2022. január 1. szombat

jan. 1
9:12
20 sztár, akinek Te is rosszul ejted a nevét, és ahogy helyesen kéne (Mafab)
A hollywoodi sztárok neveit néha igen trükkösek, és nem is hibáztatunk senkit, aki nem tudja a helyes kiejejést (hibáztunk mi is eleget), de eljött az ideje, hogy tiszta vizet öntsünk a pohárba. Nincs több Csarlize, Gillenhól, Fiennesz és Löbúf. Íme a galériás összeállításunk 20 hírességről, akiknek a legtöbben rosszul ejtik a nevét, és természetes
jan. 1
9:36
Miskolcon született az első vidéki gyermek, Budapest több, mint egy órával később követte. (SzMo)
Mindkét baba természetes úton született meg, egészségesek. Idén a fiúk voltak a fürgébbek.
jan. 1
15:18
Nyolcadjára fürdőztek szilveszterkor Ábrahámhegynél – képek, ha borzongani akartok (SzMo)
Az eseménnyel köszönetet akartak mondani a turistáknak, akik a balatoni települést választották az évben. Fürdeni csak orvosi vizsgálat után lehetett.
jan. 1
15:24
„2021 minden trükköt bemutat… még a halesőt is” – halak hullottak az égből az év végén Texasban (SzMo)
Magyarországon is előfordult már ilyen, 2010-ben Rákóczifalván egy hét alatt kétszer is békaesőről számoltak be.
jan. 1
19:18
Kakaóért ment le a boltba, egymillió dollárral jött vissza (SzMo)
Meg remélhetőleg a kakaóval, mert a gyerekek nem viccelnek.

2022. január 2. vasárnap

jan. 2
4:12
Tönkretett gyerekkor: Még traumatikusabb is lehetett volna a Bambi híres jelenete (Mafab)
A Bambi egy egy örök klasszikus, melynek sok egyéb más mellett az animációs filmek történetének egy legtraumatikusabb halálát ‘köszönhetjük’. A szóban forgó jelenet azonban még súlyosabb is lehetett volna.
jan. 2
6:12
A 10+1 legsokkolóbb horrorfilmes halál, amit Te sem akarsz újranézni (Mafab)
.
jan. 2
16:12
A palánkot ütötte a szurkoló, így jelezte az előtte ülő sportmenedzsernek, hogy rákos (SzMo)
Az orvostanhallgató nő a telefonjába írta a sokkoló tényt a hokicsapat stábtagjának, ezzel pedig megmentette az életét.
jan. 2
17:06
Élet a jövő múltjában: A Földet elpusztító ember jövője (Mafab)
Ez a furcsa című film komoly etikai-társadalmi problémákat boncolgat, de nehéz megmondani, hogy lehet-e bármilyen pozitív hatása az emberek gondolkodására. A körülöttünk lévő természet tönkretétele sajnos nagyon is égető gond, vagy akár azt is mondhatjuk, hogy mi magunk vagyunk az égető gond, hiszen az ember az egyetlen olyan állatfaj, amely képtel
jan. 2
18:06
Mátrix: Feltámadások: Érdekes kezdet utáni zuhanórepülés (Mafab)
Több mint 20 év távlatából abban az egyben biztosan igaza volt Lana Wachowskinak, hogy egy ilyen ikonikus sorozatot csak egy kellően merész húzással érdemes folytatni. Nem akarok spoilerezni, de nagyjából az első háromnegyed órában még sikerült fenntartani az érdeklődésemet, kíváncsivá tettek, hogy hova futtatják ki az egészet. Ugyanakkor jelzésért
jan. 2
18:54
Ecc-pecc: A színház és az erkölcsök (Mafab)
Habár a filmet - illetve az alapjául szolgáló színdarabot - vígjátékként emlegetik, a komikus elemek ellenére is inkább tartanám szatirikus tragédiának, még ha a befejezés nem is tragikus, "csak" pesszimista. A történet helyszíne persze zömmel egy színház, ami eleve utal arra, hogy amit a néző látni fog, az alapulhat ugyan a valóságon, mégis csupán
jan. 2
21:24
Mátrix: Feltámadások: Vegyes és megosztó (Mafab)
22 évvel az első rész bemutatása után megkapta a 4.felvonást a Mátrix-franchise. A Wachowski-testvérek a kultuszfilmmé avanzsált első filmmel forradalmasították a sci-fi műfaját, és örökre megváltoztatták a virtuális valóságról alkotott képünket. A Mátrix eredetiségével, intellektuális mélységével, dimamikus akciószcénáival és úttörő képi technoló

