Másfélszer nagyobb eséllyel kapnak sztrókot azok, akik átestek a Covidon, mint azok, akik sosem kapták el a betegséget - több kutatásra alapozva erről irt a Nature cimű tudományos folyóirat.
Dr. Karászi Viktor ügyvéd elmondta a Blikknek, hogy a végrehajtás alatti ingatlanokat jutányos áron kínáló cég kidolgozott módszerében milyen intő jeleket talált, ami miatt nem is lett az ügyfelük.
Az ismeretterjesztő előadássorozat 29. szemeszterének középpontjában a koronavírus-világjárvány, illetve a szegedi felsőoktatás centenáriumához kötődően az egyetem múltja és hagyományai állnak.
Nagyjából egy évszázad után szállt le- és fel a Dunáról repülőgép Magyarországon február első hétvégéjén. Az Adony közelében végrehajtott próbarepülésről a gép kapitányát, Széchey Mártont kérdeztük.
Mennyire célzott a Fidesz választás előtti pénzosztogatása? Lesznek-e az erőviszonyokat felülíró botrányok? Miben mutathat alternatívát az ellenzék? A Harcosok klubja eheti vendégei Dull Szabolcs, a Telex főszerkesztője, valamint Ruff Bálint, a Szabad Európán futó Konstruktív Bizalmatlanság állandó szakértője, Botka László és Pikó András tanácsadój
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
21 nyaralót, családi házat tört fel egy zalai férfi a Balaton déli partján. A rendőrök két év nyomozás után most fogták el a sorozatbetörőt, aki nyáron úgy is bejutott épületekbe, hogy az ott lakók éppen aludtak. Általában ékszereket, készpénzt vitt magával, de előfordult, hogy a kerékpárt is meglovasította. Akadt olyan hely, ahonnan 3 millió forin
Kevesebb mint 50 nap múlva egyértelműen arról kell majd dönteni, hogy "megyünk-e továbbra is előre, vagy visszatér az a kudarcos múlt, amelyre 2010-ben nagy többséggel együtt már nemet mondtunk" - mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában nyilatkozva.
Kevesebb mint 50 nap múlva egyértelműen arról kell majd dönteni, hogy "megyünk-e továbbra is előre, vagy visszatér az a kudarcos múlt, amelyre 2010-ben nagy többséggel együtt már nemet mondtunk" - mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában nyilatkozva.
Teljesítette ígéreteit a Fidesz, egymillió új munkahelyet hozott létre - emlékeztetett közösségi oldalán a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter arra is figyelmeztetett, hogy már csak 49 nap van a választásokig.
A DK szórakoztató showműsornak, a Párbeszéd "standupnak is cikinek" értékelte Orbán Viktor miniszterelnök szombati budapesti évértékelőjét, az MSZP szerint "orbáni lázálmok helyett" a magyar valóságról kell beszélni. A Jobbik elnöke úgy vélte: az utókor értékeli mindazt a rombolást, amit 12 év alatt véghezvitt.
Kevesebb mint 50 nap múlva egyértelműen arról kell majd dönteni, hogy „megyünk-e továbbra is előre, vagy visszatér az a kudarcos múlt, amelyre 2010-ben nagy többséggel együtt már nemet mondtunk” – mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában nyilatkozva.
Hiába a baloldali elképzelés, mely szerint az ellenzék hat pártja egy jelöltet állít a kormányzó pártok aspiránsával szemben, egyre több helyen akad olyan politikus vagy politikusjelölt, aki az ellenzéki megállapodással nem törődve elindul a választókerületekben.
Független: Olyan , akit, amelyet anyagi vagy erkölcsi függés, függőség nem korlátoz, nem befolyásol; a maga akarata, belátása szerint cselekvő, nem befolyásolható, másnak nem alárendelt, önálló.
Egy korábban történt tűzeset halálos áldozatát találták meg a katasztrófavédők szombat délután Baracskán, egy présházban - tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője az MTI-vel.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden teszi közzé, 2021-ben mennyivel nőtt a GDP. Ez azért érdekes, mert 3,5 százalék felett jár a nyugdíjprémium, maximum 80 ezer forint. Igaz, azt Orbán Viktor választási célból már korábban mindenkinek odaígérte, sőt, azt már ki is fizették.
„Mivel ismerjük az anyaország reakcióit, félelmünk egyre nő, hogy a Magyarország és Kína közötti gazdasági kapcsolatok rossz irányba fognak fejlődni” - írják.
Ne szavazzanak a saját érdekeik ellenében vagy ne hagyják magukat távol tartani a szavazóurnáktól. Ebben a küzdelemben mindenkire szükség lesz – jelentette ki a fideszes képviselő.
A Real-PR 93. február második hetében végzett kutatása szerint a Fidesz-KDNP továbbra is szignifikáns, azaz a statisztikai hibahatárokat meghaladó különbséggel vezet a baloldal előtt.
Idén új szolgáltatást indítottunk el, amellyel a kormány tovább csökkenti az emberek adminisztratív terheit – írta közösségi oldalán a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára vasárnap.
A Fidesz-KDNP továbbra is szignifikáns, azaz a statisztikai hibahatárokat meghaladó különbséggel vezet a baloldal előtt a Real-PR 93. február második hetében végzett kutatása szerint - közölte a Mandiner.hu portál vasárnap.