Egyelőre találgatja a futballvilág, hogyan alakul a labdarúgó világbajnoki selejtezők európai rájátszásában az úgynevezett B út menetrendje. Alapvetően négy változattal számol a nagyvilág, az egyikben felbukkan a magyar válogatott is.
Szombathely – A színpad helyett először a futball-labdát majd a kontrollert választotta Jordán Benedek. A 25 éves e-sportoló a nemzet színészének, Jordán Tamásnak a fia, aki nem követte apja nyomdokait.
Daniel Ricciardo véleménye szerint a Red Bull és a Mercedes még nem mutatta meg a valódi tempóját. A McLaren az első nap délutánján és a második nap délelőttjén a tabella élére került. A csapat 365 öt kört teljesített összesen, konstans tempót diktáltak. “Úgy vélem, hogy jó helyen állunk, ám még mindig van min dolgozni és
Isztambul – Győztes gólt szerzett a 23-szoros magyar válogatott Szalai Attila a török élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 27. fordulójában. A Fenerbahce hátvédje a 91. percben döntötte el a találkozó sorsát, miután egy szögletet követő szituációnál betalált, amivel csapata 2-1-es győzelmet aratott a Kasimpasa vendégeként.
A Szaúd-Arábiai Nagydíj promóterei nemrégiben bejelentették, hogy milyen változtatásokat fognak eszközölni a Forma-1 történelmének leghosszabb utcai pályáján, ahol a tavalyi bemutatkozó futam eléggé hektikusra sikeredett. A Jeddah Corniche Circuit-en tavaly először rendeztek versenyt az autósport királykategóriájában, azonban a versenyzők rengeteg
Egy pálya lett a favorit a 2022-es világbajnokság szeptemberi “felfüggesztett” Oroszország fordulójának a pótlására. A 2020-as és a tavalyi koronavírus-járvány válság közepette a portugál Portimao versenypálya ugrott be a kórság által jobban sújtott versenyhelyszínek helyett. Most, hogy a 2022-es Szocsi futam megrendezése az orosz-ukrán válság miat
Az ex-F1-es Danyiil Kvjat szerint egyáltalán nem fair, hogy az orosz sportolók – köztük Nikita Mazepin is – eltiltással néznek szembe, miután az országuk háborút kezdeményezett Ukrajna ellen. Az Nemzetközi Olimpiai Bizottság a hétfői nap folyamán egy közleményt adott ki, amiben az állt, hogy az orosz sportólokat eltiltják minden nemzetközi sportese
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) Világtanácsának legutóbbi ülésén a szervezet meghozta a saját döntését a kialakult orosz-ukrán konfliktus miatt. A kialakult helyzet miatt az ukrán szövetség súlyos lépéseket sürgetett az FIA-tól, végül azonban ennél “enyhébb” megszorításokat eszközöltek. Az FIA elsősorban az orosz és fehérorosz versenyzők és
Eddig “csak” Forma-1-es csapat indítását tervezte Michael Andretti, azonban ahogy szivárognak ki a részletek, úgy körvonalazódik egy sportautós istálló is. 2022-re még nem tudott Michael Andretti F1-es csapatot indítani, miután üzlete befuccsolt az Alfa Romeóval. A csapatindítás lehetséges dátuma így most 2024-re tolódott, és a csapatfőnök elmondás
A Forma-1-be saját csapattal igyekvő Michael Andretti most reagált Toto Wolff azon felvetésére, miszerint egy új csapatnak akkor van értelme, ha az értéket ad hozzá a szériához. Már egy ideje téma a Forma-1 kapcsán Michael Andretti és az Andretti Autosport érkezése, kezdetben az Alfa Romeo felvásárlásáról szólt a fáma, most azonban már egyre inkább
Jon Armstrong óriási csatát követően tudta megnyerni a Junior WRC svéd versenyét Lauri Joonát az utolsó napon megelőzve. A brit Jon Armstrong és a finn Lauri Joona az egész Svéd Rallyn csak másodpercekre volt egymástól és szinte az egész versenyen a finn versenyző tudott élen állni, azonban a vasárnapi második szakaszt követően Armstrong állt az
A Chevrolet IndyCar programjának vezetője úgy véli, hogy Scott McLaughlin győzelme és pole pozíciója a szezonnyitón a fejlődés egyértelmű jele. Chevrolet IndyCar programjának vezetője azonban felhívta a figyelmet, hogy a Hondát nem szabad leírni a szezon további részében. A hétvégi St. Petersburgi verseny első sorából a Penske duója, Scott McLaughl
Egyre több ismert ukrán sportoló fog fegyvert hazája védelmében. Egyikük a közösségi médiában üzent külföldi sporttársainak: „A csapatommal Ukrajnában maradunk, hogy megvédjük otthonainkat és családjainkat az orosz fegyveres erőktől, amelyek február 24-én megszállták Ukrajnát. Senki nem vesz részt további versenyeken.”