2022. január 3. hétfő

jan. 3
4:12
Kapaszkodj meg, ilyen lenne a Reszkessetek, betörők! Stallone-val (deepfake videó) (Mafab)
Egyre jobban elterjedőben vannak a közösségi oldalakon megosztott „deepfake” videók, amely lássuk be, most már eléggé aggasztónak tűnik.
jan. 3
5:06
Tökéletes katona – Csúnyán összebalhézott Van Damme és Dolph Lundgren a bemutatón is (Mafab)
A nyolcvanas évek két legikonikusabb akcióhőse, Jean-Claude Van Damme és Dolph Lundgren nem túl sűrűn szerepelt együtt közös produkcióban, ha mégis, az eredmény önmagáért beszél. Roland Emmerich 1992-ben megjelent Tökéletes katona című filmje legalábbis megkerülhetetlen darabbá vált a műfaj rajongóinak körében.
jan. 3
8:18
A 5 legnagyobb titok, amire fény derült a Harry Potter 20. évforduló - Visszatérés Roxfortba című különkiadásból (Mafab)
A világ (egy része) újra Harry Potter lázban ég. A Grindelwald ámokfutását feldolgozó mellékág két eddigi epizódja körül sem volt akkora felhajtás, mint a minap megjelent Harry Potter 20. évforduló - Visszatérés Roxfortba körül. Az időzítés nyilván nem véletlen, hiszen néhány hét eltéréssel épp húsz éve, hogy megjelent az első rész a mozikban. De m
jan. 3
9:06
A 13 legjobb horror, amin lerágtuk a körmünket 2021-ben (Mafab)
2021-ben is bőven volt min parázni a népnek. A mozikban talán kevésbé, de a különféle streaming szolgáltatók kínálatában tömegével érkeztek a horrorfilmek, köztük néhány kimondottan jól sikerült alkotással. A műfaj kedvelőinek tehát bőven volt miből válogatnia, de mi most egy picit azért segítünk. Megmutatjuk a 13 legjobb horrort tavalyról.
jan. 3
12:24
Mátrix: Feltámadások: Újjászületés (Mafab)
22 évvel az első rész bemutatása után megkapta a 4. felvonást a Mátrix-franchise. A Wachowski testvérek a kultuszfilmmé avanzsált első filmmel forradalmasították a sci-fi műfaját, és örökre megváltoztatták a virtuális valóságról alkotott képünket. A Mátrix eredetiségével, intellektuális mélységével, dinamikus akciószcénáival és úttörő képi technol
jan. 3
12:30
A horda: Francia zombik? Nous aimons! (Mafab)
A galamblelkű franciák imádják az erőszakot, a pusztítást, az őrületet, a félelmet és a zombikatA filmvásznonA film sajnos nem mentes a sablonos és kifejezetten klisés jelenetektől. Benjamin Rocher és Yannick Dahan nem tudták átlépni az árnyékukat ezzel a filmmel. Nekem már eleve bajom van azokkal a filmekkel, ahol a zombik vagy élőhalottak egy-egy
jan. 3
13:18
Harry Potter és az azkabani fogoly: Pettigrew-ból nem maradt más, csak egyetlen ujj (Mafab)
