2022. február 5. szombat

febr. 5
6:39
Fellép többek között ma az Ocho Macho is A Dal 2022 második válogatóján (hirado.hu)
Ma van A Dal 2022 második válogatója, a Dunán 19 óra 35 perckor kezdődő élő adásban tíz produkció látható.
febr. 5
8:27
Dániel András: A vágyaimat írom meg a történeteimben (Könyves Magazin)
„Gyerekként állandóan rajzoltam, füzetekbe firkáltam. Már akkor is próbáltam történeteket rajzolni. Aztán ez valahogy úgy maradt” – meséli Dániel András a kezdetekről, magyarázatként pedig még annyit fűz hozzá, hogy némi megszakítással azóta is ugyanezt műveli. Dániel Andrásnak tíz éve jelent meg az első, gyerekeknek szóló könyve, ez volt a Matild
febr. 5
9:39
Ilyenek lesznek a karakterek A Gyűrűk Ura előzménytörténetében (Könyves Magazin)
Izgalmas karakterplakátokat osztott meg az Amazon Prime Video az új A Gyűrűk Ura-sorozatról, A Hatalom Gyűrűiról. A szeptember elején debütáló széria a regénybeli cselekmények előtti Másodkorba repíti majd a nézőket. Mutatjuk, milyen karaktereket láthatunk majd az előzménytörténetben!
febr. 5
10:27
G.w.M. az elmúlt hetek történésein viccelődik az Instagramon, nem is akárkivel (168 Óra Online)
G.w.M. viccelődve reagál az elmúlt hetekben történtekre, országosan ismert zenészkollégájával.
febr. 5
11:00
Pisztollyal akarták eldönteni, hogy meleg-e az író (24.hu)
Egy kritikus azzal vádolta Marcel Proustot, hogy egy férfival folytat szerelmi viszonyt. Maga a kritikus is meleg volt, az ügyre pedig párbaj tett pontot.
febr. 5
11:02
Égszakadás, Holdindulás a mozikban (24.hu)
Mint egy korty víz, úgy hiányzik egy jó katasztrófa film a mai blockbuster kínálatból, de nem a Moonfall fogja szomjunk oltani.
febr. 5
11:15
Haláláig küzdött, hogy visszatérjen – 51 éve hunyt el Rákosi Mátyás (hirado.hu)
Kevés gyűlöltebb ember akad széles e hazában Rákosi Mátyásnál, pedig ő még öreg korában is azt hitte, hogy a dolgozók széles tömegei rajonganak érte és várják haza a Szovjetunióból, ahová 1956 nyarán – úgymond – gyógykezelésre távozott. Noha rövid időre tervezte a távollétét, már sohasem jöhetett vissza. A hamvait tartalmazó urnát 1971-ben a Malév
febr. 5
12:27
103 évig élt a legenda: két éve nincs köztünk, emlékezzen rá velünk! (Blikk)
Ma két éve, hogy a hollywoodi színészlegenda, Kirk Douglas 103 éves korában elhunyt.
febr. 5
13:39
Az igazi Indiana Jones újra megoldott egy régi rejtélyt, a múzeum dolgozóinak leesett az álla (hirado.hu)
Csaknem fél évszázad után jutott vissza Bacchus szobra Franciaországba. Az 1. századi bronzszobor Bacchust gyermekként ábrázolja. Az alkotást 1973 decemberében rabolták el 5000 római pénzérmével együtt – írta a BBC.
febr. 5
13:42
Del Toro igazi rémeit az emberek közt kell keresni (24.hu)
A mexikói rendező a Rémségek sikátorában az eddigi legijesztőbb szörnyével gazdagította rémrepertoárját.
febr. 5
15:03
Egyedi élményprogramokkal készül a Szerelmesek hetére a gyulai vár és az Almásy-kastély (hirado.hu)
Február 19-én habcsókot lehet készíteni a Csemegetárban, közben a ma már furcsának tűnő, korabeli illemszabályokkal is megismertetik az érdeklődőket.
febr. 5
16:03
Újra itt a világvége! – Több mint látványosan zuhan ránk a Hold a Moonfallban (SzMo)
A függetlenség napja, a Holnapután és a 2012 rendezője szerint nem sajtból van a Hold, hanem valami teljesen másból… Jaj nekünk!
febr. 5
16:21
A szelídségtől a véres bosszúig – Deák Kristóf Az unokáról (Infostart)
Január elején debütált a hazai mozikban Deák Kristóf első nagyjátékfilmje, Az unoka. A film történetének alapjául a rendező személyes története szolgált, amelyet feleségével és társírójával, Nina Kovval dolgoztak át és bővítettek ki. A thriller főszerepében Jordán Tamást és Blahó Gergelyt láthatja a közönség.
febr. 5
16:57
Így halt meg Rákosi Mátyás (24.hu)
Úgy térhetett volna haza a Szovjetunióból, hogy itthon házi őrizetben tölti a napjait.
febr. 5
18:15
„A feszülésből szakadás lesz” – Hamisítatlan reggae-dal, egyenesen az Ocho Machótól (Blikk)
Egy hiánypótló szerzeménnyel tért vissza Magyarország egyik legkeresettebb zenekara, az Ocho Macho segítve kicsit a tengelyére visszabillenni felfordult világunkat. A „Lazulj bele” A Dal 2022 színpadán debütál először élőben és hozza el nekünk a könnyed pezsgést.
febr. 5
19:09
Az új Szex és New York jobb lett, mint az eredeti (24.hu)
Véget ért a Szex és New York folytatása, és bár érthető a vélemények erős megosztottsága, számos fronton nagyot lépett előre a sorozat. Spoileres és véleményes évadmérleg.

Keresés