Zalaegerszeg – Azt ugyan továbbra sem tudjuk pontosan, miért mondott le a múlt hét péntekén Waltner Róbert a ZTE vezetőedzői posztjáról, de a klub kedden már megtalálta az utódját. A szezon végéig Molnár Balázs irányítja a labdarúgó NB I. 4. helyen álló együttest. A korábbi válogatott futballista játékosként szerepelt többek között Zalaegerszegen,
A Telekom Veszprém 30-22-re győzött az északmacedón Vardar Szkopje otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csütörtöki játéknapján, a negyeddöntőbe jutásért zajló párharc első mérkőzésén. A két csapat 23. egymás elleni tétmérkőzésén a veszprémiek öt vereség és négy döntetlen mellett 14. alkalommal győztek. A visszavágót jövő szerdán rendezik, a
A Formula E: Accelerate 2022-ben tér vissza, és ismét lehetőséget kínál az E-Sport versenyzőknek, hogy nagyot kaszáljanak. A széria 2022-ben egy vadonatúj kvalifikációs formátumot fog alkalmazni. A Formula E: Accelerate fődíja ismét az rFactor 2 platformot – és az új, 8. szezonbeli színeket – használva egy valódi versenyautó vezetése, VIP jegyek az
Harmincötezer dolláros (11,6 millió forint) pénzbüntetést kapott Nick Kyrgios ausztrál teniszező, mert a miami tornán a Jannik Sinnerrel szemben elveszített nyolcaddöntős meccse közben a bírót kritizálta és széttörte az ütőjét. A keddi meccsen Kyrgios többször felelősségre vonta Carlos Bernardes játékvezetőt, mert úgy érezte, hogy a bíró nem tudja
Daniil Medvedev nem tér vissza a jövő héten a férfi teniszezők világranglistájának élére, miután 7:6(7) 6:3-as vereséget szenvedett a 2021-es Miami Open bajnokától, Hubert Hurkacztól. Az első helyen kiemelt orosz játékosnak a lengyelt kellett volna legyőznie ahhoz, hogy Novak Djokovictól visszaszerezze az első helyet a világranglistán, de így másod
Egy nappal a pénteken, magyar idő szerint 18 órakor kezdődő dohai vb-sorsolás előtt a FIFA közzétette, mely korábbi futballsztárok kaptak főszerepet a ceremónián.
A Szaúd-arábiai Nagydíjon Carlos Sainz egy kétes ügy után kényszerült kiszállni a győzelemért vívott csatából. A spanyol Ferrarija épphogy csak Pérez autója előtt lépte át a biztonsági autós vonalat, de csak az újraindítás után cseréltek helyet az egyértelmű döntés ellenére, amivel mindketten leszakadtak a versenyben vezető párosról. Mire megtörtén
Mads Ostberg Patrik Barth navigálásával megnyerte a Salgó Rallyt, de a norvég pilótának minden tudására szükség volt ehhez. Mads Ostberg tavaly kihagyta a Salgó Rallyt, idén azonban Patrik Barth navigálásával győzelmet tudott szerezni a Magyar Rally Bajnokság szezonnyitóján egy defekt ellenére is. “Nagyszerűen érzem magam, mivel sokkal jobban ke
Csütörtöki összefoglalókban beszámolunk a célegyenesbe forduló Miami tenisztornáról, de hozunk egy nagyon bizarr történetet az afrikai vb-selejtezők másnapjáról is. Gálázott Szkopjéban a Veszprém, szépen gyűjtik az érmeket a birkózók. Kiszámoltuk, mennyit balhézott össze egy nap alatt Kyrgios, és bemutatjuk új podcastunkat is.
Jack Harvey nagy balesetet szenvedett az IndyCar Texasi fordulójának edzésén, ami miatt ki kellett hagynia a versenyt. Az NTT IndyCar Series orvosi stábja engedélyezte Jack Harvey visszatérését. A hírre azt követően került sor, hogy a Rahal Letterman Lanigan Racing versenyzője a Texas Motor Speedway-en megrendezett futam edzésén balesetet szenvedet
● A TIER továbbra is mindent megtesz a szabálytalan parkolás, a járdán való közlekedés és a tandemezés visszaszorítása érdekében, biztonságosabb környezetet teremtve ezzel a közlekedők számára. ● A TIER saját e-rollermegosztó szolgáltatásán tesztelte a Fantasmo hamarosan megjelenő, számítógépes látástechnológián alapuló, rollerezést segítő rendszer
Az M-Sport versenyzője, Craig Breen rajthoz áll az olasz Sanremo Rallyn, így készülve a rally világbajnokság következő, horvát versenyére. Craig Breen 2019 és 2021 után ismét a győzelmet célozza meg a Sanremo Rallyn, ahol a Horvát Rallyra fog készülni egy Ford Fiesta Rally2-vel. Az ír versenyző korábban Skodával és Hyundaijal tudott nyerni az olas
A címvédő Milwaukee Bucks hosszabbítás után 120-119-re győzött a Brooklyn Nets otthonában az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) alapszakaszának csütörtöki játéknapján.
Sajtóértesülések szerint a Volkswagen konszern tulajdonába tartozó Audi és a Porsche is zöld utat kaphat a Forma-1 vezetőitől a soron következő héten. A hírekről a Reuters értesült első kézben és rajtuk kívül még két forrás is kész tényként kezeli a két német márka Forma-1-hez való csatlakozását. A Volkswagen AG az utóbbi időben sokszor kacérkodott
Sajtóhírek szerint jövő héten hivatalossá válhat a Porsche és az Audi érkezése – az Előbbi márkával hírbe hozott Red Bull tanácsadója nyilatkozott a helyzetről.
