2022. március 29. kedd

márc. 29
0:12
Már az elődöntőben összeakad a Szeged és a Veszprém (Infostart)
Győrben lesz a férfi kézilabda Magyar Kupa négyes döntője.
márc. 29
0:12
Az ötvenéves Lipcsei Péter szívesen kipróbálna magát az Nb I-ben vezetőedzőként (Blikk)
A vezetőedzőként az NB II-es Soroksár labdarúgócsapatát irányító ferencvárosi legendával, Lipcsei Péterrel az ötvenedik születésnapja alkalmából beszélgettünk.
márc. 29
0:12
Norris elárulta, a pálya beláthatatlansága is gondot okozott neki (Racing)
Lando Norris elmondta, hogy a pálya beláthatatlansága is hátráltatta vasárnap. A McLaren versenyzője a hetedik helyen ért célba, így megszerezte a wokingi istálló idei első pontjait. Az utolsó pillanatig harcolt Esteban Oconnal, ám végül a francia tudott előbb célba érni. A brit pilóta a verseny után elmondta, nehézséget okozott neki a csata során
márc. 29
0:16
Csak egy embert fedett fel kezdőcsapatából Marco Rossi (Infostart)
Nagy Ádám szerint jó és szórakoztató futball a cél Belfastban.
márc. 29
0:16
15 éve várunk erre: óriási sikert ért el a magyar sakkozó (Blikk)
Rapport Richárd részt vehet a június 16. és július 7. között Madridban megrendezendő sakkvilágbajnok-jelölti tornán.
márc. 29
0:16
Nemzetközi sajtó: Verstappen revansot vett, de a Ferrari erősebb (Racing)
A tegnapi verseny kapcsán Max Verstappent és a Ferrarit éltették a nemzetközi sajtóorgánumok. Ugyan Sergio Pérez indulhatott az élről, ám végül csapattársa diadalmaskodott a futamon. A holland pilóta kemény csatát vívott Charles Leclerc-rel, aki sokáig vezette a szaúdi versenyt.  Hétfőn a neves lapok a következőket írták a vasárnapi futamról: La Ga
márc. 29
0:20
Fehérvári diadal: idegenben aratott győzelmet a magyar csapat (Blikk)
A Hydro Fehérvár AV19 4-0-ra nyert a Villach otthonában az osztrák jégkorongliga (ICEHL) elődöntőjében, így 2-1-re vezet az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharcban, amely szerdán folytatódik Székesfehérváron.
márc. 29
0:20
Molnár Martin a döntőben óriásit mentett, de nem volt meg a tempója (Racing)
Mindent megpróbált kihozni a hétvégéből Molnár Martin, de a tempóhiányt nem tudta ellensúlyozni Portimaóban, a Champions of the Future Euro Series első állomásán. A 64 fős OKJ mezőnyben így is beverekedte magát a döntőbe, ahol 13 pozíciót javítva végül a 21. helyet szerezte meg. A WSK sorozatban szünet van, így a teljes OK Junior (OKJ)
márc. 29
0:24
56 éves rekordot állít be Marco Rossi a magyar válogatott élén (Blikk)
Fontos mérföldkőhöz érkezik a keddi (M4, 20:45), az északírek elleni felkészülési meccsen a magyar futballválogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi.
