Gizi néni legalább harminc évet letagadhat a korából. Idén tölti a 105. életévét, ennek ellenére irigylésre méltó formában és egészségi állapotban van. Hihetetlenül aktív: olvas, keresztrejtvényt fejt, számítógépezik, filmet néz, kézimunkázik, de még sütni és főzni is szokott. Édesanyja is szép kort élt meg, 103 évesen tért örök álomra. Édesapja má
Télen normális, ha a kezünket, lábunkat hidegebbnek érezzük a megszokottnál, hiszen a szervezet úgy gondoskodik a főbb szervek melegen tartásáról, hogy több vér áramlik a test belsejébe. De ha bármit csinál, folyton hideg a keze és a lába, és más tüneteket is tapasztal, akkor valamilyen egészségügyi probléma lehet a háttérben.
Az elmúlt két éjszaka folyamatos hóágyúzása után szombat 11 órára tervezik a nyitást Eplényben. Mátraszentistvánban is hóágyúztak, itt a jelenlegi pályákat javították fel, valamint kezeletlen pályaként megnyílik a 3-as jelű is.
Ha nem Ronaldo vagy Messi, akkor adódik a kérdés: ki a világ jelenlegi legértékesebb labdarúgója? Nos, nem más, mint Kylian Mbappé, aki 23 évesen ért fel a csúcsra.
Egy nemrégiben megjelent tanulmány szerint diabéteszesekben nagyobb valószínűséggel alakul ki pitvarfibrilláció, mint nem diabéteszesekben, és ez az összefüggés különösen erős nők esetében.
Emberek, emberek! Hányszor mondtam, hogy nekem fát lehet vágni a hátamon, a barátaimnak, szeretteimnek lehozom a csillagokat is az égről, de ha egyoldalúvá válnak a dolgok és hiába szólok, mire észbe kaptok, belőlem már elmúlik minden és nem lesz hova visszajönni.
Bár azt a kérdéskört, hogy miért van annyi szingli férfi és nő nem igazán lenne fair annyival letudni, hogy sokan irreálisan magas elvárásokat támasztunk szívünk választottjával szemben, tagadhatatlanul közrejátszik ez is a probléma kialakulásában.
Amikor először tört rám, két előadás között ültem a suli kávézójában. Olyan érzés volt, mintha a talpamon szaladt volna ki az összes energiám, majd épp csak annyi jött vissza, hogy ki tudjak futni a mosdóba. Hidegvízzel mostam az arcomat, a tarkómat, leizzadtam, de közben rázott a hideg. Biztos voltam abban, hogy nagy a baj, valószínüleg stroke-om
Bár a lelki bántalmazás nem annyira látványos, mint a fizikai, legalább olyan mély sebeket képes hagyni, mint egy pofon. Ráadásul gyakran olyan alattomos módon kúszik be az életünkbe, hogy szinte észre sem vesszük és egy idő után teljesen hétköznapivá válik.
Különleges helyek, páratlan kilátások. Ez a közös abban az öt helyben, amelyek alig egy óra távolságra találhatóak valamely magyar nagyvárostól, mégsem kell attól tartanunk, hogy tömegekbe ütközünk. Sapka, sál, kesztyű legyen kéznél, csakúgy, mint meleg öltözet, az élményről pedig a természet gondoskodik.
Több mint 80 évvel azután, hogy az America’s Cupért küzdöttek egymással, a J-osztályú jachtok még mindig aktív résztvevői a versenyeknek. 2022-ben sem lesz másképp. Az előzetes tervek szerint az idén három kulcsfontosságú eseményen is részt vesznek, mivel az aktivitás és az érdeklődés fokozódik, a tulajdonosok és csapatok pedig vissza akarnak térni
Hajvesztés, hegek, égési sérülések A tetoválás az önkifejezésen túl gyakran egy betegség vagy sérülés utáni gyógyulás eszköze is lehet. Riportunkból kiderül, mennyi lehetőség rejlik benne.
„Ahogy öregszel, azzá válsz, akinek mindig is lenned kellett volna” – mondta ő. Én pedig úgy érzem, ahogy idősödik az ember, egyre jobban megérti a művészetét. Kell egy fajta érettség a zenei kaméleon rajongásáért. És igen, teljes mértékben igaza volt. Hiszen, ahogy öregszel, azzá válsz, akinek mindig is lenned kellett volna: Bowie-rajongónak. Dav
A hajhossz abszolút nem mérvadó a nőies megjelenés szempontjából, leginkább a frizura fazonja és stílusa számít, illetve az, hogy a választott hajkreációval azonosulni tudjon a viselője. Így tehát, egy rövidre vágott forma éppúgy szexi és vonzó lehet, mint a hosszú hajkorona. Erre legjobb példa a hálás kis francia bob, mely évek óta töretlen népsze
Sztojka Szabina a Budapesti Református Skót Misszió angolul prédikáló református lelkésze, aki saját élete kálváriájában találta meg az istenhitet és vált sokak számára hiteles mintává. Cigány-magyar vegyes házasságból született, a családban egyedüli gyermekként szerzett felsőfokú képzettséget két szakmában is. Angliai és amerikai tanulmányutakon n
Bár földrajzilag messze vagyunk Hollywoodtól, a magyar filmtörténet hihetetlenül gazdag. Neked elég egyetlen állítás ahhoz, hogy felismerd a régi magyar filmeket?
Annak ellenére, hogy a ’80-as években Nicolas Cage még ereje teljében lévő színész volt, ráadásul egy igazi hollywoodi nemesi családból származik, ő sem kapott kivételezett bánásmódot.
Mindenki a fenntartható fejlődést emlegeti, valójában viszont nem a fejlődésről kellene beszélni, hanem arról, hogyan „vegyünk vissza”. De miként egyeztethető ez össze egy profitorientált nagyvállalat működésével?
Becslések szerint a felnőtt alkoholisták száma Magyarországon nyolcszázezer és egymillió között lehet. Nagyon sokan látens módon, zugivóként alkoholizálnak, és semmilyen ellátórendszerben nem szerepelnek. Ők tovább gyarapítják a pusztító szenvedélybetegségbe tartozók táborát.
A labdarúgást milliók kedvelik, ahogy olvasni is sokan szeretnek. A kettő együtt, mármint labdarúgás témájú könyvet olvasni pedig kifejezetten jó dolog. Most három olyan írást mutatunk be, amelyet fociőrülteknek mindenképp érdemes megvenniük. A labdarúgás számos ok miatt a világ legnépszerűbb sportága. Ha bárgyúan akarnánk fogalmazni azt m
Keira Knightley stílusa kifejezetten sokat változott az elmúlt években, amit a fotók is bizonyítanak. A híres nőknek nincs könnyű dolga, hiszen a rajongók rendszerint bírálják és kritizálják szettjeiket, ráadásul számtalan neves eseményen kell megjelenniük, ahol cseppet sem mindegy, hogy milyen kreációban libbennek a közönség elé. Sokan kifejezette
Manapság egyre inkább elterjedt, hogy a közösségi médiában az ismert sztárok és bloggerek a valós képet mutatják magukról, ezzel önelfogadásra buzdítva követőiket. A hatvan feletti modell, Caroline Ida Ours sem tesz másképp, fotóival rendszerint megerősíti ezt az új szemléletmódot. Volt idő, amikor az öregedés minden velejárójával együtt abszolút t
Nagyon sokszor egy-egy vérvizsgálat alkalmával találkozhatunk olyan kifejezésekkel, melyeket előtte még soha vagy nem igazán hallottunk. Most segítünk ezeknek az idegen kifejezéseknek a megértésében!