2022. március 9. szerda

márc. 9
0:09
Virtuális barátnőket lehet bérelni a közösségi oldalon: szex nem, csak szexi fotó jár a húszezres havi díjért (Blikk)
Fiatal lányok ajánlkoznak az interneten virtuális barátnőként. Aki fizet, szexet nem kap, csak mások előtt büszkélkedhet el csinos (kamu) párjával. Havi 15-20 ezer forintért a bérbarátnő képeket, szerelmes üzeneteket küld a kuncsaftnak a kapcsolat illúzióját fenntartva, később pedig törli az álprofilt, annak minden tartalmával.
márc. 9
0:09
Várólisták: fontos bejelentéseket tett Kásler Miklós (Infostart)
Újabb kormányzati döntéssel próbálja az egészségügyi kormányzat csökkenteni a kórházi várólistákat. A tárcavezető érdeklődésünkre azt mondta: már a magán egészségügyi szolgáltatóknál is megjelent a várakozási idő egyes beavatkozásoknál.
márc. 9
0:09
A baloldal már bemutatta, mi a valódi programja a nőknek (Demokrata)
A magyar nők és édesanyák békéjét és biztonságát is veszélyezteti a baloldal, írta a Fidesz.
márc. 9
0:12
A kormányoldal egy hét alatt majdnem negyedmilliárd forintot hirdetett el a Facebookon (444.hu)
Csak a megafonosokra elment már több mint egymilliárd forint. De az ellenzék sem hirdetett még soha ennyiért.
márc. 9
0:12
Petícióban követelik a háború befejezését Magyarországon élő oroszok (rtl.hu)
Jevgenyij Arnoldovics Sztanyiszlavovhoz, az Orosz Föderáció budapesti nagykövetéhez írtak petíciót a Magyarországon élő orosz állampolgárok, amelyben azt kérik, hogy Oroszország vessen véget a háborúnak. A magyarországi oroszok követelését Alina Temirova, Budapesten élő orosz fordító olvasta fel, a petíciót eddig 130-an írták alá.
márc. 9
0:13
Búcsút inthetünk a lecsónak? Már most méregdrága a paradicsom és a paprika, az árak pedig még tovább nőhetnek (Blikk)
Már most alaposan a pénztárcájába kell nyúlnia annak, aki egy kiló paprikát vagy paradicsomot akar vásárolni. A prognózisok azt mutatják, hogy a nagyon gyenge forint és az elszabaduló energiaárak miatt hamarosan akár vissza is sírhatjuk a mostani helyzetet.
márc. 9
0:13
Márki-Zay Péter: a választás tétje tiszta és világos (Infostart)
Magyar katona maradjon Magyarországon, de ez nem elég, ki kell mondanunk, hogy Magyarország biztonságát csak az EU és a NATO garantálja. Magyarországnak újra a szövetség hűséges tagjává kell válnia – mondta az ellenzéki miniszterelnök-jelölt.
márc. 9
0:13
Fontos határidő jár le a külhoni magyarok számára (Demokrata)
A külhoni magyarok szerdán 16 óráig regisztrálhatnak a választói névjegyzékbe.
márc. 9
0:16
Szerda este 6-tól mutatja be programját az ellenzék (444.hu)
Részleteket már megosztottak, most a teljes programot ismertetik egy online eseményen.
márc. 9
0:16
Története során a NATO többször is fontos szerepet vállalt a nemzetközi válságkezelésben (rtl.hu)
A NATO többször kinyilvánította, hogy katonákkal nem kíván beavatkozni az orosz-ukrán háborúba. Ukrajna nem tagja a NATO-nak, de a 2014-ben kezdődött orosz-ukrán konfliktus óta a NATO-tagországok főleg technológiai segítséggel járultak hozzá az ukrán hadsereg fejlesztéséhez. Az ukránok szeretnének a katonai védelmi szervezethez csatlakozni, de Puty
márc. 9
0:17
Aki lel, az nyer: tévét vesz a nyereményéből János (Blikk)
Nem is lehetett volna sikeres jobbkor Aki lel, az nyer! nevezetű játékunkban jászkarajenői olvasónk.
