A pandémiás időszak is tehet arról, hogy egyre rosszabb az emberek alvásminősége – mondta el az InfoRádiónak a Magyar Alvás Szövetség elnöke, hozzátéve: ma minden második felnőtt szenved alvászavaroktól.
Ezekben a hónapokban egész más képet mutat az ország második legnagyobb tava. A biztonságos üzemeltetés és az árvízvédelem miatt a téli időszakra minden évben leengedik a Tisza-tavat, amely ilyenkor egész más arcát mutatja. Édesvízi szivacsok, kagylók, fatuskók bukkannak elő, ahogy a víz visszahúzódik, sőt, egy évtizedekkel ezelőtt elsüllyedt hajó
Ian Bell, az RSM UK utazási vezetője és Tim Robinson, az RSM UK utazási szakértője fogalmazta meg azokat az utazási trendeket, amelyek 2022-ben várhatóan meghatározóak lesznek. Jóga utazási foglalások –…
Angol tinédzserek szerint a szülőknek sokkal hamarabb kellene gyermekeikkel a pornográfiáról beszélni, mint most teszik. A körükben készült kutatás az után jelent meg, hogy egy celeb vallomása felkavarta az állóvizet.
Egy nő feldühítette az utastársait, amikor kopogtatni kezdett a pilótafülke ajtaján. Információt akart kapni arról, hogy az amerikai járat miért és mennyit késik. Kopogás a pilótafülke ajtaján Kopp-kopp, pilóták, miért…
Az idei év utolsó napját biztosan sokáig emlegetik majd azok, akik kénytelenek voltak az egész éjszakát a jéghidegben, egy lassan jégveremmé váló kabinos liftben tölteni, valahol a levegőben, ég és föld között.
Aki pénzügyi válságba kerül, annak különös figyelmet kell fordítania az egészségére: drasztikus jövedelemvesztés után a következő években nő a kardiovaszkuláris megbetegedések kockázata.
Az ősszel és télen felerősödő reumás panaszokat nemcsak a fájdalom miatt nem szabad félvállról venni, de a kutatások szerint a fokozott szívbetegség-kockázat miatt sem. Dr. Pál Mónika, reumatológus az okokat és a megoldási lehetőségeket vette számba.
A túl alacsony és a túl magas páratartalom nem egészséges. A légutak a száraz levegőben kiszáradnak, köhögünk, komfortérzetünk csökken. A tartósan száraz levegő nemcsak egészségünknek, hanem fabútorainknak, ruházatunknak, növényeinknek sem tesz jót.
Jövök-megyek a lakásban, mint a mérgezett egér. Cuccolok, pakolok, néha meg-megállok, kifelejtek-e valamit? A szemem sarkából látom, hogy a családom már erősen vigyorog. A férfiember és a férfipalánta is diszkréten, enyhén mozgó szájsarokkal, megértő szeretettel figyelik a ténykedésemet.
Olykor csak későn jövünk rá a hibáinkra. Nem reagálunk időben, nem látjuk a jó megoldást, csak az annak hitt lehetőségek lebegnek előttünk. Mindig rá vágytam, mégis elüldöztem, mert kevés voltam hozzá.
Nem mondanám, hogy rossz lenne a viszonyom az édesanyámmal. Néha összezördülünk, s egymás fejéhez vágunk dolgokat, de azonnal meg is bánjuk, ahogy kimondtuk a szavakat. Ahhoz, hogy ma jónak mondhassuk a kapcsolatunkat, sok mindenen kellett keresztülmennem. Igen, nekem.
Közel 75 ezer ember hihette azt az Egyesült Királyságban, hogy kifejezetten fontos ügyfélnek számít Santandernél, a bank ugyanis 176 millió dollárt, vagyis több mint 57 milliárd forintot utalt ki klienseinek véletlenül. A pénzügyi intézmény természetesen szeretné visszakapni a pénzt. A december 25-én történt incidensről kiderült, hogy a ba
Jöttem lefelé a lépcsőn, amikor az iskola aulájában megpillantottam. Indultam volna hazafelé, de amikor összeakadt a tekintetünk, kővé dermedtek a lábaim. Éreztem, ahogy a hideg végigfut a testemen, hirtelen nem tudtam, merre menjek. Induljak vissza a tanterembe, vagy le a tanáriba, esetleg menjek tovább, haza? Már tudom, nem az utóbbit kellett vol
Létezik egy speciálisan nőket érintő traumacsoport, amely évszázadok óta érezteti hatását. A következmények pedig egészen hétköznapiak lehetnek, olyannyira, hogy bele sem gondolunk az eredetükbe, pedig nehezítik az életünket.
Az egyik leggyakoribb újévi fogadalom az, hogy lefogyunk. Ehhez társul az egészségesebb étkezés, a több sportolás és a tudatosabb szabadidő eltöltése. Hogyan legyél sikeres ebben az évben a választott céljaid elérésében?
Ezzel a grillel nem kell profi szakácsnak lenned a tökéletes steak elkészítéséhez. A Broil King Baron 490-es gázgrillje segít, hogy mindig hibátlan legyen a végeredmény!
