2022. március 8. kedd

márc. 8
4:15
The Batman: A világ legnagyobb detektívje a szárnyait bontogatja (Mafab)
Matt Reeves filmje erősen újragondolta mindazt, amit eddig a mozivásznon láthattunk Batman-film címkével. Ezt már az előzetes alapján is sejteni lehetett, részben emiatt, részben az elmúlt évek DC-filmes csalódásai miatt egy kicsit lejjebb is "tekertem" az elvárásaimat. Szerencsére pozitívan csalódtam, véleményem szerint remekül sült el, hogy mert
márc. 8
5:09
Kickboxer: A bosszú ereje: Van Damme klasszikus újratöltve kevesebb szívvel (Mafab)
Az, hogy mennyire volt indokolt egy új feldolgozást készíteni Jean-Claude Van Damme egyik klasszikusából, nem az én tisztem eldönteni, de ha már így alakult akkor lássuk valójában hogy sikerült a film. A sztori szempontjából nem történt egetverő változás, Kurt Sloane (Alain Moussi) bosszút esküszik bunyós testvére haláláért, ezért annak volt mester
márc. 8
5:57
Szex és New York: Megtalálni a saját boldogságodat (Mafab)
A sorozat, amelyre Amerika készen állt a '90-es évek végén: nyíltan beszéltek benne a szexről, a problémákról az ágyban, a nemi szerepekről, valamint előkerültek a társadalomból is problémák, melyeket szintén érintett a történet.Főszereplői a négy barátnő, akik jóban-rosszban kitartanak egymás mellett és tanácsokkal látják el egymást, ha valamelyik
márc. 8
8:15
Új a héten a Netflixen: Vadonatúj sci-fi Marvel sztárokkal és még 8 kihagyhatatlan premier (Mafab)
Ezen a héten sem hagy minket pihenni a Netflix, már ha lépést akarunk tartani az izgalmas újdonságokkal. A hét legnagyobb durranása Ryan Reynolds új sci-fije lehet, de két sorozat is most kapja meg ötödik, befejező évadát. Lássuk, mi minden debütál a héten a Netflixen.
márc. 8
11:21
Hoppá, Robin is ott virít az új Batmanben? (Mafab)
Az elmúlt években számos Batman filmadaptáció látott napvilágot, az viszont valahogy egyre zavaróbbá vált a franchise rajongói számára, hogy egyik produkció sem foglalkozott különösebben A sötét lovag társával. Ezen a ponton szeretnénk jelezni, hogy alábbi cikkünk cselekményleírást tartalmazhat.
márc. 8
12:09
A texasi láncfűrészes mészárlás: A kezdet: Ismerjük meg a kezdeteket (Mafab)
Mikor 2003-ban bemutatásra került a texasi láncfűrészes remake-je, egyrészről fogtam a fejemet amiatt, hogy ez a horrorszériát is elérte az újrakészítés hulláma. Másrészről viszont bizakodtam is kissé a 2003-as filmben, hisz nehezen tudnék olyan horrorszériát említeni, ami a zseniális első része után, oly mértékű minőségi zuhanáson esett volna át,
márc. 8
13:33
Erotika, hűtlenség és rejtély Ana De Armas és Ben Affleck új thrillerjében, itt a Mélyvíz teljes előzetes (Mafab)
Végre megérkezett a Mélyvíz teljes előzetese, mely a 90-es évek erotikus thrillerjeit kívánja feltámasztani.
márc. 8
14:27
Bőrszíne miatt bukta A sötét lovag: Felemelkedést Zoë Kravitz? (Mafab)
A múlt hétvégén megérkezett a hazai mozikba is a Matt Reeves rendezésében készült Batman. A film mostanáig szinte kizárólag pozitív kritikákat zsebelt be, a történetben Selina Kyle-t, azaz Macskanőt alakító Zoë Kravitz színészi teljesítményét pedig kiemelkedőnek találták mind a kritikusok, mind pedig a nézők.
márc. 8
14:33
Sorra érkeznek a nőnapi köszöntések a politikusoktól: Orbán Viktor erőt, egészséget kívánt a hölgyeknek (SzMo)
Karácsony Gergely például arról írt, számára az idei nőnap a menekült nőket jelenti.
márc. 8
16:57
Lenyűgöző előzetest kapott Richard Linklater űrfilmje, az Apollo-10,5: Űrkorszaki gyerekkor (Mafab)
Érdekes animációs filmmel indítja majd az áprilist a Netflix. Richard Linklater rendező újdonsága, a félig-meddig önéletrajzi ihletésű Apollo-10,5: Űrkorszaki gyerekkor megkapta első előzetesét és ez máris elég ahhoz, hogy tűkön ülve várjuk.
márc. 8
19:15
Közönségkedvenc szereplőkkel jön az új The Walking Dead sorozat, az Isle of the Dead (Mafab)
Újabb spin-offot kap a The Walking Dead. Maggie és Negan áll majd a Isle of the Dead cselekményének a középpontjában.
márc. 8
20:15
Elstartolt az HBO Max Magyarországon (Mafab)
Mától Magyarországon is elérhető az HBO Max, amely streamingszolgáltatóként az HBO, a Warner Bros., DC, a Cartoon Network, a Max Originals és mások tartalmainak ad otthont. A platform az HBO GO szolgáltatását váltja le.
márc. 8
21:27
A nap legcukibb videója: bámulatosan ügyesen szaval nőnapi verset az SMA-s Zente (SzMo)
A kisfiú közben minimális segítséggel áll és egy virágot szorít a kezében.

Keresés