Egyre népszerűbbek a panellakások az ingatlan.com elemzése szerint, amelyben több mint 160 ezer hirdetés alapján vizsgálták meg az érdeklődés alakulását, valamint az árak változását a lakáspiacon.
Nem mehet olyan rosszul a világgazdaságnak, hogy a fegyverek iránti kereslet ne nőjön. Ez alól a ritka rossz 2020-as év sem kivétel. A fegyverek világkereskedelme 2020-ban 1,3%-al múlta felül 2019-et, noha a világgazdaság egésze több mint 3 százalékkal zsugorodott, tudjuk meg a témában referenciának számító Stockholmi Békekutató Intézet (SIPRI) öss
Izlandon már olyan rég foglalkoznak vele, hogy mára a munkavállalók 90 százaléka valamilyen módon csökkentett munkaórában dolgozik, Skócia és Spanyolország állami programmal karolta fel a módszer bevezetésének kezdeti nehézségeit, az USA-ban pedig törvényjavaslatba foglalnák a módszert.
Az elmúlt évben összesen 21,2 milliárd forint értékben foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai illegálisan birtokolt cigarettát, egyéb fogyasztási dohányt, illetve finomra vágott dohányt – tette közzé honlapján az adóhatóság.
Noha a megbízással összefüggő társadalombiztosítási szabályok hosszú évek óta nem módosultak érdemben, a vonatkozó kérdések száma arra utal, hogy érdemes néhány jellemző problémára kitérni.
Az év elején megszaporodnak a munkaügyi adminisztrációs teendők, hiszen ilyenkor kell elvégezni azokat a jogosultságot meghatározó, adózást befolyásoló feladatokat, melyek meghatározzák az egész éves munkaügyi teendőket, bérszámfejtést – mutatnak rá a Grant Thornton Consulting Kft. tanácsadói.
Melyik az a nem kézzel fogható (digitális) termék, ami több, mint 2 milliárd forintba kerül? Őrültség vagy a jövő befektetése? Létrejött egy új „Vadnyugat”? A befektetésen kívül milyen hasznos, mindennapi területen fogják használni az NFT-t? A BDO Magyarország foglalta össze a tudnivalókat az egyre népszerűbb jelenséggel kapcsolatban.
Nullára csökken az élelmiszer, a földgáz és a trágyakészítmények áfája februártól hat hónapon át Lengyelországban a varsói kormány ma elfogadott, második inflációellenes csomagja szerint – közölte sajtóértekezletén Mateusz Morawiecki kormányfő. Megerősítette múlt heti bejelentését is, miszerint az új csomagban február elsejétől 23 százalékosról 8 s
A Horvát Nemzeti Bank (HNB) volt és jelenlegi vezetői, valamint munkatársai az elmúlt húsz évben számos esetben a bennfentes kereskedelem szabályozását sértő ügyletet folytattak olyan bankok értékpapírjaival, amelyek felügyeletével voltak megbízva – állítja az Index.hr internetes hírportál a horvát Központi Elszámolóház és Értéktár (SKDD) archív do
A 2023-tól induló agrártámogatási rendszerben minden gazdálkodónak egyénileg kell eldöntenie, hogy mely lehetőségeket tudja kihasználni leginkább, ezért a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szakértői minden gazdálkodónak segítséget ajánlanak az eligazodásban a magyar KAP Stratégiai Tervben, a 2023-2027 közötti időszak agrár-élelmiszeripari támogat
Nőtt az Audi Hungaria Zrt. termelési eredménye 2021-ben, a győri üzemben 1 620 767 motort és 171 015 autót készítettek - közölte a vállalat kedden az MTI-vel.
2021 év végén még úgy tűnt nagyobb korrigálásba kezdett a grafikon és az égesz éves töretlen lendületet egy kisebb esés veszi át, majd elindult 2022 és tegnap már ismét a 4300 forintos szinten felül zárt a kurzus, mellyel visszaszerezte korábbi erős támaszát a grafikon. Érdekes kilengések vannak januárban a részvények tekintetében, de úgy tűnik min
Hány nyugdíjas van Magyarországon, akiről az állami nyugdíjrendszernek kell gondoskodnia? Az öregségi nyugdíjasok mellett sokan hozzátartozói nyugellátást kapnak, míg szintén tízezrek pedig életkoron alapuló ellátásban részesülnek. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján mutatjuk meg az országos helyzetképet.
