2022. március 1. kedd

márc. 1
0:12
Felfüggesztették az oroszok részvételét a FIFA és az UEFA sorozataiban (Demokrata)
A két szervezet azért döntött így, mert Oroszország hadműveletet indított Ukrajna ellen.
márc. 1
0:12
Tchmil: "Közel vannak hozzánk a harcok, de én egyelőre itt maradok" (Eurosport)
Az Ukrajnában zajló háború az egykori kiváló kerékpáros, Andrei Tchmil életére is komoly hatással van. A Flandriai körverseny, a Milánó-Sanremo korábbi győztese, az Ukrajnával határos Moldovában él és dolgozik. Van egy terhes felesége és egy mindössze egyéves kisfia, akiket a biztonság kedvéért vasárnap Romániába költöztetett. Ő viszont Chișinăuban
márc. 1
0:16
A Magyar Nemzeti Múzeumban kiállítással emlékeznek Hidegkuti Nándorra (Demokrata)
Az Aranycsapat legendás labdarúgójára emlékezve rendeznek kiállítást.
márc. 1
0:16
Megszűnhet a Chelsea, amiért Putyinhoz közeli tulajdonosa van? (Eurosport)
Elméletben igen, de a gyakorlatban ennek kevés az esélye. Az viszont nem zárható ki, hogy nagy változások lesznek a közeljövőben, és a gazdasági hatások miatt lekerül a tápláléklánc tetejéről a Chelsea. Minden azon múlik, lesznek-e Roman Abramovich ellen irányuló szankciók, és ha igen, mennyire súlyosak.
márc. 1
0:18
Betörtek a raktárukba, ellopták a Vasas molinóit: váratlan helyen bukkantak fel újra (Blikk)
– Ismeretlen tettesek betörtek a Vasas raktárába, és ellopták az Armata Rossoblu szurkolói csoport két drapériáját, valamint egy molinót, amelyet az angyalföldiek 2018-ban elhunyt szurkolótársuk, Serfőző András emlékére készítettek. A transzparensek szombaton a Ferencváros-Gyirmót labdarúgó NB I-es mérkőzésen megjelentek a lelátón – fejjel lefelé.
márc. 1
0:18
Magyar bravúr Montenegróban (Infostart)
A magyar férfi kosárlabda-válogatott 88-84-re nyert Montenegróban vasárnap a világbajnoki selejtezősorozat negyedik fordulójában.
márc. 1
0:18
Kirúgták Marcelo Bielsát a Leedstől (444.hu)
Elég rossz szériájuk volt.
márc. 1
0:18
Lépett a FIFA és az UEFA is, gyakorlatilag kizárták az oroszokat (BorsOnline)
Nem csak gazdasági szankciókat kap az Ukrajnát támadó ország, sport-fronton is felvették a harcot az oroszokkal.
márc. 1
0:20
Orosz ellenféllel kezdett volna az első helyen kiemelt ukrán teniszező, de nem fog pályára lépni (Eurosport)
Nem lép pályára orosz riválisa ellen Elina Svitolina, a Monterreyben zajló, 239 ezer dollár (75 millió forint) összdíjazású keménypályás női tenisztorna első helyen kiemelt ukrán játékosa. Az Eurosportnak adott rendkívül őszinte interjújában Svitolina bővebben is mesélt arról, hogy éli meg a jelenlegi helyzetet.
márc. 1
0:22
Az Fradi menekítette ki a Sahtar Donyeck edzőit Ukrajnából (Blikk)
Záhony – Filmbe illő módon, kalandos körülmények között jutott Budapestre a Fradi segítségével a Sahtar Donyeck labdarúgócsapatának szakmai stábja a háború által sújtott Ukrajnából. Az evakuálásban az FTC segített az edzőknek és kísérőiknek, akik a magyar fővárosból repültek haza Olaszországba.
márc. 1
0:22
Történelmi tizenegyespárbaj döntött az angol Ligakupáról (Infostart)
Nem volt gól a Wembleyben 11 a 11 ellen.
márc. 1
0:22
Szilágyi Liliána két hónap hallgatás után közölte, hogy újra elkezdte az úszást, és Győrbe költözött (444.hu)
Azt mondta, eddig azért nem beszélt, mert nem szeretett volna „a nagy nyilvánosság előtt üzengetésekbe kezdeni olyan dolgokról, melyek nem oda tartoznak”.
márc. 1
0:22
Bravúr a javából, kapusgóllal nyerte meg a kupát a sztárcsapat (BorsOnline)
Feledhetetlenül mozgalmas Angol Ligakupa-döntőt játszottak Londonban, végül a Liverpool a győzelmét kapusának, Caoimhin Kellehernek köszönheti.
