A Paksi FC története során először játszhat a labdarúgó MOL Magyar Kupa fináléjában, ugyanis kedden a négy között hazai pályán 3-0-ra legyőzte a címvédő Újpestet.
Bíró Attila kapitány szorgosan keveri lapjait, a női vízilabda világliga héten esedékes spanyolországi európai döntőjére két klasszisát nem vitte magával.
– Újabb döbbenetes fordulat a döbbenetes ügyben... Az Eb-ezüstérmes úszónő, Szilágyi Liliána sokkolta a közvéleményt, amikor tavaly év végén az édesapját, a korábbi olimpikon úszót, ügyvédet, Szilágyi Zoltánt fizikai, lelki és szexuális bántalmazással vádolta meg. Elmesélte azt is, hogyan verte őt és az anyját a férfi, pokollá téve az életüket. Mos
A DTM mezőnye közel másfélszeresére nőtt a második GT3-as évre, és WEC-bajnokkal, valamint sok gyári pilótával bővült a mezőny. A Daytona győzelemhez közel álló Porsche pilóta, Laurens Vanthoor mellett az Aston Martin alkalmazásában álló, de Lamborghinit vezető Nicki Thiim, a nyolcszoros rally világbajnok Sébastien Loeb és a GT Masters bajnok Ricar
Fordulat történhet Szilágyi Liliána ügyében. Mint ismert, az Eb-ezüstérmes úszónő tavaly fizikai, lelki és szexuális bántalmazással vádolta meg az édesapját, a korábbi olimpikon úszót, ügyvédet, Szilágyi Zoltánt. Most úgy tűnik, a vádlottból vádló lehet.
Tizedik helyezéssel mutatkozott be a Sodikart gyári csapatában Hideg Ádám a Champions of the Future második futamán, a spanyolországi Zuerában. A 72 fős OKJ mezőnyben ez igen jó eredmény, főleg akkor, ha tudjuk, hogy új volt a csapat, a váz és a motor is. A szabadedzések alapján azonban bátran állíthatjuk, ennél sokkal több van a
Denny Hamlin így jellemezte, milyen az, amikor a legnagyobb hőségben kell NASCAR autót vezetnie a Cup Series versenyzőinek. Denny Hamlin, a Joe Gibbs Racing versenyzője és a 23XI Racing csapat társtulajdonosa nemrég az amerikai fegyveres erők katonáival tartott eszmecserét. A Charlotte Motor Speedway-en megrendezésre kerülő Coca-Cola 600 promóciója
A pályán mindkét csapat játékosai fekete karszalagot viseltek, mi több, a liverpooli szurkolók még a saját klubhimnuszukat, a You'll Never Walk Alone-t is elénekelték a portugálnak, aki végül nem játszott.
Zak Brown elismerte, hogy a versenyzők segítéségét is kikérték amikor megtervezték a McLaren Indy 500-as festéseit. Az IndyCar Series több mint 53 000 rajongó körében végzett előszezoni felmérésben az Arrow McLaren SP holtversenyben a második helyen végzett (az Andretti Autosporttal együtt és a Team Penske mögött) a kedvenc csapatok között. Zak Bro
Német sajtóértesülések szerint Carlos Sainz és a Ferrari még nem tudott közös nevezőre jutni, ami a spanyol pilóta új szerződését illeti. Sainz egy két éves szerződést szeretne kötni, amíg a maranellói istálló jelen állás szerint egy 1+1 éves kontraktust preferálná. A WRC legenda és többszörös Dakar Rally győztes Carlos Sainz fia a tavalyi évben ér
A címvédő Helio Castroneves vezetésével érkezik a mezőny Indianapolisba, az Indy 500-ra való felkészülés első állomásaként. A szerdai és csütörtöki kétnapos edzésen hét korábbi győztes vesz részt Hélio Castroneves mellett. Juan Pablo Montoya, Takuma Sato, Scott Dixon, Tony Kanaan, Alexander Rossi, Will Power és Simon Pagenaud csatlakozik Castroneve
Christian Horner arra a következtetésre jutott, hogy a mostani 23 futam éppen elég egy évben, ennél több már túltelítődést okozna a versenynaptárban. Az idei évben ugyanis rekordszámú versenyt rendeznek, habár az Orosz Nagydíjat törölték, szinte garantált, hogy valamivel helyettesíteni fogják a kieső helyszínt. A jelenlegi Concorde-egyezmény 24 ver
