2022. április 22. péntek

ápr. 22
4:48
Miket beszélnek? Léder: briliánsak a munkatársaim (Mínuszos)
Kinevezése óta először az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) konferenciáján, a SMART 2022-ön adott elő Léder Tamás. A Revolut hazai vezetője szerint a neobank, a maga félmilliónál is több ügyfelével az ötödik legnagyobb bank lenne Magyarországon (Mármint persze csak az ügyfélszám alapján. A -szerk- megj.). A mű
ápr. 22
5:48
Bajban a pc-gyártók (Mínuszos)
A Gartner amerikai elemző cég előzetes adatai szerint az első negyedévben a személyi számítógépek (pc-k) globális eladása 6,8 százalékkal 77,9 millióra csökkent éves összevetésben. A visszaesést nagyrészt a Chromebook laptopok iránti kereslet csökkenése okozta, miután 2020-ban és 2021 elején meredeken emelkedtek az eladások amiatt, hogy ilyen eszkö
ápr. 22
6:30
Nagyobb akkumulátorral jöhetnek a Samsung okostelefonok a jövőben (GSMring)
A dél-koreai vállalat a napokban zöld utat adott a legújabb technológiával fejlesztett akkumulátorainak, amik sokat segíthetnek a tervezőknek és a felhasználóknak is. A Samsung, mint Magyarországon a legtöbben tudják, akkumulátorokat is gyárt, autókba és persze egyéb eszközökben is, amik közé besorolhatóak az okostelefonok is. Az előző évben a Sams
ápr. 22
6:48
Bajban a Netflix (Mínuszos)
Mintegy kétszázezer előfizetővel lett kevesebb előfizetője a Netflix streamingszolgáltatónak az idei első negyedévben, és arra számítanak, hogy további kétmilliót veszítenek a második negyedévben. Januári jelentésük szerint 221,84 millió előfizetőjük volt tavaly év végén. A kedden frissen közzétett számok alapján a január elejétől március végéig te
ápr. 22
6:54
Külső segítséget kapnak a tartalomhiánnyal küszködő Halo Infinite fejlesztői (GameStar)
A 343 Interactive régi harcostársa többek között új játékmóddal fogja gazdagítani a Halo Infinite repertoárját.
ápr. 22
6:54
Az okostelefonja védett meg egy lövedéktől egy ukrán katonát (PCWorld)
Egy szerencsés ukrán katona mutatja meg egy videón a Samsung egyik modelljének tűnő mobilt, ami felfogta az őt eltaláló lövedéket.
ápr. 22
7:36
Lenyűgözően gyönyörű bakelit lemezeken jelenik meg három PlayStation-játék zenéje (GameStar)
Az audiofilek nyáron rendkívül mutatós hanglemezről is hallgathatják PlayStation játékok zenéjét.
ápr. 22
7:36
Változások jöhetnek a Netflix-nél (GSMring)
Az egyik legnépszerűbb streaming szolgáltató közzétette a legutóbbi negyedéves eredményeit, amivel egyszerre több változási lehetőséget is belengetett. A Netflix 2011 októbere óta folyamatos növekedést produkált az előző negyedévig, hiszen itt a statisztikai adatok szerint a várt 2,5 milliós előfizetői növekedés helyett, 200.000-el kevesebb felhasz
ápr. 22
7:48
Átalakítja a távközlési vállalatait a 4iG (Mínuszos)
A 4iG igazgatósága átalakítja távközlési holdingvállalata, az Antenna Hungária Zrt, és a DIGI csoport irányítását a társaság. A távközlési vállalatcsoport irányításában szétválik az elnöki és vezérigazgatói pozíció, az Antenna Hungária igazgatóságának elnöke Jászai Gellért, a 4iG elnök-vezérigazgatója, operatív vezetője pedig Király István lesz, ak
ápr. 22
8:18
Fontos frissítést, új tartalmakat kapott a Quake (GameStar)
A Quake új frissítése hozzáférhetőbbé teszi a klasszikus FPS-t, és még új pályákat is hozott a játékosainak.