márc. 1
0:24
Doppingbotrány, dráma, háború - de az orosz csapat a műkorcsolya vb-t nem akarja elengedni (Eurosport)
Az Orosz Műkorcsolya Szövetség (FFKR) elnöke, Alexander Gorshkov azt nyilatkozta: "Az orosz csapat nem tervezi, hogy visszalép a világbajnokságtól." Hétfői nyilatkozatában rögzítette: a mai napon a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség (ISU) részéről nincsenek szankciók az orosz műkorcsolyázókkal szemben, úgyhogy miért is ne készülnének a márciusi világ
márc. 1
0:26
Hivatalos: az Uefa és a Fifa kizárta az orosz klubokat, válogatottakat (Blikk)
A Gazprommal kötött partnerségi megállapodásnak is véget vetettek.
márc. 1
0:26
Kecskeméten tehet sokat a feljutásért a Vasas – sport a tévében (Infostart)
A labdarúgó NB II egy-egy spanyol, olasz és török élvonalbeli mérkőzés látható a tévében hétfőn.
márc. 1
0:28
Újabb sportági szövetség jelentette be, hogy felfüggeszti az orosz csapatok részvételét (Eurosport)
Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) felfüggesztette az orosz és a fehérorosz klubcsapatok, illetve a két ország válogatottjainak szereplését. A döntés a férfi Bajnokok Ligájában a fehérorosz Meskov Breszt, a női BL-ben az orosz CSZKA Moszkva és Rosztov-Don, a férfi Európa-ligában az orosz Csehovszkije Medvegyi, a férfi Európa-kupában pedig az oros
márc. 1
0:30
Hihetetlen: nemrégiben majdnem a Fradi edzője lett, most beállt az ukrán seregbe a csapatával a Real Madridot is legyőző tréner (Blikk)
A szakember a futballpályák helyett inkább a frontot választotta.
márc. 1
0:30
Bekövetkezett hát: változás a férfi teniszranglista élén (Infostart)
Bő két v után nem Novak Djokovic az első számú játékos. Fucsovics Márton egy helyet lépett előre, Bondár Anna már top 80-as.
márc. 1
0:32
Szoboszlai exedzője már szombaton bemutatkozhat a Premier League-ben (Eurosport)
Premier League - A korábban a Salzburgot és az RB Leipziget irányító amerikai Jesse Marsch-ot nevezte ki vezetőedzőnek a Leeds United labdarúgócsapata.
márc. 1
0:34
Az oroszok és fehéroroszok eltiltását kérik minden sporteseménytől (Infostart)
Ukrán és más nemzetiségű sportolók levélben fordultak a Nemzetközi Olimpiai Bizottsághoz (NOB) és a Nemzetközi Paralimpiai Bizottsághoz (IPC) azzal a kéréssel, hogy tiltsák el az orosz és a fehérorosz tagszervezeteiket, a sportolókat pedig ne engedjék részt venni semmilyen sporteseményen. Az ukrán résztvevők egyébként egyelőre nem tudtak elutazni a
márc. 1
0:36
Összezár a sportvilág, sorra törlik az Oroszországba tervezett versenyeket (Eurosport)
Az orosz-ukrán konfliktus miatt több sportszövetség úgy döntött, elhalasztja az Oroszországba tervezett versenyeit, és akár hosszabb távon is átgondolja az országgal kötött megállapodásait. Cikkünkben megpróbáltuk összegyűjteni azokat a sporteseményeket, amelyeket a háború miatt vettek el Oroszországtól.
márc. 1
0:38
Az ukránok Roman Abramovicsot kérték közvetítésre a békés megoldás ügyében (Infostart)
Különleges ötlet: az ukránok Roman Abramovics segítségét kérik a tűzszünet kieszközléséhez az Oroszország elleni háborúban.
márc. 1
0:40
Medvedev az új világelső, világkörüli pályán Kepa labdája (Eurosport)
Az orosz Daniil Medvedev a férfi teniszezők 1973-ban bevezetett világranglistájának 27. éllovasa. A Liverpool nyerte az angol labdarúgó Ligakupát, amelynek vasárnapi döntőjében gól nélküli döntetlen után maratoni tizenegyespárbajban 11-10-re múlta felül a Bajnokok Ligája-címvédő Chelsea-t. Az amerikai Sloane Stephens nyerte meg a Guadalajarában ren
márc. 1
0:42
Döntöttek az orosz focicsapatok sorsáról (Infostart)
A mostani helyzet szerint a labdarúgó-világbajnokság pótselejtezőjében nem léphet pályára az orosz válogatott.