Ha nem láttam hússzor, akkor egyszer sem. Legutóbb éppen tegnap. Szerintem ez volt az a vízválasztó rész a Harry Potter-szériában, ahol már komolyabb dolgokra is sor került, mint Csikócsőr kivégzésének kitűzése egy rájátszásos baleset miatt Mind ismerjük a Malfoy mentalitást. Találkozhatunk ebben a részben szereplőcserével, ám a HP-filmek azzal a p
jan. 3
14:18
Harry Potter és a titkok kamrája: Ne bízz meg semmiben, ami gondolkodik, de nem látni, hogy hol tartja az eszét! (Mafab)
Végigolvastam a kommenteket, és úgy gondolom, hogy aki unta, nem értette, keveselte vagy várta, hogy vége legyen - az azért tapasztalt és érzett ilyesmit ezzel a filmmel kapcsolatban, mert nem olvasta a könyvet, könyveket. Azoknak, akiknek megvannak az alapok, akinek van viszonyítási alapja, tudja azt, hogy alapból a könyvben kivel mi történik, hog
jan. 3
15:12
Véres élvezetet kínál a Peacemaker - Békeharcos új előzetese (Mafab)
Nem csupán a Marvelnél kapcsoltak magasabb fokozatba az elmúlt hónapok folyamán, a DC-nél is készültek egy kis meglepetéssel a rajongók számára, hamarosan érkezik ugyanis a Peacemaker - Békeharcos sorozat, amelyhez friss előzetest is kaptunk.
jan. 3
16:12
Clifford, a nagy piros kutya: Szórakoztató, bájos és humoros alkotás (Mafab)
Norman Bridwell Clifford-könyvei itthon nem képezik olyan szerves részét a gyermekirodalomnak, ugyanakkor a nagy piros kutya története már egy rajzfilmsorozat formájában is eljutott hozzánk a 2000-es évek elején. Most pedig a széles vásznon is láthatjuk élőszereplős mozifilmként. Walt Becker, az Alvin és a mókusok 4 rendezője egy könnyed családi ko
jan. 3
17:12
Megmaradt Alice-nek: A pillangó nem él sokáig, de szép élete van (Mafab)
A múltkor hirtelen két Alzheimer-kórt feldolgozó filmet is találtam, olyanokat, amelyek nem maiak, mégsem láttam őket korábban. Az egyik a Felejthetetlen utazás c. film volt, amiről a napokban már írtam véleményt, a másik pedig a Megmaradt Alice-nek. Julianne Moore profi színésznő, nagyon szeretem, és ezért az alakításért méltán kapott Oscar-díjat.
jan. 3
21:18
Mátrix 4: Mi a helyzet az 5. résszel? (Mafab)
Már a mozikban a Mátrix: Feltámadások, amely kapott hideget és meleget is egyaránt a kritikusok részéről, ráadásul a rajongók sincsenek túlzottan oda érte, ettől függetlenül nemrégiben mégis felmerült a kérdés, hogy készülhet-e ötödik rész a franchise-hoz.
jan. 3
22:06
Birmingham bandája: Előzetest kapott az utolsó évad! (Mafab)
Két évvel az 5. évad után a BBC végre bemutatta a Birmingham bandája hatodik és egyben utolsó szezonjának előzetesét. trailerét.

