2022. április 1. péntek

ápr. 1
0:09
Allegri: Már megegyeztem a Real Madriddal, mégis a Juventust választottam (m4sport.hu)
A Juventusnál jelenleg a hatodik idényét tölti.
ápr. 1
0:12
Új edző debütál a Zte kispadján (Blikk)
Zalaegerszeg – Azt ugyan továbbra sem tudjuk pontosan, miért mondott le a múlt hét péntekén Waltner Róbert a ZTE vezetőedzői posztjáról, de a klub kedden már megtalálta az utódját. A szezon végéig Molnár Balázs irányítja a labdarúgó NB I. 4. helyen álló együttest. A korábbi válogatott futballista játékosként szerepelt többek között Zalaegerszegen,
ápr. 1
0:12
Most kapott léket a kétévenkénti foci-vb "álomhajója" (Infostart)
A kongresszus kérte, hogy tanulmány készüljön annak megvalósíthatóságáról, de a FIFA nem javasolt semmit ezzel kapcsolatban.
ápr. 1
0:12
Pokoli jól kezdett a Bajnokok Ligájában a Veszprém, nyugodtan várhatják a visszavágót (Eurosport)
A Telekom Veszprém 30-22-re győzött az északmacedón Vardar Szkopje otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csütörtöki játéknapján, a negyeddöntőbe jutásért zajló párharc első mérkőzésén. A két csapat 23. egymás elleni tétmérkőzésén a veszprémiek öt vereség és négy döntetlen mellett 14. alkalommal győztek. A visszavágót jövő szerdán rendezik, a
ápr. 1
0:12
Valós versenyzési lehetőséget kap a Formula E: Accelerate bajnoka (Racing)
A Formula E: Accelerate 2022-ben tér vissza, és ismét lehetőséget kínál az E-Sport versenyzőknek, hogy nagyot kaszáljanak. A széria 2022-ben egy vadonatúj kvalifikációs formátumot fog alkalmazni. A Formula E: Accelerate fődíja ismét az rFactor 2 platformot – és az új, 8. szezonbeli színeket – használva egy valódi versenyautó vezetése, VIP jegyek az
ápr. 1
0:12
Mentális problémákkal küzd hosszú ideje Lewis Hamilton (rtl.hu)
Először beszélt lelki, érzelmi gondjairól a hétszeres Forma-1 világbajnok, akinek versenyszezonja idén nagyon rosszul indult.
ápr. 1
0:13
Szolnok–Kecskemét elődöntő lesz a második ágon a férfi kosárkupában (m4sport.hu)
A Szolnok a Körmendet, a Kecskemét a Nyíregyházát verte a negyeddöntőben.
ápr. 1
0:16
Lewis Hamilton mentális és érzelmi küzdelméről írt a közösségi médiában (Infostart)
A Mercedes 37 éves brit versenyzője az Instagram-oldalán számolt be arról, hogy hosszabb ideje küzd mentális és érzelmi problémákkal.
ápr. 1
0:16
Megjött a mikuláscsomag Kyrgiosnak: 11 millió forintnyi büntetést szedett össze 10 perc alatt (Eurosport)
Harmincötezer dolláros (11,6 millió forint) pénzbüntetést kapott Nick Kyrgios ausztrál teniszező, mert a miami tornán a Jannik Sinnerrel szemben elveszített nyolcaddöntős meccse közben a bírót kritizálta és széttörte az ütőjét. A keddi meccsen Kyrgios többször felelősségre vonta Carlos Bernardes játékvezetőt, mert úgy érezte, hogy a bíró nem tudja
ápr. 1
0:20
Nagyágyú csatlakozhat a Forma–1-hez (Infostart)
Pletykák már voltak, jövő héten jöhetnek a konkrétumok.