márc. 1
0:44
Hokihírek: Aggódnak az Nhl-játékosokért, a magyar válogatott programja is változhat (Eurosport)
Az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) hétfőn jelezte, hogy elítéli Oroszország Ukrajna ellen indított háborúját, és a ligában szereplő orosz játékosok nem hazájuk, hanem klubjaik nevében szerepelnek a bajnokságban. A Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) kizárta a májusi világbajnokságról az orosz és a fehérorosz válogatottat, ezáltal módosul
márc. 1
0:46
Deutsch Tamás: Hidegkuti Nándor közös nemzeti kincs (Infostart)
A száz évvel ezelőtt született Hidegkuti Nándorra, az Aranycsapat húsz éve elhunyt egyik legendás labdarúgójára emlékezve rendeznek kiállítást a Magyar Nemzeti Múzeumban.
márc. 1
0:48
Varázslatos fordítással jutott nyolcaddöntőbe Bondár Anna (Eurosport)
Bondár Anna mérkőzéslabdáról fordítva bejutott a nyolcaddöntőbe a 239 ezer dollár (79,2 millió forint) összdíjazású lyoni keménypályás női tenisztornán. A magyar teniszező a nyolcaddöntőben a hatodik helyen kiemelt horvát Ana Konjuhhal (46.), vagy a brit Katie Boulterrel (136.) találkozik.
márc. 1
0:50
Az orvosok is meglepődtek Máthé Dominik operációja után (Infostart)
Súlyos térdsérülése miatt csaknem egy évig, jövő februárig nem kézilabdázhat a válogatott jobbátlövő.
márc. 1
0:54
Nagyágyúk érkeznek Európába az ősszel (Infostart)
A tavalyi bajnok Tampa Bay Buccaneers lesz az egyik résztvevője az észak-amerikai profi amerikaifutball-liga (NFL) története első müncheni mérkőzésének.
márc. 1
4:21
Győzelemmel tért vissza az Indy Lights-ba Matthew Brabham (Racing)
Matthew Brabham az utóbbi években messzire került az Indy Lights-tól és az IndyCartól. Most visszatért a kiindulópontra. Győzelemmel. Matthew Brabham utoljára még 2015-ben versenyzett az Indy Lights mezőnyében. Akkor a szezon első három versenyét teljesítette azok után, hogy egy évvel azelőtt még negyedik lett teljes szezonja végén. 2016-ban aztán
márc. 1
4:51
Gyász: Elhunyt az IndyCar legrejtélyesebb versenyzője, Danny Ongais (USAracing)
Hetvenkilenc esztendős korában az égi versenypályákra költözött Danny Ongais. Az Indianapolis 500 első és máig...
márc. 1
4:51
Gyász: Elhunyt az IndyCar legrejtélyesebb versenyzője, Danny Ongais (Racing)
Hetvenkilenc esztendős korában az égi versenypályákra költözött Danny Ongais. Az Indianapolis 500 első és máig...
márc. 1
6:09
Veszélyben lehet a Magyar Nagydíj, egy verseny elkerült a Hungaroringről (Racing)
Július 3-án jött volna a Hungaroringre az Európai Le Mans Sorozat (ELMS) mezőnye. Helyi korlátozásokra hivatkoznak, de könnyen lehet, a szomszédos konfliktus miatt váltottak helyszínt. A magyar pálya helyét Monza veszi át, ezzel Imola után a második olasz helyszín lesznek a naptárban. Az olasz F1-es verseny pályája 2017 óta folyamatosan szerepel a
márc. 1
6:21
Nem csak Reddick abroncsa, de ő maga is leeresztett a Fontanában (Racing)
Tyler Reddick 90 domináns kör után volt kénytelen feladni a vezetést, miután defektet kapott, és Byronnal is ütközött. Tyler Reddicknek 151 körön keresztül minden úgy alakult, ahogy eltervezte a NASCAR Cup Series vasárnapi futamán az Auto Club Speedwayen. A 152. körben azonban, amikor a Richard Childress Racing Chevrolet-jén a bal hátsó gumi elszál
márc. 1
6:27
Lappi: Meglepődtünk a jó tempón (Racing)
Esapekka Lappi és Janne Ferm fantasztikus tempót mutatott az egész Svéd Rally során és erőfeszítéseik végül a harmadik helyet eredményezték.  Esapekka Lappi idén Sébastien Ogier-t helyettesíti a Toyota Gazoo Racing csapatában, és a Svéd Rallyval kezdte idei szezonját, ahol azonnal versenyképes tudott lenni végül a harmadik helyet megszerezve.  “Nag
márc. 1
7:21
Éjszaka meghalt a 36 éves magyar focista, gyönyörű ikreit hagyta hátra (BorsOnline)
A sportoló mindössze 36 éves volt.
