A Dirty Slippers a tavalyi évben két sikeres, többszázezres nézettségű klip után (Rendetlen gyerek és Mennyország kapujában) vadiúj dallal és hozzá kapcsolódó grafikus lyric videóval indítja az évet.
Kalapos Éva Veronika könyvének hőse Bitter Bálint, aki a pszichológusa tanácsára hangfelvételeket rögzít, hogy sikerüljön feldolgoznia válását, kislánya és felesége eltávolodását. Tíz évvel később, 2019-ben lánya, a kortárs táncos Alexa fontos előadásra készül, amikor megkapja apjától ezeket a hangfelvételeket. Az Ezek voltak az apákat a Margón mut
A premier dátumát már egy ideje lehetett tudni, hivatalos címe azonban még nem volt az új A Gyűrűk Ura-sorozatnak, amely több ezer évvel a regénybeli cselekmények előtti Másodkorba repíti majd a nézőket. Most azonban végre megérkezett a cím és az első teaser is, mutatjuk!
Az én Rembrandtom címében bár a holland festőgéniusz neve az elsődleges hívószó, ugyanilyen fontos szerepet játszik benne a birtokviszony kifejezése. Az Oeke Hoogendijk rendezte dokumentumfilm ugyanis azokat az embereket mutatja be, akik szenvedélyesen kötődnek egy-egy Rembrandt-képhez. De milyen érzés egy Rembrandtokkal teli házban felnőni, miért
A hetvenes éveiben járó Adele, Wendy és Jude a negyedik barátnőjüket gyászolják. Együtt elutaznak Sylvie nyaralójába, hogy kitakarítsák az üresen maradt házát. A sorsfordító hétvégén nemcsak a barátságukat, de az egész életüket is átértékelik. Olvass bele a Hétvégébe!
A világ legszebb és legnépszerűbb színésznője alig 39 éves volt, amikor hátat fordított a filmezésnek, hogy fiaival töltse idejét, és humanitárius szolgálatot teljesítsen.
Holnap nyílik meg az evangélikus egyház kezelésében az Esterházy Péter és Gitta Könyvtár. Az Index Prőhle Gergelyt, az evangélikusok országos felügyelőjét kérdezte a gyűjteményről és a dedikációkban fellelhető kapcsolati hálóról.
Újra szerelmes dallal jelentkezik Puskás Peti zenekara, a The Biebers, ami arról a felhőtlen időszakról szól, amikor egy kapcsolat elkezdődik, mintha csak egy sorozat bevezető részeit néznénk. Az Első Évad a srácok készülő új albumának egyik előfutára.
Tíz év alatt több mint 40 magyar irodalmi klasszikust dolgozott fel a Pilvaker-csapat, amelyet a közönség 26 636 megvásárolt jeggyel és 56 milliós YouTube-nézettséggel hálált meg. Mi sem mutatja jobban a produkció missziójának sikerét, hogy a dalokból már számos feldolgozás született és iskolai ünnepségek műsorában csendültek fel a kedvenc Pilvaker
„Látjátok feleim..."? címmel az első magyar nyelvű szövegemlékről és díszmásolatáról készített dokumentumfilmet az Országos Széchényi Könyvtár (Oszk). Az alkotást a magyar kultúra napján, január 22-én, szombaton 21 órakor mutatja be az M5.
„Régen láttam olyan mozit, amit egy férfi írt és rendezett, mégis úgy beszél a nőkről, ahogy mi beszélünk magunkról, és nem úgy, ahogy egy férfi szerint beszélnünk kellene.”
Újra szerelmes dallal jelentkezik Puskás Peti zenekara, a The Biebers, ami arról a felhőtlen időszakról szól, amikor egy kapcsolat elkezdődik, mintha csak egy sorozat bevezető részeit néznénk.
A papírhiány és a járvány miatt a Könyvhét és a Könyvfesztivál dátumának tologatása sem könnyíti meg idén a kiadók dolgát a megjelenések tervezésében. Mostanra viszont már körvonalazódik 2022 első félévének kínálata, ezekből válogattunk a teljesség igénye nélkül - és mivel annyi izgalmas téma és cím érkezik, tényirodalmi ajánlónkat két részre bonto