ápr. 1
0:20
A címvédő állt Miamiban a világelsőség és Medvedev közé (Eurosport)
Daniil Medvedev nem tér vissza a jövő héten a férfi teniszezők világranglistájának élére, miután 7:6(7) 6:3-as vereséget szenvedett a 2021-es Miami Open bajnokától, Hubert Hurkacztól. Az első helyen kiemelt orosz játékosnak a lengyelt kellett volna legyőznie ahhoz, hogy Novak Djokovictól visszaszerezze az első helyet a világranglistán, de így másod
ápr. 1
0:24
Budapesti lakos lesz a dohai vb-sorsolás egyik főszereplője (Infostart)
Egy nappal a pénteken, magyar idő szerint 18 órakor kezdődő dohai vb-sorsolás előtt a FIFA közzétette, mely korábbi futballsztárok kaptak főszerepet a ceremónián.
ápr. 1
0:28
Nyolcgólos előnyben a Veszprém a Vardar ellen (Infostart)
A visszavágót jövő szerdán rendezik, a továbbjutó az előző idényben ezüstérmes dán Aalborggal találkozik a legjobb nyolc között.
ápr. 1
0:32
Nagy Bernadett bronzérmes (Infostart)
A magyar női válogatott ezzel az első, a hazai csapat pedig már a negyedik érmét szerezte a budapesti birkózó Eb-n.
ápr. 1
3:42
"Mind egyenlőek vagyunk" - A ghánai király fia úgy él Magyarországon, mint bárki más (BorsOnline)
Az Nb I-es focista senkivel sem érezteti előkelő származását. Családostul költözött Budapestre.
ápr. 1
6:06
Sainz számára prioritás, hogy tisztázzák az ügyét az FIA-nál (Racing)
A Szaúd-arábiai Nagydíjon Carlos Sainz egy kétes ügy után kényszerült kiszállni a győzelemért vívott csatából. A spanyol Ferrarija épphogy csak Pérez autója előtt lépte át a biztonsági autós vonalat, de csak az újraindítás után cseréltek helyet az egyértelmű döntés ellenére, amivel mindketten leszakadtak a versenyben vezető párosról. Mire megtörtén
ápr. 1
6:18
Danica Patrick lesz a következő “Nagy Ő” a népszerű televíziós műsorban (Racing)
A még mindig rendkívül népszerű Danica Patrick lesz a The Bachelor, azaz A Nagy Ő következő sztárja amerikában.
ápr. 1
6:24
Ostberg: Egy szinttel erősebb lett a magyar bajnokság (Racing)
Mads Ostberg Patrik Barth navigálásával megnyerte a Salgó Rallyt, de a norvég pilótának minden tudására szükség volt ehhez.  Mads Ostberg tavaly kihagyta a Salgó Rallyt, idén azonban Patrik Barth navigálásával  győzelmet tudott szerezni a Magyar Rally Bajnokság szezonnyitóján egy defekt ellenére is.  “Nagyszerűen érzem magam, mivel sokkal jobban ke
ápr. 1
7:00
A nagy visszatérések napja: Gulácsi, a Las Vegas-i nagydíj és Djokovic (Eurosport)
Csütörtöki összefoglalókban beszámolunk a célegyenesbe forduló Miami tenisztornáról, de hozunk egy nagyon bizarr történetet az afrikai vb-selejtezők másnapjáról is. Gálázott Szkopjéban a Veszprém, szépen gyűjtik az érmeket a birkózók. Kiszámoltuk, mennyit balhézott össze egy nap alatt Kyrgios, és bemutatjuk új podcastunkat is.
ápr. 1
7:18
Jack Harvey visszatér sérülése után az IndyCar Long Beach-i futamán (Racing)
Jack Harvey nagy balesetet szenvedett az IndyCar Texasi fordulójának edzésén, ami miatt ki kellett hagynia a versenyt. Az NTT IndyCar Series orvosi stábja engedélyezte Jack Harvey visszatérését. A hírre azt követően került sor, hogy a Rahal Letterman Lanigan Racing versenyzője a Texas Motor Speedway-en megrendezett futam edzésén balesetet szenvedet
ápr. 1
7:45
„Amiről mindenki beszélhet, ami felkerülhet a polcomra” – Bánhidi Bence nemzetközi sikerre éhes (m4sport.hu)
Bánhidi Bence világklasszissá vált, családot alapított és boldog Szegeden, nemzetközi sikerekre vágyik klubjával és a nemzeti csapattal egyaránt.
