Kihirdették a nonprofit szervezetek számára kiírt Invitech InnoMax-díj nyerteseit – közölte az Invitech ICT Services Kft. A győztesek egyike a Kompánia Alapítvány, amely hátrányos helyzetű, tanulási nehézségekkel küzdő gyerekekkel foglalkozik a virtuális valóság (VR) segítségével. A Németh Imre Alapítvány drónokkal és VR-felszerelésekkel korszerűs
Az infokommunikációs-távközlési (IKT) szektorban foglalkoztatott nők arányának növeléséhez a sztereotípiák lebontására és az informatikai képzésekben résztvevő nők számának növelésére van szükség – közölte az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ). A szövetség nem reprezentatív felmérése szerint a szektorban a váll
Díjazták az “Adatgazdaság digitalizációs összefüggései” pályázat nyerteseit. A Digitális Jólét Nonprofit Kft. és a Neumann Nonprofit Közhasznú Kft. pályázata olyan egyetemistáknak, frissen végzett pályakezdőknek szólt, akik szakdolgozatukban, diplomamunkájukban, doktori disszertációjukban az adatgazdaság digitalizációs összefüggéseivel foglalkoztak
Átadták a középiskoláknak meghirdetett Mesterséges intelligencia (MI) verseny díjait. A tizenkét díjazott intézmény mindegyike egymillió forint értékű, informatikai eszközökből álló csomagot nyert. A versenyre éppen száz iskola jelentkezett, és darabra pontosan hatezer diák végezte el a kihívást. A tizenkét nyertes intézmény egymillió forint értékb
Soha még olyan nagy távolságból nem észleltek csillagot űrteleszkóppal, mint a Hubble segítségével felfedezett Earendel, amely 12,9 milliárd fényévnyire van a Földtől. Ilyen nagy távolságból a teleszkópok általában csillagok millióiból álló galaxisokat lennének képesek érzékelni – írta a BBC. A Hubble ezzel szemben egyetlen csillagot, az Earendelne
Május 5-én Szigetvári József, a Szállás Group vezérigazgatója egy felmérést mutat be a régió turisztikai digitalizációs szintjéről. Ennek kapcsán kérdeztük egy rövid podcastban.
Szakértők szerint a biztosítók akkor sem feltétlen bújhatnak ki kötelezettségeik alól, ha a szerződésben rögzítve van, hogy háború esetén nem térítik meg a kibertámadások okozta károkat.
Az MI-rendszerek fejlődésével azok energiaigénye is gyorsan növekszik, és interdiszciplináris hardverfejlesztések hiányában hamarosan fenntarthatatlanná válhat.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Március közepére orvosolták a tavaly októberben azonosított hibát, amelynek nyomán akár 30 százalékkal is megugorhatott bizonyos félrevezető tartalmak nézettsége világszerte.