Az utolsó előfutamokkal, az elődöntőkkel és a döntőkkel zárult Húsvét vasárnapján a Matador Nemzetközi Rallycross Fesztivál. A Supercars vasárnap reggeli harmadik előfutamában ifj. Kiss László az éjszaka megjavított Peugeot-val magabiztos győzelemmel kezdett Vass Zoltán és Antal István előtt. A másik futamban Kárai Tamás nyert Koncseg Zoltán és Ben
Az utolsó körig kiélezett hozott a Cup Series Bristol Dirt verseny, melyet végül nevető harmadikként Kyle Busch nyert meg. 1. szakasz Nehezen indult a Bristol Dirt futam. Mint ahogy korábban bemutattuk, sok változást el kellett végezniük a csapatoknak, hogy felkészítsék a Next Gen autókat a salakos versenyre. Nos ez a Stewart-Haas Racing három autó
Kemények voltak a magyar srácok a Champions of the Future második futamán, a spanyolországi Zuerában. Az OKJ kategóriának volt olyan szabadedzése, amikor a két magyar végzett az élen. A 72 fős OKJ mezőnyben végül Molnár Martin hetedik, Hideg Ádám pedig tizedik lett, ami már önmagában is szép eredmény, de a tempójuk alapján két hét múlva
Az Automobili Lamborghini Esports Team névre hallgató csapat 2022-ben belép az SRO virtuális versenyekbe. Max Verstappen után a Sant’Agata-i székhelyű szuperautó-gyártó is létrehozta első virtuális csapatát. A három versenyzőből – Jordan Sherratt, Gianfranco Giglioli és Giorgio Simonini – álló Automobili Lamborghini Esports Team kezdetben az SRO ál
Két pilótáját is elveszítheti Michael Andretti: Colton Herta nemrég a McLarentől kapott F1-es tesztszerződést, Alexander Rossinak pedig év végén lejár a szerződése. Az idei eredményeik még ugyan nem mutatják, de a csapatfőnök szerint a változások sikerre vezetnek majd. Nem mástól, mint saját pilótájától kapott javaslatokat Michael Andretti. Elárult
Julien Moncet, a Hyundai Motorsport csapatigazgató-helyettese elárulta a koreai gyártó még az M-Sport és a Toyota mögött áll az aszfaltos teljesítményben. A Hyundainak sietve kellett elkészítenie a Rally1-es autóját az idei Rally Világbajnoki szezonra, és a sietség meg is látszott a Monte-Carlo Rallyn, ahol csak Thierry Neuville hatodik helyének t
A Formula 2-es versenyző Roy Nissany azt mondja, hogy szemet vetett egy ülésre a Williamsnél, és mindent megtesz azért, hogy megpróbáljon helyet szerezni náluk. Nissany jelenleg a DAMS színeiben versenyez a Forma-1 utánpótlás-sorozatában, és 27 évével az egyik legidősebb pilóta a versenyben. A Williams versenyzői programjának is részese, és termész
Az Ausztrál Nagydíj két év kihagyás után tért vissza a Forma-1-es versenynaptárba, miután a világjárvány miatt 2020-ban és 2021-ben törölni kellett a versenyt. Korábban az Ausztrál Nagydíj többnyire szezonnyitó verseny volt, idei visszatérésekor azonban a harmadik helyre került a naptárban. Még csak három verseny telt el a szezonból, de a mezőny má
Nagy verseny? Igen! Trükkös körülmények? Igen! Olyan ütközés, ami még nem volt a NASCAR Truck Series történetében? IGEN! Ben Rhodes meggyőző teljesítményt nyújtva nyerte a bristoli dirt versenyt, méghozzá egy késő előzéssel. Bár a Truck Series címvédője sokáig vezetett, egy elrontott kiállás után a verseny utolsó szakaszának kezdetén Carson Hocevar
Három év Renault Clio Kupa után feljebb lépett Losonczy Levente, aki idén a Zsille Motorsport Alfa Romeo Giulietta TCR-jével a TCR Eastern Europe bajnokságban áll rajthoz. Levi belépője nagyon jól sikerült, hiszen az időmérőn a negyedik helyet szerezte meg, míg pályafutása első TCR-futamát az ötödik helyen fejezte be, a Junior értékelésben pedig má
A kétszeres ifjúsági olimpiai bajnok Szilágyi Liliána tavaly év végén testi, lelki és szexuális bántalmazással vádolta meg korábbi edzőjét és egyben édesapját, Szilágyi Zoltánt. A úszónő hosszas hallgatás után most megtörte a csendet, vasárnap ugyanis a Klubrádió Szavakon túl című műsorának vendége volt, ahol őszintén beszélt többek között édesapja
Az AlphaTauri csapatfőnöke, Franz Tost azt javasolta Mick Schumachernek, hogy bölcs döntés lenne, ha még nagyjából három évig egy másik csapatnál versenyezne, mielőtt esetleg a Ferrarihoz vagy valamelyik másik élcsapathoz igazolna. Schumacher másodéves a sportágban egy olyan Haas autóval, amely fényévekkel előrébb jár, mint az előző szezonban volt
