2022. január 8. szombat

jan. 8
0:12
Jó napja volt a budapesti tőzsdének (Napi)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 287,78 pontos, 0,56 százalékos emelkedéssel, 51 956,74 ponton zárt pénteken.
jan. 8
0:12
Csökkentek tavaly a Mercedes-Benz eladásai (Infostart)
A Mercedes-Benz tavaly a félvezető alkatrészek hiánya miatt öt százalékkal kevesebb autót értékesített, mint egy évvel korábban és ezzel évek óta az első alkalommal a BMW mögé esett vissza az eladási rangsorban.
jan. 8
0:12
Csökken az Ethereum dominanciája a DeFi szektorban és ez jövőre is folytatódhat (Kripto Akadémia)
Az Ethereum a domináns szereplő a decentralizált pénzügyi alkalmazások terén. Megvolt a helyzeti előnye, komoly fejlesztő brigáddal bír és több száz alkalmazás és több ezer token használja a hálózatot. Ez az előnye azonban lassan sorvadni kezd, ahogy a konkurensek egyre…
jan. 8
0:12
Tovább bővült a bolti forgalom – a KSH közzétette jelentését (hirado.hu)
Tavaly szeptemberben 5,8, októberben 5,7, novemberben pedig 3,8 százalékkal nőtt a bolti forgalomban eladott áruk mennyisége az előző év azonos időszakához képest – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közzétett jelentéséből.
jan. 8
0:12
A kormányzati vagyonkezelő ezúttal Szeged egyik ékkövét adta el 1,5 milliárd forintért (444.hu)
A vevő kiléte még ismeretlen, de kikiáltási áron szerezte meg az egykori Európa szálló épületét.
jan. 8
0:12
Kiderült, hányan maradtak a hitelmoratóriumban (Azenpenzem)
A 2021 novemberétől 2022. június 30-ig meghosszabbított hitelmoratóriumot 220 ezer lakossági ügyfél és háromezer kisvállalkozás veszi igénybe - derült ki Pénzügyminisztérium államtitkárának tájékoztatásából. A hosszabbítással egy meghatározott kör külön kérésre élhetett.
jan. 8
0:12
Embertelen munkakörülmények miatt sztrájkolnak a New York-i Starbucks dolgozói (vg.hu)
A baristák már a második napja nem dolgoznak.
jan. 8
0:12
Energiahivatal: tavaly novemberben is emelkedtek az árak az európai árampiacon (Növekedés)
Tovább emelkedtek és rekordmagas értéket értek el az európai és a hazai másnapi villamosenergia-piaci árak tavaly novemberben - közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) az MTI-vel.
jan. 8
0:16
Erős éve volt a Duna House-nak (Napi)
A Duna House Group franchise ingatlanközvetítői hálózata által elért jutalék összege 3,7 milliárd forintot tett ki tavaly a negyedik negyedévben, ami 28,9 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest - közölte az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó vállalat pénteken az MTI-vel.
jan. 8
0:16
MNB-szóvivő: 470 ezer lakossági jelzáloghitel-szerződést érint a kamatstop (Infostart)
Mintegy 470 ezer változó kamatozású lakossági jelzáloghitel-szerződést érint a januártól életbe lépett féléves kamatstop; ezeknek az ügyfeleknek küldenek levelet a bankok - mondta Binder István, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyeleti szóvivője az M1 aktuális csatornán péntek este.
jan. 8
0:16
Megizmosodott a forint (vg.hu)
Erősödött a forint pénteken a bankközi piacon a főbb devizákkal szemben.
jan. 8
0:16
Kényelmes átnavigálás immár az összes Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosításnál (Növekedés)
Már mind a hét piacon lévő Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítási (MFO) termék esetében lehetséges az adatok újbóli megadása nélkül, akár azonnal szerződést kötni az adott biztosító honlapjára átnavigálva a jegybank online kalkulátorában. A kalkulátort indulása óta már több mint 20 ezer alkalommal látogatták meg.
jan. 8
0:20
Elképesztő összegekkel rántották le a kriptodevizásokat (Napi)
A csalók 2021-ben rekordösszegű, 14 milliárd dollárnyi kriptopénzt vittek haza, nagyrészt a decentralizált pénzügyi (DeFi) platformok felemelkedésének köszönhetően - derül ki a Chainalysis blokkláncelemző cég új adataiból. Mégis a bűnözés és az illegális tevékenységek egyre jobban kikopnak a rendszerből.
jan. 8
0:20
Letartóztatják a Fülöp-szigeteken az oltatlanokat, ha elhagyják az otthonukat (vg.hu)
A hatóságok az aggasztó adatokat az ünnepi összejövetelekkel és az omikron variáns terjedésével magyarázzák.