ápr. 1
8:00
Víz és ég között (Demokrata)
Detre Szabolcs és Detre Zsolt olimpiai bronzérmes, kétszeres Európa-bajnoki arany-, ezüst- és bronzérmes vitorlázóval beszélgettünk.
ápr. 1
8:12
A TIER felvásárolta az e-rollerek szabályos parkolását számítógépes látástechnológiával támogató Fantasmo-t (Racing)
● A TIER továbbra is mindent megtesz a szabálytalan parkolás, a járdán való közlekedés és a tandemezés visszaszorítása érdekében, biztonságosabb környezetet teremtve ezzel a közlekedők számára. ● A TIER saját e-rollermegosztó szolgáltatásán tesztelte a Fantasmo hamarosan megjelenő, számítógépes látástechnológián alapuló, rollerezést segítő rendszer
ápr. 1
8:30
Breen legendás olasz versenyen készül Horvátországra (Racing)
Az M-Sport versenyzője, Craig Breen rajthoz áll az olasz Sanremo Rallyn, így készülve a rally világbajnokság következő, horvát versenyére.  Craig Breen 2019 és 2021 után ismét a győzelmet célozza meg a Sanremo Rallyn, ahol a Horvát Rallyra fog készülni egy Ford Fiesta Rally2-vel. Az ír versenyző korábban Skodával és Hyundaijal tudott nyerni az olas
ápr. 1
8:36
Lesz-e halálcsoport a vb-n? - sport a tévében (Infostart)
Kosárlabda, futball és jégkorong a pénteki programban.
ápr. 1
8:39
Jannisz megelőzte Kareem Abdul-Jabbart, DeRozan 50 pontot szórt (m4sport.hu)
A címvédő Milwaukee Bucks hosszabbítás után 120-119-re győzött a Brooklyn Nets otthonában az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) alapszakaszának csütörtöki játéknapján.
ápr. 1
9:12
A jövő héten jelentheti be az Audi és a Porsche csatlakozását az F1 (Racing)
Sajtóértesülések szerint a Volkswagen konszern tulajdonába tartozó Audi és a Porsche is zöld utat kaphat a Forma-1 vezetőitől a soron következő héten. A hírekről a Reuters értesült első kézben és rajtuk kívül még két forrás is kész tényként kezeli a két német márka Forma-1-hez való csatlakozását. A Volkswagen AG az utóbbi időben sokszor kacérkodott
ápr. 1
9:27
Red Bull-Porsche? – „Logikus, hogy mi vagyunk a legvonzóbb partner” (m4sport.hu)
Sajtóhírek szerint jövő héten hivatalossá válhat a Porsche és az Audi érkezése – az Előbbi márkával hírbe hozott Red Bull tanácsadója nyilatkozott a helyzetről.
ápr. 1
9:29
Valkusz Máté szerint verhetőek az ukránok, Piros Zsombor kemény borításon játszaná a DK-osztályozót (m4sport.hu)
Valkusz Máté szerint a magyar csapat számára verhető az ukrán teniszválogatott, amellyel a Davis-kupa szeptemberi osztályozóján találkozik majd, míg Piros Zsombor nem bánná, ha kemény borításon csapna össze a két együttes.
ápr. 1
9:36
Őrült pontok születtek Miamiban Alcaraz és Kecmanovic mérkőzésén (Eurosport)
Floridában nagy show-t rendezett Carlos Alcaraz és Miomir Kecmanovic, akik látványos negyeddöntőt játszottak csütörtök este. Alcaraz három szettben nyert: 6-7(5), 6-3, 7-6(5). A legjobb négy között Hubert Hurkacz lesz az ellenfele, aki Daniil Medvedevet győzte le. Íme a mérkőzés legjobb pontjai.
ápr. 1
9:48
Örökre eltűnhet az uszodákból Szilágyi Liliána apja (BorsOnline)
Az édesapa harcolni akar.
