Még mindig szükség van önkéntes szavazatszámlálókra az áprilisi választásra, elsősorban Borsod, Szabolcs, Békés, Zala és Vas megyékben, de már így is 17 ezren jelentkeztek. A Tiszta Választásokért Alapítvány önkéntesével, Ruskal-Klemm Csillával beszélgettünk.
Az EMMI továbbra is küzd azzal, hogy bebizonyítsa, a tanárok sztrájkja jogszerűtlen volt. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete azonban nem enged, ragaszkodnak a március 16-i sztrájk megtartásához.
Orbán Viktort vacsora közben kaptuk lencsevégre. A miniszterelnök egy igazán elegáns programot választott péntek estére, ugyanis a családjával a budapesti Salt étteremben vacsoráztak. Úgy tudjuk, a miniszterelnök születésnapi összejövetelen vett részt, szemmel láthatóan jó hangulatban töltötték az estét.
Ha fontos valakinek a klímavédelem, annak támogatnia kell az atomenergiát, ami a legtisztább energiaforrás – mondta a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. energia- és klímapolitika üzletágának vezetője az M1 aktuális csatornán pénteken.
– Több évtizedes titokra derült fény, ugyanis lapunk megtalálta azt a korábban modellként dolgozó hölgyet, aki Jeszenszky Béla Tibor, művésznevén Flipper Öcsi múzsája volt.
Székely Levente szociológus 2012 óta a nagymintás ifjúságkutatás szakmai vezetõje, amelynek legfrissebb, részletes beszámolóját február 4-én mutatták be Budapesten. A nagymintás ifjúságkutatás olyan átfogó képet nyújt, amelynek segítségével megismerhetõ a magyar 15–29 éves korosztály. Székely Leventét a Hetek kérdezte.
Megdöbbentő jelenségre hívta fel a Blikk figyelmét egy neve elhallgatását kérő szülő. Megtudtuk, hogy a gyermekek leleményessége olyannyira határtalan, hogy képesek még az otthoni covid gyorsteszteket is meghamisítani. Utánajártunk, hogyan lehetséges ez?!
A megafonosok összesen majdnem 780 milliót hirdettek el, az összes, kormánypárti kifizetés pedig már 2,5 milliárd forint. És ez csak töredéke lehet a valójában elkampányolt összegeknek.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A napilapok cím nélküli, mínuszos hírben közölték 1971. február 5-én, hogy 79 esztendős korában meghalt Rákosi Mátyás. A néhány soros halálhír szerint Rákosi „gyógykezelés céljából tartózkodott a Szovjetunióban”, de a kezelés valójában 15 évig tartó száműzetés volt. Az egykori diktátor haláláig azt hitte, hogy szeretik és visszavárják őt a magyarok
Elfelejtette elutalni a pénzt - ezt állította egy 29 éves baranyai férfi, aki 35 millió forint értékű horgászfelszerelést nem fizetett ki egy német cégnek. A legutolsó fizetési felszólítást már a kommandósok adták át neki - ebben csalással vádolják a férfit.
Az Operatív Törzs határozhatja meg “járványügyi érdekből”, hogy beengedik-e a kórházakba a sajtó munkatársait - ezt írja elő egy friss kormányrendelet.
Az énekesnő három hónapja kapott agyérgörcsöt. Hihetetlen életerejét azonban ez sem tudta kikezdeni, Lang Györgyi azóta visszatért a Klub Rádióba, és a Fókusz forgatócsoportját is fogadta otthoában - írja a Blikk.
Enyhén emelkedik a szennyvízben a koronavírus-koncentráció, ezért még egy-két hétig "nem lélegezhetünk fel, de bízzunk benne", hogy ez nemsokára bekövetkezik - mondta Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa az M1 aktuális csatorna péntek esti műsorában.
És egyben az Európai Unió második legkorruptabb tagállama is - tette hozzá az ellenzéki miniszterelnök-jelölt, aki úgy látja ez a két hír az elmúlt időszakból tökéletesen kiállítja Orbán Viktor 12 éves kormányzásának bizonyítványát.
Alig pár nappal azután, hogy a Fővárosi Törvényszék kimondta, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma jogtalanul utasította ki a sajtót a kórházakból, a kormány rendeletben hozott a bírósági ítélettel ellentétes döntést.
Az Orbán-kormány csak az elmúlt öt évben több mint 3600 milliárd forintot fordított a gyorsforgalmi útszakaszok fejlesztésére; az unió statisztikai hivatala szerint 2009 és 2019 között arányában Magyarországon bővült az EU-ban a harmadik legnagyobb ütemben a gyorsforgalmi útszakaszok hossza - idézte a Magyar Nemzet szombati számában György Lászlóna
Gyorsan aláírt egy kormányrendeletet, így most már az Operatív Törzs határozhatja meg, hogy egy egészségügyi intézménybe bemehetnek-e a sajtó munkatársai.
Az MSZP politikusa Robert Biedroń európai parlamenti képviselővel írt közös levelet az unió szervének, hogy az idén júliusban publikált jogállamisági jelentésekben Magyarország és Lengyelország kapcsán külön figyelmet kapjon az úgynevezett Pegasus-ügy és annak érdemi feltárása.
Megújult az V. kerületi Arany János utcának a Széchenyi rakpart és a Tüköry utca közötti része, a fejlesztés során 33 új fával és 8 bokorfával, 1200 évelő és egynyári növénnyel, kerékpártárolóval, új utcabútorokkal, gyalogosbarát járdákkal, valamint egy utcai ivókúttal is gazdagodott az utca Duna felőli szakasza - közölte a belvárosi önkormányzat.
Most mindennél nagyobb szükség van a párbeszédre, és ehhez nem csak a nyugati média kérdéseit kell megválaszolni - írta a külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalán szombaton egy moszkvai interjúját megosztva.