2022. január 19-én ünnepélyes keretek között kötött együttműködési megállapodást a Digitális Jólét Program és a Magyar Bankszövetség. A megállapodást a Digitális Jólét Program (DJP) szakmai vezetője, Dr. Gál András Levente és Prof. Dr. Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára írta alá.
Hol van már a 370-es, tavalyi szint? Idén négy százalékot ment a forint, ami kirívóan jónak számít a devizapiacon. A háttérben földhözragadt technikai tényezők is állnak, de Matolcsyék rohamléptékű emelését és végre elhitte a piac.
Hamis papírokkal utaztatott, chip nélküli kölyökkutyákat foglaltak le az M7-es autópálya Fejér megyei szakaszán egy román jármű ellenőrzésekor – tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az MTI-t.
Városliget Zrt., Várkapitányság Zrt., MÁV, Volánbusz - állami cégek egész sorának van számlája a Gránit Banknál, de Tiborcz István cégei is Tiborcz István cégének bankjánál intézhetik pénzügyeiket.
Míg a 2021-es évet az ellátási üzletmenet megszakadása jellemezte az összefoglaló szerint, globális szinten a vállalatok többsége emiatt ma már kevésbé aggódik.
Minden összejött a Masterplast Nyrt-nek 2021-ben. Amikor így fogalmazunk egy cégről, akkor általában a negatív tényezőkre gondolunk, de a magyar építőanyag-gyártó esetében ezúttal szerencsésen álltak össze a csillagok. A cég 2021-ben a forgalmát 55 százalékkal, míg az adózott eredményét egyenesen 141 százalékkal növelte.
A cégvezető állítása szerint több mint 21 milliárd forintnyi befektetést kapott a covid elleni gyógyszer-fejlesztésük. Djokovic és felesége a biotechnológiai társaság 80 százalékát vették meg még akkor, amikor nem volt kész, engedéllyel rendelkező vakcina.
A kormány és Debrecen város együttműködése újabb ponthoz érkezett, kormánydöntés értelmében a magyar állam 51 százalék tulajdonrészt szerez a debreceni nemzetközi repülőteret üzemeltető társaságban - jelentette be Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára szerdán Budapesten.
A következő egy hétben megszűnik a koronavírus-járvány megfékezésére korábban elrendelt korlátozások zöme Angliában - jelentette be szerdán Boris Johnson brit miniszterelnök.
A külföldi metropoliszokban már megvalósult városfejlesztési ötletekből gyűjtöttünk néhányat, amelyekkel jobbá lehetne tenni a fővárost. A viszonylag könnyen kivitelezhető elképzelésekből és méregdrága koncepciókból is összegereblyéztünk párat.
Az utóbbi évek ingatlanpiaci élénkülése nem csak a nagyvárosokra koncentrálódott, hanem az ország szinte minden településén érezhetővé vált. A települések több mint 90 százalékában aktív volt a kereslet-kínálat, amiben nagy szerepe van a falusi csoknak, és a többi állami támogatásnak is - közölte az ingatlan.com szerdán az MTI-vel.
A magyar kormány a járvány okozta válság után az uniós országok közül elsőként juttatta a hazai cégeket technológiafejlesztést is lehetővé tevő, példátlanul nagy összegű beruházásösztönző támogatáshoz, mert csak a vállalkozásokkal partnerségben lehetünk az évtized nyertesei. A nagy érdeklődés mellett zajló Technológiaváltó támogatási programban edd
Paolo Gentiloni, a gazdasági ügyekért felelős európai uniós biztos az EU-tagországok pénzügyminisztereinek keddi ülésén (Ecofin) beismerte, hogy az Európai Bizottság "oktatási diszkrimináció miatt" tartja vissza a koronavírus-járvány utáni helyreállítást célzó, Magyarországnak járó forrásokat - jelentette ki Győri Enikő, a Fidesz uniós parlamenti k
Az omikron a világ számos pontján, a legtöbb európai országban fertőzöttségi csúcsokat dönt, és nálunk is rohamosan emelkedik a Covid-pozitívok száma. A szakemberek szerint azonban nem ez fogja elhozni a nyájimmunitást és a járvány végét, ahhoz az kell, hogy az emberek többsége világszerte be legyen oltva koronavírus ellen.
Az emberek többsége már megszokta a világjárvány miatt kialakult új életmódot, és arra számít, hogy ezek a változások velünk is maradnak – derül ki az EY legfrissebb, 16 000 résztvevő bevonásával készült nemzetközi kutatásából. A megkérdezettek megfontoltabban költenek és egyre jobban ragaszkodnak a rugalmas munkavégzéshez.