A Red Bull autója lehet a legnehezebb a komplett mezőnyben 2022 elején. A radikálisan új technikai szabályok miatt az FIA idén ismét 795-re emelte az autó és pilótája minimális súlyát – ez majdnem 200 kilóval több, mint alig 20 évvel ezelőtt. Az Auto Motor und Sport szerint azonban csak egyetlen csapatnak sikerült olyan 2022-es konstrukcióval
Andreas Mikkelsen szoros csatában szerezte meg a Svéd Rally WRC2-es kategóriájában a győzelmet, amivel veretlen maradt a szezonban. Andreas Mikkelsen a Monte-Carlo Rally győzelme után a Svéd Rallyn egészen a célig harcolt Ole Christian Veibyvel, végül pedig 23,2 másodperc előnnyel tudta megnyerni a kategóriát honfi – és márkatársa, és 1:03,1 perc
Bár a NASCAR Cup Series daytonai versenyén is voltak kiállások, azonban az Auto Club Speedwayen rendezett eseményen előtérbe kerültek azok. A pálya régi és koptatott felülete és a rekordot jelentő 12 sárga zászlós szakasz miatt a Cup sorozat pit csapatait óriási megterhelés érte a több mint 3 óráig tartó versenyen. Austin Dillon – aki az
Az Alfa Romeo csapatfőnöke, Frederic Vasseur a teljesen új pilótapárosukról beszélt. A francia szerint Zhou számára nagy segítséget jelent Bottas jelenléte, hiszen a finn tapasztalata nagy nyomást vehet le a válláról. Az Alfa a visszavonuló Kimi Räikkönen és a Formula E-be távozó Antonio Giovinazzi helyett igazolta le a finn-kínai párost. Előbbi öt
Holland lapértesülések szerint Max Verstappen és a Red Bull meghosszabbította a szerződését. Korábban már beszámoltunk arról, hogy Helmut Marko megerősítette azokat a feltételezéseket, mik szerint már tárgyalnak 2021 világbajnokával a jövőről. A Sportsmail úgy tudja, hogy Verstappen a gyárba látogatott, ahol elvégezték az utolsó simításokat a kontr
Az IMSA Prototype Challenge 2021-es bajnoka, Dakota Dickerson az LMP3 osztályban indul majd a Sebringi 12 órás versenyen a Jr III Racing-el. Az IMSA Prototype Challenge címvédője, Dakota Dickerson a jövő hónapban debütál az IMSA WeatherTech SportsCar Championshipben, miután a Jr III Racinghez szerződött a Sebringi 12 órás versenyre. A 25 éves kalif
Jari-Matti Latvala, a Toyota Gazoo Racing csapatmenedzsere már a Svéd Rally előtt bízott csapata versenyképességében, árulta el a győzelem után. A Toyota Gazoo Racing versenyzője, Kalle Rovanpera nyerte a Svéd Rallyt, míg Esapekka Lappi a harmadik, Takamoto Katsuta pedig a negyedik helyet szerezte meg. A japán gyártó örömét csupán Elfyn Evans kies
Kelly Piquet, Max Verstappen barátnője is adakozásra szólította fel monacói ismerőseit, és közzétette a jótékonysági esemény pontos címét. Az orosz-ukrán háború miatt a lakosság nagy része menekülésre kényszerült. Sokan hátra hagyták mindenüket, így legfeljebb egy bőröndöt megpakolva érkeztek a lengyel, román vagy magyar határra. Vannak akiknek nin
Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya két hét múlva hirdet először keretet ebben az évben. Az olasz szakember a Sportrádióban nyilatkozott a csapat jövőjéről.