márc. 9
0:17
Gyógypedagógusok, pszichológusok és logopédusok is szót emeltek a sztrájkrendelet ellen (Infostart)
A Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat 81 munkatársa is csatlakozott a tanárok engedetlenségi mozgalmához, amelynek résztvevői a sztrájkjogaik visszaállítását követelik a kormánytól.
márc. 9
0:17
Hidvéghi Balázs: az EP kísérletet tesz, hogy beavatkozzon a magyar választásokba (Demokrata)
Az Európai Parlament (EP) baloldali többsége még egy utolsó kísérletet tesz.
márc. 9
0:20
Márki-Zay véget vetne a hintapolitikának, szerinte Orbán a magyar Putyin (444.hu)
A legújabb beszédében azt mondta, Magyarország biztonságát ma az szolgálja, ha a magyar katona a magyar határt védi.
márc. 9
0:21
Kell aggódnunk a Nato-katonák érkezése miatt? A szakértő válaszol! (Blikk)
A Blikk kérdéseire Wagner Péter biztonságpolitikai szakértő válaszol.
márc. 9
0:21
Füstre figyelmeztet a BKV több metróállomásnál (Infostart)
Füstpróbákat tartanak a 3-as metróvonal középső szakaszán.
márc. 9
0:21
Igazi feladatot adott a saját kamu vizsgálóbizottságának a baloldal (Demokrata)
A sajtóhírek szerint több mszp-s politikussal kapcsolatban is korrupció gyanúja merült fel.
márc. 9
0:24
A nagyvonalú közmédia 4 év után újra beengedi 5 percre az ellenzéket a stúdiójába (444.hu)
„Ennek célja, hogy a közmédia felületet biztosítson ahhoz, hogy a magyar választópolgárok hiteles forrásokból ismerhessék meg minden induló párt és politikai szövetség programját, így a legszélesebb körű, kiegyensúlyozott információk birtokában hozhassák meg döntésüket április 3-án.”
márc. 9
0:25
Magyarország ismét oltásokat adományoz külföldre (Infostart)
Magyarország eddig tizenhét országnak összesen 4,2 millió koronavírus elleni oltóanyag-dózissal segített.
márc. 9
0:25
Semjén Zsolt: A magyar kormány békepárti (Demokrata)
A magyar kormány békepárti, ez következik a kereszténységből és a nemzeti érdekből, mondta el Semjén Zsolt.
márc. 9
0:28
Hollik István kielemezte a devizapiaci helyzetet, és arra jutott, hogy a baloldal miatt gyengül a forint (444.hu)
Megszólalt a gazdasági guru.
márc. 9
0:29
Már nem Kárpátaljáról özönlenek a menekülteknek – helyszíni tudósítás Záhonyból (Infostart)
Odessza, Kijev és Harkiv környékéről érkeznek már a menekültek az ukrán–magyar határhoz. Az egyik záhonyi iskolában leginkább csak átmenetileg húzzák meg magukat – tájékoztatta az InfoRádiót a helyszínen a város alpolgármestere.
márc. 9
0:33
Varga Mihály: a világ tele van veszélyekkel (Infostart)
A bizonytalanságok miatt nem lesz könnyű az év, de a kormány azon dolgozik, hogy a legbiztonságosabb körülmények között folytatódjon az élet - jelentette ki Varga Mihály Gyenesdiáson.
márc. 9
0:37
Az UNHCR üdvözli, hogy Magyarország fogadja a menekülteket (Infostart)
Beregsurányba 3-4 ezer menekült érkezik naponta.