ápr. 22
8:18
A japánok feltalálták az ízetlen ételeket feljavító varázspálcát (Bitport)
A speciális evőpálcikák elektromosan stimulálják a felhasználók nyelvét, hogy sósabbnak érezze az ízeket, mint amilyenek azok a valóságban lennének.
ápr. 22
8:24
Ezekkel a videokártyákkal támad az Asus a belépőszintet célzó gamerekre (PCWorld)
Megjelent két új Asus videokártya, de az AMD RX 6400 modelljére épülő kártyákkal csak azok szemezzenek, akiket nem annyira érdeklik a frissebb játékok.
ápr. 22
8:42
Eltűnik Magyarországról az Extreme Digital (GSMring)
Az egyik legnagyobb online kereskedő Magyarországon napokon belül eltűnik és egy másik cég veszi át a helyét. Mutatjuk a részleteket. Magyarországon az utóbbi 20 év domináló online vállalata az Extreme Digital volt, amit 24 éve alapítottak. 2019-ben aztán az Emag felvásárolta a céget, azóta egy közös kooperációban működtek, tehát futott egyszerre m
ápr. 22
8:48
Az Overwatch 2 fejlesztőit is zavarták a csúszások, nem ez volt a terv (GameStar)
A Blizzard fejlesztői meséltek az Overwatch 2 körüli nehézségekről, és saját, a projekthez való hozzáállásukról.
ápr. 22
8:48
A természetvédelmi területek sem védik meg az élővilágot (Mínuszos)
A természetvédelmi területekről készült eddigi legnagyobb tanulmány szerint a legtöbbjük nem jelent védelmet a vadon élő állatok és növények számára – írja a BBC. Tudósok 68 ország 1500 természetvédelmi területét vizsgálták meg, különös figyelmet szentelve a vizes élőhelyeknek és vízimadaraknak. Megállapították, hogy a vadon élő állatok védelme sze
ápr. 22
9:18
108 MP-es kamerákkal jön a Samsung Galaxy Z Fold 4? (GSMring)
A dél-koreai vállalat hamarosan piacra dobhatja a Samsung Galaxy Z Fold 4 okostelefont, amiről most újabb pletykák szivárogtak ki. Mutatjuk, hogy mit tudunk róla. A Samsung Galaxy Z Fold 4 valamikor augusztusban kerülhet bemutatásra, legalábbis az előd széria megjelenéséből erre tudunk következtetni, emellett biztosan készítik a terméket, hiszen eg
ápr. 22
9:24
Hogyan fejleszthető a gyerekek logikai képessége? (Mínuszos)
Legyen szó bármilyen képességről, az legjobban tanulás útján fejleszthető. Kisgyermekek esetében azonban még a játék az, ami fejlesztő hatással bír. De a nebulók számára is számos készségfejlesztő kiegészítő áll rendelkezésre. Mutatunk is egy népszerűt ezek közül! Logikai készséget fejlesztő, okos játék Létezik a társasjátékok között egy különleges
ápr. 22
9:36
Sokan húsz év után jöttek rá, hogy a GameCube nem is kocka alakú (GameStar)
A Nintendo sokakat némileg megtévesztett a GameCube elnevezésével, a konzol ugyanis a neve ellenére nem szabályos kocka formát kapott.
ápr. 22
9:54
Az HBO Max ügyesebben küzd a jelszómegosztás ellen, mint a Netflix (PCWorld)
Az HBO Max korábbi tulajdonosa szerint a platform nem küzd a Netflixhez hasonló gondokkal.
ápr. 22
10:12
Föld napja: sokkoló felvételek a Google nyitólapján (Mínuszos)
A Google nyitólapján látható műholdképek a klímaválságra hívják fel a figyelmet, hogy a Föld napja alkalmából emlékeztessék a felhasználókat az emberi tevékenység éghajlatra és környezetre gyakorolt hatására. A műholdfelvételek a Kilimandzsáró csúcsáról eltűnő gleccsereket, a Nagy-korallzátony fehéredését, a németországi erdőirtást és a grönlandi g
ápr. 22
10:24
A Netflix állítólag több nagyszabású projektet is kukáz, miközben a részvényei bezuhantak (GameStar)
Ez sem az a válasz, aminek örülni fognak a csökkenő számú előfizetők.