márc. 29
0:24
Romain Grosjean: IndyCar versenyző és… játékfejlesztő? (Racing)
A jelenlegi IndyCar pilóta Romain Grosjean csatlakozik az rFactor 2 fejlesztőcsapatához, mint a Motorsport Games technikai tanácsadója. Romain Grosjean az rFactor 2 fejlesztőcsapatát fogja segíteni, és a szimulátoros versenyplatformon futó E-Sport eseményekkel fog legfőképp foglalkozni. Grosjean, aki jelenleg az Andretti Autosport versenyzője az In
márc. 29
6:06
Bottas tanult a hibájából, az Alfa Romeónál már jobban figyel a kávéjára (Racing)
Valtteri Bottas tanult korábbi hibájából, most nem löttyintette ki a kávéját. A finn versenyző számára fontos a fekete nektarin, ezt szinte az egész paddock tudja. Naponta többszörös is lehörpint egy-egy adag kávét, ezt a szokását új csapatánál sem hagyta abba. A paddockban az Alfa Romeónál adják a legjobb kávét, ezt saját tapasztalatból mondhatjuk
márc. 29
6:18
Keselowski a gigabüntetés után: “Ebből kell főznünk” (Racing)
A NASCAR történetének valaha volt egyik legsúlyosabb büntetését kapta Brad Keselowski és csapata. Ez most extra motivációt is jelent a versenyző-tulajdonosnak. Úgy kellene, hogy beverekedje magát Brad Keselowski a playoffba, majd harcolni a bajnoki címért, hogy nemrég igen komoly szankciókat sóztak a nyakába. A NASCAR illetékesei még az Atlantára f
márc. 29
6:24
Herczig Norbi már tudja hogyan léphetnek előre (Racing)
Extrém körülmények között lett nyolcadik az 56. Azores Rallyen Herczig Norbert és Igor Bacigál. A ŠKODA Rally Team MRF Tyres Hungaria kettőse ezzel 11 pontot szerzett az ERC értékelésben, és Norbi már azt is tudja, hogyan gyorsulhatnak tovább a murvás pályákon. A portugáliai sártenger után ideálisabb körülményekben reménykedett az 56. Azores Rallye
márc. 29
6:54
Addig élvezzék Messi játékát, amíg lehet - üzente Lionel Scaloni (Infostart)
Az argentin válogatott szövetségi kapitánya Messi múlt heti rejtélyes üzenetére reagált.
márc. 29
6:54
Így szólnak a pályán az IndyCar vadonatúj motorjai (Videók) (USAracing)
Megkezdődött az IndyCar várhatóan 2024-ben debütáló, új erőforrásainak első tesztsorozta az Indianapolis Motor Speedwayen. Pontos...
márc. 29
6:54
Így szólnak a pályán az IndyCar vadonatúj motorjai (Videók) (Racing)
Megkezdődött az IndyCar várhatóan 2024-ben debütáló, új erőforrásainak első tesztsorozta az Indianapolis Motor Speedwayen. Pontos...
márc. 29
8:06
Marko részleteket osztott meg a Red Bull jelentős frissítéséről (Racing)
Helmut Marko megígérte, hogy a Red Bull egy olyan frissítésen dolgozik az autójukra, amely jelentős lökést adhat nekik a pályán. A szezon kezdete előtt Marko beismerte, hogy a csapat küszködött az autójuk súlyával. A 2022-es szabályok értelmében a súlyhatár 795 kg-ra emelkedett az üzemanyag nélkül, ami 43 kg-mal nehezebbé teszi az autókat a tavalyi
márc. 29
8:24
Jön a Rossi-csapat főpróbája a Nemzetek Ligájára – sport a tévében (Infostart)
Az Észak-Írország–Magyarország barátságos mérkőzés mellett az U21-es és U19-es válogatottunk is pályára lép, de tenisz is szerepel a sportcsatornák keddi élő kínálatában.
márc. 29
8:24
Fotia nyert az ERC4-ben (Racing)
A francia Anthony Fotia és Arnaud Dunand a Fafe Rallyn még kizárásra került, az Azori-szigeteken azonban végül megszerezték a hőn áhított győzelmet Andrea Mabellini és Virginia Lenzi előtt.  Kisebb sebességváltó probléma miatt Anthony Fotia és Arnaud Dunand még a második helyen zárta az Azori-szigetek Rally első napját, Andrea Mabellinitől és Virgi
márc. 29
8:26
Gyorsan egymásra hangolódott Newgarden és versenymérnöke (Racing)
Tavaly Josef Newgarden sokáig kellett, hogy várjon az első győzelmére, és így is második lett év végén. Most már a második futamon megvan a győzelem… Jelentősen átalakult a tél folyamán a Team Penske. Ennek fényében az eddig elvárásként megfogalmazható mondat, miszerint Josef Newgarden már a 2022-es szezon második futamon nyerni tudott, már egyálta
márc. 29
9:06
Alonso akár további három évet is eltölthet még a Forma-1-ben (Racing)
Az immár 40 esztendő Fernando Alonso nem titkoltan azzal a céllal tért vissza a Forma-1-be az Alpine csapatnál, hogy új harcba szállhasson a világbajnoki trófeáért. Ő maga és a csapata is sokat várt az idei szabályváltozásoktól, noha az Alpine erősnek tűnik, de csak a középmezőny szintjéhez képest, reálisan idén a Ferrari és a Red Bull
márc. 29
10:12
Kommunikációs problémák miatt büntették duplán Zhout (Racing)
Az Alfa Romeo főmérnöke, Xevi Pujolar elárulta, hogy a csapaton belüli félrement kommunikáció okolható Guanyu Zhou dupla büntetéséért. Az élete második Forma-1-es versenyét futó kínai a 11. helyen végzett a Szaúdi Nagydíjon, még két büntetése ellenére is. Az elsőt az Alex Albon elleni, pályán kívüli előzéséért kapta. Ugyanis idéntől, ha a pilóták n
márc. 29
10:18
Kurt Busch lehet a mérce Bubba Wallace esetében (Racing)
Kurt Busch teljesítménye a NASCAR Cup Series 2022-es szezonjának kezdetén kérdéseket vetett fel Bubba Wallace-szal kapcsolatban. De vajon jogosak ezek?