jan. 8
0:20
Koronavírus - Merkely: a teljes oltás a három oltás (Növekedés)
Az omikron variáns nagyon könnyen fertőz, ezért teljes védelmet csak a harmadik oltás adhat - közölte a Semmelweis Egyetem rektora pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
jan. 8
0:24
Nagyot borult a novemberben még ünnepelt elektromos teherautókat gyártó cég (Napi)
Pár pillanatig a legnagyobb autógyártóknál is értékesebb cég volt az elektromos teherautókat gyártó Rivian. Részvényárfolyama azonban most már kibocsátási szintje alá hullott, miután kiderült, nagy vevője mástól is vásárolna.
jan. 8
0:24
Körforgásos gazdasági megoldások – olcsóbb finanszírozás (vg.hu)
Ha a vállalatok szeretnék a körforgásos gazdaság szempontjait beépíteni a működésükbe, akkor nem elég megérteniük, hogy a klímacélok teljesítése hogyan teremthet többletértéket és hogyan teheti hatékonyabbá a gazdasági folyamatokat, fel kell készülniük a cirkularitás mérésére is.
jan. 8
0:24
Szijjártó: Szputnyik Light vakcinaszállítmány érkezett bevizsgálás céljából Magyarországra (Növekedés)
Nyolcvan adag Szputnyik Light orosz koronavírus-vakcina érkezett Magyarországra, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Központ szakemberei megkezdhessék a szükséges vizsgálatokat, amelyek függvényében megindulhatnak majd a kereskedelmi tárgyalások is - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
jan. 8
0:28
Teljes fordulatot vett a forint (Napi)
Ahhoz képest, hogy két hete padlót fogott a forint, január első hetét 3 százalékos erősödéssel hozta.
jan. 8
0:28
Törlik a New York-i árverést, visszakerül Dél-Afrikába Nelson Mandela cellájának kulcsa (vg.hu)
A kulcsot Mandela egykori börtönőre, a jó barátjává vált Christo Brand kínálta eladásra.
jan. 8
0:28
5 új elektromos autó, ami már 2022-ben is elérhetővé válhat (Növekedés)
Az idei évben számos új elektromos modell jelenik meg, nem is kérdés, hogy 2022-ben is az e-autók lesznek a befutók.
jan. 8
0:32
Így küzdenek szomszédaink az omikronnal (vg.hu)
Az ötödik hullám mindenhol újabb korlátozásokat hozott.
jan. 8
0:32
MKT-előadás: Modernizáció és kihalás (Növekedés)
Modernizáció és kihalás – ezzel a címmel tart előadást a Magyar Közgazdasági Társaság Demográfiai Szakosztályának meghívására Tóth I. János biológus, filozófus, a Szegedi Tudományegyetem Filozófia Tanszékének habilitált docense, a Demográfiai tél – a modernizáció sötét oldala című kötet szerzője 2022. január 19-én, szerdán 14 órától a Webexen és az
jan. 8
0:36
Győrfi Pál: nehéz éve volt a mentősöknek (vg.hu)
Tavaly több mint 1,2 millió esetet láttak el és ezen felül a pandémia miatt 1,3 millió járványügyi mintavételt kellett megszervezniük.
jan. 8
0:36
NATO-főtitkár: valóságos a konfliktus kirobbanásának veszélye Oroszországgal (Növekedés)
Valóságos a konfliktus kirobbanásában veszélye Oroszországgal, az ukrán határ közelében végzett katonai tevékenysége veszélyt jelent a biztonságra - jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Brüsszelben, az Észak-atlanti Tanács (NAC) rendkívüli, külügyminiszteri szintű ülését követően.
jan. 8
0:40
Csak márciusban tart évértékelő beszédet Biden (vg.hu)
Először fordult elő, hogy elnök ilyen kései időpontban tartson beszámolót az Unió állapotáról.
jan. 8
0:40
Ingyenes uniós vasúti bérletet kapott 1700 magyar fiatal (Növekedés)
A 2021 októberében közzétett pályázaton indult 18 és 20 év közötti európai fiatal közül 60 950-en kaptak ingyenes uniós vasúti bérletet az Európai Unió DiscoverEU nevű programja keretében; Magyarországról 1274-en juthatnak egyhónapos, ingyenes vonatbérlethez - közölte az Európai Bizottság pénteken.
jan. 8
0:44
Pirosban zárt New York (vg.hu)
Mínuszban végeztek az amerikai indexek.
jan. 8
0:44
Putyin ismét tényezővé tette Oroszországot - Mi a titka? (Növekedés)
Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin (V. V. P.), az Oroszországi Föderáció (OF) elnöke az ezredfordulón, a XXI. század legelején került hatalomra, amit azóta is birtokol. Roppant megosztó, bírálói szerint ellentmondásos egyéniség. Szokatlan módon egy autoriter hatalmi piramis élén álló, akitől nem idegen némelykor a kiszámított liberalizmus, sőt a szürk
jan. 8
0:48
Mégsem kell majd a negyedik vakcina (vg.hu)
Brit szakértők pénteki állásfoglalása szerint egyelőre nem szükséges a koronavírus elleni oltás negyedik dózisának alkalmazása. A gyógyszergyártók másként látják.
