2022. február 10. csütörtök

febr. 10
0:09
Kunhalmi Ágnes: az MSZP-Párbeszédnek több listás hely jár (Infostart)
Az MSZP és a Párbeszéd listás mandátumainak számában nem sikerült megegyeznie a hat ellenzéki pártnak, ezért nincs még meg a közös választási lista - ismerte el az InfoRádiónak az MSZP társelnöke. Kunhalmi Ágnes azt mondta: a helyek kiosztásakor a többi pártnak az előválasztás és a közvéleménykutatások eredményére is figyelemmel kell lennie. Szerin
febr. 10
0:09
Fegyelmi eljárással felfüggesztették Hajdu Mária Lmp-tagságát (Blikk)
Hajdu Mária 2014-ben és 2018-ban is az LMP jelöltjeként indult Budapest 3-as számú egyéni választókerületében. Állítása szerint azért függesztették fel, mert egy Facebook-posztban kérdést tett fel.
febr. 10
0:09
Gyerekhalál Csepregen: öngyilkos akart lenni Máté édesapja a tragédia után, így van most a férfi (Ripost)
Kiáll testvére mellett a csepregi családi házban elhunyt kétéves Máté édesapjának nővére.Tünde a Borsnak elmondta: példás családapának tartja Jancsit, és biztos benne, hogy a férfi nem bántotta a gyereket.
febr. 10
0:13
Schiffer András: nekem jobb híján maradt a Kétfarkú Kutya Párt (Infostart)
A volt országgyűlési képviselő kifejtette véleményét az idei országgyűlési választásokon induló nagy pártokról és az InfoRádió Aréna című műsorában azt is elárulta, mi alapján döntötte el, kire szavazzon.
febr. 10
0:13
Ilyet sem látunk mindennap: kecskék vezették a birkanyájat a Váci úton (Blikk)
Hihetetlen felvétel látott napvilágot: egy kecske vezette birkanyáj kószált a Váci úton.
febr. 10
0:13
Fejlemény a szerelme szemét kitépő magyar férfi ügyében (Ripost)
Európai és nemzetközi elfogatóparancs kiadását kezdeményezte a rendőrség a kemecsei támadó Gyöngyösi Attila ellen, immár emberölés kísérlete miatt.
febr. 10
0:17
Kásler Miklós sorra vette az elmúlt 12 év kulturális beruházásait (Infostart)
A kormány támogatásának köszönhetően 2010 óta több mint 100 kulturális beruházásról született döntés, melyek várható bruttó összértéke csaknem 890 milliárd forint – közölte budapesti sajtótájékoztatóján az emberi erőforrások minisztere.
febr. 10
0:17
Tragédia Berhidán: a kocsija zuhant a háromgyerekes családapára (Blikk)
Az édesanyja azonnal segítséget hívott, a tűzoltók pedig emelőpárnákkal emelték fel a kocsit, ám az áldozaton már a mentők sem tudtak segíteni.
febr. 10
0:21
Önálló törvény rendezné a Velencei-tó helyzetét? Petíciót indított a környékbéli polgármester (Blikk)
Önálló Velencei-tó törvény lenne a végcélja annak a petícióinak, amelyet a pátkai polgármester indított a térség megóvásáért.
febr. 10
4:39
Gyermeket vár a Győri Audi ETO kézilabdása (ATV)
Jelena Despotovic nemrég bejelentette, hogy gyermeket hord szíve alatt, így huzamosabb ideig nélkülözni kell majd őt csapattársainak.
febr. 10
5:39
Komoly razziába kezd a rendőrség a magyar utakon (Infostart)
A nehéz tehergépkocsikra és autóbuszokra koncentrálnak.
febr. 10
5:51
A köztársasági elnöktől kér kegyelmet a verekedőket szétválasztó pécsi tanár (ATV)
Nem fogadta el a megrovást és a pénzbírság kiszabására vonatkozó ügyészi javaslatot az a pécsi pedagógus, aki ellen azért indult eljárás, mert az iskolája előtt randalírozó fiatalokat próbálta megfékezni. Az esetről akkor több videó-felvétel is készült, melyeket az ATV Híradója is bemutatott. A férfi azt mondta, hogy lehet, hogy hibázott, de nem kö
febr. 10
6:03
Így emlékszik az unokája Göncz Árpádra – Ma lenne 100 éves a modern magyar politika egyik legnépszerűbb alakja (Blikk)
Többször megjárta a hadifogságot, a német megszállás idején antifasiszta ellenállóként küzdött, ‘56-os szerepéért életfogytiglanra ítélték, évtizedekig tűrte a kommunista rezsim elnyomását, a rendszerváltás után pedig születő demokráciánk szimbólumává vált. Ma lenne száz éves Göncz Árpád, a modern magyar politika máig egyik legnépszerűbb alakja, eb
febr. 10
6:09
Minden választópolgár megtudja a héten, hogy melyik szavazókörben élhet választójogával (hirado.hu)
Péntekig befejeződik az április 3-ai országgyűlési választás és a vele egy napon rendezett népszavazás értesítőinek postázása.