márc. 29
10:30
Citroën győzelemmel kezdődött a hazai raliszezon! (Racing)
A Salgó Rally-n elért első helyezésével Mads Østberg a Citroën versenyzője negyedik győzelmét szerezte meg azon versenyek sorában, amelyiken elindult a magyar bajnokságban. Ahogy tavaly az összes futam, így most a szezonnyitó salgótarjáni verseny is új volt a számára, de a Citroën Rally Team Hungary pilótája és újdonsült navigátora a harmadik szaka
márc. 29
11:06
Hideg Ádám végig a top 10-ben a Champions of the Future-ön (Racing)
Remekül teljesített a Champions of the Future Euro Series első futamán Hideg Ádám, aki egy műszaki hiba miatt rendszeresen a karburátor állításával foglalkozott a futamok során, ennek ellenére a 64 fős OKJ mezőny döntőjében a nyolcadik helyet szerezte meg. „Mindent kihozott a hétvégéből, amit csak lehet, ennél több most nem volt benne“ – mondta Hid
márc. 29
12:12
Villeneuve és Schumacher is kihúzta Mercedest a bajnokesélyesek közül (Racing)
1997 világbajnoka, Jacques Villeneuve szerint a Mercedes világbajnoki címre vonatkozó reményei máris elszálltak 2022-re. Ugyan még csak két futam telt el, az már most látszik, hogy a Ferrari és a Red Bull jelentősen előrébb járnak – és potenciálisan más csapatok is megelőzik a regnáló konstruktőri bajnokot. Ezt Toto Wolff csapatfőnök is elismerte:
márc. 29
12:30
Hideg Ádám végig a top 10-ben a Champions of the Future-ön (Racing)
Remekül teljesített a Champions of the Future Euro Series első futamán Hideg Ádám, aki egy műszaki hiba miatt rendszeresen a karburátor állításával foglalkozott a futamok során, ennek ellenére a 64 fős OKJ mezőny döntőjében a nyolcadik helyet szerezte meg.  „Mindent kihozott a hétvégéből, amit csak lehet, ennél több most nem volt benne“ – mondta Hi
márc. 29
12:48
Táncoslábú edzőt csábít a Manchester United (BorsOnline)
Ralf Rangnick helyett hamarosan új edző kerülhet a Manchester United labdarúgócsapatának élére.
márc. 29
12:48
Hálózatról tölthető Audi lett az Év Magyar Autója (Racing)
A győri gyárban készülő, plug-in hibrid hajtásrendszerű Audi Q3 Sportback 45 TFSI e modell lett az Autós Nagykoalíció (ANK) és a Járműipar.hu által szervezett Év Magyar Autója díj 2022-es kiírásának győztese. Az elismerő címet egy 5 fős hazai szakújságírókból álló zsűri adományozta az autónak, ami komoly elismerés a márka számára. A díj birtokában
márc. 29
13:00
Lewis Hamilton szenved, lesújtó véleményt formált (BorsOnline)
Hiába az elmúlt nyolc év dominanciája, az idei szezon egyelőre nem a Mercedes Forma-1-es sikereiről szól.
