2022. március 31. csütörtök

márc. 31
0:12
Gulyás Gergely elmondta, mire fordítaná a kormány a helyreállítási alap hitelét (Infostart)
Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt a Paks 2 beruházásról is.
márc. 31
0:12
Ilyen létezik? Egy Xvi. kerületi idős asszony a vészhívójára kapott kampányhívást a Fidesztől (Blikk)
Ezeket a vészhívókat a szociális ellátó rendszeren keresztül általában egyedül élő, idős emberek kapják, hogy segítséget tudjanak hívni, ha bajban vannak.
márc. 31
0:12
Egy adminisztratív hiba miatt kétszer annyi szavazatszámlálót delegált az ellenzék a Xviii. kerületben (444.hu)
A probléma már megoldódott, de Kunhalmi Ágnes végighív minden önkéntest, aki most kimarad.
márc. 31
0:16
Márki-Zay Péter: legfontosabb küldetésünk, hogy "hozzuk el a szeretetországot" (Infostart)
Kampányzáró rendezvényt tartott az ellenzéki összefogás.
márc. 31
0:16
Megsértődött az Anonymus a nevével visszaélő kormányzati sajtóra (Blikk)
Anonymus: 2006 óta létező csoport, drogkartelek, szekták, terrorista és szélsőjobboldali csoportok, multinacionális cégek, diktatórikus kormányok honlapjait, szervereit feltörve támadják meg azokat, akik szerintük ártanak az átlagembereknek. Az FBI egy zárt konferenciát is tarott, hogyan harcolhatnának a csoport ellen, ám az Anonymusnak ezt is sike
márc. 31
0:16
Átment az NVB-n Karácsony Fudan-népszavazása (444.hu)
Senki sem támadta meg a bíróságon a bizottság határozatát.
márc. 31
0:20
Elhunyt Antall Józsefné, a néhai kormányfő felesége (Infostart)
Életének 88. évében elhunyt Antall Józsefné, a néhai kormányfő felesége, az Antall József Tudásközpont alapítója szerdán - tudatta az intézmény.
márc. 31
0:20
„Induljon a banzáj!” – Az unokáival és a feleségével pózol Orbán Viktor (Blikk)
Az unokáival és a feleségével pózol a közösségi oldalára feltöltött legújabb képén Orbán Viktor.
márc. 31
0:20
Márki-Zay felesége hívja fel telefonon az embereket békét hirdetve (444.hu)
A Telex több olvasóját is hívta egy robothang.
márc. 31
0:24
Gyász: elhunyt Antall Józsefné (Blikk)
Életének 88. évében elhunyt Antall Józsefné, a néhai kormányfő felesége, az Antall József Tudásközpont alapítója szerdán – tudatta az intézmény az MTI-vel.
márc. 31
0:24
Megkérdezték Orbánt, miért nem nevezi Putyint a háború felelősének? (444.hu)
A miniszterelnök helyett a külügy válaszolt, és sikerült a bravúr, hogy abban sem említették meg Putyin nevét.
márc. 31
0:28
Vörös szőnyeggel takarták le a külügy elé fújt „Hazaárulók” feliratot (444.hu)
Raktak rá két bóját, hogy ne fújja el a szél.
márc. 31
0:32
Vészhívón kapott fideszes kampányüzenetet egy XVI. kerületi férfi (444.hu)
Ezeket a vészhívókat a szociális ellátórendszerben használják.
márc. 31
0:36
Márki-Zay a Medián-felmérésről: Ha Orbán tervezte volna, mikor és hol jelenik meg ez a kutatás, ugyanezt csinálta volna (444.hu)
Semmi ne tántorítsa el Önöket, hogy küzdjenek a szabadságukért, az életük múlik rajta - mondta pécsi kampányrendezvényén.
márc. 31
0:40
Nemzeti Választási Iroda: Sanghajban nem fognak tudni szavazni a magyarok (444.hu)
Lezárták a várost a koronavírus miatt.
márc. 31
0:44
Orbánt a jelek szerint egy szolgálati szék kíséri a kampányturnéján (444.hu)
A Fideszben semmit sem bíznak a véletlenre.
márc. 31
1:00
Nádas lángolt Kálósemjénben (hirado.hu)
A tűz lakóházakat is veszélyeztetett.
márc. 31
1:54
GKI: Az ingatlanos cégek következő 12 hónapra vonatkozó várakozásai alig változtak (hirado.hu)
A lakásvásárlásra és építésre vonatkozó lakossági várakozások romlottak az előző negyedévhez képest.
márc. 31
4:24
Újabb munkavállalók bérét emeli a Szegedi Tudományegyetem (hirado.hu)
Átlagosan 15 százalékkal emeli funkcionális feladatokat ellátó, mintegy 2500 munkavállalója bérét a Szegedi Tudományegyetem.