A Bank360 Lakossági Hitelkeresleti Index tavaly március óta tájékoztat a hitelpiac keresleti oldaláról. Az index a válság alatt a hitelpiac kilábalását követte nyomon, mostanra azonban már egyértelművé vált, hogy a hitelkereslet lassabban keveredik ki a válság hatásai alól, mint a gazdaság egésze. Így mindeddig még nem haladta meg a pandémia előtti
Még a kamatstopban beégetett törlesztőrészletnél is kisebb törlesztőrészlet-ajánlatot kaphatnak a változó kamatozású kölcsönnel rendelkezők annak köszönhetően, hogy az új hitelek kamatfelára töredékére esett a korábbiaknak – hívják fel a figyelmet a money.hu szakértői. A referenciakamatok eltérő mértékű emelkedése miatt több esetben a végig fix hit
Jelentős szabad pénzmennyiség keresi a helyét továbbra is a világban, a részvénypiacok ezért idén is kedvező befektetési lehetőségeket kínálnak az energiaszektortól az ESG, vagyis a társadalmi és környezeti hasznosságot figyelembe vevő társaságok papírjáig – derült ki az Erste Befektetési Zrt. és Random Capital Zrt. sajtótájékoztatóján.
Nagy divattá vált a „Top 10” összeállítások készítése. A következőkben a Lectura Verlag GmbH által készített „World’s top 10 biggest tractors in 2022” listát ismertetjük. Megjegyezzük, hogy az ilyen listák összeállítása különböző szempontok alapján történik, ezért abszolút rangsor nem készíthető, de tájékoztató jelleggel jól használhatók.
Új felsővezetőket nevezett ki az Agilox. Helmut Schmid 2022 januárjában veszi át a vezérigazgatói posztot az előző vezérigazgató, Franz Humer utódjaként. Schmid folytatja az AMR-gyártó folyamatban lévő stratégiáját, hogy növelje annak globális piaci részesedését. Az Agilox egyedüli ügyvezető igazgatójaként három új meghatalmazott aláíróval Josef Ba
Régóta tudjuk, hogy a virágok UV fény alatt teljesen máshogy néznek ki, mint ahogy az emberi szem érzékeli őket. Sok virágon "célkereszt" van, mely segíti a beporzásukat. Azonban néhány tudós a napraforgókat vizsgálva azt vette észre, hogy virágonként eltér a mintázat.
E cikket olvasók között valószínűleg kevesen vannak, akik legalább részleteket ne láttak volna a Squid Game (magyarul Nyerd meg az életed) című dél-koreai akciófilm-sorozatból, vagy ne hallottak volna róla. Szerző: Dr. Éder Róbert | ügyvédjelölt | Danubia Legal E-mail: robert.eder@danubialegal.hu A sorozatban – amely egyben a Netflix internet
Az Accenture új kutatása szerint a hagyományos bankok közel 4 százalékkal növelhetnék éves bevételüket üzleti modelljeik újragondolásával, és a kizárólag digitális szolgáltatásokat nyújtó (digital-only) új banki és pénzügyi szolgáltatók innovatív stratégiáinak átvételével. Ez 2025-ig akár ötszáz milliárd dollár többletet is jelentene számukra.
Mintegy 10-50 évnyi lemaradást kell behoznia a bankszektor szereplőinek, hogy felállítsák a modern, digitális banki modelljüket. A folyamatot felgyorsította a COVID-19 okozta globális változások, lassítják a szabályozások és megkavarja a fintech vállalkozások felbukkanása. A Liferay Hungary tudásmegosztó, különböző iparágak digitalizációs trendje
A Toyota megkezdte a 2. generációs üzemanyagcella modulok gyártását Brüsszelben: a kompaktabb és könnyebb, két különböző formátumban elérhető modulok változatos felhasználási területeken történő alkalmazást tesznek lehetővé, kibővítve ezzel az autóiparon túli alkalmazás opcióit. A Toyota elkötelezte magát amellett, hogy a széndioxid-kibocsátás csök
Amikor a koronavírus-járvány első hulláma elérte az Egyesült Államokat, világossá vált, hogy a lélegeztető gépekre helyezett betegeknek számos alapbetegsége volt. Ezek között olyan anyagcserezavarok voltak, mint az elhízás és a cukorbetegség, amelyek száma az elmúlt években az Egyesült Államokban ugrásszerűen nőtt.
Szuper, hogy a Magyar Autóklubhoz is lehet menni autót honosíttatni, de ettől még nem oldódtak meg a problémák - mondta a Pénzcentrumnak Kroneraff István. A Becsületesnepper néven ismert autókereskedő szerint manapság nagyjából két hónapot kell várnia annak, aki külföldről behozott kocsit szeretne forgalomba helyeztetni, de nincs lehetősége elmenni
A világjárvány hatására az elmúlt két évben előbb 45, majd további 30 százalékkal bővült a hazai e-kereskedelem, amely idén és jövőre is újabb 20-25 százalékos növekedést érhet el. Belátható időn belül a teljes kiskereskedelmi torta 14-15 százaléka az online csatornáé lehet.
Az eladási adatok jól mutatják, hogy a vásárlók rákaptak az olcsóbb zöld járművekre. A gyárak nagy része még sem ezekre teszi a fókuszt. Akkor most küzdünk a kibocsájtás ellen?