2022. március 4. péntek

márc. 4
0:12
Jakab Péter dalra fakadt (444.hu)
„Elég volt ebből, hazug bajszos Kövérből” – énekli a Jobbik elnöke.
márc. 4
0:12
Megszakad a szív: kisgyerekek rajzolnak a háborúról (Ripost)
A gyerekeket mélyen érintette a háború és annak hatása.
márc. 4
0:15
Láthatáron a taxis tarifaemelés a fővárosban (Infostart)
Jövő héten folytatják az egyeztetéseket a érdekképviseletek és a főváros vezetői. A Városháza jelezte, hogy elhárultak az akadályok a tarifaemelés elől.
márc. 4
0:15
A Magyar Telekom a szolgáltatásai fejlesztésével is támogatja segélyszervezeteket és a menekülteket (Blikk)
A Magyar Telekom a szolgáltatásai fejlesztésével is segíti az Ukrajnából Magyarországra érkező menekülteket, a segélyszervezeteket és az önkénteseket – közölte a vállalat csütörtökön az MTI-vel.
márc. 4
0:15
Bejelentették! Hétfőtől megszűnik a maszkviselési kötelezettség (Metropol)
A kormány cselekvőképességét fenn kell tartani – ismertette Gulyás Gergely.
márc. 4
0:15
Magyarország történelmének egyik legnagyobb humanitárius akciója indult el (Demokrata)
Az összefogás lelkes, széles és teljes – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök.
márc. 4
0:16
Kovács Zoltán: Az önök narratívája, hogy megpróbálják oroszbarátsággal vádolni a magyar kormányt (444.hu)
A kormány eddig arra volt büszke, hogy milyen szoros a diplomáciai kapcsolat Orbán és Putyin között, a kommunikációs államtitkár most számokat hozott fel annak bizonyítására, hogy ez nem is igaz.
márc. 4
0:16
"Ez nem az én háborúm" - behívótól tart a kárpátaljai édesapa (Ripost)
Hazájukból menekülő ukránok és kárpátaljai magyarok lepték el a záhonyi vasútállomást, majd a Pestre induló külön vonatot.
márc. 4
0:19
A menekülteket segítő adományokból most nem lehet elég (Infostart)
Folyamatosan várják a menekülteket segítő szervezetek a felajánlásokat. Akár óráról órára változhat, hogy mire van épp szükség, ezért a pénzadomány a legpraktikusabb a számukra.
márc. 4
0:19
Hogyan segítik a háború elől menekülőket Záhonynál? A polgármester válaszol (Blikk)
Egyre több menekült érkezik Ukrajnából hazánkba, s már nem csak Kárpátaljáról, hanem az oroszok által megtámadott ország központi részéről is.
márc. 4
0:19
Drámai vallomás a kárpátaljai édesapától: fél, hogy behívják a seregbe (Metropol)
Hazájukból menekülő ukránok és kárpátaljai magyarok lepték el a záhonyi vasútállomást, majd a Pestre induló különvonatot.
márc. 4
0:19
Átadták a Pécsi Tudományegyetem új fogászati oktatási központját (Demokrata)
Az új épületben évi 46 ezer beteget látnak majd el – mondta Kásler Miklós.
márc. 4
0:20
Az ellenzék saját sikerének tekinti, hogy a kormány feloldotta a járványügyi korlátozásokat (444.hu)
Követelik a veszélyhelyzet megszüntetését.
márc. 4
0:20
Megszakad a szív: egy 20 éves kárpátaljai magyar fiatal halt meg a háborúban (Ripost)
A háború senkinek sem kegyelmez, csak pusztítást és veszteséget hoz. Egy 20 éves nagyszőlősi fiatal is életét vesztette Harkiv orosz ostromában.
márc. 4
0:23
Jól odamondott: Kövérről írt és énekelt dalt Jakab Péter – Ön szerint sláger lesz belőle? (Blikk)
„A dalommal együtt a Fidesznek is vége” – énekli saját szerzeményét a Jobbik első embere.
márc. 4
0:23
Ajándékozz gyógyulást! (Demokrata)
Minden szülő legnagyobb rémálma válik valósággá, ha gyermeke nem egészségesen érkezik erre a világra, vagy ha születése után betegszik meg tartósan.
márc. 4
0:24
Sokkos állapotba kerültek a menekült szülők, nem mozdult a kisbabájuk (Ripost)
Szerencsére nagyobb volt az ijedtség, mint a baj.
márc. 4
0:24
„Két napig alvás nélkül vártunk, hogy felférjünk egy vonatra” – hat gyermekével menekül Krisztina a háborúból (Ripost)
Szörnyű fizikai és lelki megpróbáltatások árán tudnak az emberek elmenekülni a háború borzalmai elől. Egy kisfiú elmesélte, hogy élte meg a borzalmakat.
