Drámai a helyzet a Chelsea-nél, miután a brit kormány az orosz–ukrán háború miatt befagyasztotta több orosz oligarcha, köztük a BL-címvédő fociklub tulajdonosának, Roman Abramovicsnak a vagyonát.
Sergio Pérez összefoglalta, hogyan zajlik a Red Bull szezonelőtti tesztje Bahreinben, melyet egy héttel az idénynyitó hétvége előtt rendeznek. A mexikói nyilatkozatában felvetette, hogy nem biztos, hogy a bahreini pálya a legjobb helyszín a tesztelésre, sokkal inkább Barcelonát választaná, ahol szintén lehúztak három napot februárban. „Nehéz konzis
Székesfehérvár – Az idén még pontot sem szerezett a Mol Fehérvár labdarúgócsapata az NB I-ben. Hat vereség zsinórban, egy edzőváltás (ami nem segített)t, kiesés a kupából, és most hétvégén a legnehezebb ellenfél, a bajnokcsapat, a Ferencváros látogat a Sóstói stadionba. Finoman szólva sem jók a Vidi kilátásai.
Az Egyesült Királyság kormánya megtiltotta Roman Abramovics elnök-tulajdonos számára a Chelsea eladását, pedig a klubvételre bejelentkezett egy ghánai aranybánya-tulajdonos is.
A McLaren nemrég bejelentette, hogy Daniel Ricciardo pozitív koronavírus tesztet produkált. Az ausztrál versenyző eddig egy métert sem ment a bahreini teszten. Már szerdán nem érezte jól magát, így a wokingi istállónak változtatnia kellett a beosztásán. Lando Norris vette át a stafétabotot, így mindkét nap ő vezette az MCL36-os konstrukciót. Ma ugy
Még el sem kezdődött az idény, máris hevesek az indulatok a Forma–1-ben! A tavalyi szezon vitatott lezárása után (a holland Max Verstappen sokak szerint a versenybírók segítségével hódította el első vb-címét a brit Lewis Hamiltonnal szemben) idén már a rajtot megelőző kollektív teszten egymásnak ugrott a Mercedes és a Red Bull.
A Haas Forma-1-es csapatfőnöke, Günther Steiner szerint egyedül Kevin Magnussen jött szóba náluk, amikor a kiscsapat Nikita Mazepin helyettesét kereste. Habár az amerikai kicsapat tesztpilótája, Pietro Fittipaldi bevetésre készen állt a kirúgott orosz pilóta helyére, a német csapatfőnök és a Haas alapítója, Gene Haas is egy tapasztalt versenyzőt sz
A NASCAR operatív igazgatója szerdán elmondta, hogy a NASCAR “vizsgálja a lehetőségét” egy elektromos autós sorozatnak. Steve O’Donnell a NASCAR operatív igazgatói posztjára való előléptetését követő telefonkonferencián hangsúlyozta, hogy a Ford, a Chevrolet és a Toyota is jelentős érdeklődést mutatott az elektromos autók versenyzésének irányába va
Yves Matton helyére Andrew Wheatley-t nevezte ki az FIA rally igazgatójaként. Andrew Wheatley korábban WRC és ERC futamokon is versenyzett. Yves Matton decemberben távozott az FIA rally igazgatói posztjáról, helyére pedig Andrew Wheatley-t nevezte ki a Nemzetközi Automobil Szövetség. Wheatley korábban az M-Sport üzletfejlesztési vezetője volt, maj
Kevin Magnussen azt mondja, hogy a Haasnál való szenzációs visszatérése előtt lezárt fejezetnek tartotta a Forma-1-es karrierjét. A dán versenyző az utolsó pillanatban kapott ajánlatot, hogy a 2022-es szezon előestéjén váratlanul visszatérjen az F1-be, és helyettesítse a menesztett Nikita Mazepint, akinek az ukrajnai orosz invázió miatt felbontottá
A McLaren pilótája már csütörtök reggel rosszul érezte magát, így a bahreini nyitónapon, illetve a pénteki második tesztnapon sem tudott versenyautóba ülni.
A David Gilliland Racing versenyzője, Taylor Gray győzött az ARCA Menards Series idei második versenyén. A mindössze 16 éves új-mexikói pályafutása első sikerét szerezte. Tragikusan indult, de mesebeli módon ért véget a David Gilliland Racing hétvégéje. A keddi napon ugyanis egy közúti balesetben elhunyt a csapat kamionjának sofőrje, Steven Stotts.