A Grant Thornton Consulting Kft. tanácsadói összeszedték azokat a legfontosabb munkáltatói feladatokat, amelyeket minden Magyarországon működő vállalkozás vezetőinek hasznos áttekintenie. Az alábbiakban csokorba szedtük a 2022-es év indítására vonatkozó teendők listáját.
Ha hagyjuk működni a természetet, akkor csak kicsit kell irányítgatni a folyamatokat. Ez az igazi költségcsökkentés. A zöldfelület-kezelés azonban jelenleg emberközpontú, mindenekelőtt a kényelmünket szolgálja, és csak nagy környezetterheléssel és jelentős költségekkel lehet fenntartani, véli Kerényi-Nagy Viktor okleveles kertészmérnök, tanár, aki
Az Airbus 611 kereskedelmi repülőgépet szállított le 88 ügyfélnek 2021-ben, amellyel bizonyította ellenállóképességét, és sikeresen növelte a termelését.
Bár egy hősies küzdelem során végül a Kihívóknak sikerült megszerezniük az előnyt, volt miért fogniuk a fejüket… EXATLON HUNGARY ALL STAR – ÖSSZEFOGLALÓ CIKK Hiába lett a Kihívóké a győzelem, mégis válságba került a csapategységük EXATLON HUNGARY ALL STAR – KIEMELT ADÁSRÉSZLETEK Pokoli éjszakán van túl Pap Dorci, mardossa Esztergályos Patrik hi
A család az 1760-as évek óta foglalkozik szőlőtermesztéssel, borkészítéssel a több, mint kétezer éves múltra visszatekintő szekszárdi borvidéken. Habár - ahogy mondani szokták - a történelem viharai több alkalommal, legutóbb a hetvenes években veszélyeztették a folytonosságot, de a Takler család és borászatuk köszöni, jól van. Takler Andrással a sz
Második alkalommal hirdették meg a Carbon Removal ClimAccelerator elnevezésű startup programot, amely üzleti, szakmai és anyagi támogatással segíti a karbonelnyelésre megoldást kínáló startupokat. Az Európában egyedülálló kezdeményezést a holland TU Delft, a zürichi műegyetem (ETH) és a magyar Klímainnovációs Közösség hozta létre, többek között az
Nyugat-Európában 2035-ben már csak zéró károsanyag-kibocsátású (Zero-Emission Vehicle, ZEV) modelleket hoz forgalomba a Toyota, addigra a vállalat globális gyártása is karbonsemleges lesz - közölte a japán autógyártó kedden az MTI-vel.
Kevesebben kerülnek kórházba az új omikron variáns miatt, az intenzív osztályon ápoltak száma nem fog olyan mértékben növekedni, mint az esetszámok - vélekedett a Mandinernek adott interjújában Szlávik János infektológus, aki szerint semmi garancia arra, hogy ne jönne egy másik variáns, ami messze nem lesz ilyen jóindulatú.
A Grant Thornton Consulting Kft. tanácsadói összeszedték azokat a legfontosabb munkáltatói feladatokat, amelyeket minden Magyarországon működő vállalkozás vezetőinek hasznos áttekintenie. Az alábbiakban csokorba szedtük a 2022-es év indítására vonatkozó teendők listáját. Mik a teendők 2022. január 31-ig? A 2022-es adóév indulásával a januári
Szerdán érkezik az idei első emelt nyugdíj az érintettekhez. Mivel százalékosan mindenki egyforma emelésben részesül, óriási eltérések lesznek a plusz összegek tekintetében.
Az etetés a napraforgó utáni egyik legfontosabb teendőnk jelen természetföldrajzi viszonyaink mellett, mivel alig van vagy egyáltalán nincs olyan virágzó növény (kivéve a szolidágós területeket), amely elegendő nektárt adna méheink betelelő élelmének pótlására.
