2022. január 4. kedd

jan. 4
0:12
Gyönyörű természeti jelenséget kaptak lencsevégre a Dunakanyarnál (Infostart)
A Prédikálószékre telepített kamera örökítette meg.
jan. 4
0:12
Nem tudtam elviselni a nagyobbik fiam feleségét, amíg meg nem ismertem a másik menyem (Blikk)
Van két fiam, András és Gergő, mind a kettő nős. A két fiú között 3 év korkülönbség van, de az életvitelük nagyon különböző. András a nagyobbik néhány éve találkozott Mártával, a feleségével.
jan. 4
0:12
Hajó készült a legendás kisbuszból (AQUA)
A Volkswagen Transporter ikonikus első generációját a Lazzarini Design alakította át hajóvá. A luxusjachtokban utazó cég Floating Motors néven indított startupot, amelynek lényege, hogy legendás járművek formavilágát ültetik át az általuk tervezett hajókra. A Volkswagen kisbusz mellett olyan különlegességek szerepelnek, mint a Jaguar E-Type, a Citr
jan. 4
0:12
Történelmi fürdőhelyek, amelyeket már ükapáink is látogattak (Képmás)
Nagy múltú fürdőhelyeink vizében római császárok és török pasák is előszeretettel mártóztak meg, gyógyító erejükben Rákóczi Ferenc és Jókai Mór is hitt. A legkellemesebb ilyenkor, a téli, hideg napokban megmártózni bennük, ezért érdemes közelebbről is megismernünk őket.
jan. 4
0:12
Szekszárdon landolt egy olasz, léggömbön küldött szerelmi vallomás (Travelo)
Egy gyermek írhatta, aki így próbálta üzenetét eljuttatni szíve hölgyének.
jan. 4
0:12
Az Aquaréna Mogyoród új ügyvezető igazgatója 2022-től: Hunka Erika (Spabook)
Hunka Erika váltja Költő Magdolnát 2022 január 1-től az Aquaréna Kft. élén. A szakember korábban a BGYH kötelékében dolgozott, ahonnan kilépve tavaly júniustól már a mogyoródi Aquaréna parkigazgatójaként tevékenykedett. Vajon…
jan. 4
0:12
Az evolúcióban állatok néha rákká válnak, és a tudósok se értik miért (Hamu és Gyémánt)
Bolygónk bonyolult fejlődéstörténete számtalan furcsa és csodálatos élőlényt hozott létre, de egyik sem izgatja annyira az evolúcióbiológusokat, mint a rákok.
jan. 4
0:12
Szivárvány a tányéron: alapanyagok, amelyektől még szebb lesz a bőröd (egy.hu)
Akik még megéltük az igazi tél színeit, leginkább a hófehérre vágyunk. És ez odakint meg is állja a helyét, a meleg otthon falain belül viszont érdemes felfedeznünk a tél sok más árnyalatát is. A legnagyobb mínuszokban is rendelkezésünkre álló szivárvánnyal készültünk, amely a konyhában és a fürdőszobában, azaz kívül és belül is feltölt majd bennün
jan. 4
0:16
Ritka esemény: különböző években születtek az ikrek (Infostart)
Édesanyjuk örül annak, hogy nem egy napon van a gyerekek születésnapja.
jan. 4
0:16
A zöld küllőt választották az év madarának (Blikk)
Interneten lehetett rá a szavazni.
jan. 4
0:16
„Ágnes, én szeretem magát” – Nemes Nagy Ágnes izzó világáról (Képmás)
„Az első költőt, akivel életünkben találkozunk, a véletlen adja. A másodikat, a harmadikat, a századikat már választjuk. Többé-kevésbé. De az elsőért még bizonyosan nem vagyunk felelősek.” E gondolatmenet szerint boldogok voltak a hetvenes évek gyermekei, mert olyan szerzők tanították nekik a gyermekversekbe itatott verstant és a szavak zeneiségét,
jan. 4
0:16
Fantasztikus: a Balaton-felvidékről láthatóvá váltak az Alpok vonulatai (Travelo)
Csobáncról fotózták le a Schneeberg havas csúcsait.