jan. 8
0:48
470 ezer lakossági jelzáloghitel-szerződést érint a kamatstop (Növekedés)
Mintegy 470 ezer változó kamatozású lakossági jelzáloghitel-szerződést érint a januártól életbe lépett féléves kamatstop; ezeknek az ügyfeleknek küldenek levelet a bankok - mondta Binder István, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyeleti szóvivője az M1 aktuális csatornán.
jan. 8
1:12
Több mint 60 ezer fiatal kapott ingyenes uniós vasúti bérletet (ProfitLine)
A 2021 októberében közzétett pályázaton indult 18 és 20 év közötti európai fiatal közül 60 950-en kaptak ingyenes uniós vasúti bérletet az Európai Unió DiscoverEU nevű programja keretében; Magyarországról 1274-en juthatnak egyhónapos, ingyenes vonatbérlethez - közölte az Európai Bizottság pénteken.
jan. 8
2:12
Horvátországban újabb szigorításokat vezetnek be (ProfitLine)
A koronavírus-járvány terjedésének lassítására Horvátországban újabb szigorításokat vezetnek be: korlátozzák a nyilvános összejöveteleket, és szigorúbban ellenőrzik a járványügyi intézkedések betartását - jelentette be a válságstáb a pénteki sajtótájékoztatóján.
jan. 8
3:12
Romániában nem elég a textilmaszk, jár érte a bírság (ProfitLine)
Romániában szombattól a lakáson kívül mindenütt kötelezővé válik az egészségügyi védőmaszk viselése, a textilből készült maszkokat azonban már nem fogadják el, aki ilyet visel, az ugyanúgy bírságra számíthat, mint az, aki egyáltalán nem takarja el orrát és száját - figyelmeztetett pénteken Lucian Bode belügyminiszter.
jan. 8
4:00
Véreskezű gyilkosok, akik beírták magukat a filmtörténelembe (Növekedés)
Ők azok a figurák, akiket szeretünk utálni. Kitalált mészárosokat gyűjtöttünk össze, akik a frászt hozták a mozi közönségre.
jan. 8
4:12
Itt a meglepetés: az ipar robogott, a kiskereskedelem döcögött novemberben (ProfitLine)
Ipari termelési és kiskereskedelmi forgalmi adatokat tett ma reggel közzé a KSH. Novemberben az ipari termelés volumene 2,1%-kal meghaladta az egy évvel korábbit a munkanaphatástól megtisztított adatok szerint, ami lényegesen kedvezőbb az általunk előrejelzett 1,8%-os csökkenésnél és az elemzői konszenzusnál (-1,4%). A szezonálisan és munkanappal k
jan. 8
4:18
Az orbáncfű kiváló nyugtató - de néha idegeskedhetünk miatta... (Magyar Mezőgazdaság)
Az orbáncfű tartalmú készítmények nyugtatnak, de hatásukra más gyógyszerek lebontását gyorsabban végezheti el a máj, illetve hatóanyagaik gyógyszerekkel kölcsönhatásba léphetnek. Tehát ha valaki fogamzásgátlót szed, és mellette orbáncfű tartalmú gyógyszert is: esélyes a gyermekáldás. De szervtranszplantáltaknál is kerülendő az orbáncfű, mert hatást
jan. 8
4:24
Drón, ami 180 kilométer/órás sebességgel hasít (okosipar.hu)
A CES rendezvényén számos újdonsággal találkozhatunk. A dróntechnológia egy rendkívül gyorsan fejlődő innováció, amelyet ezen az eseményen is megtapasztalhatunk. Egy új drón őrült sebességgel tud “közlekedni”.  Az Autel Robotics három fő drón termékcsaládot mutat be a 2022-es CES show-n, ezek az EVO Nano, EVO Lite sorozathoz tartoznak, valamint a v
jan. 8
4:48
Összetörten távozott az All Star első kiesője, Esztergályos Patrik (Márkamonitor)
Esztergályos Patrik remekül játszott, ezúttal viszont neki kellett mennie az Exatlon Hungary All Star versenyéből elsőként.   EXATLON HUNGARY ALL STAR – ÖSSZEFOGLALÓ CIKK Összetörten távozott az All Star első kiesője, Esztergályos Patrik   Mischinger Péter szerint Kempf Zozot saját személyi kultusza mentheti meg   Mischinger Péternek kezd elege len
jan. 8
4:48
A mesterséges intelligencia és blokklánc technológia pörgetheti fel a klímavédelmet (New Technology)