Kemények voltak a magyar srácok a Champions of the Future második futamán, a spanyolországi Zuerában. Az OKJ kategóriának volt olyan szabadedzése, amikor a két magyar végzett az élen. A 72 fős OKJ mezőnyben végül Molnár Martin hetedik, Hideg Ádám pedig tizedik lett, ami már önmagában is szép eredmény, de a tempójuk alapján két hét múlva
Az utóbbi hetekben több pletyka is szárnyra kelt Pato O’Ward jövőjével kapcsolatban, és ő sem zárkózott el a váltás lehetőségétől. Pato O’Ward az egész holtszezonban arról beszélt, hogy csak egy IndyCar bajnoki cím választja el a Forma-1-es lehetőségtől – és az ahhoz szükséges szuperlicensztől. Az év elején azonban robbant a bomba, a McLaren F1-es
Richard Millener, az M-Sport csapatvezetője bizakodva várja a Horvát Rallyt, miután csapatának versenyzői sikeres teszttel készültek a szezon első aszfaltos versenyére. Az M-Sport csapata a Monte-Carlo Rallyn már megmutatta aszfaltos teljesítményét, hiszen Sébastien Loeb győztesen, Craig Breen pedig harmadikként zárta a szezonnyitót. Akkor azonb
Egyre inkább úgy áll a helyzet, hogy a Forma-1-nek és a Formula E-nek hamarosan elhatározásra kell jutnia azzal kapcsolatban, hogy a jövőben valamilyen módon összeolvadnak-e, vagy összedolgoznak-e, avagy sem. A világ nagyvállalatai, beleértve az autóipart is, jelen állás szerint az elektromos energiában látja a megoldást a globális klímaproblémákra
Chase Briscoe vasárnap este a Bristol Motor Speedway dirt pályáján az utolsó körben egy megkérdőjelezhető manővert vetett be. Briscoe megpördült a 3-as kanyar bejáratánál, amikor megpróbálta megelőzni Tyler Reddick 8-as autóját. Az eset következtében Reddick-be csapódott, és mind a ketten megforogtak. Nevető harmadikként Kyle Busch érkezett, és meg
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) ismertette, milyen személyt keresnek az újonnan létrehozni kívánt vezérigazgatói pozícióba. A motorsportos múlt nem feltétel, az viszont igen, hogy a jelöltnek ne legyen túl nagy az egója, és tudja, hogy miként növelheti a bevételeket. Februárban az FIA bejelentette, hogy vezérigazgatót keres. Hogy megtalálja
Minttu és Kimi Räikkönen Instagram sztorijaikból kiderült a napokban, hogy Olaszországba látogattak. Ez persze nem olyan meglepő, hiszen egyrészt nem laknak messze (Svájc), másrészt a házaspár meglehetősen kedveli az országot – esküvőjüket is ott tartották 2016-ban. Azonban az olasz kiruccanás nem csupán a pihenést szolgálta, vagy legalábbis nem cs
Egy 36+2 hétvégés naptárral rendelkező versenysorozat nem gyakran engedheti meg magának azt a luxust, hogy szabadhétvégéket szúrjon be két verseny közé. Az utóbbi évtizedekben azonban mintegy biztos pontként a húsvét hétvége az első pihenőt jelentette a csapatok számára. A múlt vasárnapi bristoli futam azonban megtörte ezt a hagyományt, amely megle
Az Alfa Romeo mindkét pilótáját lecserélte az idei szezonra. Kimi Räikkönen és Antonio Giovinazzi távozott a tavalyi szezon végeztével, helyükre pedig Valtteri Bottas érkezett a Mercedestől, és Guanyu Zhou a Formula 2-ből. A kínai Zhou egy világbajnoki pontot már szerzett ebben a szezonban, mindjárt a szezonnyitón. Bottas jelenleg 12 pontot birtoko
A háromszoros kamion Európa-bajnok, Kiss Norbert volt a legjobb a Legendák Tornája 18-as selejtezőjén. A gokartot megnyerte, dirftautóval második lett, míg az RX autóval az ötödik helyet szerezte meg, így összesen 49 ponttal, elsőként jutott a legjobb nyolc közé, ahol Benik Balázs, Talmácsi Gábor, Turán Frigyes, Csomós Mixi, Kancsár Ferenc, Hadik A
Ezen a hétvégén Imolába látogat a Forma-1-es mezőny, az Emilia Romagna Nagydíjra. Egyúttal ez lesz a 2022-es szezon első olyan versenyhétvégje, melyen sprintet is rendeznek. Lássuk, hogyan változtak 2022-re a sprintes szabályok! Igen, direkt “csak” sprint a megnevezés, nem pedig sprintkvalifikáció, ugyanis már ez a hivatalos megnevezése a szombati,
Aki a YouTube-on nézegetett már régebbi NASCAR és IndyCar videókat biztosan hallotta már Bob Jenkins legendás hangját. A néhai IndyCar és NASCAR kommentátor Bob Jenkins barátai összefogtak, hogy pénzt gyűjtsenek egy falfestményre, amelyet egy kétszintes épületre festenek a szülővárosában. A tavaly augusztusban agydaganatban elhunyt Jenkins hosszú i
A kétszeres Forma–1-es világbajnok finn Mika Häkkinen úgy véli, Lewis Hamilton nem érzi jól magát a Mercedesnél ebben a szezonban, szerinte a hétszeres vb-győztes brit hamarosan fontolgatni fogja a távozást.