Az M-Sport francia versenyzője, Adrien Fourmaux is rajthoz áll a mexikói Nemzetek Rallyján hazája csapatát erősítve. Adrien Fourmaux még soha nem versenyzett Mexikóban, így a Nemzetek Rallyja éppen jó lesz a pályák megismerésére egy Ford Fiesta Rally2-vel. “Most fogok először indulni Mexikóban – mondta Adrien Fourmaux. – Már ismerem az autót, de
Erik Cais nyerte a Fafe Rally első szakaszát, melyen Csomós Miklós a harmadik, Herczig Norbert pedig az Eb értékelés hetedik idejét autózta. Az 1.43 km-es Fafe Szuperspeciál szakasszal kezdetét vette a Fafe Rally, és az első szakaszgyőzelmet a cseh Erik Cais érte el, aki 6 tizeddel előzte meg Miguel Correiát, valamint Csomós Miklóst, aki tizedre
A bahreini tesztből még csak két napot teljesítettek a Forma-1 csapati, azonban a McLaren csapat máris hatalmas hátrányba került a többiekhez képest. Daniel Ricciardo a pozitív koronavírus tesztje miatt egy másodpercet sem tudott a pályán tölteni és a wokingiaknak mindezek mellett még a fékjeik hűtésével is problémák akadtak. A Zak Brown által veze
Miután St. Petersburgben megszerezte első IndyCar győzelmét, Scott McLaughlin az oválteszten is a leggyorsabb volt. Az elhalasztott privát gyakorláson a Team Penske és az Ed Carpenter Racing vett részt. Az IndyCar megnövelte a használható leszorítóerőt, ez volt a csapatok fókuszában. McLaughlin 155 kört teljesített, és csak Will Power balesete miat
Tenisz Indian Wellsben, röplabda Magyar Kupa-döntő Érden, és foci minden mennyiségben itthon és a topbajnokságokban – a szombati élő sportközvetítések.
Pietro Fittipaldi elmesélte, hogyan érzi magát, miután lemaradt a teljes szezonos versenyzői állásról a Haas csapatánál. A háborús helyzet jelentősen felkavarta a Forma-1-en belüli állapotokat is. A Haas szerződést bontott az orosz Nyikita Mazepinnel, így kénytelenek voltak új pilótát keresni. Sokáig úgy tűnt, hogy az amerikaiak tesztpilótája, Piet
Az F1-es előszezoni tesztek utolsó bahreini napjára egy jelentős frissítési csomagot raktak fel a Red Bull RB18-ra, ami a paddockban mindenhol összeborzolta a szemöldököket. Miután Max Verstappen a hét elején már elkottyantotta, hogy lesznek frissítések, a Red Bull 2022-es betontorpedója szombaton erősen átdolgozott – és jobban megformált – oldaldo
Elverum – Ősztől Európa alighanem legjobb csapatában kézilabdázhatott volna, egy véletlen, rossz mozdulat azonban közbeszólt, s egy évre harcképtelenné tette a magyar válogatott ászát, Máthé Dominikot.
Nil Solans vette át a vezetést a Fafe Rally első szombati, esős szakaszán Erik Cais és Armindo Araújo előtt. Herczig Norbert a nyolcadik. Szombaton esőben kezdődött a Fafe Rally programja, és az első 15 km-es szakaszon az elsőként rajtoló Nil Solans dominált a nedves körülmények között. A spanyol versenyző 15 másodperccel volt gyorsabb a pénteki
A német Forma-1-es pilóta, Sebastian Vettel nagy felháborodást váltott ki a zászló miatt, amelyet a sisakjára festetett, ami egyrészt jó szándékú volt, hiszen békét akart üzenni az ukrajnai orosz invázió kapcsán.
A Red Bull pilótája, Sergio Pérez nyerte az utolsó bahreini tesztnap délelőtti szakaszát. Ugyanakkor a mexikói pilóta csupán 41 kört tett meg a 4 órás szakasz folyamán, ami egyáltalán nem számít soknak, ha a többiek számait is megnézzük. Az energiaitalosok szombatra be is vetették azon fejlesztéseket, amikről már Max Verstappen beszélt a korábbiakb
Nil Solans a Fafe Rally harmadik szakaszát követően növelte előnyét a szakaszt nyerő Georg Linnamae előtt. Erik Cais kettős defekt miatt kiesett a második helyről, míg Herczig Norbert tartja a nyolcadik helyet. A Fafe rally esős, ködös harmadik szakaszán az észt Georg Linnamae volt a leggyorsabb, mindössze 4 tizeddel előzve Nil Solanst és 10 másod
Az idei évre három autóra bővítette felállását a Rahal Letterman Lanigan, és a nyitófordulóban egyből nagy kihívásokkal kellett szembenéznie a csapatnak.
Charles Leclerc szerint nem létezi az, hogy a Mercedes és a Red Bull teszten mutatott tempója valós lenne. A monacói szerint egyik előbb említett csapat sem mutatta még meg a foga fehérjét a többiek számára. A maranellói istálló idei autója eddig remekül muzsikál. Barcelonában Leclerc révén megnyertek egy tesztnapot és ők teljesítették a legtöbb kö