ápr. 22
10:30
Hirdetésekkel szórhatják meg a konzolos világot (Bitport)
Alig néhány nappal a Microsoft terveinek nyilvánosságra kerülését követően a rivális Sony háza tájáról is olyan információk érkeztek, miszerint lényegesen kibővítenék a játékkonzolokon keresztül futtatott reklámok körét.
ápr. 22
11:18
Egy autó áráért akár te is behúzhatod ezt a szuper ritka Commodore 65-ös prototípust (PCWorld)
Nem mindennapi tétel bukkant fel az eBayen, de mélyen zsebbe kell nyúlni érte.
ápr. 22
11:18
Hivatalos: Godzilla és King-Kong is betrappol a Call of Duty: Warzone-ba (GameStar)
A sok találgatás után többé nem kérdés, hogy a gigászi szörnyek megszállják a Call of Duty univerzumot.
ápr. 22
12:12
Lehet, hogy el sem készül a Riot Games titokzatos MMO-ja? Jön a magyarázkodás! (GameStar)
A Riot Games MMO producere megfogalmazta bizonytalanságát, amiből persze jó nagy kommunikációs aknamező lett, most újra színre lépett, hogy védőbeszédet mondjon.
ápr. 22
12:30
Teljesen kivonul Oroszországból az SAP (Bitport)
Az üzletiszoftver-piac német óriása 30 évnyi működés után hagyja el az országot, tiltakozásul Moszkva "különleges katonai műveletére".
ápr. 22
12:48
Az emberi mérnököknél is jobb chipeket tervez az Nvidia MI-je (PCWorld)
A mesterséges intelligencia és a gépi tanulás rengeteg időt spórol az Nvidia mérnökeinek, akik például az újgenerációs videokártyákon dolgoznak.
ápr. 22
12:48
Készülünk a sárkányokra, közben visszanézünk a World of Warcraft: Shadowlandsbe (GameStar)
Érkezik a World of Warcraft: Dragonflight, de azért a Shadowlandsről sem szabad teljesen elfeledkezni.
ápr. 22
13:48
Még most is sikerült találni egy új easter egget a GTA 5-ben (GameStar)
A játékosok már lassan egy évtizede járják Los Santos utcáit a Grand Theft Auto V-ben, de még mindig találnak meglepő apróságokat.
ápr. 22
14:06
Johnny Depp nem látta A Karib-tenger kalózait, és nem lesz soha Jack Sparrow (GameStar)
Johnny Depp és Amber Heard rágalmazási perében előtérbe került az A Karib-tenger kalózai sorozat, amiről érdekes részleteket tudtunk meg.
ápr. 22
14:30
A Google üzenetküldője lehet a ludas, ha melegszik a telefonod (PCWorld)
Kellemetlen hiba ütötte fel a fejét a Messages csevegőappban.
ápr. 22
14:48
Nézd meg az összes World of Warcraft cinematic trailert, és válaszd ki a kedvencedet! (GameStar)
Egyetlen videóban gyűjtöttük össze az eddig kiadott összes World of Warcraft cinematic trailert.
ápr. 22
14:48
Az "iparosok" kikapcsolják az IT-védelmet, ha zavarja a melót (Bitport)
A Kaspersky egy friss kutatása szerint az iparvállalatoknak az IT-biztonságnál fontosabb, hogy menjen a gyártás.
ápr. 22
15:24
Ilyen vas kell ahhoz, hogy padlóig nyomja a gázpedált PC-n az F1 22 (GameStar)
Nem titok többé az F1 2022 gépigénye, de szerencsére még van elég idő, hogy felkészítsük PC-nket a rajtra.