Valkusz Máté szerint a magyar csapat számára verhető az ukrán teniszválogatott, amellyel a Davis-kupa szeptemberi osztályozóján találkozik majd, míg Piros Zsombor nem bánná, ha kemény borításon csapna össze a két együttes.
Floridában nagy show-t rendezett Carlos Alcaraz és Miomir Kecmanovic, akik látványos negyeddöntőt játszottak csütörtök este. Alcaraz három szettben nyert: 6-7(5), 6-3, 7-6(5). A legjobb négy között Hubert Hurkacz lesz az ellenfele, aki Daniil Medvedevet győzte le. Íme a mérkőzés legjobb pontjai.
Bár még nem teljes a katari labdarúgó-világbajnokság 32 fős mezőnye, ettől függetlenül pénteken 18 órától megrendezik a sorsolást. Ez lesz az utolsó olyan vb, amikor harminckét válogatott harcol majd a kupáért.
A második helyen kiemelt lengyel Iga Swiatek és a japán Osaka Naomi jutott döntőbe a Miamiban zajló keménypályás tenisztorna női versenyében. A hétfőtől világranglista-vezető Swiatek a csütörtöki elődöntőben egy sima és egy szoros játszmában búcsúztatta az amerikai Jessica Pegulát.
A legtöbb TCR-bajnokság április-május környékén rajtol, ezért a kategóriát megalapító és irányító WSC mostanra időzítette a frissített BoP táblázat nyilvánosságra hozását. Jól megfigyelhető, hogy az évek múlásával egyre kevesebb beavatkozásra van szükség, és azok egyre kisebbek. 2022-re eddig egyetlen módosítás érkezett, ami a tavaly bemutatkozó új
Régóta foglalkoztatja már a közönséget a kérdés, hogy vajon meddig tervez Lewis Hamilton versenyezni. Sokan arra tippeltek, hogy ha 2021-ben megszerzi 8. bajnoki címét, és ezzel új rekordot állít fel, fel is hagy a versenyzéssel. Ez azonban nem sikerült neki. Ráadásul egyelőre nagyon úgy néz ki, hogy a Mercedes mellé lőtt az új autójával. Nem jötte
Valkusz Máté szerint a magyar csapat számára verhető az ukrán teniszválogatott, amellyel a Davis Kupa szeptemberi osztályozóján találkozik majd. Valkusz elmondta, örülnek a csütörtöki sorsolás eredményének. Mindezt azzal indokolta, hogy az ellenfél egyik legjobbja, Szerhij Sztahovszkij visszavonult, másrészt 2019-ben Budapesten 3-2-re legyőzték az
Kobayashi Ryoyu az év legjobbja, Tande visszatéréséről még sokáig fogunk beszélni, de a lengyeleket inkább elfelejtenénk. Egész szezon alatt kiemelten foglalkoztunk a síugró világkupával, amit most egy szubjektív értékeléssel zárunk le. Viszlát októberben, de reméljük, hogy néhány versenyt a nyári GP-ből is láthatunk még.
Tíz éve ezen a napon verte tönkre a Megyeri úton a Debrecen az Újpest csapatát. Az 5-1-es siker, majd később a Debreceni VSC veretlen bajnoki címében elévülhetetlen érdemeket szerzett az francia Adamo Coulibaly, aki egészen hihetetlen életutat futott végül be.
Nem olimpiai, vagy világbajnokként utazik a kanadai vb-re, hanem egy olyan versenyzőként, aki teljesíteni és bizonyítani akar – nyilatkozta a közmédiának Liu Shaoang, aki többek között arról beszélt, hogy már tinédzserként a fejébe vette, hogy maradandót alkot a jégen.
David Tremayne szerint a Mercedes már nem olyan csapat, amely tudja, hogy mit csinál. A csillagosok idén nem tudnak harcba szállni a győzelemért. Ugyan Lewis Hamilton felállhatott a dobogó harmadik fokára Bahreinben, ám az eredményt inkább a szerencsének köszönhette, mintsem az autó teljesítményének. Az Ezüst Nyilak második fordulója még rosszabbul
"Példátlan visszaesést tapasztalunk. Vége annak az időnek, amikor a növekedést magától értetődőnek tekintettük" - mondta Donata Hopfen, a DFL ügyvezetője.
Év eleji formája alapján a Ferrari a bajnokság egyik nagy esélyese. Carlos Sainzot egyelőre nem emlegetik annak. A spanyol dolgozik az ügyön. Bekapcsolódik-e Charles Leclerc és Max Verstappen csatájába?
Már a Milánó-Sanremo előtt is sorra estek ki a nagy esélyesek, most viszont egy komplett csapat mondta vissza az indulást. Az Israel nem lesz ott az év második nagy klasszikusán, miközben egész Belgium azért izgul, hogy a betegséggel bajlódó Wout van Aert vállalja a részvételt.
Jóllehet Oroszországot kizárták az idei labdarúgó-világbajnokság pótselejtezőjéből, válogatottjait és klubcsapatait pedig kitiltották a sportági eseményekről, tagságát ugyanakkor - ukrajnai háborúja ellenére - megtarthatta a nemzetközi szövetségben (FIFA).
Ezekben a napokban Dohában tartja kongresszusát a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség, és a gyűlésen többek között Oroszország helyzete is napirendre került. Mióta Vlagyimir Putyin háborút indított Ukrajna ellen, számos retorzió érte az orosz csapatokat és sportolókat; a nemzeti válogatott például a vb-pótselejtezőkön sem vehetett részt.
Puskás Ferencre, az Aranycsapat legendás kapitányára emlékezett pénteken az Aranycsapat Testület minden idők egyik legjobb futballistájának születése 95. évfordulója alkalmából.