febr. 10
6:15
Ön elégedett a biztosítójával? (hirado.hu)
A Magyar Nemzeti Bank megbírságolta az egyik nagy biztosítótársaságot a rossz panaszkezelés és nem megfelelő ügyfél-tájékoztatás miatt.
febr. 10
6:15
Egyre több csőtörés, lassú ügyintézés várható (ATV)
„Nagy a baj, különösen azért, mert folyamatosan a fenntarthatóságról beszélünk, és a rendszereink, maga a struktúra nem fenntartható. Folyamatosan jelezzük, nagyon nagy a baj, nem tudjuk, hogy meddig tudjuk fenntartani ilyen körülmények között a biztos szolgáltatást, 2009-es árszínvonalon vagyunk most” – mondta el Nagy Edit, a MAVÍZ főtitkára a Spi
febr. 10
6:21
Csak a fideszes blogok és újságok már 1 milliárd forintot hirdettek el a Facebookon (444.hu)
És a kampány csak ezen a héten indul el hivatalosan.
febr. 10
6:33
Letették a mosonmagyaróvári déli elkerülő út alapkövét (hirado.hu)
A városi forgalom tehermentesítése érdekében épülő út 6,209 milliárd forint kormányzati támogatásból valósul meg.
febr. 10
6:39
Kitart a nyugodt, tavaszias idő (hirado.hu)
A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10 és 15 fok között várható.
febr. 10
6:39
Péntekig kézbesítik a választási értesítőket (444.hu)
Az értesítő bemutatása nem feltétele a szavazásnak.
febr. 10
6:51
Bocsánatot kért Ábel Anita a mentális problémákkal küzdő Győzikétől (ATV)
A műsorvezető elismerte, hogy nagyot hibázott, és reméli, mindenki, akit érint, elfogadja a bocsánatkérését.
febr. 10
6:51
Péntekig befejeződik az értesítők postázása (HírTV)
Ha valaki nem kapja meg, akkor ezt a jegyzőnél (a helyi választási iroda vezetőjénél) jelezheti, aki ekkor új értesítőt állít ki.
febr. 10
7:09
Birkamenetet szerveztek az állatok Újpesten, egy kecske állt a tömeg élére, és ez nem vicc, hanem maga a valóság (444.hu)
Méltóságteljesen vonultak át keresztben a hatsávos úton, baleset szerencsére nem történt.
febr. 10
7:15
A Nemzeti Választási Iroda péntekig értesíti a választópolgárokat (Blikk)
Péntekig befejeződik az április 3-ai országgyűlési választás és a vele egy napon rendezett népszavazás értesítőinek postázása.
febr. 10
7:15
Kunhalmi Ágnes elárulta, miért nincs még meg a közös ellenzéki lista (SzMo)
Kunhalmi azt mondja, a hat pártnak még nem sikerült megegyezni az MSZP és a Párbeszéd mandátumairól.
febr. 10
7:21
Népszava: a kormány még mindig nem szólt a fővárosnak, hogy vizes vébét rendez a nyáron (444.hu)
„A fővárosi önkormányzat tudomásul vette, hogy a kormány vendégeket hívott Budapestre. Az kicsit problémás, hogy a házigazdát erről nem tájékoztatta előre.”
febr. 10
7:24
Újabb agyagkatonákra bukkantak Kínában (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
febr. 10
7:33
Több horrorkaravánt is kiszűrt a forgalomból a rendőrség (ATV)
Többszázezer forintra büntették őket.
febr. 10
7:33
Így néz ki a rezsicsökkentés Márki-Zay Péter-módra (Ripost)
A baloldali miniszterelnök-jelölt módszere három pilléren nyugszik.
febr. 10
7:51
444: csak a fideszes blogok és újságok már 1 milliárd forintot költtek el hirdetésre a Facebookon (ATV)
A portál által vizsgált hirdetők már több mint 4,1 milliárd forintot költöttek el 2019 áprilisa óta, a Fidesz ebben is kétharmaddal vezet.
febr. 10
8:00
Utazási lehetőséget hirdet a Rákóczi Szövetség március 15. alkalmából (Demokrata)
Idén is utazási lehetőséget hirdet Kárpát-medencei középiskolásoknak a Rákóczi Szövetség.
