Orfűn a legbátrabbak már az év első napján, január 1-jén megkezdhetik a strandszezont. A Húsz22 Jeges Újévi Csobbanás résztvevői január 1-jén 11-kor ezúttal is összegyűlnek, hogy együtt köszöntsék az új esztendőt egy közös jeges merüléssel. A legbátrabbak gumikacsákkal, matracokkal, vicces jelmezekkel felszerelkezve mártóznak meg a tó vizében, a ke
Az, hogy mik kerülnek a szilveszteri asztalra, nagy mértékben a szokások és a babona határozza meg. Minden étel mögött megbújik a hagyomány szerinti magyarázat, hogy miért vagy éppen miért nem érdemes azt az óév utolsó napján vagy az újévben fogyasztani.
Jövőre lerakod a cigit, igaz? Jobban odafigyelsz az étkezésre, és még sportolni is eljársz majd? December 31-ével varázsütés-szerűen lezárul egy időszak, és január elsejével teljesen újjászületsz, megváltozol? Ugyan kérlek, ezt te sem gondolod komolyan...
Ahogy az ember szörfözik a cikkek között, egyre inkább megerősödik benne a gyanú, hogy a kapcsolati válságokról mindig, minden esetben a férfiak tehetnek.
Iskolás koromban nagyon irigyeltük azokat a gyerekeket, akiket ebéd után hazavittek. Sőt, sokan már otthon is ebédelhettek, mert az anyukájuk otthon volt, nem dolgozott. Ezek az anyák voltak a háztartásbeliek. Apa eltartotta a családot, anya pedig a harmonikus otthonteremtésnek és a gyermekeinek élt. Persze, ez most így nem hangzik valami trendinek
Elég volt, megállok és szusszanok egyet. Most veszem csak észre, szinte alig tettem ezt, az elmúlt jó pár hónapban. Pedig, hogy fogadkoztam tavaly! Na, de majd most! Most minden másképp lesz!
A mézeskalács számomra a boldog gyermekkort jelenti. A készülődés, a formázás, a díszítés, az egész otthonunkat belengő isteni illat mindig elvarázsol. Ennek fényében mi nemcsak ünnepekkor állunk neki a mézesfini készítésnek, hanem bármikor, amikor ránk tör a mézi ehetnék. Így történt azon a bizonyos napon is...
Mit gondolsz, mi lesz jobb akkor, ha átkutatod a szerelmed telefonját? Vagy, ha eltiltod ellenkező nemű barátaitól, és minden nap kötelező jelleggel be kell számolnia arról, hol volt és kikkel beszélgetett?
Szeretettel várok minden érdeklődőt a tavalyihoz hasonló évindító évszámfutásunkra, ahol lefutom a 2022-es évszámot - áll Szolnoki János - Ösvényjáró eseményének ajánlójában.
Ma van a születésnapom. Már régóta úgy ébredek minden december 29-én, hogy semmi rendhagyót nem érzek a mellkasomban és ez így történt egészen az ébredésig. Aztán anyu videóhívásban keresett...
Te vagy az életem értelme! - ugye milyen romantikusan hangzik? Hát én azt mondom, óvjon meg téged a sors az olyan partnertől, akinek semmi más nem számít az életben, csak te.
Azt mondják, hogy amit elsején csinálunk, azt fogjuk egész évben csinálni. Épp ezért érdemes jól megtervezni, hogy milyen tevékenység közben ér majd téged az éjfél. Én a szeretkezésre szavazok.
A két színész 2016-ban kapott össze a Halálos iramban 8 forgatásán, ám négy év távlatából Vin Diesel, aki a sorozat producere is, elásná a csatabárdot.
A tudósok keményen dolgoznak azon, hogy a háziállatokkal kapcsolatos tüsszögés és nátha távoli emlék legyen, és ígéretes híreket kaptunk a kutatóktól, akik a kutyaallergia elleni vakcina lehetőségeit elemzik.
Nem is olyan régen megismerkedtem valakivel. Ebben még semmi különös nincsen, hiszen minden korombeli szingli lány ismerkedik. Viszont, ami számomra különös, hogy a pasi, aki egyébként külsőre tetszene is, valamiért élőben nem annyira engedi el magát, mint írásban.
Az év végén annyi mindenre kell fókuszálni, hogy általában háttérbe szorul a jövőt illető teendők megvalósítása. Pedig a következő évszak már a tavasz, ami hamarosan kopogtat majd az ajtókon. Várd felkészülten és a jövő év szóljon a minőségi kikapcsolódásról!
A Nádasdy család kastélya Nádasdladány ékköve, mesebeli úti cél lehet azoknak, akik szeretik az időutazást a múltba, és kíváncsiak rá, miként élték mindennapjaikat kiváltságos elődeink.
Több mint tíz éve folyik erősen szennyezett víz a Tisza-tóba két patakból – egyebek mellett ez derült ki a Magyar Tudományos Akadémia Nemzeti Víztudományi Program Irányító Testülete által szervezett Nagy tavak konferencián. Az Eger- és a Laskó-patak 2010 óta erősen szennyezetten folyik a Tisza-tóba. A két patak már egy évtizede az erősen szennyezet
A legnagyobb veszteséget 247 millió egyeddel a házi veréb szenvedte el, melyet a sárga billegető követ 97 millióval, a seregély 75 millióval és a mezei pacsirta 68 millióval – mutatta ki a brit Királyi Madárvédelmi Egyesület (RSPB), a BirdLife International nemzetközi madárvédelmi szervezet és a Cseh Madártani Egyesület kutatóiból álló munkacsoport
A megfelelő frizura fiatalító erejét nem érdemes alábecsülni. Hatvan felett sok nő nem mer bevállalni egy modernebb hajfazont, mert attól tart, hogy nem a korához illő. Pedig olykor nagyon is megéri kilépni a komfortzónából, hiszen a divatos vágások nem korhoz kötöttek, és leginkább a stílus dönti el, kinek melyik választás támogatja leginkább a nő
Néptáncnagyhatalom vagyunk – joggal érezhetjük így, hiszen lakosságarányosan mi rendelkezünk az egyik leggazdagabb professzionális néptánckultúrával és -oktatással Európában, de világviszonylatban is jól állunk. Ennek a pezsgő szakmai életnek egyik markáns szereplője az idén 65 éves Duna Művészegyüttes, mely nemcsak egyedi produkcióiról híres, de e
A dohány méreg - nemcsak a tüdő és a szív, hanem fogaink számára is. A dohányosok körében ötször nagyobb a fogíny és az fogágy gyulladásának esélye, így a fogaikat is nagyobb eséllyel veszítik el.
Ha új év, akkor fogadalmak, amelyek gyakran hamar elfelejtődnek. Segítünk, hogy ezek ne csak üres ígérgetések maradjanak, hanem be tudd tartani, amit elhatároztál és el szeretnél érni.
Sokak fejében megfordult már, hogy jó lenne leszokni a kávéról, és tény, hogy az egészségnek valóban jót tenne. De, hogy pontosan mi történik ilyenkor a szervezetben, azt kevesen tudják.
Anna Eszter hisz a világbékében. Legyen ez, a világbéke világnapja, egy olyan alkalom, amikor mindannyian megengedjük magunknak, hogy vele együtt higgyünk tiszta szívvel ebben az utópiában. Hátha akkor egy lépéssel közelebb kerülünk a megvalósításához.