Az alábbiakban egy, a dizájnvédelemmel kapcsolatos igazán tanulságos esetet szeretnék bemutatni, amely egyik ügyfelünk tevékenységéhez kötődik. Az ügyfelünk tulajdonában lévő cég arra specializálódott, hogy játszóterek, sportpályák, garázsbejárók talajának fedésére készít olyan négyzetes padlóelemeket, amelyek egyenletes eloszlásban hatszöglete
A teljes lakosság munkanélküliségi rátáját tekintve a magyar adat a hatodik legkedvezőbb az Európai Unióban, ám az szja-mentességgel jó esély mutatkozik arra, hogy a 25 éven aluliak rangsorában is sikerül feljebb zárkózni.
2019-ben megszűnt a kulturális TAO, ami évente 35 milliárd forintot jelentett elsősorban a színházi társulatoknak. A kormány azt ígérte, hogy ez az összeg továbbra is az előadóművészeti intézmények rendelkezésére áll majd. Nem így lett. Veresegyház színházából konkrétan 220 millió forint tűnt el. Venyige Sándorral, a Veres 1 Színház igazgatójával b
Jócskán elszálltak az autóárak Magyarországon: míg a tavalyi toplisánk szerint már 3,7 millió forint alatt is be lehetett ülni egy-egy fapadosabb modellbe, mára már csak két kisautó maradt ebben az árkategóriában. Ha valaki mindenképp új kocsit venne, és nincsenek nagy igényei, annak mára inkább 4,7 millió körülre kell belőnie a költségvetést, ha c
A Gostudent nevű bécsi startup 340 millió dolláros (107,2 milliárd forint) befektetésből terjeszkedne Amerikában. Az oktatási platform jelenleg húsz országban van jelen, és eddig több mint 15 ezer oktatót regisztrált. Amerika mellett Európában és Ázsiában is bővítenék a piacukat.
Öt-hat százalékkal növekedhet az idén az építőipari teljesítmény, miközben bizonyos építőanyagok esetében két számjegyű drágulás várható – véli az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke.
Felszállt a füst ugyanis a kamatstoppal kapcsolatos ügyféltájékoztatás mikéntjéről. Így a bankok január második felében elkezdhetik kiküldeni a változó kamatozású lakossági jelzáloghitellel rendelkezőknek az értesítést arról, mennyivel enyhül a törlesztési terhük átmenetileg, 2022. június 30-áig. Ez az információ annak köszönhetően válhat ismertté,
Az intézkedések annyival terhelnének meg egy négytagú lengyel háztartást, amennyiből a kormányfőhelyettes szerint akár lakást vehetnének egy vidéki városban.
Tovább nőttek az albérletárak decemberben is a budapesti kiadó lakások piacán, és ez a trend 2022-ben is folytatódik – derül ki a Rentingo.com legfrissebb, 2022-re vonatkozó albérletpiaci elemzéséből és előrejelzéséből. A 2020-as látványos bezuhanást követően a koronavírus-járvány újabb hullámai egyre kevésbé befolyásolták az árakat, sőt 2021 végér
A gyermekvállalási támogatásnak köszönhetően a babaváró hitel részben vagy akár teljesen vissza nem térítendő támogatássá alakítható, vagyis ideális esetben a felvett hitelt nem kell visszafizetni.
A heute couture divatcikkek lényege a birtoklás és nincs ez másképp a metaverzumban sem. Az egyedi luxusdarabokat kínáló divatmárkák serényen igyekeznek egy nem létező világba, ahol a méret nem számít, de ahol a látszat ugyanúgy nagy üzlet. Sőt.
Az alaszkai rénszarvasok, vagy más néven karibuk táplálkozásáról eddig viszonylag keveset tudtunk. Azonban a legújabb technológiának köszönhetően fény derült rá, hogy miből mennyit fogyasztanak ezek a sarkkörön élő patások.
Magyarország már csak mindössze négy országot előz meg az európai digitális fejlettségi rangsorban. Az IVSZ elnöke szerint is kétségbeejtő a helyzet az ország digitalizációs fejlettségét tekintve, pedig éppen a digitális átállás határozza meg a régiónk jövőképét, mely egyben a kitörési pontunk lehet. Vinnai Balázs a kkv-k digitális fejlettségéről,