Még mindig kérdéses a kevesebb mint három hét múlva esedékes első Miami Nagydíj sorsa, noha minden jel szerint a helyi lakosok nem fogják tudni elérni, hogy lefújják a versenyt. Továbbra sem zárult le a május 8-án debütáló Miami Nagydíj körüli huzavona. Helyi lakosok egy csoportja nemrég keresetet nyújtott be a verseny törléséért, azt állítva, hogy
A Húsvét sem múlt el verseny nélkül a Korda Racing versenyzője, az MX Open kategóriában induló Vaskó Levente számára. A motoros ezúttal a Zombán rendezett regionális viadalon állt rajthoz, és abszolútban harmadik lett, megszerezve ezzel első összetett dobogóját – áll a csapat közelményében. Nem pihent az ünnepi hosszú hétvége alatt a Korda Racing
Fantasztikus hete van a Freiburgnak és a csapat magyar válogatott támadójának, Sallai Rolandnak. A freiburgiak történetük során először jutottak el a Német Kupa döntőjébe, Sallai pedig a hétvégi produkciója alapján lett a hét legjobb játékosa a Bundesligában.
A NASCAR tavaszi Bristoli versenyét 2016 óta nem nézték annyian, mint a húsvét vasárnapján megrendezett Dirt futamot. A FOX vasárnap esti közvetítése 2,19-es Nielsen-értékelést és 4,007 millió háztartási nézőt ért el. A tavalyi versenyt hétfőre halasztották, ahol 1,8/3,1 milliós átlagot ért el. A FOX legutóbbi, két héttel ezelőtti richmondi Cup Ser
Tizenhét napon át, többek között a Magyar Nagydíj után is teszteli 2023-ra szánt száraz pályás gumijait a Pirelli. Noha a 18 colos felnikre szerelt gumik az idén bemutatkoztak, ez nem jelenti azt, hogy itt véget ért a Pirelli munkája, hiszen akárcsak a korábbi abroncsokat, ezeket is folyamatosan fejleszteni kell. Az olasz gyártó ezért az idei
Április 23-án és 24-én rendezik a legendás brit túraautó-bajnokság (BTCC) idei nyitóhétvégéjét az angliai Donington Parkban. A rangos versenyprogram részeként a MINI CHALLENGE JCW versenyzői is pályára lépnek, köztük Rácz Geri, aki a tavalyi bajnokcsapat, az EXCELR8 Motorsport színeiben folytatja a pályafutását. Az idei évtől a Motorsport Talent
Változatlanul a győzelem a célja a Klausz Kristóf – Csányi Botond párosnak, akiknek a Boldogkő Rally idén már a negyedik versenye lesz. A cél eléréséhez azonban még sokat kell fejlődniük, amiben egy újabb állomás lehet a hétvégi ORB-futam. Az osztrák és a magyar bajnokságban is szeretne idén bizonyítani Klausz Kristóf és Csányi Botond. Az ORB-ben
A nézettségi adatok margóján egyből megérkezett a hivatalos megerősítés, hogy 2023-ban is dirt versenyt tartanak majd Bristolban. Jerry Caldwell, a Bristol Motor Speedway elnöke közleményt adott ki, mely szerint a pálya arra számít, hogy 2023 tavaszán harmadik alkalommal is megrendezze a NASCAR salakos versenyét. “Nagyon hálás vagyok tulajdonosaink
A Miami Nagydíj május 8-án debütál majd a Forma-1-es versenynaptárban – ha végül le nem fújják… Ezt beharangozván a Red Bull készített egy promóciós videót, melyben az amerikai kontinensről származó (Mexikó) versenyzőjük, Sergio Pérez kapott főszerepet. A sztori szerint a csapatfőnök Christian Horner közli a New Yorkban tartózkodó versenyzővel, hog
Pep Guardiola nem volt hajlandó beszélni a Manchester City kilátásairól Erling Braut Haaland leigazolása kapcsán, de valószínűleg csatlakozik a klubhoz a Borussia Dortmund tehetsége.