ápr. 22
15:54
Elszomorító képekkel figyelmeztet a klímaváltozásra Google (PCWorld)
A Föld napja alkalmából készült Google Doodle példák sorával demonstrálja a globális felmelegedés pusztító hatásait.
ápr. 22
16:12
Még idén folytatódik a Tales from the Borderlands (GameStar)
Sokunk kedvenc Borderlands mellékága újabb fejezettel bővül, amit ezúttal maga a Gearbox fejleszt majd.
ápr. 22
16:42
Az Uncharted 4: A Thief's End sztoriját teljesen újraírták Amy Hennig távozása után (GameStar)
Legalábbis a Nathan Drake-et megszólaltató Nolan North szerint ez történt.
ápr. 22
16:42
Elon Musk figyelmeztet (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
ápr. 22
17:12
A kockázatokat lebecsülik, a védelmüket túlértékelik a magyar kkv-k (Bitport)
Bár az adathalászok egyre inkább utaznak a mikro-, kis- és közepes vállalkozásokra is, azok nagy többsége továbbra sincs tisztában vele, hogy mekkora kárt okozhat nekik egy-egy incidens – derül ki egy hazai felmérésből.
ápr. 22
17:24
Ezek lehetnek az új PlayStation Plus legelső, visszafelé kompatibilis klasszikusai (GameStar)
A Days Gone fejlesztőinek jól ismert szériája is visszaköszönhet a Sony modern konzoljain.
ápr. 22
17:42
Fordult a kocka: már az orosz e-mail-fiókok ellen követik el a legtöbb kibertámadást (PCWorld)
Az Ukrajna elleni háború miatt az orosz felhasználók lettek a hackerek elsődleges célpontjai.
ápr. 22
18:12
Így ünnepelték meg a Föld napját a videojáték-ipar szereplői idén (GameStar)
Többek között a Microsoft is különböző módszerekkel igyekezett felhívni a figyelmet erre a fontos napra.
ápr. 22
18:48
Orbitális büdzsével készülhettek el a Stranger Things negyedik szezonjának részei (GameStar)
Egyes források szerint a Netflix súlyos pénzeket öntött bele a népszerű sorozat folytatásába.
ápr. 22
18:54
Az iOS vagy az Android népszerűbb 2022-ben? (PCWorld)
Egy friss statisztika szerint kisebb változás állt be az iOS és az Android piaci részesedésének megoszlásában.
ápr. 22
19:24
A legnagyobb filmes bakik, amiket lehet, észre sem vettél (GameStar)
Összeszedtük a legnagyobb filmes bakikat, amiket nem is volt annyira egyszerű kiszúrni.
ápr. 22
19:54
Teljes értékű PlayStation Plus jön Magyarországra is, megvan a rajt időpontja (GameStar)
Régiónként eltérő időpontokban rajtol el az új PlayStation Plus, Európa és így Magyarország is az utolsó helyen tanyázik.
ápr. 22
20:30
Meg is van Elon Musk B-terve a Twitter felvásárlására (PCWorld)
Elon Musk újabb lépést tett a Twitter felvásárlása felé, és arra az esetre is van ötlete, ha a vezetőség elutasítja az ajánlatát.
ápr. 22
20:42
Battle royale-lal fűszerezett hero shooter készülhet a Ubisoftnál (GameStar)
Több forrás is megerősítette a Ubisoft új projektjének létezését, ami a kiszivárgott részletek alapján talán már most bukásra van ítélve.
ápr. 22
21:06
A Nintendo 2 nagy idei játéka is megjelenési dátumot kapott (GameStar)
Előrehozták a Xenoblade Chronicles 3 premierjét, így felszabadult egy hely a Splatoon 3 számára.
ápr. 22
21:48
Lesújtó hír érkezett a Dungeons & Dragons 5. kiadásának magyar változatáról (GameStar)
A jogtulajdonos és egyik partnere közötti jogvita miatt úgy tűnik, nem fognak megjelenni a Dungeons & Dragons magyarra fordított szabálykönyvei.

Keresés