febr. 10
8:06
Péntekig befejeződik a választási értesítők postázása (Demokrata)
Az értesítőket a január 26-ai névjegyzéki állapotnak megfelelően nyomtatták ki.
febr. 10
8:09
Így emlékeszik unokája a születő magyar demokrácia szimbólumára - ma lenne 100 éves Göncz Árpád (ATV)
A német megszállás idején antifasiszta, '56-ban a hazájáért küzdő ellenálló, akit a hadifogságot követően a szabadságharcban betöltött szerepe miatt életfogytiglanra ítélték. Göncz Árpád évtizedeken át tűrte a kommunista rezsim zsarnokságát, majd a rendszerváltást követően születő demokráciánk szimbólumává vált. Ma lenne száz éves Göncz Árpád, mely
febr. 10
8:09
A magyarok többsége szerint a kormánynak kéne csökkentenie a benzint terhelő adót (444.hu)
Nem pedig a kutakat terhelni az ármaximalizálással.
febr. 10
8:12
Magyarok égen és földön (Demokrata)
Újabb attrakcióval bővült a négyhektáros területen elterülő kulturális és szabadidős komplexum, a lakiteleki Hungarikum Liget.
febr. 10
8:15
„Kérlek, segítsd Zentét" - követői támogatását kérte az SMA-s kisfiú édesanyja (Ripost)
Az anyuka egy Facebook-posztban számolt be a fejleményekről.
febr. 10
8:21
Vitáznak a baloldali pártok a közös listán (hirado.hu)
Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke árulta el, miért nem született még megállapodás a közös baloldali listáról.
febr. 10
8:39
Friss adat érkezett a pedagógussztrájk résztvevőinek számáról (Infostart)
Újabb közlés, de még jön majd egy frissítés.
febr. 10
8:51
Folytatódik az eljárás a DK-s Czeglédy Csaba hatmilliárdos csalása ügyében (hirado.hu)
A DK-s politikus egy milliárdos költségvetési csalási ügy vádlottja.
febr. 10
8:51
Németh Szilárd szerint Márki-Zay Péter a fogyatékkal élőket sem tiszteli (ATV)
Azt is elárulta, miből gondolja ezt.
febr. 10
9:09
Orbán: érkezik a kulturális dolgozók fizetésemelése is (ATV)
Februártól 20 százalékkal többet vihetnek haza a szektorban dolgozók - írja közösségi oldalán a miniszterelnök.
febr. 10
9:21
Egy lépéssel közelebb a drónos permetezés felé (hirado.hu)
Elkészült a drónos permetezés jogszabályi háttere.
febr. 10
9:21
Varga Mihály bejelentette: 561 milliárd forintot kapnak ma a családok (Ripost)
Mától érkezik a bankszámlára a családi adóvisszatérítés azoknak, akik utalással kérték a kézbesítést.
febr. 10
9:27
Napi adatok: 12 885 új fertőzött, 99 halálos áldozat (Infostart)
Az előző napi csökkenés után nőtt a nyilvántartott aktív koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon.
febr. 10
9:27
Koronavírushírek: 99-en elhunytak, közel 13 ezer új fertőzöttet regisztráltak egy nap alatt (Blikk)
Mutatjuk az elmúlt 24 óra koronavírus-adatait.
febr. 10
9:27
Több mint 12 ezer új fertőzöttet találtak egy nap alatt, 99 beteg hunyt el (Pénzcentrum)
12 885 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 684 432 nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
febr. 10
9:27
Most érkezett: ennyivel nőt a koronavírus-fertőzöttek száma hazánkban (Ripost)
A koronavírus elleni, megerősítő oltás mindenkinek javasolt, aki már négy hónapnál régebben kapta meg az előző oltását.
febr. 10
9:27
99 beteg halt meg, közel 13 ezer új fertőzöttet igazoltak az elmúlt 24 órában (SzMo)
5198 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 198-an vannak lélegeztetőgépen.
febr. 10
9:33
Rétvári: Mintegy 700 milliárd forintból nőhet a tanárok, ápolók bére (hirado.hu)
Amikor a Fidesz-KDNP átvette a kormányzást a baloldaltól, akkor 3,7 millió ember dolgozott, ma pedig 4,7 millió.
febr. 10
9:33
Bereczki Zoltán is nyilvánosan bocsánatot kért Győzikétől (ATV)
Ábel Anita után a színész is elismerte, hibázott mikor nem vette komolyan Győzike mentális egészségéről tett kijelentéseit. Habár nem Bereczki volt elsősorban, aki elbagatellizálta, úgy érezte ő is bocsánatkéréssel tartozik:

Keresés