Ronaldo kedd este játszott volna a Manchester United színeiben a Liverpool ellen. A meccs hetedik percében álltak ki Ronaldo mellett. A családja megköszönte a támogatást.
Fucsovics Márton két szettben legyőzte szerdán a 15. helyen kiemelt argentin Federico Delbonist, ezzel bejutott a nyolcaddöntőbe a 2,66 millió euró (1 milliárd forint) összdíjazású barcelonai salakpályás férfi tenisztornán.
Egy fiatal bringás nemzedék, akikre csak az utóbbi pár évben figyeltünk fel, világraszóló eredményeikkel alapjaiban változtatják meg a magyar kerékpáros életet. Valter Attila, Dina Márton, Fetter Erik, Vas Kata Blanka és Peák Barna sikerei láttán egyre több fiatal választja kerékpározást, mint versenysportot, és a Magyar Kerékpáros Klub adatai szer
Dr. Helmut Marko szerint Mex Verstappen most egy ketyegő bomba, ami akkor robbanhat, ha további megbízhatósági gondokkal szembesülnek a szezon során. A világbajnoki címvédő szezonja elég pocsékul indult, miután az idénynyitó Bahreini, illetve a legutóbbi Ausztrál Nagydíjon sem látta meg a kockás zászlót. Az némi vigasz lehet számára, hogy a két eml
A hétszeres német világbajnok 2013. december 29-én szenvedett súlyos balesetet a francia Alpokban, ahol családjával síeltek. A legendás autóversenyző maradandó agykárosodást szenvedett. Kilenc éve tart a rehabilitációja, azon kívül azonban, hogy életben van, nem sok egyéb információ szivárog ki a német állapotáról.
Pierre-Louis Loubet a Horvát Rallyn kezdi meg idei hét versenyből álló rally világbajnoki programját az M-Sporttal, mellyel már túl is van az első kilométereken. Pierre-Louis Loubet tavaly még a Hyundai támogatta 2C Competition versenyzőjeként indult Hyundai i20 Coupé WRC-vel a Rally Világbajnokságon. A szezon azonban nem sikerült túl fényesre, a 2
Ma, a szövetségi kapitány 65. születésnapján vízbe vetik magukat az úszók. Sós Csaba szerint az országos bajnokságon már nincs mód titkolózni, mindenkinek oda kell tennie magát, ha a júniusi, budapesti világbajnokságon indulni akar.
A Paretta Autosport a tavalyi Indy 500-as indulás után idén visszatér három IndyCar futamra, így Tatiana Calderón és Simona de Silvestro révén lesz két hölgy is a mezőnyben. A tavalyi évvel ellentétben az Indy 500-at kihagyja majd a teljesen női csapat, akik ezúttal nem a Penske, hanem az Ed Carpenter Racing pártfogását élvezik majd. Első
A csapatok szerint a Haas gyakorlatilag idén egy “fehér Ferrari”. Még élénken él a mezőnyben a rózsaszín Mercedes koncepciója és a körülötte kialakult botrány. 2020-ra ugyanis a Racing Point lemásolta a csillagosok előző évi konstrukcióját, ami mentén előrelépést eszközöltek. Az ugrást nem nézték jó szemmel az ellenfelek, így arra kérték a Szövetsé
Adrien Fourmaux, az M-Sport francia versenyzője tavaly a Horvát Rallyn vezetett először WRC-t, ahol valósággal berobbant a vb élmezőnyébe. Most kiváló emlékekkel tér vissza déli szomszédunkba. A 27 éves, francia Adrien Fourmaux a tavaly Horvát Rallyn debütált először WRC-vel, és azonnal az ötödik helyet szerezte meg, így jogosan bízik benne, hogy