Berlin – Újabb magyar futballistával bővülhet légiósaink száma a német élvonalban. A múlt nyáron egész Németország megismerte Schäfer András nevét, amikor az Európa-bajnokság utolsó csoportkörében gólt fejelt Manuel Neuernek a müncheni stadionban. Azzal vezetett nemzeti együttesünk 2-1-re, ám végül nem jött össze a bravúr, a hazaiak egyenlítettek,
– „Áldás az adakozókra!”, „Hatalmas gratuláció nektek, srácok!!!”, „Köszönjük Ádám neked, kapitánynak és a csapatnak is!!!” – ilyen és ehhez hasonló kommenteket kapott Szalai Ádám a legutóbbi posztjához. Dj Dominique, vagyis Várkonyi Attila pedig három – egy piros, egy fehér és egy zöld – szívet küldött. A német fociélvonalban szereplő Mainz csapat
A hétvégén elkezdődött a rájátszás az NFL-ben, Tom Brady és a Tampa Bay Buccaneers tükörsima győzelemmel került közelebb a címvédéshez, a Kansas City Chiefs alighanem lezárta Ben Roethlisberger pályafutását, a Buffalo Bills pedig történelmi vereséget mért a riválisára.
A világelső teniszező még 2020 júniusában lett egy dán központú cég 80%-os tulajdonosa. A cég nem vakcinát, hanem kezelésre szánt gyógyszert fejleszt. A Reuters beszámolója szerint a cégvezetők nem árulták el, mekkora összeget tett Djokovic a vállalkozásba.
Australian Open: Corentin Moutet mozdulata tuti, hogy benne lesz a torna legmenőbb ütései című válogatásunkban! A továbbjutáshoz mondjuk nem volt elég, Sebastian Korda öt - végtelen hosszúságú - szettben, majdnem 5 óra alatt búcsúztatta a lazázó franciát.
Az idei szezonban eddig 22 Premier League találkozót halasztottak el a koronavírus járvány miatt. Az omikron variáns berobbanása után, december eleje óta sorban tarolja le az élvonalbeli klubok keretét a fertőzés. A vasárnapi észak-londoni derbi lefújása viszont akkora felháborodást váltott ki, hogy a liga vezetése kész változtatni a szabályokon.
Lionel Scaloni, az argentin labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya nem számol Lionel Messivel a soron következő két világbajnoki selejtező-mérkőzésen.
Az Australian Open negyedik napja is tartogat izgalmasnak ígérkező meccseket. Pályán a nőknél Sabalenka, Swiatek és Kontaveit is, a férfiaknál pedig Tstitsipast és Andy Murrayt is nézhetjük.
A címvédő Borussia Dortmund búcsúzott a Német Kupában a St. Pauli otthonában, Alexander Zverev és Rafael Nadal is továbbjutott az Australian Openen, nem bírt a Chelsea a Brightonnal - Az Eurosport szerdai hírei.
A Tottenham Hotspur két hosszabbításban szerzett góllal 3-2-re győzött a Leicester City vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 17. fordulójában elhalasztott és szerdán pótolt mérkőzésén.
A Tottenham Hotspur két hosszabbításban szerzett góllal 3-2-re győzött a Leicester City vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 17. fordulójában elhalasztott és szerdán pótolt mérkőzésén.
A spanyol labdarúgó-bajnokság (La Liga) 21. fordulójában az éllovas Real Madridot üldöző Sevilla 1-1-s döntetlent játszott a Valencia vendégségében, így fellélegezhetnek a Királyiak, mert négy pont az előnyük Julen Lopetegui csapatával szemben.
Az RB Leipzig magyar válogatott labdarúgóival jutott negyeddöntőbe a Német Kupában, ahol szerdán a másodosztályú Hansa Rostock ellen nyert otthon 2-0-ra.
A világkupában bravúros ruhpoldingi szereplése ellenére is picivel lemaradt a dobogóról, de ez éppen csak motiválja Vytautas Stroliát arra az igencsak ambiciózus céljára, hogy Pekingben megszerezze Litvánia első téli olimpiai érmét, amellyel minden bizonnyal örökre nyomot hagyna a csupán néhány sportra specializálódó ország sporttörténelmében.
Túlzás nélkül állítható, hogy drámai a helyzet német kézilabda-válogatottnál a magyar–szlovák közös rendezésű Európa-bajnokságon. A korábbi hét vírusfertőzötthöz újabbak csatlakoztak, így már tizenketten vannak karanténban.
Szoboszlai Dominik kisebb sérülést szenvedett az elmúlt hétvégén. Ez igencsak rosszkor jött, hiszen az elmúlt időben a magyar futballista csapata, az Rb Leipzig egyik legjobbja volt.
A múlt évi motorgondok után bizakodó a Mercedes a 2022-es fejlesztései kapcsán. A hírek szerint új szakember és új megoldások segítették őket, és már vissza is hozták a szabályváltozás miatt elvesztett lóerőket.