márc. 4
0:27
Hogy lehet ez? A háború elől menekülő magyar állampolgároknak nem jár menedékjog Magyarországon: többen a Helsinki Bizottsághoz fordulnak (Blikk)
Nem jár nekik menedékjog, így számos ellátásból kiszorulnak a háború elől menekülő magyar állampolgárságú családok Magyarországon.
márc. 4
0:27
Letették a szerencsi református óvoda alapkövét (Demokrata)
35 milliárd forintból épülnek vagy újulnak meg református óvodák – mondta Soltész Miklós.
márc. 4
0:31
Gyopáros Alpár: Minden kistelepülés óvodája megújul (Demokrata)
A Magyar falu programban az elmúlt három évben országszerte 700 kistelepülés óvodaépülete újult meg.
márc. 4
0:35
Jóváhagyta az országos pártlistás szavazólapok mintáját az NVB (Demokrata)
A szavazólap a pártlisták nevét az NVB által február 26-án kisorsolt sorrendben tartalmazza.
márc. 4
0:39
Viktor Mikita: Fejezzék be Magyarország lejáratását (Demokrata)
Magyarország rengeteg humanitárius segélyt irányít ide – mondta a Kárpátaljai Megyei Katonai Adminisztráció vezetője.
márc. 4
0:43
Varga Mihály: A választás tétje, hogy merre megy tovább Magyarország (Demokrata)
A 2010 előtti és utáni időszakot kell mérlegre tenni – mondta a pénzügyminiszter.
márc. 4
0:47
Válsághelyzetben az ellenzékkel is szemben találjuk magunkat (Demokrata)
A magyar baloldal alapvető nemzeti érdekeket sem képes felismerni – jelentette ki Gulyás Gergely.
márc. 4
5:54
Róna Péter nem tartja valószínűnek a Paks 2 folytatását (ATV)
A miniszterelnök szerint biztos, hogy megépül a Paks 2 atomerőmű. Orbán Viktor a magyar-ukrán határon válaszolt az újságírók kérdéseire. Az ellenzék közgazdász végzettségű államfőjelöltje viszont azt mondta híradónknak: nem tartja valószínűnek a beruházás folytatását, a nyugati hatalmak ugyanis olyan határt húztak, amelybe az oroszok által építendő
márc. 4
6:00
Kiberszakértő: Mi sem vagyunk biztonságban (ATV)
Kibertámadások veszélyeztetik a NATO-szövetséges országokat, a magyar lakosság és a magyar cégek sincsenek biztonságban– mondta Keleti Arthur kibertitkok-jövőkutató a Spirit FM Aktuál című műsorában. Hozzátette: emberéletekbe is kerülhet, ha a magánszmélyek nem kellően óvatosan kommunikálnak.
márc. 4
6:09
A poklok poklát éli át Kijevben a magyar túlélő és családja (Metropol)
Döbbenetes eseményeket élnek át a kijevi magyarok a folyamatos fegyverropogás és robbanások közepette az orosz csapatok által körbezárt városban.
márc. 4
6:18
Felmérés: a magyarok többség szerint Magyarország túl közel került Oroszországhoz (ATV)
Az emberek többség szerint Magyarország túl közel került Oroszországhoz - ez derült ki az Opinio friss kutatásából. A Euronews megbízásából készített kutatás szerint a magyarok többsége Moszkvát teszi felelőssé a háborúért, ugyanakkor a kormány azon döntésével egyet értenek, hogy ne szállítsanak fegyvereket Magyarországon keresztül.
márc. 4
6:21
Lángolt a zaporizzsjai atomerőmű az oroszok támadása után - Kiderült emelkedett-e a sugárzás szintje (Blikk)
A Fehér Ház két tisztviselője szerint nincs jele megemelkedett sugárzási szintnek az ukrajnai zaporizzsjai atomerőműben.
márc. 4
6:24
„Köszönjük az embereknek, akik nem hagyták, hogy az utcára kerüljünk” - üzent egy Ukrajnából menekülő édesapa (ATV)
Egészségügyi segítséget is kaphatnak a határon az Ukrajnából érkező menekültek. Beregsurányba délután érkezett meg az a busz, ahol a krónikus betegeket is ellátják. Az „Orvosi segítség, ahol kell” alapítvány önkéntesei 24 órás ellátást biztosítanak.
márc. 4
6:36
Újabb piszkos részletek derültek ki a zuglói parkolás botrányról (Ripost)
A baloldali városvezetők márkás táskákban vették át a milliókat kávézókban, bevásárlóközpontokban.
márc. 4
6:42
Magyarországon megugrott az útlevéligénylések száma a háború kitörése után (444.hu)
A hét elején négyszer többen akartak útlevelet csináltatni, mint az előző hónapokban.
