fogja használni a Rally2-es, Rally3-as és Rally4-es versenyautók esetében. Jövőre kivonják a piacról a Ford Fiestát, ennek ellenére a típus rallykon továbbra is látható lesz. Október végén a Ford jelentette be, hogy a Fiesta értékesítése jövőre meg
nov. 17
7:06
Visszatért a visszavonult német legenda, egykori “barátja” mellett versenyezhet (Racing)
Nico Hülkenberg ismét visszatér, ám ezúttal nem csak egy verseny erejéig marad. A német versenyző 2019-ben teljesítette utoljára teljes évét, majd 2020-ban a koronavírus kapcsán ült újra autóba. Az Aston Martin tesztpilótájaként készenlétben állt, ám most ismét bizonyíthat. Günther Steiner nem volt túl elégedett Mick Schumacher év eleji teljesítmén
nov. 17
7:12
Ed Sheran az IndyCarban? A Ganassi a McLarentől happolt embert – Hírmorzsák (Racing)
Óriási szupersztárokat igazolt le az IndyCar az Iowai versenyt megelőző koncertre, miközben a Ganassi a vezetőségét érősítette. A másodszor megrendezésre kerülő Hy-Vee IndyCar Race Weekenden, az Iowa Speedway-en zajló kétnapos futamot még több rangos zenei fellépő egészíti ki: Carrie Underwood, Kenny Chesney, a Zac Brown Band és Ed Sheeran is fellé
nov. 17
7:30
Ha ez igaz, Binottónak szinte biztosan távoznia kell a Ferraritól (Racing)
Tartja magát a hír, miszerint a Ferrari csapatfőnökének távoznia kell, a francia L'Équipe pedig meglepő információval állt elő az ügyben.
nov. 17
8:00
Hivatalos: Schumachert elküldi a Haas az év végén (Racing)
Hivatalossá vált, hogy Mick Schumacher év végén távozik a Haastól és ezzel a Forma-1-ből, helyét Nico Hülkenberg veszi át.
nov. 17
8:12
Főhet Marco Rossi feje, sosem látott válogatott csapattal kísérletezik (Ripost)
Újoncok és nagy visszatérők, de Dzsudzsák még csak edz.
nov. 17
8:12
Schumacher csalódott, de hisz benne, hogy még visszatérhet (Racing)
Mick Schumacher megfogadta, hogy keményen harcol majd azért, hogy visszatérhessen a Forma-1-be, miután ma reggel bejelentették, hogy a Haas csapat a szezon végeztével megválik tőle. Helyére Nico Hülkenberg térhet vissza. A csapat hivatalos bejelentése után Schumacher saját nyilatkozatot tett közzé a közösségi oldalakon. “Ez lesz az utolsó futamom a
nov. 17
8:18
Pályán a magyar labdarúgó-válogatott - sport a tévében (Infostart)
Veszprémben a Ferencváros, C. Ronaldóék Nigéria ellen hangolnak a vb-re.
nov. 17
8:24
Neuville: Talán még visszajöhet Tanak (Racing)
Néha jó poénokat tud mondani a belga versenyző
nov. 17
8:48
Kifizetik lelépési pénzüket a Liu fivérek (Infostart)
Az országváltás indokairól is beszéltek, de nem mondták ki, hogy Kínába mennek.
nov. 17
8:54
„Sokan lesznek szomorúak” – súlyos döntést hoztak a Liu testvérek (BorsOnline)
Először szólaltak meg az ügy kiszivárgása óta az olimpiai bajnokok.
nov. 17
8:54
Kitette a csapata Michael Schumacher fiát: „Nagyon csalódott vagyok, helyet érdemlek a Forma-1-ben” (SzMo)
Mick Schumachernek nem maradt ülés a következő szezonra, így jövőre biztosan nem versenyez a Forma-1-ben.
nov. 17
8:54
Schumacher először szólalt meg a kirúgása után (Racing)
A hétszeres világbajnok Michael Schumacher fia természetesen csalódott a Haas döntése miatt, de már előre tekint.
nov. 17
9:00
Liu testvérek: Ha a magyar szövetség ragaszkodik a költségek megfizetéséhez, akkor mi magunk álljuk (444.hu)
Először szólaltak meg azóta, hogy kiderült, a két rövid pályás gyorskorcsolyázó országváltást kezdeményezett.
nov. 17
9:12
"A vírus bennünk van" - Így várják a katari vb-t a magyar futball legendái (BorsOnline)
Elcsalt argentínai meccs, belgák elleni dráma és más emlékek
nov. 17
9:18
Ezt üzente Pumped Gabo a kirúgott Mick Schumachernek (Racing)
Mick Schumacher az Instagram-oldalán fejtette ki véleményét az elbocsátásról, még Pumped Gabo is biztató üzenetet írt a németnek. Ma reggel jelentette be a Haas, hogy jövőre már nem tartanak igényt a 23 éves fiatal szolgálataira. A hivatalos közleményben viszont csak Günther Steiner szavait közölték, így az ifjú Schumacher saját közösségi médiás fe
nov. 17
9:24
Nincs tovább, kitették a Forma-1-ből Schumachert (Infostart)
A német Nico Hülkenberg veszi át honfitársa helyét a Forma-1-es Haas csapatnál.
nov. 17
9:24
Hülkenberg váltja Schumachert a Haasnál (HírTV)
A 35 éves Niko Hülkenberg korábban a Renault-nál, a Williamsnél, a Saubernél és a Force Indiánál szerepelt az Forma-1-ben.
