Sydney – Embert próbáló feladat előtt áll a magyar Davis-kupa-teniszcsapat, amely pénteken kezdi meg kétnapos párharcát a világdöntőbe jutásért Sydneyben, kemény pályán az ausztrálok ellen. A mostani sikerünk talán még az 1995-ös, felejthetetlen, budapesti 3-2-es bravúrgyőzelmünknél is nagyobbat szólna.
A női kézilabda-válogatott szinte végig vezetett az Európa-bajnokság szerdai selejtezőmeccsén Tatabányán Spanyolország ellen, mégis 30-28-as vereség lett a vége.
A NASCAR megváltoztatta a Cup Series hétvégi, Las Vegas Motor Speedwayen tartandó edzésprogramját, hogy a csapatok több időt tölthessenek a pályán. Szerdán a NASCAR bejelentette, hogy a Cup csapatokat nem osztják két csoportra a hétvégi edzéseken, ahogyan azt a múlt hétvégén az Auto Club Speedwayen tették. Ehelyett egy 35 perces edzés lesz, amelyen
A kétszeres Forma-1-es világbajnok Fernando Alonso egy új menedzsercéget indított nemrég. Első igazolásai között szerepel az idén Formula 2-be fellépő Clement Novalak illetve egy tehetséges gokartos, Nikola Tsolov is. Alonso az A14 Management-et a régóta menedzserként tevékenykedő Albert Resclosával – aki nem mellesleg két éve Novalakkal dolgozik –
A WRC idei szezonjában megjelentek a hibrid Rally1-es autók, melyek elektromos hajtáslánccal is rendelkeznek, ami miatt különösen vigyázniuk kell a nézőknek, hogy egy bajba jutott autót mikor érintenek meg. Az FIA külön oktató programot mutatott be az új Rally1-es autók biztonságos megérintése céljából, mely a Monte-Carlo Rallyn és a Svéd Rallyn i
Hailie Deegan elismerte, kellett a tavalyi tanuló év ahhoz, hogy idén könnyebben megmutathassa, mit tud a NASCAR Truck Seriesben. Az, hogy Hailie Deegan nem futott jól újonc Camping World Truck Series szezonja során, nem lehet meglepetés. Még ha Deegan tudta is, hogy nehéz lesz feljebb lépni a NASCAR nemzeti sorozatába, mégis elismerte, hogy nem úg
Sebastian Vettel nem tudta magában tartani a gondolatait, amikor megtudta, hogy Oroszország lerohanta és háborút indított Ukrajna ellen. A négyszeres világbajnok volt az első olyan versenyző, aki bojkottálta volna az azóta már törölt Orosz Nagydíjat az előbb említett események miatt. Az Aston Martin német pilótája egy rendkívül összetett gondolkodá
Al Unser Jr. úgy véli, Colton Hertának “semmit sem kell változtatnia” ahhoz, hogy IndyCar bajnok legyen, és a Forma-1-be kerüljön. A kétszeres Indycar-bajnok és kétszeres Indy 500 győztes Unser a Harding Steinbrenner Racing versenyzői tanácsadójaként dolgozott együtt Hertával, amikor 2019-ben debütált az IndyCarban Az F1 egyre közelebb az Andretti
Két magyar páros és összesen 32 darab Rally2-es/R5-ös autó áll rajthoz a rally Európa-bajnokság szezonnyitó futamán a Fafe Rallyn, vagy hivatalos nevén a Rally Serras de Fafén, amelyet március 11 és 13-a között rendeznek. Bár több magyar páros is tervez idén rally-Eb szereplést, a szezonnyitón kettőnek szurkolhatunk. Herczig Norbert új navigátoráva
Charles Leclerc elárulta, hogy jól érezte magát a Ferrarijában a barcelonai tesztnapok során. A monacói pilóta hozzátette, hogy a három nap során egyáltalán nem a köridőkre összepontosítottak, szóval ez arra utal, hogy az F1-75-ben még bőven van tartalék, ami az egykörös tempót illeti. A 2020-as éve küzdelmeit követően nagyon úgy fest, hogy a Vörös
Helmut Mako kihangsúlyozta, mindenki elégedett Max Verstappen szerződésével kapcsolatban. Tegnap jelentette be a Red Bull, hogy 2028-ig marad az istállónál 2021 világbajnoka. Sajtóértesülések szerint ez idő alatt nem kevés összeget kap majd a holland. Összesen 350 millió dollárt rakhat majd a bankba, évente így nagyjából 50 millióval lesz gazdagabb
Nagyon sokat vártunk tavaly a MARB, a Lada Kupa és a Rally2 bajnok Foczkó Ákos–Madarász Szabolcs kettőstől, de ha létezett nehézség, ami a Ladáról Mitsubishire váltás közben érheti az embert, az mind utolérte őket. Foczkó azonban ígéri, idén már tényleg felébreszti a Mitsubishi Lancer Evo X-est a Csipkerózsika álmából. – Éppen ideje is lenne. Nagy
A Toyota bejelentette, hogy a W Series korábbi japán versenyzőnője, Miki Koyama csatlakozott pilótaképző programjához, és idén a japán Formula Regional sorozatban fog versenyezni. Koyama részt vett a W Series első két szezonjában, 2019-ben a hetedik helyen végzett a bajnokság első szezonjában, de tavaly a 14. helyre esett vissza, így lemaradt az au
Az új autókkal és az új gumikkal egyelőre váratlanul sok a defekt a NASCAR Cup Seriesben. A köztes megoldásra a mezőny tényleg csak köztesként tekint. A NASCAR fontanai futamát követően Las Vegasban is azt láthatjuk majd, hogy egy esetleges defektnél a versenyzők az autóban maradnak. Ezt követően pedig a biztonsági személyzet visszavontatja őket a
Kecskés Ákos a Nyizsnyij Novgorod csapatával Moszkvában készül, ahol tüntetések zajlanak, az orosz légi forgalom korlátozása pedig nemcsak a Premjer-liga lebonyolítását veszélyezteti, hanem a védő hazatérését is a magyar válogatott márciusi meccseire.
