Az idén a Volánbusz Zrt. flottája 164 darab új, sűrített földgázzal (CNG) üzemelő autóbusszal bővül. Ezekből 75 darab a fővárosi agglomerációban közlekedik majd várhatóan nyár végétől, Szegeden 10, Szolnokon 40, Zalaegerszegen 39 áll majd forgalomba az elővárosokban - jelentették be pénteken a társaság sajtójékoztatóján Budapesten.
Ha elhúzódik az orosz-ukrán háború, akkor néhány héten belül nemcsak a menekültek szállásáról és ellátásáról kell gondoskodni, hanem meg kell oldani a Magyarországon maradó gyerekek oktatását is. Maruzsa Zoltán oktatási államtitkár körlevélben figyelmeztetett arra, hogy a körzetes iskolák kötelesek felvenni a menedékes gyerekeket. Szakértők szerint
GYÖNGYÖSPATA – Iványi Lászlóné Klári (63) szinte alig akarta elhinni, amikor lekaparta az 50 ezer forintot érő három egyforma ikont, ami ezúttal egy Praktiker-utalványt jelentett.
Jó iránynak tartják a benzinkutasok a jövedéki adó csökkentését, de az üzemanyagok eltérő árazásának betartását helyenként lehetetlennek tartják. A Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtökön késő esti kormányinfón jelentette be, hogy a kamionok és buszok, valamint a külföldi kisteherautók csak piaci áron vásárolhatnak üzemanyagot. A kormány
Egységes eljárásrendet adott ki a felsőoktatási intézményeknek az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az Ukrajnából menekülők befogadásával kapcsolatos teendőkről.
Bejárta a világsajtót egy magyar lány története, aki szó szerint az égben köttetett szerelmével vált az internetes világ beszédtémájává. A Bors megtalálta a Sandraként elhíresült budapesti lányt, Letanovszky Bernadettet, aki elmondta: gyerekkora óta táplál érzelmeket a Boeing–747-es repülőhöz.
Német-magyar kutatás-fejlesztési együttműködés segíti a belfödi szuperszámítógépes kapacitás bővítését - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) digitalizációért felelős helyettes államtitkára.
Hétfőn 16 óráig kell megválasztani a szavazatszámláló bizottságok tagjait az április 3-ai országgyűlési választásra és az azzal egy időben rendezett országos népszavazásra.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Két országgyűlési képviselő indul egymás ellen Tolna megye 1-es választó kerületében. A szekszárdi körzetben az ellenzéki előválasztást a szocialista Harangozó Tamás nyerte, akinek ellenfele a várost korábban két cikluson keresztül is polgármesterként vezető Horváth István. Horváth neve egyébként a trafikbotrány idején többször is felmerült, miután
A kamionstopot vasárnap és hétfőn éjjel tíz-tíz órás időtartamban, este 22 órától reggel 8 óráig felfüggesztik. A korlátozás alól a hosszú hétvégén mentesülnek a napi fogyasztási cikket szállító járművek is.
A politikusok is igyekeznek kivenni részüket az orosz-ukrán háború okozta menekült válságból. A DK-s Dobrev Klára a Nyugati pályaudvarra érkező, és magyarul nem beszélő ukrán menekültek igyekezett elkalauzolni.
Az uniós átlagnál többen, a magyarok lakosság 2,8 százaléka nem engedheti meg magának, hogy legalább minden második nap fogyasszon húst, halat vagy ezek vegetáriánus megfelelőjét.
Az ukrajnai háború elől pénteken 3936 ember, köztük 1170 gyermek érkezett Budapestre vonattal - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK). A legtöbben információt kértek, illetve egyénileg utaztak tovább, vagy rokonokhoz mentek.