Ezúttal már a Horvát Rally shakedownjáról is készített vlogot a rally világbajnokság magyar fotósa, Makai Gergely, amely a szokásos úti film mellett számos érdekes információval, egy kis padkavédelemmel és persze jó sok fényképpel szolgál a verseny előtti hivatalos tesztről. Ahogy a rally világbajnokság folytatására is sokat kellett várni, úgy Maka
A Manchester United szurkolói közül korábban többen is halálosan megfenyegették a válogatott védőt, de ilyen konkrét és durva üzenet eddig még nem érkezett.
– Hatalmas izgalmak közepette jutott be a Bajnokok Ligája nyolcas döntőjébe a Ferencváros férfi vízilabdacsapata, amely a csoportkör 13. fordulójában, a negyedik negyedben fordítva 13-12-re verte a szerb Radnicskit. Az A csoport 2. helyén álló FTC az utolsó kör eredményétől függetlenül így ott lesz a BL belgrádi végjátékában, zsinórban harmadszor.
Újra kölcsönnavigátorral áll rajthoz Wirtmann Ferenc, akinek az Országos Historic Rallybajnokság második futamán, a Boldogkő Rallyn is Nyirfás Julianna fogja olvasni az itinert. Állandó társa, Kerekes Joti pedig továbbra is Schneer Lászlónak navigál. A Ford Escort készen áll, fék is van rajta, Wirtmann-nak egyedül a fiatalok tiszteletlensége nem te
Nagy kérdés, hogy meddig fognak még pattogni a 2022-es autók. A jelek szerint egy ideig még biztosan, a jelenség ugyanis kódolva van a DNS-ükbe. Az Aston Martin technikai igazgatója betekintést nyújtott a probléma gyökerébe, ami arra is rávilágított, hogy nem lesz egyszerű annak a kijavítása. A pattogás, avagy delfinezés az idei szezon egyik sláger
Felipe Massa arra figyelmeztette a Ferrarit, hogy a 2022-es világbajnoki küzdelemben koncentráltan kell helytállniuk. Dr. Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója szerint a maranellói csapat a 2022-es szabályrendszerre készült lenyűgöző új autójával egyértelműen a jelenlegi favorit. A Sport Bildnek nyilatkozott: “A Ferrari bármilyen hőmérsékleten, bárm
Natalie Decker az MBM Motorsport a 13-as rajtszámú NERD Focus Fordját vezeti majd a NASCAR Xfinity Series talladegai versenyén. Natalie Decker idén eddig két Xfinity versenyen indult el. Daytonában nem tudta kvalifikálni magát, Martinsville-ben pedig fékproblémákkal küzdött. A szombaton rendezendő Xfinity versenyen Decker immáron a harmadik csapatá
Dicsérte a csapata által a kéthetes szünet során elvégzett munkát, de reálisan látja a Mercedes helyzetét Toto Wolff, az istálló csapatfőnöke. A számos egyéb kérdés mellett versenyhétvégéről versenyhétvégére érdekes megfigyelni azt is, hogy a Mercedes közelebb tud-e lopakodni a Ferrarihoz és a Red Bullhoz, avagy folytatja a küszködést az idei autój
Martins Sesks elképesztő tempóját a Fafe Rally és a Kanári-szigetek Rally után további Rally Európa-bajnoki versenyen mutatná meg a Rally2-es Kittel szerelt Skodával. A 22 éves lett Martins Sesks idén ült bele először a Rally2-es kittel szerelt Skoda Fabiába, mellyel az Eb szezon előtt a lett Sarma Rallyn a lett értékelés ötödik helyét szerezte me
Ördögi vörös és fekete színekben pompázik ez az 1968-as Dodge Charger, melynek tökéletes belső tulajdonságai vannak. A Moparok ékköve kétségtelenül az 1968-as Charger, de ha hozzáadunk egy 426-os Hemi-t, egy négysebességes sebességváltót valamint egy csodálatos festést, akkor megvan az izomautók szent grálja – írja a Carscoops. Ezt az 1968-as Charg
Carlos Sainz csak nevetett a Ferrarival való egyezkedéséről szóló híreken. A hosszabbítás szerinte magától értetődő volt, a biztonságérzet pedig jót tesz a lelkének.
A Forma-1 két nagyszerű pilótája, Max Verstappen és Lewis Hamilton nem csak a versenypályákon rivalizál egymással, a színfalak mögött is megy a szócsata a két versenyző között. Most a Chelsea megvásárlása kapcsán találta meg egymást a két pilóta.
Nem volt kellemes élmény Charles Leclerc számára, hogy kirabolták Olaszországban, de kétli, hogy a történteknek bármi hatása lenne az imolai teljesítményére.
Esapekka Lappi az első kiesője a Horvát Rallynak, miután a finn toyotás csupán pár száz métert tudott megtenni az első, nedves, esős szakaszon. Később Elfyn Evans csaknem másfél percet vesztve ért célba, defektes kerékkel. Tavaly Kalle Rovanpera kényszerült túl hamar a kiállásra a Horvát Rallyn, miután a Toyotával az első szakaszon csúszott le az ú
Velenczei Ádám elmúlt szezonjára rányomta a bélyegét a tavalyi Boldogkő Rally utolsó gyorsaságiján a bukás… A szécsényi pilóta már túl van ezen, mutatja ezt a szezonnyitón megszerzett dobogós helyezés is. A tempós, boldogkői pályákat kedveli Ádám, megpróbálnak a legpontosabb itinerből menni és ezen a futamon is a dobog
Toni Breidinger a szombati ARCA Menards Series versenyen, a Talladega Superspeedwayen a Women’s Sports Foundationnel fog együttműködni. Breidinger szezonja nem kezdődött jól, hiszen miután bejelentették, mint a Busch női programjának egyik arcát, néhány hónappal később már el is hagyta a projektet. Most egy új lehetőséget kapott. A Venturini Motors
A tavalyi heves viták után részletes irányelveket fektetett le az FIA a versenyzők kérésére, hogy egyértelmű legyen, mit lehet a csaták során és mit nem. Most közzétették a „szabályokat”.
Pierre-Louis Loubet vélhetően sokkal jobb kezdésre számított az M-Sport csapatával, mint, hogy három defektet szedjen össze két szakasz alatt a Horvát Rallyn. Pierre-Louis Loubet arra készült a Horvát Rally előtt, hogy egy jó eredménnyel feledteti tavaly szezonját a Hyundaijal, amikor csupán egyszer tudott pontszerzőként célba érni. A 2019-es WRC
A kevés nevezői létszám ellenére is várja már Kurtos Robi és Fridrik Gergő a boldogkői futamot, mert nagyon szeretnék kipróbálni az új programozás után a Mitsubishit – áll a csapat közleményében. Mi a helyzet a turbóval és a programozással? – Sikerült most időben összerakni a kocsit, sőt még a programozást is be tudtuk szorítani, ami
Tavaly egy Citroennel mentek utoljára a Bátyiék, most viszont újra a Ladával rótták a köröket beugrós navigátorával, Bacsik Rolanddal… Cereden – áll a csapat közleményében. A hétvégi futam volt az első idén részetekre? – Igen, így van, Cereden mérettettük meg magunkat először ebben az évben, és már nagyon vártuk, hogy autóba ülhessünk, mert tavaly