Hogyan segítheti a mesterséges intelligencia, az esővízgyűjtés és a közlekedési rendszerek gyökeres átalakítása a károsanyag-kibocsátás csökkentését – a többi között ez is kiderül a világ legfenntarthatóbb vállalatának választott Schneider Electric és a CNBC Catalyst új elemzéséből. A több esettanulmányt is bemutató dokumentum egyik fő következteté
jan. 8
5:12
Elindult a kereskedői regisztráció az Nmhh mobilkészülék-csere programjára (ProfitLine)
Megnyílt a regisztrációs lehetőség azon kereskedő cégek számára, akik részt kívánnak venni a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (Nmhh) által kezdeményezett mobilkészülék-csere támogatási programban. A program keretében az első időszakban a használatban lévő 3G, majd később a 2G-képes mobileszközök cseréjéhez 20 ezer forintos modernizációs támogat
jan. 8
5:18
Már rendelhető a vadonatúj Toyota Aygo X crossover (Márkamonitor)
A Toyota a kisautószegmensben egyedülálló vadonatúj kompakt városi crossovere, a sikermodell Aygo örökségét egyszerre tovább vivő és új szintre emelő Aygo X már Magyarországon is megrendelhető, 4.590.000 Ft-os induló ártól, az első példányok áprilisban érkeznek meg a márkakereskedésekbe. Az Aygo X-re jellemző, színekkel megfűszerezett, és fűszerekk
jan. 8
5:18
Embert fertőzött a madárinfluenza Angliában (Magyar Mezőgazdaság)
A brit egészségügyi hatóság (Ukhsa) csütörtökön közölte, hogy Délnyugat-Angliában kimutatták a madárinfluenza fertőzést emberben is. Hozzátették, hogy az érintett szoros kapcsolatban állt fertőzött madarakkal, és nincs bizonyíték a továbbterjedésre.
jan. 8
5:24
Egyetemi és ipari együttműködés robotikai fejlesztésekre Debrecenben (okosipar.hu)
A nemzetközileg is versenyképes hazai szociális robotikai ipar megalapozására és hosszú távú fejlesztésére kötött oktatási, kutatási együttműködési megállapodást pénteken a Debreceni Egyetem (DE) műszaki kara és az Enjoy Robotics Zrt. Az egyetemi-ipari összefogás révén tudományos, oktatási és ipari centrum jön létre a régióban a magyar és európai i
jan. 8
5:48
Időjárás: Mutatjuk, hol várható nagyobb havazás! (Agroinform)
Az ország egyes területein 5-10 cm hó is hullhat.
jan. 8
5:48
Még nincs késő visszavinni a felesleges karácsonyi ajándékokat (Márkamonitor)
A legtöbb embernek ismerős lehet az élmény, amikor karácsonykor többször is ugyanaz az ajándék lapul a csomagolópapír alatt, ilyenkor pedig felmerül a kérdés, hogy mit lehet tenni? Meddig veszik vissza a kereskedők a termékeket? Milyen jogai vannak a vásárlóknak? Hogyan változtatott mindezen a koronavírus-járvány? Krajnyák Tamás, a Laptophardware.h
jan. 8
5:48
Angol nyelvű mesterszakokat indít a Mome (SzakmaPortál)
Elindítja első, teljes egészében angol nyelvű mesterképzéseit a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME). Az intézményt fenntartó Moholy-Nagy Művészeti Egyetemért Alapítvány 2021-ben kérte fel az egyetemet, hogy 2022 őszétől három éven át gondoskodjon évente legalább két angol nyelvű mesterképzés elindításáról. Az első két angol nyelvű mesterszak a Pho
jan. 8
5:48
CES 2022: hordozható 4K projektort mutatott be az Anker (New Technology)
A Nebula Cosmos Laser 4K annyira célegyenesben van, hogy néhány napon belül be lehet rá fizetni Kickstarteren, és az első darabokat márciusban már szállítják is – osztotta meg a What HiFi. Az Anker all-in-one megoldást kínál: a projektor wifi-kapcsolattal, beépített Dolby hangfalakkal és Android TV 10 streaming megoldásokkal büszkélkedhet. Igen, ha
jan. 8
5:48
Stabil technológia a napraforgó gyomirtásában a speciális, nehezen irtható gyomok ellen is (Agrárágazat)
A 2021-es termelési ciklus kiemelkedően sikeres mezőgazdasági terméke volt a napraforgó.
jan. 8
5:48
Elégedett férfiak – szeretjük és rühelljük a munkahelyünket (Transpack)
Munkaerőpiaci felmérés: kik a leginkább-legkevésbé elégedettek, és miért nem elég ma már a jó fizetés?

Keresés