márc. 4
7:21
3300 menekült érkezett csütörtökön Budapestre (Blikk)
3334 menekültet, köztük 514 gyermeket fogadtak a fővárosi pályaudvarokon a BRFK és a társszervek csütörtökön.
márc. 4
7:36
Szomorú hír: stroke-ot kapott Szombathy Gyula, kórházban ápolják (ATV)
Miután a 77 éves színművész legyőzte a rákot, és túlesett egy komoly szívműtéten, most stroke miatt került kórházba.
márc. 4
7:51
Az éjszaka, amikor az orosz hadsereg bombázni kezdte Európa legnagyobb atomerőművét (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
márc. 4
7:54
Tovább gyengült a forint (ATV)
Ismét új csúcson a dollár.
márc. 4
7:54
Háború: Szijjártó Péter lecserélte a borítóképét a Facebookon (Ripost)
Így üzen a külgazdasági és külügyminiszter az embereknek.
márc. 4
7:57
Orbán Viktor: Betonszilárd biztonságunk van (Blikk)
Orbán Viktor ma reggel is a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország! című műsorában volt vendég, ahol többek között az Ukrajnában kialakult háborúról, beszélt.
márc. 4
8:03
Orbán Viktor: Le a kalappal az önkéntesek előtt (Metropol)
Nem kell várni senkire, a menekültek ellátása a mi dolgunk – szögezte le Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
márc. 4
8:06
Orbán Viktor: amit most látunk, az ennek a válságnak az eleje (ATV)
Amit most látunk, az ennek a válságnak az eleje. Erről Orbán Viktor beszélt a Kossuth Rádióban az orosz-ukrán válsággal kapcsolatban.
márc. 4
8:06
Orbán Viktor: egy másik Európában fogunk élni néhány év múlva (Pénzcentrum)
Amit most látunk, a válság eleje - mondta el Orbán Viktor, a Kossuth Rádió Jó Reggelt Magyarország c. műsorában a menekülthullámmal kapcsolatban. A miniszterelnökelmondta, hogy nagyon sokan jönnek, most már nem csak Kárpátaljáról, hanem Belső-Ukrajnából is. Köztük sok az Ukrajnában tanuló külföldi diák is.
márc. 4
8:15
Orbán Viktor: ahol most tartunk, az a krízis eleje (Infostart)
A miniszterelnök hosszabb interjút adott a Kossuth rádióban péntek reggel. Azt mondta, az ukrajnai háborút magyar szemüvegen keresztül kell nézni, a segítségnyújtást pedig V4-es alapon kell megszervezni, mivel Brüsszelre akkor lehet számítani, ha beszélni kell, de ez a cselekvés ideje.
márc. 4
8:15
Már 282 millió forint felett jár a közmédia gyűjtése (Demokrata)
A 1357-es nemzeti adományvonalra és annak számlaszámára (11711711-22222222) már több mint 282 millió forint érkezett.
márc. 4
8:24
Újabb piszkos részletek derültek ki a zuglói parkolási botrányról (Ripost)
A baloldali városvezetők márkás táskákban vették át a milliókat kávézókban, bevásárlóközpontokban.
márc. 4
8:27
Orbán Viktor: „én nem tudom megmondani, mi a Jóistent csinálnak Brüsszelben” (Menedzsment Fórum)
Szokásos ma reggeli rádióinterjújában a miniszterelnök az Ukrajnából érkező menekültek kapcsán azt mondta, ez Magyarország problémája, azt neki, illetve a Visegrádi négyek országainak kell megoldani.
márc. 4
8:30
Alaptörvényben rögzítette volna az Egységben Magyarországért, hogy népszavazás nélkül ne lehessen kiléptetni Magyarországot az EU-ból és a NATO-ból (ATV)
Márki-Zay Péter Facebook-bejegyzése szerint „a Fidesz ezt megakadályozta.”
márc. 4
8:33
Tavasz, hol vagy? Hóesés, hideg és dermesztő mínuszok várnak ránk a hétvégén (Blikk)
Habár a március elkezdődött, a tavasz még messze jár: hóesés és hideg, esténként mínuszok is várhatók az elkövetkezendő napokban.
márc. 4
8:36
Orbán Viktor: „a baloldal a háború oldalán áll, mert amit ők akarnak, az belevisz minket a háborúba” (Ripost)
A miniszterelnök a Kossuth rádió vendége volt.
márc. 4
8:54
Orbán Viktor: Nem tudom mi a jóistent csinálnak Brüsszelben, meg hogy mire várnak, meg mikor adnak pénzt (444.hu)
Szokásos péntek reggeli rádióinterjújában leginkább Brüsszelről és a baloldalról beszélt, Putyin neve egyszer sem hangzott el.

Keresés