A noÁr mozgalom alapítója nem titkolta, hogy kiáll a tanárok mellett, és támogatja sztrájkjukat. Ráadásul többed magával saját dalt is írt Tanítani akarunk! címmel, amely jelenleg 7. helyen van a Youtube felkapottak listáján – írja a Blikk.
Farmos – Első az egészség, fenntarthatóság, élhető környezet, légszennyezés megszüntetése, közlekedés kitiltása a lakóövezetekből, környezettudatosság - mind olyan fogalmak, amelyek a jelek szerint éppen áldozatul esnek a kamionforgalomnak a Pest megyei Farmos község legszélső utcáin.
Gondoltál már arra, hogy egy metrókocsi akár egy hotel recepciója is lehet, egy repülőgépbelső pedig szoba? Pedig mindezek megvalósultak Budapesten. A Ripost7 cikke.
Hiába hirdette egy vidéki egyetem, hogy leendő hallgatóinál figyelembe veszik a fogyatékosságot, Trexler Erik mozgáskorlátozottként mégis kénytelen volt lemondani tanárszakos álmáról. A fiatalember testközelből tapasztalta meg a bürokrácia útvesztőit, s végül úgy döntött: az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalához fordul.
A hazai turizmust is érinti az orosz-ukrán háború, mivel a Magyarországra rendszeresen látogató orosz turisták ezerszám mondják vissza foglalásaikat. Az embargó miatt sem tudnak jönni, ami leginkább Hévíz városát érinti, ahol tízezres nagyságrendben vesznek el a vendégéjszakák. Ide általában a pénzesebb vendégek érkeztek, akiket charterjáratok szál
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Nem most van itt az ideje annak, hogy valaki lelkes amatőrként a magyar közéletben bukdácsoljon és magát miniszterelnökként kipróbálja - értékelte Lánczi Tamás politológus a baloldal kormányfő-jelöltjének Magyarország ukrajnai katonai szerepvállalására vonatkozó kijelentéseit a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Percenkent 20 ember hal meg a világon daganatos betegség miatt, a rákkutató azt mondja, emiatt lelkiismeret-furdalása van, és úgy látja: már sokkal előrébb kellene tartani a kutatásokban. Beszél egy felfedezésről is, ami egy hatalmas mérföldkövet jelent az orvostudományban.
A Belügyminisztérium rágalmazással vádolta Zugló polgármesterét, miután Horváth nyilvános vallomásában arról írt: „a választások környékén gyanús körülmények között emberek halnak meg rendőrautókban...”
Az országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottságba (oevb) egy-egy tagot delegálhat a választókerületben egyéni jelöltet állító jelölőszervezet, illetve a független jelölt.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában kijelentette: amíg Magyarországon polgári kormány van, addig ebben a konfliktusban hazánk nem fog fegyvert szállítani, hiába buzdítanak erre az ellenzéki pártok.
Még hat napig, péntekig jelenthetnek be megbízottakat a választási bizottságokba - így a több mint tízezer szavazatszámláló bizottságba - az áprilisi választáson jelöltet állító pártok és független jelöltek.
Ha a baloldal kijelentéseit tettekre váltanák, Magyarország belesodródna a háborúba – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Az MSZP politikusa úgy látja, hogy az, hogy Oroszország az épülő debreceni oltóanyaggyár rendelkezésére bocsátotta a Szputnyik V vakcina gyártási technológiáját, azért történt, mert „a megfelelő dokumentáció beadásának hiányában nem voltak képesek megszerezni az európai engedélyt a Szputnyik V oltóanyagra, ezért a vakcina iránti kereslet egyáltalán
Oravecz Éva Csilla 18 éves korától volt újságíró, a Sport Plusznál kezdte pályafutását, majd a Népszabadság Magazinhoz került és több mint tíz éven át írt nagyinterjúkat a Playboy magazinnak, de könyvet is jegyzett.
Nyílt levélben követelik Kövér Lászlótól, hogy utasítsa Kósa Lajost a Magyarország felett átrepülő katonai eszköz miatt a bizottsági ülés összehívására.
Noszek László PhD orr-fül-gégész főorvos tapasztalatai azt mutatják, gyakori jelenség, hogy valaki egyszerre több vírussal fertőződik meg, és kezdetben a Covid-teszt nem mutat pozitív eredményt.