Kimi Räikkönen életében új fejezet kezdődött decemberben, mikor a 2021-es F1-es szezon végeztével visszavonult. Unatkozni azonban nem fog. Amellett, hogy jelentősen több időt tölt családjával, motocross csapatára is jobban odafigyel majd. A Kawasaki Racing Team motokrossz-világbajnokságban induló csapata megmutatta a következő szezonra vonatkozó me
Roger Penske ha innentől semmit nem csinálna, akkor is az amerikai autósport legendája lenne. A Kapitány viszont nagyon is aktív. Roger Penske megmondta. Megmondta, hogy Scott McLaughlin különleges, és ettől akkor sem tágított soha, amikor McLaughlin pocsék újoncszezont futott. Megmondta azt is, hogy McLaughlinnak nagyszerű második éve lesz. A vers
Az idei nemzetközi rallycross szezon a Nyirád Racing Centerben kezdődik a Rallycross Európa-bajnokság nyitóversenyével, 2022. május 21-22-én. A Vörös Katlanba már megvásárolhatóak a belépők, szokás szerint elővételben komoly kedvezményekkel. Három kategóriában összesen 17 különféle jegy vásárolható az eseményre. A rendezvény hat év alatti gyermekek
Hetedik napja megállás nélkül támadják az orosz katonák Ukrajnát. A háborúban már most rengetegen életüket vesztették, a Profi Labdarúgók Nemzetközi Szövetsége pedig szerdán közölte a szomorú hírt, hogy a háborúban két fiatal labdarúgó is elhunyt.
A Rich Energy atyja, Williams Storey is kiállt Nikita Mazepin mellett. Az orosz-ukrán háború kapcsán a legtöbb sportág és bajnokság szankcionálja az orosz sportolókat. Az FIA ugyan tegnap bejelentette, hogy nem függeszti fel az engedélyüket. Ugyanakkor Oroszországban és Fehéroroszországban nem rendeznek sporteseményeket, ezen felül nem lehet haszná
A WRC szeretné növelni a havas versenyek számát, ami a 2024-es szezontól lenne lehetséges. A Svéd Rally helye biztosnak tűnik a WRC naptárban a következő két évben. Egy WRC szezon során hagyományosan egy havas versenyt rendetek eddig, amely mindig a Svéd Rally volt, kivéve a 2021-es szezont, ahol a svéd versenyt a finn Arctic Rally
Az orosz licensszel rendelkező versenyzőket és csapatokat eltiltják a brit motorsport-versenyeken való részvételtől – jelentették be szerdán. Alig egy nappal azután, hogy az FIA elállt attól, hogy kövesse a Nemzetközi Olimpiai Bizottság ajánlását, mely szerint az orosz sportolók nem vehetnek részt nemzetközi versenyeken, a brit Motorsport UK még dr
Fia, Michael F1-es terveibe avatott be mindenkit egy interjúban Mario Andretti. A meghiúsult Alfa Romeo-, illetve Sauber-csapatvásárlás kapcsán felmerült Colton Herta neve is. Régóta ismert az az információ, hogy Michael Andretti csapatot szeretne indítani az F1-ben. Az is nyílt titok volt, hogy amennyiben sikerrel jár, és társulni tud az Alfa Rome
Takamoto Katsuta a Svéd Rally elején még sokat küzdött, majd folyamatosan gyorsulva végül a negyedik helyen zárt, így elégedetten zárhatta a WRC szezon egyetlen havas versenyét. “Nagyon jó a negyedik helyen célba érni – mondta Takamoto Katsuta. – A hétvége elején sokat küzdöttem, de a végére már nagyon jól éreztem magam az autóban, és nagyon
A Forma-1-es pályákat hamarosan új, fejlett törmelékvédelmi rendszerrel szerelhetik fel, mivel az FIA jóváhagyta a biztonságosabb és a szurkolók számára is kedvezőbb védőkerítés-kialakítást. A svájci Geobrugg nevű cég a legújabb technológiát használta fel egy olyan törmelékfogó kerítés létrehozásához, amely elég erős ahhoz, hogy nagyobb távolság le
Helmut Marko szerint nagyon is jól döntött az F1, mikor törölte az Orosz Nagydíjat. Korábban megírtuk, hogy a Forma-1 egykori ura elvitte volna idén is a száguldó cirkuszt Szocsiba. A brit milliárdos szerint egy verseny nem változtatna azon ami a világban történik, továbbá hozzátette: lehet, hogy vannak akik Oroszországgal értenek egyet ebben a kon
Csapattársát, Chase Elliottot is le kellett, hogy gyűrje Kyle Larson a fontanai NASCAR-futam győzelme felé vezető úton. Ez is hallható a legjobb rádiózások gyűjtésében. Hiába kezdett jól Tyler Reddick a fontanai Auto Club Speedwayen, később több problémával is szembesülnie kellett. Ezek közül a legijesztőbb valószínűleg az volt, amikor egyszer csak
Harmadik évadát futja a rally világbajnokság magyar fotósa, Makai Gergely vlogja, amely az idei évre egy kicsit megújult. A Svéd Rallyról egy igen érdekes és látványos összefoglalót készített Geri, amiben többek között betekintést nyerhetünk a Pirelli versenyabroncsaiba, az állóhelyzeti cipőfűtésbe, de még egy alkoholszondáztatás procedúrájába is.