ápr. 1
10:00
Péntek este Katarban kisorsolják a 2022-es futball-világbajnokság csoportjait – Minden, amit a sporteseményről eddig tudni lehet (Blikk)
Bár még nem teljes a katari labdarúgó-világbajnokság 32 fős mezőnye, ettől függetlenül pénteken 18 órától megrendezik a sorsolást. Ez lesz az utolsó olyan vb, amikor harminckét válogatott harcol majd a kupáért.
ápr. 1
10:00
Világelsők csapnak össze a női döntőben Miamiban (Eurosport)
A második helyen kiemelt lengyel Iga Swiatek és a japán Osaka Naomi jutott döntőbe a Miamiban zajló keménypályás tenisztorna női versenyében. A hétfőtől világranglista-vezető Swiatek a csütörtöki elődöntőben egy sima és egy szoros játszmában búcsúztatta az amerikai Jessica Pegulát.
ápr. 1
10:02
Változtattak az Audi teljesítmény-kiegyenlítő számain (Eurosport)
A legtöbb TCR-bajnokság április-május környékén rajtol, ezért a kategóriát megalapító és irányító WSC mostanra időzítette a frissített BoP táblázat nyilvánosságra hozását. Jól megfigyelhető, hogy az évek múlásával egyre kevesebb beavatkozásra van szükség, és azok egyre kisebbek. 2022-re eddig egyetlen módosítás érkezett, ami a tavaly bemutatkozó új
ápr. 1
10:12
Hamilton a visszavonulását tervezi és diverz csapatot alapít (Racing)
Régóta foglalkoztatja már a közönséget a kérdés, hogy vajon meddig tervez Lewis Hamilton versenyezni. Sokan arra tippeltek, hogy ha 2021-ben megszerzi 8. bajnoki címét, és ezzel új rekordot állít fel, fel is hagy a versenyzéssel. Ez azonban nem sikerült neki. Ráadásul egyelőre nagyon úgy néz ki, hogy a Mercedes mellé lőtt az új autójával. Nem jötte
ápr. 1
10:15
Mentális és érzelmi problémákkal küzdött Hamilton (m4sport.hu)
A hétszeres világbajnok közösségi oldalán vallott arról, hogy nehéz időszakot élt meg. Szurkolóit is biztatta.
ápr. 1
10:30
Valkusz Máté szerint az ukránok verhetőek (Eurosport)
Valkusz Máté szerint a magyar csapat számára verhető az ukrán teniszválogatott, amellyel a Davis Kupa szeptemberi osztályozóján találkozik majd. Valkusz elmondta, örülnek a csütörtöki sorsolás eredményének. Mindezt azzal indokolta, hogy az ellenfél egyik legjobbja, Szerhij Sztahovszkij visszavonult, másrészt 2019-ben Budapesten 3-2-re legyőzték az
ápr. 1
10:36
Kobayashi címvédése, Tande visszatérése a halálból: ezek voltak az év csúcspontjai szerintünk (Eurosport)
Kobayashi Ryoyu az év legjobbja, Tande visszatéréséről még sokáig fogunk beszélni, de a lengyeleket inkább elfelejtenénk. Egész szezon alatt kiemelten foglalkoztunk a síugró világkupával, amit most egy szubjektív értékeléssel zárunk le. Viszlát októberben, de reméljük, hogy néhány versenyt a nyári GP-ből is láthatunk még.
ápr. 1
10:39
Gareth Southgate szerint az angol válogatottnak „a tökéleteshez közeli” teljesítményre lesz szüksége a vb-címhez (m4sport.hu)
A szövetségi kapitány amondó, kétélű fegyver, hogy az ellenfelek tartanak a háromoroszlános válogatottól.
ápr. 1
10:54
Házakat épít Afrikában: egy Párizs melletti autógyárban dolgozott a kétszeres magyar gólkirály (Blikk)
Tíz éve ezen a napon verte tönkre a Megyeri úton a Debrecen az Újpest csapatát. Az 5-1-es siker, majd később a Debreceni VSC veretlen bajnoki címében elévülhetetlen érdemeket szerzett az francia Adamo Coulibaly, aki egészen hihetetlen életutat futott végül be.