márc. 31
4:28
IVSZ: Az infokommunikációs-távközlési szektorban a sztereotípiák lebontására van szükség (hirado.hu)
Az IVSZ vizsgálatot végzett a nők helyzetéről az IKT szektorban.
márc. 31
4:30
Sokakat érintő veszélyre figyelmeztetnek a magyar utakon (Infostart)
Beindult a szezon, ismét sok a mezőgazdasági gép az utakon.
márc. 31
4:30
Dezső bácsi újra lecsapna a balhés diákokra – Interjú az elítélt tanárral, aki kegyelmet kapott Áder Jánostól (Blikk)
Tömegek álltak ki a meghurcolt pécsi tanár mellett, szimpátia tüntetést szerveztek érte, petíciót írtak, tanítványai, kollégái biztosították együttérzésükről – most pedig Áder János eljárási kegyelemben részesítette Jancsula Dezsőt.
márc. 31
4:54
Nagy fejlesztés indul a Balaton-felvidéken (Infostart)
Betegségeknek ellenálló szőlőültetvényt telepítenek.
márc. 31
4:54
Különlegesre sikerült Rúzsa Magdi videóüzenete (ATV)
Videóüzenetben köszöntötte Rúzsa Magdi a Richter Anna Díj döntőseit.
márc. 31
5:24
Csaknem 5 hónapot kell várni a szakemberekre: a legnehezebb bádogost és gépészt találni (ATV)
A legkevesebbet kőművesre, a legtöbbet gépészre és bádogosra kell várni. A várakozási idő átlagosan 138 nap, azaz csaknem 5 hónap – derül ki a Mapei szakemberhiányról szóló kutatásából. A vizsgálatban az is látszik, hogy az építőanyag drágulása miatt az építkezők 33 százaléka már változtatott a tervein. Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetség
márc. 31
5:36
Választás 2022: szombat délelőtt 11 óráig léphetnek vissza a jelöltek (hirado.hu)
A választásra 664 egyéni jelöltet vettek jogerősen nyilvántartásba, eddig egy jelölt lépett vissza.
márc. 31
6:12
Ismét nyugodtan alszik a kegyelemben részesített tanár (ATV)
Elnöki kegyelmet kapott a meghurcolt pécsi tanár, akit a bíróság 170 ezer forintra ítélt, amiért személyi szabadságában korlátozott egy 16 éves diákot, akit dohányzáson kapott az iskola udvarán.
márc. 31
6:30
Megújult a "horroralagút" Pesten (Infostart)
A Keletiből a Duna-part ezentúl sokkal gyorsabban elérhető, nem kell félni.
márc. 31
6:36
Szombat délelőtt 11 óráig léphetnek vissza a választáson induló jelöltek (ATV)
A szavazást a legkorábban indító külképviseleti szavazókör megnyitásáig, közép-európai idő szerint szombaton 11 óráig léphetnek vissza az egyéni választókerületben induló jelöltek az áprilisi országgyűlési választáson - emlékeztet az MTI.
márc. 31
6:42
Meghalt Antall Józsefné, a rendszerváltás utáni első miniszterelnök özvegye (rtl.hu)
Ő alapította az Antall József Tudásközpontot.
márc. 31
6:54
„A pandémiának még lehetnek meglepetései” - figyelmeztet a virológus (ATV)
Kemenesi szerint a vírus változásáért felelős hajtóerők, melyek most is jelen vannak, továbbra is szülhetnek új változatokat. A szakember elmondása alapján a legfontosabb, amit tehetünk, ha felvesszük a leghatékonyabbnak számító három dózist és a járvány alakulásával párhuzamosan tudatosan viselkedünk.
márc. 31
6:54
Szombat délelőtt 11 óráig léphetnek vissza a jelöltek az országgyűlési választáson (SzMo)
Szombaton 11 órakor nyit az első külképviseleti szavazókör, ezért az egyéni választókerületi jelöltek eddig tehetik meg a jelöltségről lemondó nyilatkozatukat.
márc. 31
6:57
Ebben nem lesz köszönet: durva, mit tartogat az időjárás (BorsOnline)
Borult időre számíthatunk többfelé kiadós mennyiségű esővel.
márc. 31
7:12
A budapesti közművezér a szakmunkás minimálbér felének(!) megfelelő összeget vallott be (Metropol)
És Mártha Imre közben Floridában vett ingatlanokat… Adócsalásra utaló információk jutottak a Metropol tudomására. Ezek szerint a fővárosi közművek egyszemélyi vezetője mindösszesen havi 75 ezer(!) forint jövedelmet vallott be több éven keresztül, mielőtt Karácsony Gergely jóvoltából a budapesti közműcégek vezetője lett. Így habzsol a Gyurcsány-fiók
márc. 31
7:12
60 magyar nem tud majd szavazni a koronavírus-járvány miatt (SzMo)
A lezárások miatt Sanghajban ellehetetlenült a külképviseleti szavazás - közölte a Nemzeti Választási Iroda.