2022. január 4. kedd

jan. 4
8:06
5 hiba a Pókember 3-ban, amitől vakartuk a fejünket (Mafab)
Már a hazai mozikban a Pókember 3 - Nincs hazaút, amely szinte minden korábbi elképzelést felülmúlt a rajongók részéről. Jon Watts rendezése persze azért felvet néhány kérdést, amelyek közül össze is gyűjtöttünk néhányat.
jan. 4
11:06
Megérkezett a Legendás állatok és megfigyelésük - Dumbledore titkai magyar előzetese (Mafab)
Idén tavasszal érkezik a Legendás állatok és megfigyelésük harmadik felvonása, amelyhez frissen érkezett a magyar előzetes.
jan. 4
11:30
Clifford, a nagy piros kutya: Óriáskutya (Mafab)
Norman Bridwell Clifford-könyvei itthon nem képezik olyan szerves részét a gyermekirodalomnak, ugyanakkor a nagy piros kutya története már egy rajzfilmsorozat formájában is eljutott hozzánk a 2000-es évek elején. Most pedig a széles vásznon is láthatjuk élőszereplős mozifilmként. Walt Becker, az Alvin és a mókusok 4 rendezője egy könnyed családi ko
jan. 4
11:54
Zsaruvér: A krimisorozat, amire szükséged van (Mafab)
A Reagan család történetei egy olyan sorozatot alkotnak, amely a régóta tátongó űrt töltötte be, ami a Harmadik műszak után keletkezett. A rejtélyek és a krimi egy családi hangulatú társalgásnak hat ebben az alkotásban, amely tökéletesen mutatja be az igazságszolgáltatás különböző szintjeit az USA-ban.A család több tagja a közszolgálatnak adja élet
jan. 4
12:48
Vaksötét: Az ember kizárólag a hibákon agyal (spoileres kritika) (Mafab)
Olyan nagy ötlet volt ez, hogy bűn volt elrontani. :( Amikor az embert nem fogja meg a film, és kizárólag a hibákon agyal, mert bosszantja, mert idegesíti, hogy 2016-ban még mindig nem tanultak a múlt századi filmek hibáiból, hogy csak úgy tudják átlendíteni a történetet, hogy hót idiótát csinálnak a szereplőkből, már 20 éve megunt kliséket alkalma
jan. 4
13:36
Fütyülök az egészre: Szürke és rideg (Mafab)
Közel három évtizede tapasztaljuk, hogy Románia filmgyártása valami hihetetlen fejlődést mutat. Sokan nevezik román új hullámnak a jelenséget, amelyet főként a társadalomkritikus és a szociálisan érzékeny témakörök, az ember önnön hibáira, viszontagságaira és gyarlóságára reflektáló filmalkotások jellemeznek. Számos kiemelkedő darabja van az érának
jan. 4
14:36
Erotikus forródróthoz vezet a Ne nézz fel! kormányzati telefonszáma (Mafab)
A 2021-es év egyik legütősebb szatírájának bizonyult Adam McKay rendezése, a Ne nézz fel!, amelyben a rajongók máris kiszúrtak egy húsvéti tojást.
jan. 4
15:18
10 alkalom, amikor Steven Spielberg megbukott (Mafab)
Vannak olyan nevek Hollywoodban, akiknek szinte elég lenne csak a stáblistán szerepelnie és máris milliók indulnának el a mozik felé.
jan. 4
16:12
Pokémon: Pikachu, a detektív: Mert a Pokémonok élete nem csak játék és mese… (Mafab)
A pokémonok világa nem újdonság számomra, gyerekkoromban nagy kedvenc volt Ash Ketchum és barátainak kalandja, képes voltam hajnalok hajnalán felkelni, ha épp akkor ment. Most pár napja újra a rabja lettem kicsit ennek a világnak, ezért újranéztem ezt az alkotást, és újfent gyermeki áhítattal néztem a filmben feltűnő pokémonokat. Furcsa volt a besz
jan. 4
16:18
30 tonna TNT erejével robbant fel egy meteor újévkor Pittsburgh felett (SzMo)
Becslések szerint a meteor átmérője majdnem egy méter lehetett, a tömege pedig csaknem fél tonna volt.
jan. 4
17:00
Jared Leto vámpírja is az omikron áldozata lett, csúszik a Morbius (Mafab)
Sajnos hozzá kellett szoknunk ahhoz, hogy a filmek megjelenési időpontjait teljesen átszabja világjárvány, a Morbius esetében sem történt másként.
jan. 4
21:12
Forma 1-es dráma jön Brad Pitt-tel, de ne a mozikban keresd (Mafab)
Ismét nagy dobásra készülnek az Apple-nél, a legfrissebb hírek szerint a streamingszolgáltató egy új nagyköltségvetésű projektet készít elő, amely a Forma 1 világát dolgozza fel.
jan. 4
22:00
Kim Dzsongun apja találta fel a burritót egy észak-koreai újság szerint (SzMo)
A búzatekercs szinte teljesen olyan, mint a burrito, csak nincs benne hús, bab és fokhagyma sem. A helyi propaganda szerint úgy tömik magukba az egyébként éhező koreaiak, mintha nem lenne holnap.