jan. 4
0:20
Először nyerte neszmélyi bor a Magyar Bor Nagydíjat (Infostart)
A másik győztes villányi.
jan. 4
0:20
Az egyik iker rendben világra jött éjfél előtt, de ami a másik babával történt, attól az anya se kapott levegőt (Blikk)
Fel sem fogták az első pillanatban a szülők mi is van a kicsikkel.
jan. 4
0:20
„Miért utálnak minket ennyire?” – a nőket lökdösték, a gyerekek a padok alá bújtak a templomban (Képmás)
Az indiai kormány nem engedélyezi a Teréz anya által alapított szerzetesrendnek a külföldi finanszírozást. A nagyrészt külföldi adományoktól függő Szeretet Misszionáriusai rend ezért lehet, hogy távozni kényszerül az országból. Ez csak egy jele az indiai politika keresztényellenességének. Legalább háromszáz támadást jelentettek keresztények ellen 2
jan. 4
0:20
Rendkívüli süllőpusztulás történt a Tisza-tónál (Travelo)
A tetemek begyűjtése a jégviszonyok miatt még várat magára.
jan. 4
0:24
Ki a fontosabb: a férj, vagy a gyerek? (Blikk)
Egy japán közmondás szerint a férj és a feleség olyanok, mint a kezünk és a szemünk. Amikor fáj a kezünk, akkor a szemünk sír, amikor pedig a szemünk sír, akkor a kezünk letörli a könnyeket.
jan. 4
0:24
Újra tél! Fél méter hó hullhat az osztrák és szlovén hegyekben (Síelők)
Hamarosan véget ér a meglehetősen enyhe időjárás Európában, és holnaptól a lehűléssel együtt a havazás is megérkezik az Alpok és Dél-Európa hegyeibe.
jan. 4
0:24
Gyógyulni a nemzeti traumából – beszélgetés Potápi Árpád János államtitkárral (Képmás)
A Közkincs sorozat olyan területeket mutat be hónapról hónapra, amelyeket értékesnek, közös kincsünknek, és megőrzésre, továbbadásra méltónak látunk. Ilyen a magyar nemzetpolitika is. A kifejezés elvont, valójában azonban gyakorlatias cselekvési program, amely mögött kétségkívül erős gondolati háttér áll. A nemzetpolitika elsősorban gondolkodásmód:
jan. 4
0:24
Látványos csillaghullásban lehet részünk ma este (Travelo)
Nem csak augusztusban láthatók hullócsillagok.
jan. 4
0:28
KockaCsoki – ahol a csokoládékészítés az autistákat segíti (Képmás)
A KockaCsoki több mint egy kézműves csokoládékészítő műhely: társadalmi vállalkozásként segíti az autista fiatalok munkába állását, az érintett szülőket és gyerekeket, valamint a szemléletformálásban is szerepet vállal. A Budapesten található KockaPont pedig az első autizmusbarát közösségi tér Magyarországon. Dénes Ákos alapító-tulajdonossal beszél
jan. 4
0:28
Léteznek-e a Biblia szent helyei? Gyehenna, a kárhozott lelkek pokla (Travelo)
A borzalmak völgyében gyermekáldozatokat is bemutattak.
jan. 4
0:32
Rengeteg kéz- és lábtöréssel zárult az év Zakopanéban (Travelo)
Elharapózott a fegyelmezetlenség a lengyel városban.
jan. 4
0:36
8000 évig nem hagyhatja el Izraelt egy ausztrál férfi (Travelo)
A 44 éves apának 8000 évig Izraelben kell maradnia, vagy óriási összeget kell fizetnie.
jan. 4
0:40
A világ leghosszabb vonatútján Portugáliából utazhatunk Kínába (Travelo)
Átszállásokkal összesen 21 napig tart a utazás.
jan. 4
0:44
Panaszt tett Ukrajna a népszerű, Párizsban játszódó televíziós sorozat miatt (Travelo)
A sorozat több országnál is kiverte a biztosítékot.
jan. 4
2:06
Mindig hideg az orrod? Fura dolog állhat a háttérben (Joy)
Te is észrevetted már, hogy az orrod gyakran sokkal hidegebb, mint a tested többi pontja, még akkor is, ha nem odakint vagy? Mutatjuk, mi ennek az oka!