nov. 17
9:24
Bizonytalan helyzetük miatt döntöttek az országváltás mellett a Liu fivérek (Demokrata)
A két sportoló a Nemzeti Sport csütörtöki számában megjelent interjúban beszélt az ügyről.
nov. 17
9:30
A Ferrari megmagyarázta, miért nem adta oda Leclerc-nek Sainz harmadik helyét (Racing)
Látszólag furcsa döntést hozott a Ferrari, amikor Sainzot nem kérték meg arra, hogy adja át a helyét Leclerc-nek, de a csapatfőnök elárulta az okokat.
nov. 17
10:18
A Liu testvérek állják az országváltás költségét, ha a szövetség ragaszkodik a pénz kifizetéséhez (SzMo)
„Megingott a bizalmunk a szövetségben, bizonytalanná vált a jövőnk” – mondták a sportolók.
nov. 17
10:18
Bemutatkozik a Red Bullnál Lei, a Villám Azuki, egy anime-NFT! (Racing)
Az Oracle Red Bull Racing a Bybit, valamint az Azuki létrehozója, a Chiru Labs által NFT*-t helyez autóira az Abu Dhabiban megrendezésre kerülő szezonzárón. *Az NFT (non-fungible token), azaz nem helyettesíthető zseton. Működése az Ethereum kriptovaluta** blokklánc technológiáján alapul. Azonban az NFT maga nem kriptovaluta, hanem digitális vagyont
nov. 17
10:18
Liu testvérek: A bizalomvesztés és a bizonytalanság miatt döntöttük el, hogy országot váltunk (rtl.hu)
Először szólaltak meg a gyorskorcsolyázók, amióta országváltásuk híre nyilvánosságot látott. Vállalják a szövetség által felvetett költségek visszafizetését, ha ez a döntés születik.
nov. 17
11:00
Oliver Solberg kitálalt a Hyundairól (Racing)
Oliver Solberget a Hyundai Motorsport az Új-Zéland Rally után rúgta ki, egy interjú során pedig a fiatal versenyző elmondta véleményét a csapatról.  Oliver Solberg idén már jóval több lehetőséget kapott, mint Dani Sordo a Hyundai csapatában, ahol Thierry Neuville és Ott Tanak mellett a harmadik autót vezethette. Petter Solberg fiát pedig a versenye
nov. 17
11:12
A kis Ecclestone először járt F1-es versenyen, de már tanulja a bizniszt (Racing)
Fabiana és Bernie Ecclestone kisfia, Alexander Charles Ecclestone (a kezdőbetűkből született a beceneve: Ace) már két és fél éves. Az elmúlt versenyhétvégére, a Sao Pauló-i Nagydíjra pedig magukkal is vitték szüleik, így túl van élete első F1-es versenyhétvégéjén. Erről Fabiana posztolt fotót Instagramon. “Első alkalommal F1-en????… Tanulom a bizniszt
nov. 17
11:14
2023 után tényleg összeomlik a Joe Gibbs Racing? (Racing)
Újabb rossz hírek láttak napvilágot a Joe Gibbs Racinggel kapcsolatosan, méghozzá az, hogy a FedEx és Denny Hamlin is távozhat 2023 végén. A NASCAR holtszezonjának legfontosabb része lassan véget ér, mivel a legfontosabb kérdések Ryan Preece és Ty Gibbs átigazolása miatt eldőltek. Azonban soha nem lehet elég korán előre tekinteni. A Sports Business
nov. 17
11:36
Nem bírt lemondani sportfogadási szenvedélyéről, így eltilthatják a PL-csatárt (Infostart)
A Brentford gólerős labdarúgója sosem fogadott saját csapata ellen, mégis bűnhődik, a szabályok szigorúak.
nov. 17
11:36
Az M-Sport megköszönte Craig Breen munkáját (Racing)
Szerződése bár 2023 végéig szólt volna, az M-Sport mégis szakított Craig Breennel. A közlemény szerint békésen történt a válás.  Craig Breen 2021 végén a Hyundaitól érkezett az M-Sporthoz, ahol idén teljes szezont mehetett. A Hyundainál töltött részmunkaidős versenyzés alatt több jó eredményt is elért az ír versenyző, ezért is esett az M-Sport vála
nov. 17
11:42
Fia elárulta, erre vágyik Mészöly Kálmán (BorsOnline)
Legyőzte a koronavírust, ismét a belgyógyászaton kezelik Mészöly Kálmánt, a Vasas és a magyar válogatott egykori világválogatott labdarúgóját.
nov. 17
11:54
Szoboszlai Dominik lesz a magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya (Demokrata)
A nemzeti együttes eddigi csapatkapitánya, Szalai Ádám szeptemberben visszavonult a válogatottól.
nov. 17
12:00
Verstappen kihagyja az első abu-dzabi szabadedzést (Racing)
A kétszeres világbajnok helyén a Red Bull juniorja ül majd a pénteki első gyakorláson.
nov. 17
12:12
Egy nem túl szomjas Verstappen-drukker “belekötött” Leclerc-be (Racing)
Charles Leclerc nyugodtan akarta elkölteni a vacsoráját, ám egy nem túl szomjas Max Verstappen szurkoló “feltartotta”. A monacói versenyző az utolsó futamon az egyéni tabella második pozíciójáért küzd Sergio Pérezzel, ám a Red Bull tárházában erősebb fegyverek vannak. Tisztában van ezzel a Ferrari pilótája is, ám küzdelmet nem fogja feladni. Egy ke

Keresés