ápr. 1
10:57
Haaland sérülései és ügynöke elvárásai visszafogják a Real Madridot (m4sport.hu)
Gareth Bale és Eden Hazard az élő - elrettentő . példa, hogy sérülékeny játékosért nem feltétlenül kifizetődő egy rakat pénzt kifizetni.
ápr. 1
10:59
Liu Shaoang 16 évesen megfogadta, hogy bekerül a rövidpályás gyorskorcsolya történelemkönyvébe (m4sport.hu)
Nem olimpiai, vagy világbajnokként utazik a kanadai vb-re, hanem egy olyan versenyzőként, aki teljesíteni és bizonyítani akar – nyilatkozta a közmédiának Liu Shaoang, aki többek között arról beszélt, hogy már tinédzserként a fejébe vette, hogy maradandót alkot a jégen.
ápr. 1
11:12
“A Mercedes már nem az a csapat, amely tudja mit csinál” (Racing)
David Tremayne szerint a Mercedes már nem olyan csapat, amely tudja, hogy mit csinál. A csillagosok idén nem tudnak harcba szállni a győzelemért. Ugyan Lewis Hamilton felállhatott a dobogó harmadik fokára Bahreinben, ám az eredményt inkább a szerencsének köszönhette, mintsem az autó teljesítményének. Az Ezüst Nyilak második fordulója még rosszabbul
ápr. 1
11:15
Több mint egymilliárd eurós veszteség a német futballban a pandémia miatt (HírTV)
"Példátlan visszaesést tapasztalunk. Vége annak az időnek, amikor a növekedést magától értetődőnek tekintettük" - mondta Donata Hopfen, a DFL ügyvezetője.
ápr. 1
11:15
Be tud-e kapcsolódni Sainz Leclerc és Verstappen párharcába? (m4sport.hu)
Év eleji formája alapján a Ferrari a bajnokság egyik nagy esélyese. Carlos Sainzot egyelőre nem emlegetik annak. A spanyol dolgozik az ügyön. Bekapcsolódik-e Charles Leclerc és Max Verstappen csatájába?
ápr. 1
11:33
Több mint 1 milliárd euróra rúg a Bundesliga koronavírus-járvány miatti vesztesége (m4sport.hu)
A járvány előtti utolsó idényhez képest a klubokhoz csaknem 95%-kal kevesebb pénz folyt be a belépők értékesítéséből.
ápr. 1
11:42
Nincs elég versenyző, az Israel csapata kihagyja a Flandriát! (Eurosport)
Már a Milánó-Sanremo előtt is sorra estek ki a nagy esélyesek, most viszont egy komplett csapat mondta vissza az indulást. Az Israel nem lesz ott az év második nagy klasszikusán, miközben egész Belgium azért izgul, hogy a betegséggel bajlódó Wout van Aert vállalja a részvételt.
ápr. 1
11:57
Oroszország továbbra is FIFA-tag, sőt az orosz is hivatalos nyelv lett (m4sport.hu)
Jóllehet Oroszországot kizárták az idei labdarúgó-világbajnokság pótselejtezőjéből, válogatottjait és klubcsapatait pedig kitiltották a sportági eseményekről, tagságát ugyanakkor - ukrajnai háborúja ellenére - megtarthatta a nemzetközi szövetségben (FIFA).
ápr. 1
12:00
Kiakadtak Ukrajnában, hogy Oroszország Fifa-tag maradt (Eurosport)
Ezekben a napokban Dohában tartja kongresszusát a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség, és a gyűlésen többek között Oroszország helyzete is napirendre került. Mióta Vlagyimir Putyin háborút indított Ukrajna ellen, számos retorzió érte az orosz csapatokat és sportolókat; a nemzeti válogatott például a vb-pótselejtezőkön sem vehetett részt.
ápr. 1
12:03
Gary Neville nem az éllovas Manchester Cityre fogadna, hogy végül megnyeri az angol bajnokságot (m4sport.hu)
Egy United-szívvel rendelkező ember számára nehéz lehet ilyen gondolatokat kimondani.

Keresés