A sportéletnek egységet kell mutatnia a háborús helyzetben, a MOB a NOB ajánlásait követi - hangsúlyozta Gyulay Zsolt, a MOB elnöke az InfoRádióban. A Hungaroringet is irányító sportvezető a mogyoródi várakozásokról is szólt.
Egy autóversenyző legenda még inkább lesújtó véleménnyel bír a modern Forma-1 miatt. Közvetlenül azután, hogy a Max Verstappen és Lewis Hamilton közötti 2021-es bajnoki döntő egy nagy vitában végződött, a német kétszeres rali-világbajnok Walter Röhrl megfogadta, hogy “egy percet sem veszteget” több nagydíj megtekintésére. Így fogalmazott a Sport Bi
Múlt pénteken Egerben adták át a Gulf Szponzorprogram díjait a kiválasztott versenyzőknek, ahol csak mosolygós arcokat lehetett látni. „Lement a díjátadó, minden meghívott vendég ott volt és jól is érezte magát, egyedül csak a fotós okozott némi zavart az elején, de az ő összes kívánságát is teljesítettük” – kezdte mosolyogva a beszélgetést Stride
Bár a nagy dömping előtt, 2022-re ígérték magukat, a Peugeot nemhogy a szezonnyitón nem lesz ott az új Hypercar-jával, hanem a Le Mans-i 24 órásra sem készülnek el. A radikális, hátsó szárny nélküli autót kifejezetten a francia helyszín hosszú egyeneseire tervezték. Azonban a gyártó elmondása szerint inkább még finomítanának az autón, mielőtt beadn
A magyar éljátékos papírformát igazolva legyőzte Thanasi Kokkinakist pénteken, így 1-1 az állás a Sydneyben zajló Ausztrália-Magyarország tenisz Davis Kupa-selejtezőn.
2022. március 4-e egy emlékezetes nap lesz Valentino Rossi életében. Az olasz MotoGP legenda kislánya ugyanis ezen a napon látta meg a napvilágot. A kilencszeres világbajnok olasz motoros a tavalyi szezon végén akasztotta szögre a bukósisakját, ami miatt a babázásra is jobban fog majd tudni koncentrálni. A kislány a Giulietta nevet kapta és szerenc
A 2020-as WRC2-es bajnok és a magyar rally bajnokság tavalyi harmadik helyezett, Mads Ostberg is rajthoz áll Norvégia csapatában az áprilisi, mexikói Nemzetek Versenyén. Korábban már beszámoltunk róla, hogy a Mexikó Rally szervezői idén megrendezik a Nemzetek Versenyét, miután nem kaptak az idei évre lehetőséget WRC futam rendezésre. A versenyen k
Kevéssel Nyikita Mazepin várható lecserélése előtt a szakíró kicsit sokallja a friss világbajnok Max Verstappen 2022-es fizetését. Vámosi Péter Schumecherekről, Fittipaldikról, Verstappenekről...
Az FIA sürgős intézkedéseket hozott válaszul Oroszország ukrajnai inváziójára, és gyakorlatilag betiltotta a Haas idei festését. Az amerikai Forma-1-es csapat mögött Dmitry Mazepin orosz milliárdos áll, aki az orosz elnök, Vlagyimir Putyin közeli barátja. Mazepin fia, Nikita a csapat pilótája, és tavaly a csapat orosz tematikájú festést használt, a
A magyar sportban, sportért tevékenykedő kilenc szervezett összefogott és tízmillió forintot ajánlott fel az ukrajnai háború Magyarországra érkező menekültjeinek támogatására.
Ralf Schumacher szerint a Haas teljesen el fog szakadni a Mazepin családtól és Oroszországtól. Az orosz-ukrán háború könnyen véget vethet a 22 éves pilóta karrierjének. Bár az FIA nem tiltotta meg az orosz pilóták indulását, az Egyesült Királyság nem engedi versenyezni az országban az állampolgárokat. Ausztrália is hasonló terveken gondolkodik, míg
Öt évvel ezelőtt verekedett össze Kyle Busch és Joey Logano, miután összeütköztek a Las Vegasi tavaszi verseny utolsó körében. A versenyt Brad Keselowski vezette, azonban az utolsó körben lelassult az autója. Kyle Busch alulra kanyarodott, hogy kikerülje őt, és összeért Loganóval. A 3. kanyarban Logano nekiment Buschnak, és utóbbi a 4. kanyaron ker
A WRC mezőnye 35 év után 2023-ban visszatérhet az Amerikai Egyesült Államokba, a verseny helyét azonban még keresik. Az FIA korábbai rally igazgatója, Yves Matton már tavaly nyáron megerősítette, hogy kemény munka folyik egy amerikai vb futam létrehozásáért. Mindez 2023-ban meg is valósulhat, a lehetséges helyszínek között szerepel Washington áll