márc. 9
4:33
Szívszorító versenyfutás: életmentő műtét miatt kellett daganatos kislányukkal menekülnie Ukrajnából egy magyar családnak (Blikk)
Alig múlt másfél éves Luca, de már ilyen fiatalon, szinte csecsemőként megtapasztalta az élet legsötétebb oldalát. A kárpátaljai kislány egy súlyos daganatos betegséggel küzd, a múlt péntek óta pedig háborús menekültnek számít.
márc. 9
5:06
Öngyilkos akart lenni a Videoton korábbi kapusa (ATV)
Szerb sajtóértesülések szerint a montenegrói Mladen Bozovic állítólag kétszer mellkason, egyszer pedig combon lőtte magát.
márc. 9
5:30
Készüljenek! - A szakértő szerint az életünk minden szegmense meg fog drágulni a háború miatt (ATV)
Szalay-Berzeviczy Attila azt mondta, azért romlik ilyen rendkívüli tempóban a forint, mert a kelet-európai országok közül Magyarország van a legjobban kitéve az orosz gazdaságnak. A Budapesti Értéktőzsde volt elnöke ráadásul arra készül, hogy amíg ki nem jelentik, hogy az energiaszektort nem fogják érinteni az Oroszország ellen bevezetett nyugati s
márc. 9
5:33
Most beleszólhatunk, hova állítson traffipaxot a rendőrség (Infostart)
Közeleg a Speedmarathon.
márc. 9
5:51
Holoda Attila: A rezsicsökkentés így rossz és igazságtalan (Menedzsment Fórum)
Nem lehet azonnal kiváltani az orosz gázt, véli Holoda Attila energetikai szakértő. A volt helyettes államtitkár, az ellenzék energiapolitikai szakértője ugyanakkor úgy látja, hogy az Orbán-kormány az elmúlt időszakban tovább növelte a függőségünket, ami több, mint naivitás volt. A rezsicsökkentés szerinte a mostani formájában igazságtalan és rossz
márc. 9
5:54
24.hu: A paksi beruházásra is a Sberbankon keresztül folyt a pénz (ATV)
Nemcsak önkormányzatok és nagy cégek vezettek számlát a csődbe ment Sberbankban, hanem ezen a pénzintézeten keresztül folyt a pénz például Paksra is – derítette ki a 24.hu. Budaörs ellenzéki polgármestere, Wittinghof Tamás szerint kérdéseket vet fel, hogyan tudott a szabályoknak megfelelve jobb árajánlatot adni egy ilyen hitelintézet, mint a banksz
márc. 9
6:12
Véget érhet a jó világ a hazai bankokban: már most durván megdrágultak ezek a hitelek (Pénzcentrum)
A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint januárban is folytatódott a magyaroknak folyósított lakossági hitelek havi összegének csökkenése. Bár a 2020-as mélypont miatt éves összevetésben a mostani számok még mindig egész magasnak tűnnek, a pandémia előtti időszakkal összevetve úgy tűnik a magyarok ismét elkezdtek elfordulni a bankjaiktól. A tendencia m
márc. 9
6:33
„Azt mondta Kijevbe mennek” – szeretteiket keresik az ukrán forródróton kétségbeesett oroszok (SzMo)
Egy operátor elmondta, hogy a háború kezdete óta megállás nélkül csörögnek a telefonjaik, Oroszország minden pontjáról hívják őket.
márc. 9
6:39
Útinform: ez várható az utakon szerda reggel (Blikk)
Több autópályán javításokat végeznek, erre is figyelnünk kell az utakon szerda reggel.
márc. 9
6:45
Újabb menekültek érkeztek Magyarországra, rengeteg köztük a gyerek (Blikk)
A BRFK és a társszervek március 8-án, kedden, 4283 menekültet fogadtak a fővárosi pályaudvarokon.
márc. 9
6:45
Szijjártó: Magyarország nem küld katonákat és nem szállít fegyvereket Ukrajnába (SzMo)
A külügyminiszter világossá tette, hogy a magyar kormány kizárólag humanitárius segítséget ad a háborúban álló szomszédos országnak.