2022. január 5. szerda

jan. 5
4:18
13 magyar híresség, akiket 2021-ben veszítettünk el (Mafab)
Az elmúlt évben több hazai hírességtől voltak kénytelenek örökre búcsút venni a rajongók. Alábbi listánkkal nekik szeretnénk emléket állítani. Nyugodjanak békében.
jan. 5
5:06
'Hivatalosan' is ez az év legjobban várt filmje (Mafab)
Idén tavasszal végre mozikba kerül a Matt Reeves rendezésében készült új Batman, amely egyúttal az idei év legjobban várt filmjének számít.
jan. 5
7:54
Liam Neeson megint szétcsap a rosszfiúk között, itt a Blacklight előzetese (Mafab)
Megjelent a hivatalos trailer a Liam Neeson főszereplésével készülő Blacklight című akcióthrillerhez.
jan. 5
8:54
Jön a Jégkorszak '6', itt a parádés előzetes! (Mafab)
Új "Jégkorszak" film készül, amely hamarosan a Disney+ felületén debütál, a The Ice Age Adventures of Buck Wild előzetese pedig meg is érkezett.
jan. 5
9:36
Ezért vállalt hatalmas kockázatot a Marvel Robert Downey Jr. szerződtetésével (Mafab)
Manapság már ritkábban esik szó róla, de a 2008-ban indult Marvel filmes univerzum közel sem állt annyira biztos lábakon, mint azt gondolnánk.
jan. 5
10:24
Ügyfeleivel közösen támogatja a méhészeti szektort a Takarékbank (SzMo)
A fenntartható számlacsomagjukhoz köthető kártyás vásárlások összegének kéttized százalékát automatikusan az Országos Magyar Méhészeti Egyesületnek adományozza.
jan. 5
14:00
Tudtad, hogy ez a 8 film 2022-ben játszódik? (Mafab)
Emlékezhetünk, hogy mekkora élmény volt 2015-ben várni október 21-ét, a napot, amikor Marty McFly és a doki megérkezett a jövőbe. Persze nem voltak sem repülő autók, sem fejjel lefelé lebegő nagypapák, sőt, Cápa 19 sem. De csak a gondolat, hogy megéltük a napot, ami akkoriban még a jövőnek számított, így is mókás volt. Nos, idén is megélhetünk pár
jan. 5
18:24
Még ki sem hűlt, máris jön a tévébe a Gyurcsány-film (Mafab)
Hamarosan a televízióban is megtekinthető lesz a Keith English rendezésében készült Elk*rtuk című film.
jan. 5
19:00
Pillanatokkal a temetése előtt kezdett verni egy halva születettnek hitt baba szíve (SzMo)
A brazil kislány orvosi segítség nélkül, egykilósan született meg a várandósság ötödik hónapjában. A kórházban az orvosok halottnak nyilvánították, de még időben kiderült, hogy él.
jan. 5
20:30
Lassan „kővé dermed” az amerikai youtuber, akinek az izmai csonttá válnak egy ritka betegség miatt (SzMo)
Joe korábban mélyen depressziós volt, mivel úgy érezte, szörnyeteggé alakul át. De örül annak, hogy a kerekesszékesek közösségét képviselheti.
jan. 5
21:18
Mel Gibson újra a csúcson? Magyar előzetest kapott A professzor és az őrült (Mafab)
Az utóbbi években “kegyvesztetté” vált Mel Gibson csillaga ismét felemelkedőben van Hollywoodban, megérkezett ugyanis A professzor és az őrült magyar előzetese, amely hosszú idő után Gibson egyik legjobban várt filmjének ígérkezik.
jan. 5
22:00
A saját mostohanővérével csalta meg a párja, és ezt a lánytól kapott szexvideóból tudta meg a barátnő (SzMo)
A lány éppen a barátja anyukájával ebédelt, amikor megkapta a felvételt, így első felindulásból meg is mutatta neki.

Keresés