Sergio Pérez az új pályákkal kapcsolatban nyilvánult meg nemrég, a jövő évben érkező las vegas-i pálya bemutatásának apropóján. A harmadik amerikai nagydíjnak otthont adó Las Vegas szombat esti időpontban rendez futamot, a pálya pedig végighalad a híres Las Vegas Stripen. A Red Bull mexikóija nyilvánvalóan izgatott a világ egyik legikonikusabb turi
Szoboszlai Dominik a dobogóra lőtte az RB Leipziget a német labdarúgó-bajnokság hét végi fordulójában, újabb góljával helyet követel magának kezdő tizenegyben. A magyar középpályás hatodik találatát szerezte az élvonalbaban a Bayer Leverkusen ellen idegenben megnyert (1-0) rangadón.
A most kiszivárgott dokumentumok és hanganyagok szerint a Spanyol Labdarúgó-szövetség elnöke beleegyezett, hogy fizessen 6 millió eurót (2,2 milliárd forintot) Gerard Piquének a megállapodás létrejöttéért. A szaúdi megállapodásért cserébe Piqué állítólag további négymillió eurót kap évente.
Háromból két versenyt volt kénytelen feladni idén Max Verstappen műszaki hiba miatt - most a melbourne-i versenyen történtekről árultak el újabb információkat.
Karim Benzema nem áll le, a hétvégén újabb történelmi tettet hajtott végre, és egy lépéssel közelebb került a legjobb európai játékosnak járó elismeréshez.
Az Ausztrál Nagydíjon napvilágot látott pletyka szerint a Haasnak nem lenne ellenére, ha a 2023-as szezontól náluk versenyezne Oscar Piastri, az Alpine jelenlegi tartalékja. A tavalyi Forma-2-es bajnokot mindenki óriási tehetségnek tartja, akinek egyértelműen helye lenne a mezőnyben. Laurent Rossi, az Alpine vezérigazgatója is így gondolja ezt, ezé
Kevin Harvick sokkal frusztráltabb volt azzal kapcsolatban, ahogyan a futama kezdődött, mint ahogyan végződött Bristolban. Harvick 100 kör után egy baleset után állt ki a Bristol Dirt versenyből. A korábbi bajnok egy többautós incidensbe keveredett a hátsó egyenesben, amikor Alex Bowmannel, Corey LaJoie-val és Noah Gragsonnal ütközött, autójának jo
A Manchester City ukrán futballistája, Olekszandr Zincsenko egy interjúban nagyon durva dolgokról beszélt, és azt mondta, napról napra jobban gyűlöli azokat, akik megszállták a hazáját.
Apák és fiúk számos módon képesek olyan programokat szervezni, ahol közösen tölthetnek el együtt időt. A Sainz család férfi tagjai ezúttal egy rendkívül egyedik programon vehettek részt: egy tűzpiros Ferrariban autóztatták meg egymást Fioranóban, a maranellói istálló tesztpályáján. Először a Ferrari pilótája vitte körbe a többszörös Dakar Rally győ
A történelem megismételheti önmagát! Az FTC labdarúgócsapata újra az ősi riválisa elleni mérkőzésen aranyozhatja be a szezonját: a ferencvárosi drukkerek a tavalyi, 32. bajnoki cím után idén a 33. elsőséget is az Újpest elleni rangadón ünnepelhetik.