A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) 1979-ben indította el az Év madara akciót, melynek célja természetvédelmi problémákkal érintett fajok, madárcsoportok társadalmi szintű bemutatása. A több mint négy évtizede futó program legutóbbi állomásaként, a tavalyi év nyarán ismét a lakosság választhatott három faj közül (kékbegy, vörös g
A szilveszteri Malom-tavi úszást ismét nagy érdeklődés mellett szervezték Tapolcán, ezúttal 127 bátor és jókedvű csobbanó mártózott meg a 17 fokos vízben. A levegő hőmérséklete ugyancsak kellemes volt, és a fürdésre a köd is felszállt, napos időben lubickolt a 92 férfi és 35 hölgy. A legidősebb ezúttal is a helyi, 82 éves Németh Károly és
Diplomataként dolgozni mindig is kiváltságnak számított. A különböző országok, kultúrák felfedezésének lehetősége és a különleges státusz mellett azonban ezzel a hivatással kemény munka és lemondások is járnak. A diplomataélet napos és árnyoldalairól beszélgettünk Horváthné Négyessy Katalinnal, aki hatéves portugáliai kiküldetés után 2021 augusztus
Lengyelország számos kincset rejteget az építészetében is. Nemcsak a változatos formák, hanem a mögöttük rejlő változatos történelem megismerése is élmény lehet. Íme néhány példa, néhány szokatlan építészeti megoldást rejtő épület, amelyet az országban járva érdemes felkeresni.
A 165 centiméter magas, magyar származású Adolph Zukort „Hollywood Napóleonjaként” is emlegették: kíméletlen tárgyalási modora és üzleti érzéke az amerikai mozgókép egyik legsikeresebb moguljává tette. A sztárrendszer kitalálója 103 évig élt, és azon kevés magyar közé tartozott, akik csillagot kaptak a hollywoodi Hírességek sétányán.
„Az első kezelés. Nem lehetett visszafordulni. Tehetetlennek és gyámoltalannak éreztem magamat. Persze nem mutattam: engem nem láthatnak elesettnek. A férjem azt hiszi, hogy csodanő vagyok, aki mindent túlél. Anyukám azt hiszi, hogy a baj nem akkora, hiszen jól nézek ki. A gyerekek el sem tudják képzelni, hogy nem vigyázom az útjukat tovább. Frizur
Milyen betegségek, panaszok esetén lehet hasznos a lökéshullám-terápia? Hogyan történik maga a terápia? Milyen mechanizmus útján fejt ki pozitív hatást? Kb. hány kezelés múlva várható érezhető javulás? Van-e esetleg olyan betegség, állapot, amely mellett ellenjavallt az alkalmazása? Ki végezheti el a kezelést? Cikkünkben választ kap ezekre a kérdés
Minden izomszövetnek, így a méhizomnak is alapvető jellemzője az összehúzódó képesség. A terhesség ideje alatt körülbelül a 6. héttől már megfigyelhetőek kisebb összehúzódások, azonban ezek többnyire alig észrevehetőek. A jelentősebb izomtevékenység, például az úgynevezett Braxton-Hicks-összehúzódások a várandósság 30. hetétől válnak jellemzővé.
„A kérdés nem az, vajon képesek-e érvelni. Nem is az, hogy tudnak-e beszélni. Hanem az, hogy képesek-e szenvedni?” A választ mindannyian tudjuk. De vajon tényleg tudjuk mindannyian?
A meleg vizes hidromasszázsnak télen egészen varázslatos hangulata van. A hidegben kint ülni a friss levegőn, nyakig merülve a forró vízben és csodálni a téli tájat felszabadító érzés, amire a legsötétebb hónapban szomjazik a lélek.
Az ünnepek előtti forgatagban feltorlódott a vásárlók sora a mozgólépcső aljánál. Egy kétéves forma kisfiú feküdt a földön, hisztizett. Kezét-lábát ütemesen csapkodta a latyakos tócsában. Az emberek többsége megvetően, kis kárörvendéssel nyugtázta a jelenetet. A műsor végül nem tartott sokáig: a szégyenével és bizonytalanságával küzdő anyuka felkap
A bodorka (Rutilus rutilus) kapta a legtöbb szavazatot a Magyar Haltani Társaság által meghirdetett és szilveszter napján lezárult év hala közönségszavazáson. A szervezet honlapján rendezett év hala közönségszavazásra december 31-én délig 4155 voks érkezett, ennek alapján alakult ki a végeredmény. A hazai álló és folyóvizekben egyaránt elterjedt bo
Warren Buffett élete legjobb befektetése lehet, hogy 2016-ban az Apple részvényeire fogadott, a vállalat piaci kapitalizációja ugyanis az amerikai vállalatok közül elsőként érte el a 3 ezer milliárd dollárt.
Nem könnyű strandolvasmányokat írt, mégis falják a műveit világszerte, a hatása pedig megkérdőjelezhetetlen, többek között az ő köpönyegéből bújt elő a bestselleríró Dan Brown is. Ma lenne 90 éves a világhírű író, Umberto Eco.
„Ahány nyelven beszélsz, annyi embert érsz”, tartja a mondás. A mai világban különösen igaz, hogy nyelvek nélkül nehezebb boldogulni, hiszen minden nyelv egy belépőt ad a világ egy bizonyos szegletébe. Ha egy idegen nyelvet elsajátítunk, az a kulturális ablakunkat tágabbra nyitja, és formálja a személyiségünket is.
Holtan, kézfej, és lábak nélkül született, de ettől nem kevesebbnek, hanem többnek érzi magát. Illés Fanni születésekor az orvosok azt javasolták édesanyjának, hogy mondjon le gyermekéről, aki 29 évvel később, tavaly mégis ott állt a dobogó legfelső fokán aranyéremmel a nyakában a tokiói paralimpián. Ahogy édesanyja, úgy Fanni sem mondott le magáró
A gyermekkori szívbetegségek egyik része veleszületett, másik részük szerzett. A veleszületett szívbetegségek még magzati korban alakulnak ki. A kialakulásuknak lehetnek genetikai okai, vagy akár az anya gyógyszer-, alkohol-, drogfogyasztása a terhesség ideje alatt.
Nem először nyerte el a megtisztelő címet a többszörös helytartó hazai város. A mézeskalács házikóra hasonlító járművet minden évben új díszítéssel állítják forgalomba.
Ha sikerül a hőn áhított tizedik ausztrál elsőség, megléphet a két – még szintén aktív – riválisától, és egyedüli 21-szeres grand slam-győztesként ülhet a férfi teniszezők trónján.
A tudósok minden eddiginél részletesebben tudták megfigyelni a kényszerbetegséggel összefüggő agyi aktivitást - és ha ezeket az idegi jeleket azonosítani lehet, akkor lehetőség nyílik arra, hogy meg is tudjuk őket változtatni.
A brit oltásügyi vezető azt mondja, nem lehet az egész világot félévente újraoltani. A negyedik oltást már csak a legveszélyeztetettebbeknél látja szükségesnek.
A nemrég debütáló Harry Potter reunionban több színész sem tudott visszatérni. Sokan sajnos már elhunytak a filmek óta, ám akadt olyan is, aki inkább nemet mondott a találkozó leforgatására.