2022. március 4. péntek

márc. 4
6:45
Már több mint 282 millió forint gyűlt össze az ukrajnai menekülteknek az adományvonalon (SzMo)
Magyarországra már több mint 140 ezer menekült érkezett.
márc. 4
7:45
Volt nála gagyibb főellensége Batmannek? (Mafab)
Nehéz a sorsa egy olyan fickónak, mint Batman. Nem elég, hogy képregényekben rendszeresen püffölnie kell az ellent, de még rajzfilmekben, videojátékokban és persze mozifilmekben is rendszeresen jelenése van. Ha mindez nem lenne elég, minden egyes fellépésén garantáltan a nyakába ugrik valamilyen gonosztevő. Jobb esetben csak néhány huligán, akiket
márc. 4
8:39
Halálbarlang: Egy nehezen befogadható folytatás (Mafab)
A texasi láncfűrészes mészárlás második felvonása (amit idehaza csupán a frappánsan hangzó Halálbarlang címen dobott forgalomba a megboldogult VICO kiadó még videokazettán) messze elmaradt attól a filmtől, amit Tobe Hooper (1943-2017) 1974-ben leszállított a horrorrajongóknak. Hogy ezt legfőképp kinek vagy miért is köszönhettük, nem tudom, de hogy
márc. 4
9:27
Kerti madaraink – Tollas barátaink: Egy kert csodái (Mafab)
Mindig is szerettem azokat a természetfilmeket, amelyek nem távoli tájakra kalauzolnak el, hanem a körülöttünk lévő mindennapi csodákra összpontosítják a figyelmünket. Ezért is tetszett ez a film, számos "ismerőssel" találkozhattam újra. A mi kertünkben is megfordul mindenféle tollas népség: cinke, vörösbegy, veréb, csuszka, feketerigó, csíz, pinty
márc. 4
10:09
Hírességek, akik őszintén beszéltek a sötét múltjukról (Mafab)
Bár Hollywoodra legtöbbször a siker és a csillogás világaként gondolunk, a felszín alatt sokszor sötét múlt lakozik. Alábbi összeállításunkban tíz olyan sztárt szeretnénk bemutatni, akik hosszú éveken keresztül okkal nem beszéltek a múltjukról.
márc. 4
11:03
A jég ellen: Magukra maradtak... (Mafab)
Igaz történetet mesél el az amerikai-dán koprodukcióban készült kalandfilm. Az ilyen filmeknek (amiknek ismerhetjük a történetét) annyi negatívuma van, hogy maga a sztori végkifejlete adott. Mégis tartogathat meglepetéseket, illetve főleg az ilyen "túlélőfilm", méghozzá annak ellenére, hogy a legfelkavaróbb dolgokra készülhetünk, mindig kíváncsisá
márc. 4
11:51
A Star Trek helyett Chris Pine CIA ügynökként tér vissza, megérkezett az All the Old Knives előzetese (Mafab)
Noha egyelőre kérdéses, hogy Chris Pine csakugyan visszatér-e Kirk kapitány szerepében, a színész mindenesetre az Amazon hamarosan debütáló új filmjében, az All the Old Knives-ban lesz látható, amelyhez frissen érkezett az előzetes.
márc. 4
14:45
Eddigi legsikeresebb évét zárta a magyar családi vállalat (SzMo)
BioTechUSA-cégcsoport 2021-ben számos új terméket dobott piacra, több országban elindította a Lifestyle Program névre hallgató életmódprogramját, valamint kiemelt figyelmet szentel a társadalmi felelősségvállalásnak.
márc. 4
16:03
Visszatér mindenki kedvenc Jedije? (Mafab)
Idén májusban végre megérkezik az Obi-Wan Kenobi sorozat, amellyel kapcsolatban már jó ideje tudható, hogy Ewan McGregor mellett Hayden Christensen is visszatér a Star Wars univerzumába.
márc. 4
16:57
Csak egy újabb gagyi Bruce Willis-film? Itt a Fortress: Sniper's Eye előzetese (Mafab)
A Lionsgate égisze alatt készül a Fortress: Sniper's Eye, megérkezett az első előzetes.
márc. 4
17:45
Utolsó éjszaka a Sohóban: Előre a múltba, vagy inkább mégse (Mafab)
Edgar Wright a pályája eleje óta élvezi a kultfilmeseknek kijáró megbecsülést, annál váratlanabb volt hát, hogy legutóbb rendezése milyen észrevétlen maradt. Magyarázatot így utóbb persze könnyebb találni. Az Utolsó éjszaka a Sohóban váltás volt számára. Ez az első filmje, ami nem támaszkodik a humorérzékére. Főszereplője, az érzékeny és tapasztala
márc. 4
18:45
Bőrpofa: Texasi láncfűrészes mészárlás III.: Legalább nem viccelték el úgy, mint a második A texasi láncfűrészes-filmet (Mafab)
Miután megnéztem az 1986-ban készített második A texasi láncfűrészes-filmet (amit idehaza a "csodás" Halálbarlang címre kereszteltek), nem fogadtam volna túl nagy tétben arra, hogy akárcsak megközelítheti az 1974-es első rész színvonalát. Viszont arra nagyon is kíváncsi voltam, hogy miképp is fogják folytatni a történetet, hisz akik látták a másodi
márc. 4
19:33
„Hivatalosan” is ez Clint Eastwood legjobb filmje (Mafab)
A filmipar egyik legnagyobb élő legendája, Clint Eastwood immár hetven éves karriert tudhat a háta mögött. Ez idő alatt közel százötven film elkészítéséből vette ki a részét hol színészként, hol rendezőként, nem ritkán egyszerre művelve mindkettőt. Egy ilye pályafutással nem nehéz összeszedni a színészlegenda legjobb filmjeit, mert szerencsére van
márc. 4
20:51
Jótékonysági vetítés az ukrajnai menekültek megsegítésére a háromszoros Oscar-jelölt Menekülés című filmből (Mafab)
A legjobb dokumentumfilm, legjobb animációs film és a legjobb nemzetközi film kategóriákban egyaránt Oscar-díjra jelölt Menekülésnek szomorú aktualitást kölcsönöz a jelenleg zajló háború. A filmet forgalmazó Mozinet és a Művész mozit üzemeltető Budapest Film jótékonysági vetítést szervez: március 10-én az este 8 órás vetítés teljes nettó jegybevéte
márc. 4
21:39
Netflix-botrány: A szövetségi bíró elé került az ügy (Mafab)
Nem kis botrányt kavart a Netflix 2020-ban megjelent Cukorfalatok című filmje. Ez a botrány valójában pedig a mai napig sem csendesült el, ráadásul mostanra bírósági ügy kerekedett belőle.

Keresés