Már Antall József is tudott a Soros-tervről, és ez csak azért nem került nyilvánosság elé, mert akkor a kormány még nem tudta rendesen kezelni a médiát – többek között ez is kiderül Pozsgai Zsolt darabjából, A Miniszterelnök és a Fiúból, amiben Antall és Orbán Viktor egy liftben ragadnak 1990 októberében. Az alkotókkal a párbeszéd fontosságáról is
A brit könyvpiac a járvány ellenére 5 százalékos növekedést ért el 2020-hoz képest, amiben olyan új platformok is szerepet játszottak, mint a TikTok - utóbbi ráadásul nemcsak az új kiadványokat érintette, hanem a már régebb óta piacon lévő könyveket is.
Április 28-ra különleges árveréssel készül a Múzeum Antikvárium: Arany, Berzsenyi, Fekete István, József Attila, Karinthy, Kosztolányi, Madách, Márai, Mészöly, Mikszáth, Molnár Ferenc, Móra, Móricz, Petőfi, Radnóti és Szerb Antal első kiadású, valamint dedikált köteteire licitálhat, akinek telik rá.
Április 22-én lett nyolcvanöt éves Jack Nicholson, aki regényadaptációk sorában is emlékezeteset alakított, és Jokerként neki köszönhetjük - sokak szerint - minden idők egyik legjobb képregényfilmes főgonoszát. A háromszoros Oscar-díjas amerikai színész generációja egyik legkarizmatikusabb filmsztárja, akit a férfiak között a legtöbbször, összesen
Krasznahorkai László Herscht 07769 című elbeszélése is felkerült a Libri irodalmi díjak rövidlistájára. A szerzővel a többi jelölttel ellentétben nem készült interjú, viszont cserébe Florian Herscht történetébe bele lehet hallgatni, Máté Gábor olvas fel belőle egy részletet. A Libri irodalmi díjak 10 döntős művére május 10-ig lehet szavazni.
Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, a Netflix és az Mrc Films új, modernebb adaptációt készít Jane Austen utolsó, sokak szerint a legjobb regényéből, a Meggyőző érvekből. A feldolgozás főszereplője Dakota Johnson lesz. Most már azt is lehet tudni, hogy mikor érkezik a film: július 15-től lesz elérhető a Netflixen.
A Föld napja alkalmából olyan tényirodalmi és gyerekkönyveket ajánlunk, amik segítségével jobban megérthetjük a természet és ember viszonyában zajló folyamatokat - vagy akár azt is, hogy miért abszurd és anakronisztikus a természetet az embertől különállóként emlegetni, hiszen valójában a részei vagyunk. A Földanya jólléte a mi jóllétünk záloga. Kö
„A Kaidzsú Állatvédő Társaság olyan, mintha a Jurassic Park egy erkölcsösebb formája találkozna a Városfejlesztési osztály bajtársiasságával" - írta a regényről a Publishers Weekly. Most mutatunk egy részletet.
Kritizálta a rendszert, ezért nem jelenhetett meg nagylemeze.A tömegek rajongtak érte. Ünnepelt rocksztár lett az angyalföldi proligyerek. Radics Béla, a gitárkirály legendája a XXI. században.