jan. 4
2:06
A cukorbetegség megelőzése - A kutatások eredményei (WebBeteg)
A cukorbetegség (diabetes mellitus) megelőzése a jövő generációk egyik legnagyobb egészségügyi kihívása.
jan. 4
2:10
A gyógyszerek szavatossági ideje - Miért tartsuk be? (WebBeteg)
Sokakban felmerült már a kérdés, hogy mi történik akkor, ha lejár egy gyógyszer szavatossági ideje. Egyáltalán hogyan állapítják meg a lejárati időt, és mit tegyünk a régi készítményekkel?
jan. 4
2:12
Kísérlet: 2 hétig nem aludtam a mobilommal egy szobában, és ennek meg is volt a hatása (Joy)
A telefonod bizonyítottan befolyásolja az alvásod minőségét, én pedig le is teszteltem, mi történik, ha a mobilt száműzöm a hálószobából.
jan. 4
2:12
Száraz a bőre? Hogyan ápoljuk télen bőrünket? (WebBeteg)
Télen a bőrünk ellenálló képessége csökken. A hideg és a fagyos szél is megviseli, ugyanakkor az alacsony légnedvesség-tartalom miatt a fűtött helyiségekben is könnyebben kiszárad.
jan. 4
2:16
A vertigo - A szédülés típusai és okai (WebBeteg)
A vertigo a szédülés latin neve. Orvosi fogalomként a szédülés alatt vagy a forgó jellegű látási élményt értjük, mikor a környező tárgyak mintha elmozdulnának és körbe járnának, vagy mikor a beteg nem tudja megtartani az egyensúlyát, mert nem érzékeli, hol van a fenn és a lent.
jan. 4
3:24
A vesefájdalom okai és kezelése (WebBeteg)
A vese fájdalmát okozhatja gyulladás, fejlődési rendellenességből származó elégtelen veseműködés, vesekövesség, vérellátási zavar vagy valamely sérülés. További, veseproblémákra jellegzetes tünetek a vesetájéki érzékenység, a vizelési szokások megváltozása.
jan. 4
4:42
Van egy szép gyűjteményed? Így állítsd ki a lakásban! (Joy)
Szenvedélyes gyűjtő vagy? Szeretnéd megmutatni ezt a hozzád érkező vendégeknek is? Háromféleképpen rendezheted el kollekciód legszebb darabjait, ezeket mutatjuk most be.
jan. 4
4:46
3 gyönyörű fehérnemű trend, amit 2022-ben mindenki viselni fog (Joy)
Ideje beszerezni néhány szép és menő fehérneműt az új évre!
jan. 4
5:00
Egy különös házasság története: harminc éve külön élnek, mégsem váltak el (She)
Emlékszem, amikor Rebeka mesélte a suliban, hogy a szülei milyen "se veled, se nélküled" kapcsolatban élnek. Hívhatta volna kegyetlennek, furcsának, elrettentőnek és olykor bántalmazónak is azt az együttlétet, ő mégis ezt a szóösszetételt használta: különös házasság.
jan. 4
5:00
Kellemetlen! Emma Watsont egy kolléganőjével keverték össze (ridikul.hu)
Csak a legszemfülesebb rajongók szúrták ki azonnal a fatális hibát.
jan. 4
5:24
Hogyan menj férjhez egy milliomoshoz? - Doris Lilly vonzotta a gazdag pasikat (She)
96 éve született Doris Lilly író, újságíró, a nő, aki 1977-től mintegy 14 évig vezetett egy pletykarovatot, és folyamatos magazinkarrierjéhez olyan lapok fűződnek, mint a Town and Country, valamint a McCall's, Ladies' Home Journal, Cosmopolitan és halálakor az Avenue. 1951-ben ő írta a "How to Marry a Millionaire"-t, amelyből Marilyn Monroe főszere
jan. 4
5:24
4 csillagjegy, akinek nem is indulhatna szerencsésebben a 2022-es év (Joy)
Valld be, hogy azonnal tudni akarod, hogy a te csillagjegyed vajon a listán van-e!