márc. 29
13:12
Hálózatról tölthető Audi lett az Év Magyar Autója (Racing)
A győri gyárban készülő, plug-in hibrid hajtásrendszerű Audi Q3 Sportback 45 TFSI e modell lett az Autós Nagykoalíció (ANK) és a Járműipar.hu által szervezett Év Magyar Autója díj 2022-es kiírásának győztese. Az elismerő címet egy 5 fős hazai szakújságírókból álló zsűri adományozta az autónak, ami komoly elismerés a márka számára. A díj birtokában
márc. 29
13:18
Először pályán az IndyCar új, hibrid erőforrása (Racing)
Az IndyCar mezőnye az IMS road vonalvezetésén megtette első köreit a 2024-től bevezetni tervezett új, 2,4 literes hibrid erőforrással. Ahogy arról korábban már beszámoltunk, bár az IndyCar eredetileg már 2023-tól ezekkel a hibrid erőforrásokkal versenyzett volna, ezt végül egy évvel eltolták. Ettől függetlenül, illetve talán emiatt is, a munka pers
márc. 29
13:48
Forma–1: a szaúdi pálya veszélyességéről egyeztetnek a versenyzők (Infostart)
A címvédő holland Max Verstappen és a monacói Charles Leclerc szerint a Forma-1-es versenyzők hamarosan ismét megvitatják a múlt hétvégén rendezett, rendkívül ellentmondásos Szaúdi Nagydíj tapasztalatait.
márc. 29
14:06
A Barcelona elnöke szerint nincs szó Messi visszatéréséről (HírTV)
Lionel Messi nem fontolgatja, hogy visszatér korábbi sikerei színhelyére, az FC Barcelonához - jelentette ki a katalán futballklub elnöke.
márc. 29
14:18
Íme az idei BoP alapállás, innen indul a TCR mezőny (Racing)
A WSC nyilvánosságra hozta a 2022 első részében az összes TCR kategóriára vonatkozó megkötéseket, egyedül az Audi tekintetében volt változás. A C típusú motorvezérlés bevezetése óta egyedül a Hyundai váltott karosszériát, így nekik két autójuk is nevezhető a WTCR mezőnyébe. Eggyel nagyobb motorerőt (C5) továbbra is az Audi, a Cupra és a Honda haszn
márc. 29
14:24
Krózser Menya – Gumi és aszfalt kombinációja (Racing)
Pályafutása egyik legnehezebb feladata elé állt Krózser Menya a Champions of the Future sorozat első állomásán, a portugáliai Portimaóban. Ebben a bajnokságban az OK mezőny MG gumikat használ, amelyek tulajdonsága jelentősen eltér a WSK-ban használt Leconttól. Ráadásul a portimaói aszfalt nagyon érdes, jól tapad, de a gumikat is igénybe veszi. A ke
márc. 29
14:42
Tiszta vizet öntött a pohárba Messi-ügyben a Barcelona elnöke (Infostart)
Másként látja a helyzetet, mint Xavi.
márc. 29
15:00
A múlt kötelez, Marco Rossi csapatának óriási a tét (Ripost)
Története ötödik fellépésére készül a magyar labdarúgó-válogatott ma este Belfastban, ahol még soha nem kapott ki.
márc. 29
15:06
Steiner: Tavaly két pontért megb***tam volna az egész paddockot (Racing)
Az idei szezon egyik legnagyobb pozitív meglepetése a tavalyi sereghajtó Haas istálló, akik most egycsapásra a középmezőny elején találták magukat. Günther Steiner személyében egy rendkívül érzelmes, és igencsak szókimondó csapatfőnökük van, aki a szívén viseli az amerikai gárdát. Így nem meglepő, hogy a tavalyi pocsék év igencsak kihatással volt r
márc. 29
15:18
Kinevezték a ZTE FC új vezetőedzőjét (Infostart)
A szezon végéig Molnár Balázs irányítja vezetőedzőként a Zalaegerszeg élvonalbeli labdarúgócsapatát.
márc. 29
15:30
Idegesítő, arrogáns - korábbi csapattársa kitálalt Ronaldóról (BorsOnline)
Angliai vacsoraesten vett részt a Manchester United és az angol labdarúgó-válogatott egykori kiválósága, Wayne Rooney. A Derby County vezetőedzője meglehetősen őszintén beszélt többek között Cristiano Ronaldóról, Rio Ferdinandról, Marcus Rashfordról és Sir Alex Fergusonról.
