Madárgyűrűzési bemutatót szervez a Magyar Madártani Egyesület és a Budapest Természeti Értékei csoport a Naplás-tóra, az európai madármegfigyelő napok keretében.
30 évvel ezelőtt ezen a napon indult el az Y, a Z és az Alfa generáció egyik kedvenc csatornája, a Cartoon Network. Tagadhatatlan, hogy a csatorna gyermekkorunk egyik legmeghatározóbb perceit kísérte végig; legyen szó kicsiknek, nagyoknak, lányoknak, fiúknak szóló rajzfilmekről, a Cartoon Network-ön biztos, hogy mindenki megtalálta a kedvencét.
Hollywood gyakran egészen szélsőséges módokat választ ugyanannak a témának a feldolgozására, de szerencsére általános trenddé vált, hogy a történelmi témájú filmek már kezdik maguk mögött hagyni a felesleges sztereotípiákat.
A hatvanas évek Franciaországában illegális volt az abortusz. Ebben a korban játszódik az Esemény című film, amit a héten kezdtek játszani a magyar mozik, és amely elnyerte a Velencei Filmfesztivál fődíját. Az alkotás egy egyetemista lány története, aki teherbe esik, de nem akar gyereket. Audrey Diwan rendezővel az illegális abortuszokról, a hallga
Hollywood lázadójának és első tinibálványának számított James Dean, aki mindössze 24 éves korában hunyt el 1955. szeptember 30-án. Rövid élete során csupán három mozifilmben szerepelhetett, de ezekkel is legendává vált és az Édentől keletre, valamint az Óriás címűért Oscar-díjra is jelölték. Az évforduló kapcsán olyan érdekességeket gyűjtöttünk öss
A kilencvenes évek tele voltak olyan gyerekeknek készült rajzfilmekkel, amiknek egyes részei nem biztos, hogy kifejezetten gyerekeknek szóltak. Szexuális utalások, homofób megjegyzések, a saját szemét a kezében tartó szörnyek szegélyezték sokak gyerekkorát. Vajon átmennének ezek a mai korban is a szigorú cenzorokon? Összegyűjtöttük a legmegosztóbb
Ritka avar kori sírt tártak fel a kecskeméti múzeum régészei egy Nagykőrös melletti útépítésnél. Egy, a VII. században élt középosztálybeli nő csontváza mellett arany fülbevalókat is találtak – ilyen lelet eddig nem volt a Duna-Tisza közén. A sír felépítéséből arra is következtetni lehet, hogy mit gondolhattak az avarok a túlvilágról.
A Bereményi kalapja című filmben interjúk, új Cseh Tamás-klipek, filmrészletek és archív felvételek szerepelnek. A dalszövegírót, filmrendezőt és szépírót bemutató film néhány napja került Magyarországon a mozikba.
A Nádas Péter Budapestje elnevezésű program részeként újraindul Ott Anna #olvassnádast sorozata, ezúttal élő közönség előtt, a szerző tavasszal megjelent regénye, a Rémtörténetek kapcsán.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt Szakcsi Lakatos Béla, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas magyar zongoraművész és zeneszerző, érdemes művész.
Ugyanazzal a lendülettel és átéléssel játszották a dalaikat, mint korábban, a majdnem három éves kényszerszünet még a konferálásokban is alig került szóba.
Polcz Alaine hosszú évekig többször is élet és halál között lebegett a háborúban összeszedett betegségek miatt, így ismerkedett meg Mészöly Miklóssal. Az író lelkét is megtépázta a háború, egész életében gyötörte a tudat, hogy embert ölt. Gyerekük nem lehetett, házasságuk mégis különleges volt, akárcsak az életművük.
Életének 80. évében vasárnap hajnalban elhunyt Szakcsi Lakatos Béla Kossuth-díjas zongoraművész, zeneszerző, a nemzet művésze, a magyar dzsessz kiemelkedő alakja - tudatta a Magyar Jazz Szövetség.
Az este folyamán Marley Erickson és Magyar Valentin hangszereikkel egyenként csatlakoznak Tomasz Mátéhoz: a cselló intim szólóhangzását a páros, majd hármas kamarazenélés váltja fel. Hasonló építkezés jellemzi a műsor kronológiai elrendezését is, több mint százötven évet felölelve Bachtól Csajkovszkijig.
A könnyű is lehet komoly, de a klasszikus sem feltétlenül nehéz: a Zeneboncolás sorozata ezt a tételt járja körbe. A figyelmes zenehallgatás korosztálytól függetlenül kulcs a zene megértéséhez.
A kezdeményezés a műfajok és a tematikák közötti átjárhatóságot állítja fókuszba, elnevezése a nemzetköziségére, a régiós párbeszédre, az európai összetartozásra és az egyes művészeti ágak egymásra hatására reflektál.