Eltelik, elillan, elfogy, vagy éppen annyi van belőle, mint a tenger – az időt megfoghatatlan mivolta miatt az aktuális állapotunk szerint érzékeljük. Bár sokszor mi is tehetünk arról, hogy a szűkében vagyunk: a halogatás vagy a rossz gazdálkodás miatt bármikor kicsúszhat a kezeink közül. Íme 3 + 1 módszer, ami segít összeszedetten élni.
A Greenline Yachts a 2021-es évet mintegy 30 millió eurós bevétellel zárja, ami a hajóépítő cég történetének legnagyobb összege. A vállalat jelenlegi rendelésállománya több mint 50 millió euró, méghozzá környezettudatos és modern technológiai megoldásokra vágyó ügyfelektől, akik elsősorban a nagyobb modelleket keresik. Ezek aránya 2018-ban 40 száza
A megfelelő testmozgás egész évben kifejezetten fontos, egy rendszeresen, naponta elvégzett 10 perces HIIT-edzés pedig könnyedén bezsúfolható a mindennapokba. Megesik, hogy az ünnepek alatt szinte észrevétlenül felcsúszik pár plusz kiló, hiszen a karácsonyi családi lakoma és a szilveszteri dínom-dánom sem az önmegtartóztatásról szól. Önmarcangolás
Lionel Messi mellett a spanyol Juan Bernat és Sergio Rico, valamint a francia Nathan Bitumazala koronavírus tesztje lett pozitív, az egészségügyi protokoll szerint a játékosokat elkülönítették.
Az egyik legrégebben termesztett gabonanövényünk, amelynek ezer arca van. Manapság a legtöbben a liszt és a kenyérsütés során említik, esetleg Luca napján kerül elő varázsereje, de ennél sokkalta többet tud. A búzacsíra egy igazi egészségbomba, ami bővelkedik vitaminokban, fehérjékben, antioxidánsokban, rostokban és ásványi anyagokban is. Kiváló im
Azt már megszokhattuk, hogy a kifinomultabb, tartósabb illatkompozíciók ára sokkal borsosabb, mint a hamar elillanó testpermeteké. Ám előfordul, hogy a gyártók még ennél is messzebb merészkednek, mivel vannak olyan egyedi illatkülönlegességek, amikre még a leggazdagabbak sem csaphatnak le egykönnyen. A legdrágább parfümök értékét csak tovább növeli
Hazánkban nagyon elterjedt az energiaitalok fogyasztása, elsősorban a fiatal felnőttek vásárolják gyakran ezeket az italokat, remélve, hogy energikusabbak lesznek tőle, növelhetik a teljesítményüket, és jobban bírják a munkát és a tanulást. Miért egészségtelen ezek fogyasztása?
A stabilitást és az élet érzéki örömeit kedvelő Bika jegyűek életébe változásokat hozhat a 2022-es év – ezek azonban a fejlődésüket is szolgálhatják. Vajon mit ígér az új esztendő a pénz, a szerelem és az egészség terén?
Idestova több mint húsz film készült a jóképű és elegáns 007-es ügynök izgalmas küldetéseiről, ám az ikonikus karakter sármja mit sem érne, az egyes James Bond-alkotásokban felbukkanó, delejes vonzerejű női főszereplők nélkül, akik lehengerlő fellépésükkel és megjelenésükkel lazán elcsavarják a kiismerhetetlen dupla nullás ügynök fejét. A kultikuss
Újfajta betegséget, a koronavírus és az influenza kettős fertőzését diagnosztizálták Izraelben. Az úgynevezett "flurona" esetét egy fiatal, terhes nőnél azonosították.
Harmath Károly újvidéki ferences atyát a legtöbben az Agapé Kiadó alapítójaként, illetve a Lurkóházak atyjaként ismerik. Most az életéről mesélt nekünk, megtudhattuk, hogy a háborúk és a politikai döntések hogyan alakítottak országhatárokat és sorsokat. Történetéből kiviláglik a derűs, a jót szüntelenül tenni akaró ferences lelkület, amelyen semmi
Magyarországon viszonylag kevesen foglalkoznak testbeszéddel, a pszichológusok, trénerek is legfeljebb kiegészítő témaként alkalmazzák. Bíró Nóra testbeszédszakértő, kommunikációs szakember azonban az értékesítőktől az influencereken át a lánykérésre, előadásokra készülőkig sokaknak ad gyakorlatias felkészítést a test jeleinek olvasásával.
Létünk, fejlődésünk és fennmaradásunk egyik legnagyobb fegyvere a kíváncsiság. Ha nem érdeklődtünk volna a minket körülvevő dolgok iránt, nem ismertük volna meg a tűz a jótékony hatásait, nem lettek volna földrajzi felfedezések, de a technológia sem jutott volna el arra a szintre, ahol épp tart. Természetünkből fakadóan vagyunk ilyenek, a kíváncsis
A hétvégi összesített adatokat közöljük. A beoltottak száma 6 266 483 fő, közülük 5 982 104 fő már a második, 3 178 228 fő pedig már a megerősítő harmadik oltását is felvette.