márc. 9
6:48
Gyengült a forint reggel - itt vannak a részletek (ATV)
A kedd esti jegyzésekhez képest gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerda reggel a nemzetközi bankközi devizapiacon - tájékoztat az MTI.
márc. 9
6:51
Szijjártó Péter: Magyarország nem szállít fegyvereket Ukrajnának, az orosz földgázról is beszélt (Blikk)
A külügyminiszter szerint ha nem érkezik orosz földgáz Magyarországra, akkor „nem lesz fűtés, nehéz helyzetbe kerül az ipar”, ha pedig nem épül tovább a Paksi Atomerőmű, akkor négyszeresükre nőnek a rezsiköltségek.
márc. 9
7:06
Nem lesz ott Orbán Viktor a parlament ülésén csütörtökön, kiderült ezért (ATV)
Orbán Viktor csütörtök délután a párizsi EU-csúcsra utazik - erősítette meg az atv.hu-nak Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
márc. 9
7:21
Kinek kedvez, ha elhúzódik a háború Ukrajnában? (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
márc. 9
7:33
Szerda reggelre is gyengült a forint (SzMo)
389 forintot ért egy euró kora reggel.
márc. 9
7:48
Ha már a tanárok szegik meg a szabályokat, akkor nagy a baj – minden egy tucat pedagógus kiállásával indult (rtl.hu)
Kőbányán, a Szent László Gimnáziumból indult a tanárok polgári engedetlensége, ami mostanra országos mozgalom lett. Több száz pedagógus csatlakozott azóta, a Házon kívül stábjának arról meséltek, mi vezette őket, hogy elmenjenek a végsőkig.
márc. 9
7:54
Szijjártó ezt is posztolta Johnsonról: “A gyerekeknek örök emlék marad” (ATV)
Régi jó barátságáról Boris Johnsonnal írt a Facebook oldalán Szijjártó Péter, a brit miniszterelnök még külügyminiszterként Dunakeszin is járt náluk.
márc. 9
7:54
Négy év alatt 18-szor szólalhatott meg az ellenzék az állami tévében és rádióban (rtl.hu)
Az MTVA a választás előtt öt-öt percet ad a pártoknak, mert „kiemelten fontos számukra az esélyegyenlőség”.
márc. 9
7:57
Magyarországot méltatta az UNHCR (Demokrata)
Az Unhcr üdvözli, hogy Magyarország fogadja a menekülteket.
márc. 9
8:09
A pedofilok egyre veszélyesebbek (Demokrata)
A baloldal lejáratóakciót folytat a gyermekvédelmi törvény és a közelgő népszavazás ellen. Ami pedig a közelmúlt bűncselekményei láttán aktuálisabb, mint valaha.
márc. 9
8:15
Hollik István: A baloldal miatt gyengül a forint (SzMo)
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint a baloldal túlságosan felelőtlenül követelőzik, ez küldte padlóra a magyar fizetőeszközt.
márc. 9
8:18
Magyarország is kaphat az Ukrajnából menekülők megsegítésére szánt uniós pénzből (rtl.hu)
Az eddig elkülönített 500 millió eurón felül további forrásokat is felszabadítanának erre a célra.
márc. 9
8:27
Ukrán hokis gyerekeket menekítettek Debrecenbe (Infostart)
Harminchat játékos az édesanyjával, testvéreivel érkezett a Kartács utcai egyetemi kollégiumba.
márc. 9
8:30
Semjén: a magyar kormány békepárti (HírTV)
A magyar kormány békepárti, ez következik a kereszténységből és a nemzeti érdekből - mondta Semjén Zsolt.
márc. 9
8:33
Több mint 4200 menekültet fogadtak kedden a fővárosi pályaudvarokon (Demokrata)
Kedden 4283 ember, köztük 1308 gyermek érkezett Budapestre vonattal.

Keresés