márc. 31
7:12
Mintha lassított felvételben néznénk húsz éve, ahogy a magyar oktatás minősége romlik (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
márc. 31
7:24
Útinform: élénk forgalom, sávlezárás – Ez a helyzet az utakon csütörtök reggel (Blikk)
Minden van az utakon csütörtök reggel: baleset, dugó és útfelújítás is nehezíti a közlekedést.
márc. 31
7:24
Egy kolléga bosszúja miatt tört derékba Postásy Júlia karrierje? (ATV)
A szakma által is nagyra tartott énekesnő előtt hatalmas karrier állt, mégis visszavonult a kilencvenes években, a Blikknek pedig most azt is elárulta, miért.
márc. 31
7:26
Visszavonulót fújhattak: elhagyják az orosz katonák Csernobil térségét (Blikk)
Több jel is arra mutat, hogy az orosz inváziós erők visszavonulót fújtak a csernobili atomerőműtől és a közeli repülőtértől.
márc. 31
7:36
Orbán Viktor: menet közben változott meg a választás tétje (Infostart)
"Ilyet még én sem láttam" - fogalmazott a miniszterelnök az Origónak adott nagyinterjújában. Szerinte amikor könnyű évek vannak, a baloldal van kormányon, amikor nehezek, akkor a Fidesz-KDNP.
márc. 31
7:36
Valóban drágul az üzemanyag, ha nem orosz olajat finomítanak? (Blikk)
Az oroszok elleni nemzetközi olajembargó esetén a Mol Zrt. az Orbán Viktor által említett több évnél jóval rövidebb idő alatt át tud állni az Adriai tenger felől érkező kőolaj finomítására – állítják egyes tőzsdei elemzők.
márc. 31
7:36
Márki-Zay Péter: Ha lehet megosztottságot építeni kormányról, akkor lehet szeretetet és elfogadást is (rtl.hu)
Szerinte rendszeresen az történik, hogy a Fidesz hazugságokat terjeszt róluk, ők ezt cáfolják, és erre azt mondják, összevissza beszélnek.
márc. 31
7:42
Ellentmond Orbánnak az elemző: mégsincs szükség az olajfinomítók átalakítására, ha átállnánk az orosz kőolajról? (ATV)
A miniszterelnök korábban azt mondta, ha át is állnánk valami másfajta olajra, akkor is át kellene építeni a magyarországi finomítókat, ami több évet igénylő munka lenne. Pletser Tamás szerint viszont a MOL bármilyen kőolajat fel tud dolgozni, nincs szükség nagyberuházásra, drága innovációra a finomítók átalakításához.
márc. 31
7:48
Amíg aludt, újabb állami milliárdokat privatizált a kormány (Menedzsment Fórum)
Az Orbán Viktor által aláírt rendelet szerint a Miniszterelnökség beruházási keretéből 15 milliárd forintot csoportosítanak át egy újabb közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány létesítésére.
márc. 31
7:48
Ismét egekben a kórházak adóssága, pedig harmadával kevesebb beteget fogadnak (rtl.hu)
A járvány előtti évekhez képest drasztikusan visszaesett a betegek száma, de az egészségügyi ellátok 13 milliárd forinttal tartoznak beszállítóiknak – az egyetemi kórházakat nem is számolva.
márc. 31
7:54
Orbán Viktor: „Ilyet még én sem láttam” (Blikk)
Ma már nem az a választás tétje, hogy Magyarország „előre menjen, nem hátra”, hanem a béke vagy a háború – erről Orbán Viktor miniszterelnök az Origo internetes portálon csütörtökön megjelent interjúban beszélt. A kormányfő úgy fogalmazott: a magyarországi baloldal a békére nézve súlyos kockázatot jelent, míg a Fidesz garanciát. Kitért arra is: a v
márc. 31
7:54
Orbán Viktor: Ma már a választás tétje a béke vagy a háború (hirado.hu)
A kormányfő úgy fogalmazott: a magyarországi baloldal a békére nézve súlyos kockázatot jelent, míg a Fidesz garanciát.
márc. 31
7:54
Sanghajban ellehetetlenült a külképviseleti szavazás (Demokrata)
A járvány miatt lezárt Sanghajban nem lehet megtartani a külképviseleti szavazást.
márc. 31
7:57
Szombat délelőtt 11 óráig léphetnek vissza a jelöltek (HírTV)
A szavazást a legkorábban indító külképviseleti szavazókör megnyitásáig, közép-európai idő szerint szombaton 11 óráig léphetnek vissza az egyéni választókerületben induló jelöltek az áprilisi országgyűlési választáson.
márc. 31
8:00
Orbán Viktor: ma már a választás tétje a béke vagy a háború (Metropol)
Ma már nem az a választás tétje, hogy Magyarország előre menjen, nem hátra , hanem a béke vagy a háború - erről Orbán Viktor miniszterelnök az Origo internetes portálon csütörtökön megjelent interjúban beszélt.

Keresés