Két unokájával költi el a nyereményét Vámos Ferencné Ica, aki egy 50 ezer forintos banki utalvánnyal gazdagodott az Aki lel, az nyer! nevezetű játékunkon.
Az Országgyűlés elé került az egyházak hitéleti és közcélú tevékenységének anyagi feltételeiről szóló törvény és egyéb törvények módosításáról szóló törvényjavaslat módosítása.
Fel kell készülni minden helyzetre a keleti határ mentén, a humanitárius feladatokra, a határvédelemre, ezért csoportosítunk át katonákat és haditechnikai eszközöket az ország keleti térségébe – erről Benkő Tibor honvédelmi miniszter beszélt Szentendrén.
Az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordult a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) a sztrájkjog korlátozása miatt kedden.
Leadta országos választási listáját a Mi Hazánk Mozgalom. Dúró Dóra és Novák Előd mellett Fekete László, az ország egykori legerősebb embere is a párt képviselőjelöltjei között van - mondta az InfoRádiónak Toroczkai László pártelnök.
Döntött a Fővárosi Önkormányzat illetékes bizottsága a Mocsárosdűlő maradék területének védettségéről. A III. kerület jelenlegi és korábbi polgármestere is kezdeményezte Mocsárosdűlő zöldövezeti besorolását
Online fórumon mutatták be hétfőn mintegy kétszáz érdeklődő előtt a Városliget környezetének és benne a Szegedi úti új közúti-villamos felüljáró, illetve a kapcsolódó új Rákosrendező állomás közlekedésfejlesztési tanulmányterveit.
Nincsenek szavak erre! Hiába nem akar az apjával lenni a kis Szaffi és hiába nem akar svédül beszélni, hamarosan el kell búcsúznia édesanyjától, hogy apjával éljen Svédországban. Az anya, Viktória zokogva mondta el a bíróság döntését és adott hangot rettenetes csalódottságának amiatt, hogy bár segítséget ígértek neki, ő úgy érzi, nem kapta meg azt.
A vizitdíj, a kórházi napidíj újbóli bevezetését sem tartja ördögtől valónak Márki-Zay Péter. Programját pedig azok írják, akik annak idején a vizitdíjat és a kórházi napidíjat is támogatták, most pedig egészségügyi alapdíjjal sarcolnák meg a nyugdíjasokat. A Ripost7 cikke.
Egyre több vidéki iskolában csatlakoznak a polgári engedetlenségi akcióhoz. Miskolc, Pécs, Vác, Tatabánya és Martonvásár több intézményében is úgy döntöttek a pedagógusok, hogy nem veszik fel a munkát. A szakszervezetek pedig az alkotmány-bírósághoz fordultak, hogy az AB helyezze hatályon kívül azt a kormány-rendeletet, amivel ellehetetlenítik a sz
A koronavírus csak felerősítette azokat a mentálhigiénés panaszokat, amelyekkel a magyarok egy része küzd. A különböző szorongásos zavarok, a depresszió, vagy éppen a személyiségzavarok több embert is érinthetnek. A koronavírus alatt mintegy 30 százalékkal nőtt a szakpszichológust felkereső kliensek száma, valamint a tünetek is súlyosabbak. Klinika
Izgalmas „malackodást”, azaz disznótort tartottak Józsefvárosban, ahol a disznó balatoni „származású” volt, a húst feldolgozó vendégek pedig fővárosi magyar és kaukázusi örmények.
Folytatjuk sorozatunkat, melyben egy-egy billegő körzetet mutatunk be: olyan választó-kerületeket, ahol várhatóan kevés szavazat fog dönteni a kormánypárti és az ellenzéki jelölt között. Ezúttal Ráckevén jártunk: ez Pest megye 11-es választó-kerületének egyik települése. A jelöltek terveikről beszéltek, és az is kiderült: hajlandóak vitázni is egym
A Budapesti Rendőr-főkapitányság III. Kerületi Rendőrkapitánysága február 16-án ismét sebességmérési akciót tartott a kerületben a gyorshajtók megfékezése érdekében.
Élénk a forgalom a Budapest környéki utakon. Telítettek a sávok az M3-as autópálya bevezető szakaszán, az M0-s autóúti csomóponttól befelé. Sokan haladnak a főváros irányába a 10-es főúton, a solymári körforgalomtól, a 11-es főúton, Szentendre és Budakalász között, a 31-es főúton Maglódtól, valamint az 51-es főúton Dunaharasztitól. A magyar–román h
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Mészáros Lőrinc és családjának érdekeltségébe tartozó cég vette meg azt az 53 hektáros, bicskei ingatlant, ami honvédségi üzemanyag bázisból lett kiemelt fejlesztési terület.
Japán több orosz állampolgár számláit befagyasztotta, illetve vízumkorlátozásokat vezetett be, de többek között Kanada is szankciókkal sújtotta az oroszokat.
Magyarország része és részese a közös európai álláspontnak és ahogy eddig sem, ezúttal se fogja megvétózni a keleti szankciókat - mondta közösségi oldalán szerda reggel a külgazdasági és külügyminiszter a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről bejelentkezve.
A kormányzati portálon közzétett információk szerint a beoltottak száma 6 390 100, közülük 6 159 543 személy már a második, 3 794 636 pedig a harmadik oltását is felvette. 6286 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 769 164-re nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.