márc. 29
15:48
Újra edzésben szörnyű balesete után Bernal (Blikk)
Kis híján lebénult az éve elején a korábbi Tour de France- és Giro d’Italia-győztes kerékpáros, Egan Bernal, aki január 24-én szenvedett súlyos balesetet. A 25 éves kolumbiai sportoló edzés közben, Gachancipában nagy sebességgel nekiütközött egy álló busznak, amely rálógott az útra.
márc. 29
16:06
Hajnalban meghalt a 28 éves sportoló, 10 hónapos kislányát hagyta hátra (BorsOnline)
Meghalt a Cercle Brugge focicsapatának belga kapusa, Miguel Van Damme.
márc. 29
16:12
Leclerc: DRS nélkül nem lenne ennyi akció a futamokon (Racing)
Charles Leclerc szerint a DRS használata nélkül rendkívül unalmas versenyeket látnánk a Forma-1-ben. A Ferrari monacói pilótája Bahrein után Szaúd-Arábiában is egy parázs csatát vívott Max Verstappennel szemben a futamgyőzelemért. Előbbi alkalommal a monacói szupersztár győzedelmeskedett, de a regnáló bajnok Jeddah-ban revansot vett a szezonnyitón
márc. 29
16:18
Bilicki dühös az “apu pénzéből versenyző” Brandon Jones-ra (Racing)
Josh Bilicki egyébként is az Xfinity-mezőny egyik legnyugodtabb figurája, de a COTA-n történtek Brandon Jones-szal még őt is felbőszítették. Josh Bilicki számára nem alakult éppen jól a hétvégi Xfinity-verseny Austinban. Bilicki és a 45-ös rajtszámú Alpha Prime Racing csapat számára egyébként is rendkívül problémás volt az egész verseny. Már eleve
márc. 29
16:30
Hoffer: A Rally3-assal meg lehet fogni a Rally2/R5 végét (Racing)
Óriásit fejlődött a télen a Rally3-as kategória, amely egy milliméterrel nagyobb szűkítőt kapott. Ennek eredményét láthattuk a Salgó Rallyn is, ahol Hoffer Zsolt és Czézinger Kristóf a teljes Rally4-es mezőny előtt végzett a Ford Fiesta Rally3-mal, sőt, olykor még a Rally2 végét is megcsipkedték. Hoffer szerint óriásit fejlődött az autó.  Végre van
márc. 29
16:36
Örüljünk vagy sem? Oroszok nyerik a magyar Eb-érmeket (Blikk)
– Remekül indult a mieink számára a hazai rendezésű birkózó Európa-bajnokság, a nyitónapon két szabadfogású versenyzőnk is döntőbe jutott, kedden este Muszukajev Iszmail (65 kg) és Bajcajev Vlagyiszlav (97 kg) is aranyéremért küzdött a fináléban. Az örömbe azonban némi üröm vegyülhet, hiszen a magyar tehetségek helyett eddig honosított oroszok szál
márc. 29
16:36
Völler szerint Anglia, Brazília és Németország az esélyes (HírTV)
A labdarúgó világbajnokságot november 21. és december 18. között rendezik Katarban, a csoportsorsolás pénteken lesz.
márc. 29
17:12
Így járhat pórul egy kétes eredetű használt autóval (Racing)
A külföldi használt autókra szüksége van a hazai piacnak, főleg a fiatal, minőségi, ismert előéletű modellekre, amelyek frissíthetik az autóállományt. Azonban évente százezernél több, tíz évnél is idősebb négykerekű érkezik Magyarországra, amely számos hibát rejthet ezzel megannyi kellemetlenséget okozva leendő tulajdonosának. Hogy miért kockázatos
márc. 29
17:42
A szezon végéig Molnár ül Waltner helyére (Blikk)
Waltner Róbert múlt heti, váratlan távozása után a Zalaegerszeg labdarúgócsapatának vezetése Molnár Balázst, a zalaiak akadémiájának igazgatóját bízta meg a felnőtt együttes irányításával.

Keresés