jan. 4
5:24
Együtt élni a Bechterew-kórral (WebBeteg)
A Bechterew-kór (más neveken spondylarthritis ankylopoetica (SPA), ankylotizáló spondylitis, spondylitis ankylopoetica) idült, gyulladásos jellegű ízületi betegség, mely a gerinc, a keresztcsont és a bordák ízületeinek és szalagjainak elcsontosodásához vezet.
jan. 4
5:26
A borsó meg a héja: tíz dolog, amiből biztosan tudhatod, hogy ő a lelki társad (She)
Az ember míg él, keresi a párját. Legalábbis általában. Van, aki csak sokára találja meg, van, aki meg soha. Vajon min múlik és honnan ismerhető fel, hogy valóban ő a másik felünk? Talán ez a tíz pont segíthet a válaszban.
jan. 4
5:48
Ha magányos vagyok, csak bekapcsolom a tévét és úgy érzem, van társaságom (She)
Nem szeretek csendben lenni. Állandóan szól a zene a fülemben, megy valami háttérzaj. Legyen szó munkáról, pihenésről vagy akár az alvásról, valaminek mindig szólnia kell. Pörgős zene, hogy gyorsabban írjak, egy podcast főzés közben, vagy tengermorajlás, hogy álomba ringasson. Zajok között telnek a napjaim.
jan. 4
5:48
„Többet ésszel, mint akaraterővel” – Ha változtatnál, ezek a pszichológiai elméletek segítenek (WMN)
Minden harmadik újévi fogadalom még február elseje előtt kifullad. Ha te is sokszor nekifutottál már, mégsem sikerült, akkor idén esetleg próbáld meg máshogy! Ahelyett, hogy kizárólag az akaraterődre hagyatkoznál, értsd meg jobban a szokásaid működését, és támogasd meg több oldalról a folyamatot. Ebben segít ez a cikk. Nem csak januárban.
jan. 4
5:54
Kültéri bútorok védelme télen (Spa Trend Online)
A kerti bútorok ápolásával és védelmével a legtöbbet hozhatod ki a minőségi alapanyagokból. Könnyebb lesz őket tisztán tartani és nem használódnak el olyan gyorsan. Hogyan védd külteredet az időjárás viszontagságaitól?
jan. 4
5:54
Egy rejtélyes tűz Ausztráliában már legalább 6000 éve ég (Hamu és Gyémánt)
Az ausztráliai Sydney-től négy órányi autóútra északra található nemzeti parkban egy tűzvész féktelenül parázslik, és ezt már legalább 6000 éve teszi.
jan. 4
6:12
Napi horoszkóp január 4.: a Mérlegek egyre közelebb kerülnek a céljaikhoz, a Bakok határtalanul boldogok (Joy)
Ma se feledkezz meg a horoszkópodról, hisz a csillagok állásából ismét fontos dolgokat tudhatsz meg!
jan. 4
6:18
Még nem ér véget a "januári tavasz", ám kellemetlen meglepetéseket tartogat a kedd (Femcafe)
Borús égre, esőre és helyenként viharos szélre is számíthatunk a mai napon, a hőmérséklet azonban még nem indul látványos süllyedésnek.
jan. 4
6:18
10+1 tanács, amelyeket követve sokat spórolhatsz idén (egy.hu)
Az új év sokunknál a jövőre vonatkozó fogadalmakkal, tervekkel kezdődik. Ezek között pedig szép számmal találhatunk a pénzügyeinkre vonatkozó változtatásokat, hogy az előttünk álló év (még) sikeresebben záruljon, mint az éppen csak elbúcsúztatott tavalyi. Ehhez kértünk segítséget a pénzügyi szakértőtő! Íme 10 + 1 jótanács, hogy sikeresebben kezelhe
jan. 4
6:54
A Skorpió, ha jól keveri a kártyákat, akkor elérheti, amire vágyik (Metropol)
Ennek a csillagjegynek most még a véletlen is kezére játszik, mert olyan dolgok derülnek ki, amikről eddig nem sok tudomása volt.
jan. 4
6:54
Az Édes élet ihlette az Orient Expressz új luxusvonatait (Travelo)
2024-re felépül a legelső Orient Expressz Hotel is.

Keresés