márc. 1
7:27
Balhé az olasz alpesi sí csapatban: hazugnak és önzőnek nevezték az olimpiai bajnokot (Eurosport)
Áll a bál az olasz női alpesi sí csapat háza táján, ráadásul nemcsak versenyzői, hanem tulajdonképpen családi szinten. Előbb Federica Brignone édesanyja önzőnek nevezte Sofia Goggiát a pekingi olimpia alatt, akinek a térdével szerinte nem volt komoly gond, Goggia csak a figyelem középpontjába akart kerülni. Aztán nem késett sokat a lesiklás phjongc
márc. 1
7:45
Marco Rossi: Minden játékosra figyelnem kell (HírTV)
Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a Sportrádiónak adott interjút, amelyben elmondta, hogy miért jár folyamatosan magyar bajnoki meccsekre és hogy kik lehetnek majd a jövő új játékosai.
márc. 1
7:57
Három világbajnokkal, de Valentino Rossi nélkül indul a MotoGp 2022-es idénye (Eurosport)
Kicsivel több, mint 3 hónap pihenőt követően újra felbőgnek a motorok a gyorsaságimotoros-világbajnokságon. A királykategória mezőnyében izgalmasan alakulhat 2022, hiszen több sztárpilóta szerződése lejár, többek között a címvédő Fabio Quartararónak, vagy a 2020-as győztes Joan Mirnek. Úgy néz ki, hogy a Ducati igazi szörnyeteget készített erre az
márc. 1
8:21
Suárez: Hamarosan versenyt fogunk nyerni (Racing)
Daniel Suárez vasárnap majdnem megszerezte pályafutása első NASCAR Cup Series győzelmét az Auto Club Speedwayen. A 30 éves Suárez nagyot küzdött a verseny során és a végén majdnem elhappolta Kyle Larson orra alól a győzelmet. Ő és a Trackhouse Racing csapattársa, Ross Chastain az utolsó szakaszban gyorsult be igazán. Sajnos Chastain megpördülése vé
márc. 1
8:33
Bury Messijével erősíti meg Marco Rossi a válogatottat (Ripost)
Sokoldalú angol futballista kaphat meghívót. Callum Styles magyar nagymamája révén játszhat nemzeti tizenegyünkben.
márc. 1
8:33
Szankciós atombomba érheti az oroszokat, a háború drámája a sportolókat sem kíméli (Eurosport)
Hosszas huzavona után a FIFA és az UEFA is az orosz klubok kizárása mellett döntött, a NOB által kért szankciók pedig még ennél is súlyosabb következményekkel járhatnak a sportolóikra nézve. Egyre több sportágból érkeznek ilyen hírek, miközben a háború az aktív és egykori sportolókat sem kíméli, a Chelsea tulajdonosa pedig egy kétes kimenetelű manő
márc. 1
8:33
Neuville: Nem hittük volna, hogy az élmezőnyben leszünk (Racing)
Thierry Neuville és Martijn Wydaeghe feledtetve a Monte-Carlo Rallyn a Hyundait sújtó problémákat a második helyen zárta a Svéd Rallyt. A belga versenyző nem számított arra, hogy az élmezőnyben tud lenni.  A Hyundai Motorsport csapatának komoly munkája kifizetődött a Svéd Rallyn, ahol előbb Ott Tanak, majd Thierry Neuville tudott a verseny élén áll
márc. 1
8:39
Képgaléria: így ragyog új festésében az F1-es Alfa Romeo! (m4sport.hu)
Múlt vasárnap mutatta be F1-es autója új, végleges festését az Alfa Romeo. Így mutatott a pályán, napfényben, az első útján!
márc. 1
8:42
Negyeddöntőkkel folytatódik a Magyar Kupa – sport a tévében (Infostart)
A Honvéd a Ferencvárost, a Kazincbarcika a Paksot fogadja. A labdarúgás mellett kézilabda, sznúker és kerékpár is lesz a tévés kínálatban.
márc. 1
8:45
Ja Morant megdöntötte saját klubcsúcsát az NBA-ben (m4sport.hu)
A Memphis Grizzlies Ja Morant fantasztikus játékával nyert otthon a San Antonio Spurs ellen az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján.
márc. 1
8:48
Karakterpróbára készül Märcz Tamás (Infostart)
Több fiatal is bizonyíthat a magyar férfi vízilabda-válogatottban, amely jövő szerdán Kotorban Montenegró ellen játszik világliga-selejtezőt.
márc. 1
8:51
Lemondta a magyar hokiszövetség a fehéroroszok elleni mérkőzéseket (HírTV)
A Magyar Jégkorong Szövetség (Mjsz) lemondta a fehérorosz válogatott elleni felkészülési mérkőzéseket azt követően, hogy a nemzetközi szövetség (Iihf) hétfőn szankciókat léptetett életbe az orosz és a fehérorosz szövetség ellen az ukrajnai háború miatt.
márc. 1
8:51
A magyar hokiválogatott nem áll ki a fehéroroszok ellen (SzMo)
Együttérzésüket és szolidaritásukat fejezték ki a megtámadott Ukrajna és az ukrán nép felé.

Keresés